Karácsonyi ajándékozás — Van-e értelme?

LEGTÖBBEN azért ajándékoznak karácsonykor, mert az évnek ebben az időszakában ezt várják el az emberek egymástól. Ha valaki nem ad ajándékot, súlyosan vét e bevett szokás ellen. James S. Henry közgazdász a The New Republic újságban cikket írt erről és bírálja ezt a „kényszerajándékozást,” amelyet ünneprontónak és pazarlónak nevez.

„E pazarlás egyik jele a célt tévesztett ajándékozás — fejtegeti az író. — A New York-i áruházak szerint minden évben karácsonykor a kiskereskedelemben eladott áruk körülbelül 15 százaléka visszakerül az üzletekbe. Tekintettel arra a tényre, hogy sok rosszul megválasztott ajándékot megtartanak az ajándékozottak . . . így a vásárolt áruk egyharmada nem nyeri el a megajándékozottak tetszését.”

Van-e hát igazából értelme egész éven át a pénzt gyűjteni olyan ajándékok megvásárlására, amelyekben mások nem találnak örömet, vagy amelyekre nincs szükségük? És van-e értelme nagy hatást gyakorolni másokra drága ajándékokkal?

„A karácsonyi áruvásárlás egyik különösen ártalmas vonása ’a pazarló ajándékozás’ — állítja James S. Henry. — A luxusajándékokat — mondja — pontosan olyanoknak szánják, akiknek a legkevésbé van szükségük ajándékokra (’olyan személyeknek, akiknek mindenük megvan’). A legtöbb ilyen drága ajándékot karácsonykor ajándékozzák; az év utolsó negyedében adják el a gyémántok, órák és szőrmebundák több mint a felét, ahogyan erről a New York-i áruházak statisztikája tanúskodik.”

Gyakran még a drága ajándékok sem szereznek örömet az ajándékozottaknak, főleg, ha ezzel akarnak elpalástolni egy zavaros kapcsolatot. Richard Allon kanadai orvos szerint „ha nem tudunk kedvesek lenni egymáshoz az év folyamán, ezt aligha fogja pótolni egy drága ajándék. Ezzel nem teszed jóvá sem a saját bűnödet, és valószínűleg másik személynek is némi bűntudatot fogsz okozni.”

Sajnos, a fejlődő országokban milliók nélkülözik az élethez szükséges legelemibb dolgokat, míg az ipari országokban élők úgy tűnik, gyakran csak a jólétük iránti értékelésben szenvednek hiányt. A karácsonyi ajándékokat teljesen közömbösen fogadják. „Mit kezdjek vele?” —, vagy bosszankodással — „Egyáltalán nem ilyet akartam” —, vagy olykor még haragot is kivált belölük, mondván: „Az én ajándékom legalább kétszer annyit ért!”. Nem csoda, ha egy német gyermekvédelmi csoport arra a következtetésre jutott, hogy karácsonykor túl sok az ajándékozás, és gyakran túl elhamarkodottan történik.

A karácsony ráadásul felnagyítja az emberi igazságtalanságokat, amelyek óriási feszültséget és boldogtalanságot okoznak. Egyesek nem tudnak ajándékot venni, mert nincs rá pénzük. Ez az állapot az Egyesült Államokban szemmel láthatóan több rablótámadáshoz vezet a karácsonyi időszakban, mint az év más időszakában. Henry közgazdász erről így számolt be: „A rendőrség arra gyanakszik, hogy mindezek a magántulajdon ellen elkövetett bűncselekmények azért szaporodnak el ez idő tájt, mert a bűnözők is vágyat éreznek arra, hogy kielégítsék gyermekeik vágyát: nem akarják, hogy az ablakokba kirakott csizmáik üresen maradjanak, ajándékok nélkül.”

Sokan egyetértenek Tom Harpur rovatvezetővel, aki a torontói (Kanada) Sunday Star-ban ezt írta: „Tudom, hogy az erőltetett vidámság leple alatt társadalmunkban a karácsony milliók számára a szorongó érzések, az elégedetlenség, a bűntudat és a teljes kimerültség időszaka.”

