„Szokáson alapuló házasságkötés” Ghánában

AZ ÉBREDJETEK! GHÁNAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

HÁZASSÁG — minden évben több százezren létesítenek ilyen kapcsolatot az egész világon. Általában a lakóhelyükön elterjedt házasságkötési szokás szerint teszik ezt meg.

Ghánában a házasságkötés leggyakoribb formája az úgynevezett szokáson alapuló házasságkötés. Ez a menyasszonyár megfizetésével jár együtt, amit a vőlegény családja ad a menyasszony családjának. A szokáson alapuló házasságkötést Afrika legnagyobb részén gyakorolják az emberek, és még olyan helyeken is, mint Hongkong, Pápua Új-Guinea és a Salamon-szigetek; valamint Kolumbia északkeleti és Venezuela északnyugati részén a goajiro indiánok között is ez a gyakorlat, hogy csak néhányat említsünk.

A bibliai időkben szokás volt megfizetni a menyasszonyárat (1Mózes 34:11, 12; 1Sámuel 18:25). Az ősi időkben — és napjainkban is — úgy értelmezték a menyasszonyárat, mint ami kárpótolja a lány szüleit azért a veszteségért, hogy a lány már nem tevékenykedik otthon, és azért az időért, energiáért és erőforrásokért, melyeket a szülők az oktatására és eltartására fordítottak házasságkötése előtt.

Szülői felelősség

Ghánában régen a randevú és az udvarlás nem létezett a fiatalok körében. A szülők kötötték meg felnőtt gyermekeik házasságát, miután a közösségben gondosan tanulmányozták a házasulandó korú fiatal férfiakat és nőket. Néhány szülő Ghánában még mindig ezt teszi.

A fiú szülei olyan tényezőket vesznek figyelembe, mint a lány személyisége, a lány és a családja hírneve, van-e valamilyen örökölhető betegség a családjában, Jehova Tanúi esetében pedig, hogy milyen a lány szellemisége. Ha a szülők elégedettek, akkor hivatalosan felkeresik a lány szüleit, és házassági ajánlatot tesznek.

A lány szülei most megvizsgálják a fiúnak és családjának hátterét. A fentiekben már említett tényezőkön kívül azt is figyelembe veszik, mennyire képes a fiú eltartani a feleséget — dolgozik vagy munkanélküli? Ha a lány szülei is elégedettek, akkor értesítik a fiú szüleit, és a szülők együttesen dolgozzák ki a házasságkötés részleteit, miután a fiú és a lány egyetért ezzel.

Miért vállalja még mindig néhány szülő magára, hogy felnőtt gyermekeinek házastársat keres? Egy indiai nő, akinek a szülei intézték el a házasságkötését, ezt mondta: „Hogyan is lehetne egy fiatal személy képesített arra, hogy meghozzon egy ilyen nagy horderejű döntést? Sokkal jobb olyanokra hagyni ezt, akiket koruk és tapasztalatuk képesít annak ismeretére, hogy mi a legbölcsebb választás.” Magyarázata sok afrikai nézetét tükrözi.

Változnak azonban az idők Ghánában. A randevú és az udvarlás egyre inkább népszerűvé válik. Az udvarlás egy megfelelő pillanatában a pár tudatja szándékát a szülőkkel. Miután a szülők kapcsolatba lépnek egymással, és megelégedettek, hogy ez egy jó házasság lesz, a családok nekilátnak annak a hivatalos szertartásnak, amit a különböző ghánai nyelveken úgy ismernek, mint „kopogtatás az ajtón”, a házasság ajtaján.

„Kopogtatás az ajtón” szertartás

A pár szülei értesítik a családtagokat az összejövetel időpontjáról és céljáról. A „családtagok” kifejezés a kiterjedt afrikai családra utal, mely magában foglalja a pár nagybátyjait, nagynénjeit, unokatestvéreit, nagyszüleit. A kitűzött napon mindkét család képviselői összegyűlnek a szertartásra. A vőlegénynek nem kötelező jelen lennie. A következőkben egy nagyon rövid változatát közöljük annak, ami egy ilyen „kopogtatás az ajtón” szertartáson végbemegy.

Lány képviselője (Lk): (A vőlegény képviselőihez beszélve) „Tudjuk, miért jöttetek el, de a szokás mégis úgy kívánja, hogy megkérdezzük ezt. Mi hozott ide titeket?”

Fiú képviselője (Fk): „Fiunk, Kwasi elment a házatok mellett, és meglátott egy bájos virágot, és engedélyeteket szeretné kérni a leszakítására.”

Lk: (Színlelt tájékozatlansággal) „Ebben a házban semmiféle virág sincs. Ti magatok is ellenőrizhetitek ezt.”

Fk: „A fiunk nem tévedett. Mi is azt állítjuk, hogy egy bájos virág van ebben a házban. A virág neve Afi.”

Lk: „Szóval egy embervirágra gondoltok. Nos, Afi itt lakik.”

