Haldokló korallzátonyok — Felelősek ezért az emberek?
AZ 1992-es Nemzetközi Szimpózium a Korallzátonyokról arról számolt be, hogy közvetlenül vagy közvetve az emberek okozták a világon az élő zátonyok 5-10 százalékának a pusztulását, és még 60 százalék elvesztése várható a következő 20-40 évben. Clive Wilkinson, a Tengerkutatás Tudománya Ausztrál Intézetének munkatársa szerint csak az elhagyatott területeken lévő zátonyok egészségesek valamennyire. Az USA Today című újság kijelentette, hogy azok a területek, ahol károsodott „zátonyok vannak, magukban foglalják: Ázsiában Japánt, Tajvant, a Fülöp-szigeteket, Indonéziát, Szingapúrt, Srí Lankát és Indiát; Afrikában Kenyát, Tanzániát, Mozambikot és Madagaszkárt; az amerikai államok közül pedig a Dominikai Köztársaságot, Haitit, Kubát, Jamaicát, Trinidadot és Tobagót; valamint Floridát. A fokozatos hanyatlás okai változók, de a partok sűrűnlakottsága, valamint a parti fejlesztések olyan tényezők, melyek minden országra vonatkoznak.”
A korallzátonyok normális körülmények között 25-29 Celsius-fokos tengervízben tenyésznek, attól függően, hogy hol helyezkednek el. Ám az egészséges korallnak kedvező korlátozott hőmérsékleti tartomány nagyon közel van a halálos hőmérséklethez. A szokásos nyári maximumhoz képest egy-két fokos növekedés már halálos lehet. Noha különböző okokat lehet azonosítani a helyi korallkifehéredésre és az azt követő pusztulásra nézve, sok tudós gyanítja, hogy a közös ok világszerte a globális felmelegedés lehet. A Scientific American című folyóirat beszámolt erről a következtetésről: „A korallkifehéredéssel kapcsolatos 1987-es beszámolók egybeestek a globális felmelegedés miatti növekvő aggodalommal. Ezért nem volt meglepő, hogy néhány tudós és más megfigyelők arra a következtetésre jutottak, hogy a korallzátonyok olyan célt szolgálnak, mint a szénbányában a kanári — első előjelei az óceánok hőmérséklete globális növekedésének. Bár úgy tűnik, hogy a helyi óceáni vizek hőmérsékletének emelkedése okozta a kifehéredést, jelenleg még nem lehet meggyőzően állítani, hogy ez a hatás összefüggésbe hozható a globális felmelegedéssel.”
Az U.S.News & World Report című folyóirat kijelentette: „A Karib-tengerben nemrégiben végzett kutatások alátámasztották azt a feltevést, hogy a szokatlanul meleg óceánok idézték elő a nemrégiben bekövetkezett kifehéredést.” Thomas J. Goreau, aki a Szövetség a Világon létező Korallzátonyokért nevű szervezet vezetője, pesszimistán összehasonlította a zátonyok nehéz helyzetét az Amazonas esőerdőjének fogyásával. „Ötven év múlva még mindig lesz néhány esőerdő — jelentette ki —, de a korallzátonyok jelenlegi ütemű pusztulásával közel ennyi idő alatt sehol sem lesz belőlük.”
Világméretű pusztulás — sok ok
A Csendes-óceán Közép-Amerika mentén húzódó partjainál 1983-ban a korallok 95 százaléka pusztult el. Hasonló, de kevésbé pusztító erejű kifehéredés történt ezzel egyidőben a Csendes-óceán középső és nyugati részén. Súlyos kifehéredések sújtották Ausztrália Nagy-korallzátonyát, valamint a Csendes-óceán és az Indiai-óceán területeit. Jelentések szerint Thaiföldön, Indonéziában és a Galápagos-szigeteken is keletkeztek károk. Ezek után fokozott kifehéredés történt a Bahama-szigetek, Kolumbia, Jamaica, Puerto Rico, valamint az egyesült államokbeli Dél-Texas és Florida közelében.
A zátonyok pusztulása világméretekben jelentkezett. A Natural History című folyóirat megjegyezte: „Az alatt a viszonylag rövid idő alatt, amióta a zátonyok ökoszisztémáját tanulmányozzuk, ilyen mértékű kifehéredést még sohasem tapasztaltunk. Peter Glynn, a Miami Egyetem biológusa 400 éves korallokat vizsgált meg a Csendes-óceán keleti, súlyosan kifehéredett részén, és semmilyen bizonyítékot nem talált arra, hogy a múltban hasonló katasztrófa következett volna be. A súlyos kifehéredés arra utal, hogy az 1980-as évek során történt általános felmelegedés drasztikus hatással lehetett a korallzátonyokra, és ez előre jelzi a korallzátonyok jövőjét, ha az üvegházhatás még magasabb hőmérséklethez vezet. Sajnos a globális felmelegedés és a környezet romlása szinte biztos, hogy folytatódik, és még akutabb lesz, növelve ezzel a világméretű kifehéredésciklusok gyakoriságát.”
Az U.S.News & World Report című folyóirat rámutatott, hogy ennek mi lehet egy másik oka: „Az ózonréteg elvékonyodása, mely réteg védi az élőlényeket a káros ibolyántúli sugárzástól, szintén némileg felelős lehet a zátonyok nemrégiben bekövetkezett pusztulásáért.”
A part menti területeken, ahol a világ lakosságának több mint a fele él, nagy stresszt okozott a korallzátonyoknak az emberek felelőtlensége. Egy a Természetvédelmi Világunió és az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja által készült kutatás megállapította, hogy az emberek 93 országban károsították vagy pusztították el jelentős mértékben a zátonyokat. Sok fejlődő területen közvetlenül az óceánba engedik a nem kezelt szennyvizet, s ezzel szennyezik azt.
A sós vízben élő és a szennyező anyagokat megszűrő mangrovékat kivágják fűrészárunak és tüzelőanyagnak. A zátonyokat szétrombolják és bányásszák az építőanyagokért. Srí Lankán és Indiában teljes zátonyrészeket őröltek meg a cementgyártáshoz. A kis és nagy hajók a zátonyokon vetnek horgonyt, vagy megfeneklenek azokon, amivel darabokra zúzzák őket.
A National Geographic című folyóirat így írta le, mi történik a floridai John Pennekamp Állami Korallzátonyparkban: „Az olajkészítményekkel és a szennyvízzel hajóik szennyezik a vizet, és mindent, ami benne van. A nem hozzáértő irányítók nekiütköznek a zátonyoknak. Teleszórják az óceánt műanyaghabbal, csészékkel, alumíniumdobozokkal, üvegtárgyakkal, poharakkal, nejlonzacskókkal, palackokkal és több kilométeres, összegubancolódott horgászzsinórral. Ez a hulladék nem tűnik el — gyakorlatilag teljes képtelenség elpusztítani.”
[Kép forrásának jelzése a 16. oldalon]
Az Australian International Public Relations szíves engedélyével
[Kép forrásának jelzése a 17. oldalon]
A Bahamas Ministry of Tourism szíves engedélyével