De egyesek így érvelhetnek: ’Gyermekeink viszont minden vesződséget megérnek’. Vajon csakugyan jót tesz a karácsonyi ajándékozás a gyermekeknek?

A gyermekekre gyakorolt hatása

„Bár ezt az év ’boldog’ időszakának tartják — jegyzi meg Betty Poloway iskolai tanácsadó —, ennek ellenére sok gyermek boldogtalan”. Miért? Milyen értelemben ártalmas a karácsonyi ajándékozás a gyermekeknek?

Susan James, aki három kisgyermek édesanyja, ezt írta: „Figyeltem gyermekeimet, amint sorban kibontották csomagjaikat. Mire végére értek, ott álltak a felfordulás közepén, és még kértek ajándékot! Nem mohó gyermekek, és mégis a sok ajándék, az előzetes reklám és a hozzá fűzött ígéretek annyira hatalmába kerítették a gyermekeket, hogy mohókká váltak.”

Karen Andersson, egy Connecticut állambeli (USA) kórház gyermekpszichológiai osztályának a vezetője így ecsetelte ezt a helyzetet: „Túlságosan elsöprő erejű élmény a gyermekek számára, amikor karácsony reggel lejönnek a földszinti nappaliba, hogy megnézzék a sok-sok különleges ajándékot. Szinte önkívületi állapotban nyitják ki a csomagokat, játékokat; nincs lehetőségük arra, hogy a játékokra külön-külön is figyelmet szenteljenek. Egy túl mozgalmas, benyomásokra fogékony gyermek számára, vagy egy olyan gyermek számára, aki még a legnyugodtabb körülmények között is túl könnyen izgalomba hozható, a karácsony lehengerlő lehet”.

„Az ajándékok ma már nem jelentenek olyan örömet, mint valamikor” — jegyezte meg egy német újság karácsonyról írt cikke. Egy asszony így kesergett: „Valamikor a gyerekek megelégedtek azzal, ha kaptak egy jó könyvet, egy pár kesztyűt vagy néhány apróságot. Ma már az unokám ezzel áll elő: ’Nagyi, az idén számítógépet szeretnék!’ ”.

Igen, a karácsonyi ajándékozás a mohóság és az önzés szellemét táplálja. „Elég, ha valaki benéz ilyenkor a játékboltokba — utalt rá Henry —, és mindjárt meggyőződhet arról, hogy ez az évszak rendkívül erős nyomást gyakorol a szülő-gyermek viszonyra: zaklatott anyák vonszolják el a játékkok rabjává vált rúgkapáló, visítozó apróságaikat a legújabb, méregdrága, silány játékkínálat elől.”

A karácsonyi ajándékozás azonban sokkal súlyosabb bajokhoz is vezet.

A karácsonyi ajándékok és az igazság

Kérdezz meg egy kisgyermeket, honnan származik az ajándék, mit gondolsz, valószínűleg mit fog válaszolni rá? A New York Times-ban megjelent közvéleménykutatás szerint a három- és tízéves amerikai gyermekek 87 százaléka hisz a Télapóban. Sok szülő tovább táplálja bennük ezt a hitet azzal, hogy ilyeneket kérdez tőlük: „Mit szeretnél kapni az idén a Télapótól?” Nos, mi ennek a következménye?

Cynthia Keelernek a New York-i Daily News-ban megjelent tapasztalata jól szemlélteti ezt a helyzetet: „Anyu — kérdezte hétéves fiacskája, Britton —, csakugyan létezik a Télapó?”

Cynthia kitért a válasz elől, miként a legtöbb szülő teszi, ha ezzel a kérdéssel kerül szembe. „Te mit gondolsz?” — kérdezett vissza.

Britton azt felelte, hogy a barátai szerint nem létezik a Télapó, de ő ebben nem biztos. Majd sírva fakadt: „Pedig tudnom kell, anyu” — mondta könnyes szemmel.

„Ha nem sírt volna, valószínűleg nem mondtam volna meg — mondta Cynthia. — De ez most élet-halál kérdése volt számára. Egyszerüen tudnia kellett az igazságot, ezért megmondtam neki, nem létezik igazi Télapó!”

