A marathóni ütközet — Egy világhatalom megalázása

AZ ÉBREDJETEK! GÖRÖGORSZÁGI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

HA A MAI látogató leereszkedik a marathóni síkot körülvevő alacsony dombokon, Athéntől 40 kilométerre északkeletre, Görögországban, azonnal úgy érzi, hogy hatalmába keríti a hely békéje és zavartalan derűje. Az ember alig tudja elképzelni, hogy ez a hely szolgált a történelem egyik leghíresebb ütközetének színhelyéül, annak az ütközetnek, amely sikeresen megakadályozta, hogy a mezopotámiai világhatalom behatoljon Európába. A The World Book Encyclopedia „a nyugati civilizáció történelmében előforduló egyik legfontosabb ütközetnek” nevezi. Will Durant történész pedig „a történelem egyik leghihetetlenebb győzelmeként” írja le.

Egy világhatalom kihívással néz szembe

Dániel könyvének bibliai próféciái nagyon élénken ábrázolják a világhatalmak uralmát, terjeszkedését és egymást követő sorrendjét. Dániel jelképesen, de nagyon találóan beszélt a méd-perzsa világhatalomról, amikor ezt írta: „És ímé, más állat, a második, hasonló a medvéhez . . . és így szólának néki: Kelj fel és egyél sok húst!” (Dániel 7:5).

Ez igaznak bizonyult. A méd-perzsa hatalom csúcsán, körülbelül az i. e. hatodik század második felében a legyőzhetetlennek tűnő méd-perzsa seregek Czírus (azaz Kürosz) és I. Dárius vezetése alatt nyugat felé nyomultak Lüdián keresztül. A Görögország északi részén elhelyezkedő Trákiát és Macedóniát is erőszakkal leigázták. Ez azt jelentette, hogy a görögül beszélő világnak csaknem a fele már perzsa kézre került, mivel Lüdia elfoglalásával a perzsák megszerezték az ión tengerpart görög városait is, amelyek addig Lüdia hatáskörébe tartoztak.

A körülzárt görög ión városok részéről érkező segélykiáltásokra csak Athén és Eretria városállamok válaszoltak. Ez nem tartotta vissza a fegyelmezett perzsa haderőket attól, hogy bevonuljanak és behódolásra kényszerítsék a lázongó iónokat. Ráadásul Dárius úgy döntött, hogy meg kell büntetnie a görög városállamokat, amiért segítettek az ión lázadóknak.

Amikor Athén, Spárta és Eretria gőgösen megtagadták Perzsia követeléseinek kielégítését, egy lovasságból és gyalogságból álló hatalmas perzsa haderő szállt hajóra és indult Görögország felé i. e. 490 nyarának elején. Augusztusra a perzsák készen álltak arra, hogy támadást intézzenek Athén és a hozzá tartozó terület, Attika ellen.

Stratégiai kérdések

A perzsák Marathónnál szálltak partra, majd átvonultak az Attika keleti partján levő mocsaras síkságon, amely Athéntól mindössze 42 kilométerre helyezkedett el. Az athéniak számára nagyon sötétek voltak a kilátások, mivel alig tudtak egy mindössze 9000 főből álló gyalogságot összegyűjteni, és még 1000 férfit Plataiaiból, lovasság és íjászok támogatása nélkül.a Kértek ugyan segítséget Spártától, ám kérelmük süket fülekre talált — a spártaiak az Apolló tiszteletére rendezett vallásos szertartásokkal foglalatoskodtak. Így tehát korlátozott katonai erőforrásaikkal az athéniaknak egyedül kellett megküzdeniük a perzsákkal.

Stratégiai kérdésekben tíz hadvezérből álló bizottság határozott többségi szavazás alapján. Most két sürgős dologban kellett dönteniük. Először is: Athénban tartsák a haderőiket a város védelme érdekében, vagy nyílt harctéren csapjanak össze a perzsákkal? Figyelembe véve, hogy Athénnak nem voltak erős védőfalai, hogy megóvják, a gyűlés elsöprő többséggel arra szavazott, hogy Marathónnál ütközzenek meg a perzsákkal.

Másodszor: Támadjanak a kedvezőtlen esélyeik ellenére — a perzsák számbeli fölénye volt az elsődleges probléma —, vagy álljanak meg és várjanak, közben reménykedve, hogy a spártaiak valami módon elég hamar megérkeznek ahhoz, hogy segítsenek sikeresen ellenállni a félelmetes perzsa támadásnak?

Miltiadész hadvezér — a stratéga

Miltiadész, a görög hadvezér volt az egyik kulcsfigura, aki előtérbe került, hogy betöltse a vezető szerepét. Tapasztalt és újító szellemű katonai vezető volt, veterán, aki a perzsa hadsereg oldalán harcolt korábbi északi hadjáratok idején. Emiatt első kézből ismerte az ellenséget. Nemcsak a perzsa hadsereg felépítéséről rendelkezett hasznos ismeretekkel, hanem a fegyvereikről, és ami a legfontosabb, a harci stratégiájukról is. Azonfelül az ütközet előtti napokban nagyon alaposan és hozzáértő módon megvizsgálta a harctér környezetét.