Fk: „Be szeretnénk kopogtatni az ajtón, és Afi kezét szeretnénk kérni házasságkötés céljából Kwasi fiunk számára.”

A fiú családja most elővesz néhány dolgot, mint például különböző italokat és némi pénzt. A törzstől függően különbözik, hogy mennyit és mit adnak. Ez a szertartás nagyjából megegyezik a nyugati stílusú eljegyzéssel, és néha még egy eljegyzési gyűrű is kikötés lehet.

A menyasszony képviselője most minden néző előtt megkérdezi a lányt, hogy elfogadja-e a hozott dolgokat. A lány igenlő válasza által minden jelenlévő szemtanúja annak, hogy hajlandó házasságot kötni. Egy olyan időpontot jelölnek meg a házasságkötés megünneplésére, ami mindkét család számára megfelelő. A szertartás frissítők felszolgálásával fejeződik be.

Házasságkötési szertartás

Azoknak az embereknek a száma, akik a házasságkötést jelentő menyasszonyár kifizetésére a lány házában vagy egy kiválasztott képviselő házában gyűlnek össze, általában több, mint a „kopogtatás az ajtón” szertartáson jelenlévők száma. Ez azért van így, mert most sok barát is jelen van.

A légkör örömteli. Fiatal, egyedül álló férfiak és nők égnek a vágytól, hogy meglássák, mit hoztak a menyasszonyért. A boldog légkör azonban feszültté válik, amint a menyasszony családja azt kifogásolja, hogy a menyasszonyárként felkínált dolgokból hiányzik valami. A közönségből néhányan még lélegzetüket is visszatartják, amikor a menyasszony családja hajthatatlannak tűnik. A vőlegény szóvivője ügyes érveléssel próbálja a menyasszony családját jobb belátásra bírni. A hangulat oldódik, amikor a lány családja megenyhül. Újra megváltozik a légkör. Ez most már ünnepi, és frissítőket szolgálnak fel.

A házasságkötési szertartás kezdeteként a menyasszony szóvivője megkéri az egybegyűlteket, hogy csendesedjenek el, és mindannyiukat üdvözli. A vőlegény képviselőjét a jövetele célja felől kérdezi. A vőlegény szóvivője elmondja jövetelük célját, és emlékezteti az egybegyűlteket arra, hogy az ajtón már bekopogtak, és a belépésre való engedélyt már megadták nekik.

Ezután mindkét család szóvivője bemutatja a közeli családtagokat az egybegyűlteknek, és ebbe beletartozik az a személy is, aki beleegyezett a lány házasságkötésébe, valamint az is, aki támogatta a fiút a házasságkötésben. A szertartás folytatódik.

Lk: (A vőlegény képviselőjéhez szólva) „Kérlek, vegyétek elő a házasságkötés alkalmából hozott dolgokat, amiket kértünk.”

A vőlegény szóvivője felsorolja, miből áll a menyasszonyár, így mindenki ellenőrizheti, hogy megvannak-e ezek. Ha a vőlegény képviselője úgy érzi, a menyasszony családja még több kívánsággal állt elő, a házasságkötés napja előtt személyesen megoldják a kérdést. A vőlegény családja azonban úgy jön a szertartásra, hogy bármilyen plusz dolog lealkudására fel van készülve arra az esetre, ha némelyekkel a menyasszony családjából nehéz lenne boldogulni. Bárhol lakjon is valaki, az alapvető menyasszonyárat — akár kevés, akár sok legyen is az —, egyben kell kifizetni.

Néhány család különféle italokban, ruhákban, nyakláncokban, fülbevalókban és más, nőknek való dolgokban állapodik meg. Ghána északi részén a menyasszonyár magában foglalhat sót, kóladiót, gyöngytyúkot, bárányt, sőt még szarvasmarhát is. Változatlanul készpénz összetevője is van a menyasszonyárnak.

Míg folyik a tárgyalás, a menyasszony nincs jelen, de a közelből figyel. A vőlegény jelenléte nem kötelező. Így egy távol lakó személy felhatalmazhatja szüleit, hogy megkössék a házasságát a nevében. Az itt leírt alkalmon azonban jelen van a vőlegény. Most az ő családján van a sor a kérést illetően.

Fk: „Mindent megadtunk, amit megkívántatok tőlünk, de mi még nem láttuk a menyünket.”

A házasságkötési szertartás nem teljesen üzleti jellegű — ekkor egy kis jókedvre is alkalom nyílik. A lány családja most válaszol a fiú családjának azon kérésére, hogy láthassa a menyasszonyt.

Lk: „Bárcsak itt volna a menyasszony! Sajnos külföldre utazott, és nekünk nincs útlevelünk vagy vízumunk az út megtételére, hogy visszahozzuk őt.”

Mindenki tudja, mit jelent ez. A vőlegény családja azonnal egy bizonyos összeget kínál fel — ez bármennyi lehet, amennyit a vőlegény anyagilag megengedhet magának —, és csiribí-csiribá, a képzeletbeli útlevelek és vízumok kész vannak. A menyasszony pedig visszatért az „útról”!