A Daily News ezután így folytatja: „Britton Keeler még mindig könnyekkel a szemében, édesanyjának szegezte azt a vádaskodó kérdést, amelytől minden szülő fél, amikor vége a komédiázásnak és a Télapóról lehull az álarc: ’Miért hazudtál?’ ”

A szülői félrevezetés következményei gyakran romboló hatásúak, amint Bruce Roscoe, a Központi Michigan Egyetem (USA) családi kérdésekkel foglalkozó professzora, kijelentette: „A gyermek rájön, hogy édesanyja hazudott, és a többi gyermeknek volt igaza. Emiatt — magyarázza Roscoe professzor — a gyermek gyakran egyéb dolgokat is megkérdőjelez, amit a szülei mondanak neki”.

Fred Koenig, a New Orleans-i (USA, Louisiana állam) Tulane Egyetem társadalompszichológus professzora, ezt hangsúlyozta: „Amikor erre rájönnek, a szülők szavahihetősége valódi csapást szenved. — Hozzáfűzte még — Ez a tény sok más dolgot is megkérdőjelez majd.” A gyermek azt gondolhatja, hogy „talán az egész vallás is csak porhintés”.

Természetesen nincs értelme tovább táplálni a gyermekekben egy hazugságot, mondván, hogy bizonyos misztikus személy hozza nekik az ajándékokat. De nem hoztak-e ajándékokat a kis Jézusnak is a születésnapján? Vajon helyeselné-e ma Jézus a karácsonyi ajándékozást?

Keresztény szokás?

A Biblia valóban beszél arról, hogy a bölcsek vagy asztrológusok ajándékokat hoztak Jézusnak. De a karácsonyi ajándékozásban nem az ő példájuk érvényesül, hiszen ők viszonzásképpen nem kaptak ajándékokat. És ami ennél még fontosabb, nem Jézus születésekor adták oda az ajéndékaikat, hanem egy későbbi időben. Tettük azzal az ősi szokással volt összhangban, mely szerint tisztelettel adóztak az uralkodóknak. Figyeld meg, hogy a bibliai beszámoló szerint érkezésükkor Jézus már nem jászolban volt, hanem egy házban lakott. Ezért rendelte el Heródes az embereitől kapott tájékoztatás alapján, hogy minden kétéves vagy két éven aluli fiúgyermeket meg kell ölni (Máté 2:1–18).

Továbbá vedd figyelembe: Nem furcsa, hogy Jézusnak ezen az állítólagos születésnapján ő maga nem kap semmit? Talán még a legcsekélyebb figyelemben sem részesül! Akkor hát valójában honnan ered a karácsonyi ajándékozás szokása?

A Los Angeles-i Independent-ben Diane Bailey ezt írta: „A megajándékozás szokása az ősi Rómából ered, amikor is az emberek egyszerű, jelképes ajándékkokkal ajándékozták meg egymást a napkultusz és az újév szertartásának ideje alatt”.

Anita Sama a Gannett News Service-nek (Gannett hírszolgálat) írt történetében „Karácsonyi hagyományok a meztelen valóságukban” címmel, ezt közölte vezércikkében: „Jóval a keresztényi ünneplések előtt az ajándékok kicserélése részét képezte a téli ünnepeknek. A rómaiak a szent ligetek fáiról ágakat vágtak le és megajándékozták vele egymást, később már bonyolultabb tárgyak ajándékozására éreztek indíttatást — ezüst, arany és mézzel édesített élelmiszerek formájában, ez jelképezte az új esztendei jó kívánságokat.”

Az igazság az, hogy a karácsony pogány ünnep, amelyet a kereszténység átvett. December 25-e nem Jézus Krisztus születésnapja, hanem az ősi feslett pogány dáridózáshoz kapcsolódó időpont, amelynek ünneplését az első keresztények kerülték. (Lásd a „Honnan ered valójában a karácsony?” című bekeretezett részt a következő oldalakon.)

Ha Jézus Krisztus ma élne a földön, miként vélekedne a karácsonyi ajándékozásról?

Hogyan tekinti Jézus az ajándékozást?