Miltiadész azzal is tisztában volt, hogy gyors válaszra van szükség, mivel az újonnan létrehozott athéni demokrácián belül voltak olyan perzsabarát csoportok, amelyek örömmel fogadták volna Athén vereségét. Az ütközet előtti éjszakán egy perzsa szökevény lopakodott be a görög táborba azzal a hírrel, hogy a perzsa lovasság ideiglenesen visszavonult. Az egyik elmélet szerint a perzsa lovasság azért szállt hajóra, hogy esetleg Attika keleti partja felől indítson támadást Athén ellen, és elfoglalja a várost rögtön azután, hogy szinte biztosan győz Marathónnál. Bármi volt is az ok, a visszavonulás miatt megszűnt az athéni gyalogosokat fenyegető legkomolyabb veszély.

Pirkadatkor a görög falanxok támadásba lendültek. (Lásd a bekeretezett részt a 24. oldalon.) A megdöbbent perzsák meghátráltak, de hamarosan ellentámadásba lendültek, és áttörték a görög csatasor közepét. Ezáltal a perzsák akaratlanul beleestek Miltiadész jól kitervelt csapdájába! A görög hadvezér szándékosan hagyta a középső részt gyengén, hogy a szárnyakat további sorokkal erősíthesse meg. Az erős szárnyak tehát nagy ívet leírva hirtelen a perzsákra vetették magukat, és rengeteg katonát megöltek, míg a megmaradtak, akiknek sikerült túlélniük a támadást, visszamenekültek a hajóikhoz. Az eredmény iszonyú mészárlás volt. A perzsáknál az elesettek száma elérte a 6400-at, míg a görögök csupán 192 embert veszítettek.

A legenda szerint a görög győzelem hírével egy üzenetvivő sietett vissza Athénba. A hagyomány tévesen Pheidippidésznek nevezi, pedig Pheidippidész valójában Athénból Spártába futott el az ütközet előtt, hogy segítséget kérjen. A legenda elmondja, hogy egy másik fiatal görög férfi futott 42 kilométert Marathóntól Athénig, s megérkezésekor így kiáltott fel: „Örvendezzetek, győztünk!” — majd holtan rogyott össze. Ezt tartják az első maratonnak — innen ered a szó —, amely a ma ismert hosszútávú futóverseny alapjául szolgált.

Bár néhány perzsa hajót felgyújtottak, a 600 hajóból álló flotta legnagyobb részének sikerült elvitorláznia a Kolonnae hegyfokot megkerülve, amely Attika déli csúcsánál helyezkedik el, és sikerült elérniük Athént. A győzedelmes athéni sereg azonban elsőként érkezett, és újra összecsaptak. A perzsákat visszavonulásra kényszerítették. Az athéniak kedvezőtlen esélyeik ellenére győzelmet arattak!

Athén kimondhatatlanul örült, különösen azért, mert a győzelmet a spártaiak segítsége nélkül vívták ki.

Az ütközet jelentősége

Az athéni diadalt márvány és bronz emlékművek tették halhatatlanná Marathónnál és Delphoinál. Pauszaniasz történész szerint az utazók még 650 évvel később is hallani vélték a csatázó emberek kísérteties hangját, amikor keresztülmentek a harctéren.

Miért volt jelentős a marathóni ütközet a Biblia szempontjából? Jó előre jelezte a Dániel próféciájában szereplő görög „kecskebak” végső felsőbbségét a méd—perzsa „kétszarvú kos” felettb (Dániel 8:5–8).

Ha az ember a marathóni sírhalomra tekint, amely még most is az ütközet színhelyén áll, az emlékezetébe idézi, hogy a halál és a szenvedés milyen sok áldozatot követelt az emberiségtől a hatalom és az uralkodás állandó hajszolása miatt. A történelem véres lapjai, a csendes csataterek és a magányos sírhalmok a „nagy emberekre”, a „hősökre” és a „vesztesekre” emlékeztetnek, akik mind a világpolitika, és a hatalomért folytatott küzdelem áldozataivá lettek. Közel van azonban az az idő, amikor az összes politikai küzdelem véget ér, mivel Isten ezt jövendölte: „azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké” (Dániel 2:44).

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész/kép a 24. oldalon]

Hoplita és falanx — a győzelem receptje

Az A Soaring Spirit (Szárnyaló szellem) című könyv a következő megjegyzést teszi az athéniak győzelméhez hozzájáruló két kulcstényezővel kapcsolatban: „A hoplitáknak nevezett görög gyalogosoknak erősebb páncéljaik, szilárdabb pajzsaik és hosszabb lándzsáik voltak, mint perzsa társaiknak. De ami még lényegesebb, akár még 12 soros falanxokba tömörülve is géphez hasonló hatékonysággal harcoltak, s a katonák minden sorban olyan közel húzódtak egymáshoz, hogy a pajzsaik csaknem áttörhetetlen falat képeztek. Ilyen kilátásokkal a perzsák megtanulták, hogy miért a falanx az ókori világban ismert legfélelmetesebb hadrend.”

[Forrásjelzés]

The Complete Encyclopedia of Illustration/J. G. Heck

[Képek a 23. oldalon]

A marathóni sík. A kis képen: az ütközetben elesett 192 athéni emlékműve