A móka fokozására néhány törzs megállapodik a menyasszony néhány barátnőjével, hogy azok a menyasszonynak adják ki magukat. A tömeg mindegyik utánzót határozottan elutasítja, míg hatalmas taps közepette az igazi menyasszony meg nem jelenik. Őt ezután a szóvivője odahívja, hogy nézze meg a menyasszonyárának különböző részeit. Megkérdezik tőle, hogy a vőlegény által hozott dolgokat elfogadja-e. Mindenki néma csöndben van, míg türelmetlenül várja a választ. Néhány lány félénk, mások viszont bátrak, de a válasz mindig igen, és ezt tapsvihar követi.

Ha a vőlegény jelen van, a menyasszony családja azt kéri, hogy hadd ismerje meg őt. A viccelődés változatlanul folytatódik, ha úgy intézik, hogy a vőlegény egyik barátja a vőlegénynek adja ki magát. A fiú barátja úgy áll fel, mintha fontos személy volna, de azonnal ki is kiabálják.

A menyasszony szülei azt kérik, hogy láthassák a vejüket. Most az igazi vőlegény áll fel, és boldog mosolytól sugárzik. A menyasszony családja megengedi a lánynak, hogy csatlakozzon férjéhez, aki gyűrűt húz az ujjára, ha egy gyűrűben is megállapodtak, mint a menyasszonyár részében. A gyűrűt itt nyugati mintára vezették be. A lány is viszonzásképpen gyűrűt húz a fiú ujjára. Gratulációk és öröm tölti be a teret. A kényelem és a gazdasági helyzet miatt néhányan a „kopogtatás az ajtón” szertartást és a házasságkötést ugyanarra a napra szervezik.

Mindkét család tapasztalt tagjai és mások is most tanáccsal látják el az újdonsült házasokat, hogy hogyan tehetik sikeressé a házasságukat, míg a halál szét nem választja őket. A nap befejezéséül frissítőket szolgálnak fel.

A házasságkötési szertartás véget ért! Ghánában ettől a naptól fogva a párt úgy tekinti a közösség, mint akik törvényesen házasok. Ha a lány családjából valamilyen oknál fogva a fő családtagok közül bármelyik nem tudott jelen lenni a szertartáson, az ott felszolgált italok közül egy keveset elküldenek neki, hogy ezzel bizonyítsák a házasságkötés létrejöttét. Ha a menyasszony és a vőlegény Jehova Tanúi, némely esetben a Tanúk ezután megszervezik, hogy egy bibliai előadást tartsanak, mely után üdítőt és némi ennivalót szolgálnak fel.

Ghánában néhány házaspárnak nyugati stílusú a házasságkötése, amit itt polgári házasságkötésnek vagy előírás szerinti házasságkötésnek neveznek. Ezt szülői beleegyezéssel vagy anélkül is meg lehet kötni, amennyiben a pár a törvény szerint elég idős ehhez. A szokáson alapuló házasságkötéshez kötelező a szülői beleegyezés.

A polgári házasságkötéskor a pár házassági fogadalmat tesz. A szokáson alapuló házasságkötésekkor azonban nincs fogadalomtétel. Az állam megkívánja, hogy minden szokáson alapuló házasságkötést jegyezzenek be, és Jehova Tanúi ennek eleget is tesznek (Róma 13:1). Ezután megkapják a házassági anyakönyvi kivonatot.

Régtől fogva, egészen addig, míg az Aranypart — mostani nevén Ghána — brit gyarmattá nem vált, az országban a szokáson alapuló házasságkötés volt az egyetlen házasságkötési forma. A britek ezután az itt élő polgárok számára bevezették a nyugati stílusú házasságkötést. Az ország őslakosainak is megengedték, hogy ilyen módon kössenek házasságot, és most már sok éve a nyugati stílusú és a szokáson alapuló házasságkötés együtt létezik. Ghánában mindkettőt törvényesen elismerik, s így ezek Jehova Tanúi számára is elfogadhatóak. Az egyénre van bízva, hogy melyik formát akarja választani.

Néhány afrikai országban a szokáson alapuló házasságkötéseket be kell jegyeztetni, mielőtt a házaspárokat törvényesen házasnak tekintenék. Ghánában azonban a fentiekben vázolt, szokáson alapuló házasságkötést bejegyzés nélkül is törvényesnek tekintik, amikor a szokáson alapuló házasságkötést végrehajtják. Később csupán az okirat miatt jegyeztetik be a szokáson alapuló házasságkötést.

A házasság valóban Isten szeretetteljes ajándéka az emberek számára — ez páratlan ajándék, mely még az angyaloknak sem adatott meg (Lukács 20:34–36). Egy becses kapcsolat, melyet érdemes megőrizni Létrehozójának, Jehova Istennek a dicsőségére.

[Kép a 23. oldalon]

Gyűrűváltás