Jézus természetesen nem ítéli el az ajándékozást. Ellenkezőleg, minthogy mindig kész volt önzetlenül önmagából adni mások szolgálatára, ezt tanította a tanítványainak: „Adjatok — és rámutatva, hogy az ajándékozás maguknak az ajándékozónak is áldást eredményez, hozzáfűzte: — néktek is adatik” (Lukács 6:38).

Jézus azonban itt nem a viszontajándékozásra hivatkozott. Inkább azt az egyetemes igazságot emelte ki, hogy az önzetlen adakozás általában viszonzásra talál. Ez különösen abban az esetben igaz, amikor valakit helyes indíték vezérel az ajándékozásban és ’tiszta szívből buzgón szereti a másikat’ (1Péter 1:22).

A szeretet nem vár fizetséget a szolgálataiért, ezért ezt javasolta Jézus: „Te pedig a mikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed; hogy a te alamizsnád titkon legyen; — az ajándékozó illő módon nem hívja fel magára vagy az ajándékára a figyelmet, mégsem marad jutalmazás nélkül; erre Jézus így utalt: — a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván” (Máté 6:3, 4). Továbbá az ajándékozó — a Biblia szavaival élve — adjon úgy, „ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten” (2Korinthus 9:7, Ökumenikus fordítás).

A Krisztusnak tetsző adakozás indítéka tehát a szeretet, és aki gyakorolja, az semmit nem vár viszonzásul érte, nem kedvetlenül vagy kényszer hatására teszi. Mennyire eltér ez az adakozás a karácsonykor gyakorolt ajándékozásoktól!

Az ajándékozás az öröm forrása, ezért nem függ a naptári napoktól vagy szokásoktól. Továbbá nem az ajándékozó pénztárcájának, hanem szívének nagyságát tükrözi. A karácsony valójában milliókat tévesztett meg, gyakran rossz indítékkal ajándékoznak rossz dolgokat. Miért ne próbálnál ki a karácsonyi ajándékozásnál valami jobbat? Próbáld ki azt a fajta ajándékozást, amely gazdag áldásokat és igazi örömet hoz. Következő cikkünknek ez lesz a témája.

[Kiemelt rész a 8., 9. oldalon]

Honnan ered valójában a karácsony?

TÁJÉKOZOTT emberek tisztában vannak azzal, hogy december 25-e nem azonos Jézus Krisztus születése napjával. A New Catholic Encyclopedia kijelenti: „Krisztus születésének a dátuma ismeretlen. Az Evangéliumok nem jelölik meg sem a hónapot, sem a napot.”

Továbbá jól megalapozott az állítás, miszerint a karácsonyt a hozzá kapcsolódó szokásokkal együtt nem keresztény forrásokból vették át. A U.S. Catholic című folyóirat valójában ezt mondja: „A karácsonyt lehetetlen elválasztani a pogány gyökereitől.”

A The Encyclopedia Americana kifejti: „A karácsonyhoz kapcsolódó legtöbb mostani szokás eredetileg nem karácsonyi, hanem a kereszténység előtti és nem keresztény szokás volt, amelyet a keresztény egyház átvett. A Saturnalia, a római ünnep, melyet december közepén tartottak meg, szolgált alapul a karácsonyi vigalom sok szokásához. Innen ered például a bőséges lakomák, az ajándékozás és a gyertyaégetés gyakorlata.”

Az ajándékozás szokásával kapcsolatban a History Today című lap megjegyezte: „A tél közepén az ünnepi ajándékozás szinte bizonyosan inkább mágikus szokásként indult, mintsem egyszerű társasági eseményként. A Saturnalia ajándékai között voltak a gyerekeknek adott viaszbabák. Kétségtelen, hogy az idő tájt kedves dolognak tartották, de a múltja hátborzongató: még az akkor élő emberek is azt gondolták róla, hogy ez az emberáldozatok, a gyermekáldozatok emléke, amelyeket a jó termés érdekében mutattak be az ősi időkben.

A The New York Times 1991. december 24-i száma egy cikket közölt a karácsonyi szokások, köztük az ajándékozás eredetéről. Simon Schama, a Harvard Egyetem történelem-professzora írta: „Maga a karácsony a téli napforduló idején megtartott ősi ünnepek összeolvasztása . . . A harmadik században, amikor a napimádó vallások, mint például a perzsa Mitrász-kultusz, eljutottak Rómába, a decemberi napokat a legyőzhetetlen Nap, a Sol Invictus újjászületésének a megünneplésére szentelték . . .

A korai római egyház különösen kemény harcot folytatott két másik pogány ünnep ellen, nevezetesen a december 17-én kezdődő egyhetes Saturnalia és az újév ellen, amely az új évet köszöntötte. Első az intézményesített zűrzavar ideje volt, melyben gyakran a mulatságok ura elnökölt, nem annyira a Télapó, mint inkább maga a kövér Szaturnusz képében; a tobzódó evés, ivás és más romlottság ideje. Újév ünnepén, amikor az óév az újba fordult, szertartásos módon megajándékozták egymást, gyakran a házakat díszítő zöld ágakra akasztva az ajándékot.

A korai egyház a várakozásnak megfelelően fagyosan tekintett ezekre az erkölcstelen mulatságokra. Az egyházatyák, különösen az erőteljesen bíráló Aranyszájú Szent Jánossal az élen azt hangsúlyozták, hogy ne alkudjanak meg a pogány utálatosságokkal . . . Ám mivel nem volt általános egyetértés Jézus születésének a pontos dátumát illetően . . . , hasznosnak tűnhetett, hogy azt a Szaturnaliák idejére helyezzék . . . Így a nap újjászületése helyébe Isten Fia születése lépett . . .

Hasonlóképpen az újév helyére a vízkereszt ünnepe lépett, és az ajándékok, csecsebecsék, amelyeket a pogány rómaiak adtak egymásnak a tisztelet ajándékaivá váltak, melyeket a három király hozott a világ új Uralkodójának. A negyedik század közepére a karácsonyi időszak főbb jellemvonásai már véglegesen kirajzolódtak.”

Bár tájékozott emberek készségesen elismerik a karácsony és a hozzá kapcsolódó szokások pogány származását, sokan úgy érvelnek, hogy az ilyen eredet valójában nem számít. Schama professzor cikkére reagálva ez év elején egy nyugalmazott rabbi ezt írta a Times kiadójának: „Az ilyen bevett szokások eredetének semmi köze nincs azok mai értékéhez.” A karácsonyra és más ilyen ünnepekre vonatkozóan megjegyezte: „Megünneplőik új tartalommal töltik meg azokat, amely célt ad saját életüknek és emelkedetté teszi lelküket az örvendezésben.”

Nos, a karácsonyi ünnepek emelkedetté teszik-e a lelket az örvendezésben, és vajon jó keresztényi gyümölcsöket teremnek? Őszintén szólva — ahogy azt sokan készségesen elismerik — a gyümölcsök általában rosszak, nem jók. Ezenfelül utánozniuk kell-e a keresztényeknek a pogány vallási ünnepeket? A Biblia kiemeli: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? . . . Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek . . .” (2Korinthus 6:14–17).

Emlékezz arra is, mit mondott Jézus a Mindenható Isten imádatáról: „ . . . a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben (szellemben, Csia fordítás) és igazságban imádják” (János 4:24). Tehát ahhoz, hogy az imádatunk elfogadható legyen Isten előtt, az igazságon kell alapulnia. Mégis, a karácsonyt úgy vezették be, mint Jézus Krisztus születésnapját, noha nem az. Mit szóljunk ezenfelül a karácsony feltételezett varázslatos ajándékhozóihoz, mint amilyen például a Télapó? Amikor azt mondják a gyerekeknek, hogy a kapott ajándékok az ilyen személyektől származnak, vajon nem csapják be ezzel őket?

Ha valóban figyelsz Istenre, engedelmeskedni fogsz parancsának, hogy ne végy részt vallási szempontból tisztátalan dolgokban. Törődsz-e annyira az igazsággal, hogy elkerüld az olyan ünnepeket, amelyekre a hazugság jellemző?

[Kép a 7. oldalon]

Van-e értelme becsapni a gyermekeket azzal, hogy a Télapó hozza nekik az ajándékokat?