Miért mindez a titkolózás?

„SEMMI sem olyan nyomasztó, mint a titok.” Vagy legalábbis ezt tartja egy francia közmondás. Ez lenne vajon a magyarázat arra, hogy miért tölt el bennünket jó érzéssel, ha megtudunk egy titkot, s hogy ugyanakkor miért vagyunk néha bosszúsak, ha nem beszélhetünk róla? Ennek ellenére az évszázadok folyamán sok ember szívesen titkolózott, és tömörült titkos csoportokba egy közös cél elérése érdekében.

Az Egyiptomban, Görögországban és Rómában fellelhető misztériumvallások az első titkos társaságok közé tartoztak. Később ezen csoportok némelyike eltért vallási indíttatásától, és politikai, gazdasági vagy társadalmi színezetet öltött. Amikor például a középkori Európában megalakultak a céhek, a tagjaik elsősorban vagyon- és érdekvédelmi okból folyamodtak a titkolózáshoz.

A modern idők titkos csoportjai sokszor egészen tisztességes okokból alakulnak, az Encyclopædia Britannica szerint talán „társadalmi vagy jótékony célok” miatt, és hogy „jótékonysági és nevelő jellegű programokat hajtsanak végre”. Néhány emberbaráti szervezet, ifjúsági és társadalmi klub, valamint egyéb csoport szintén titkos vagy legalábbis részben titkos. Ezek a csoportok általánosságban véve ártalmatlanok, a tagjaik pedig egyszerűen csak izgalmasnak találják a titkolózást. A beavatás titkos szertartásai erős érzelmi vonzerővel bírnak, s megerősítik a bajtársiasság és az egység kötelékét. A tagok céltudatosak lesznek, és azt érzik, hogy tartoznak valahová. Az efféle titkos társaságok általában nem jelentenek veszélyt azok számára, akik nem tartoznak közéjük. A kívülállók semmivel sincsenek rosszabb helyzetben azzal, hogy nem tudnak a titkokról.

Amikor a titkolózás veszélyt jelez

Nem mindegyik titkos csoport titkos ugyanolyan mértékben. Azok viszont különös veszélyt jelentenek, amelyeknek már a „titkokon belül is vannak titkaik”, ahogy az Encyclopædia Britannica fejezi ki. Ilyen magyarázatot közöl: a magas rangú tagoknak azáltal sikerül „megkülönböztetniük magukat”, hogy „különös neveket, próbákat vagy kinyilatkoztatásokat” alkalmaznak, s ezáltal arra ösztönzik „az alacsonyabb rangúakat, hogy ők is tegyék meg az ahhoz szükséges erőfeszítést, hogy elérjék a magasabb fokozatokat”. Az ilyen csoportokban rejlő veszély magától értetődő. Az alacsonyabb rangúaknak lehet, hogy egyáltalán nincs tudomásuk a szervezet valódi céljairól, mivel még nem jutottak el a kinyilatkoztatásnak addig a szintjéig. Könnyű belekeveredni egy olyan csoportba, amelynek a céljait és ezek elérésének módjait csak részben ismeri fel az illető, sőt még csak meg sem osztják vele teljesen ezeket. Az a személy viszont, akit már beavattak egy ilyen csoportba, később nehéznek találhatja, hogy kiszabaduljon, mivel kötik — hogy úgy mondjuk — a titoktartás láncai.

A titkolózás azonban még nagyobb veszélyt jelez akkor, ha a csoportnak törvényellenes vagy bűnös céljai vannak, s ezért már a puszta létét is titkolni próbálja. Vagy ha a létezése és az általános célkitűzései ismertek is, lehet, hogy a taglétszámát és a rövid távú terveit tartja titokban. Ez az elszánt terroristacsoportok esetében is igaz, melyek terrortámadásai időről időre megrázkódtatják a világot.

Igen, a titkolózás veszélyes lehet mind az egyénekre, mind a társadalom egészére nézve is. Gondolj a tizenévesekből álló titkos bandákra, amelyek erőszakkal ejtik zsákmányul gyanútlan áldozataikat; az olyan bűnszövetkezetekre, mint a titokzatos maffia; s a fehérek felsőbbrendűségét hangsúlyozó csoportokra, mint amilyen a Ku-Klux-Klana; arról a világszerte működő számos terroristacsoportról nem is beszélve, amelyek továbbra is meghiúsítják a világméretű béke és biztonság elérése érdekében tett erőfeszítéseket.

Most mire készülnek?

Az 1950-es évek folyamán a hidegháború melléktermékeként számos nyugat-európai országban olyan titkos csoportok szerveződtek, amelyek az ellenállási mozgalmak bázisaiul szolgáltak volna, ha a szovjetek bármikor is megpróbálták volna meghódítani Nyugat-Európát. A Focus című német hírmagazin szerint Ausztriában például „79 titkos fegyverraktárt” hoztak létre ez idő alatt. Egyes európai országok még csak nem is tudtak az efféle csoportokról. Egy hírmagazin a valóságnak megfelelően számolt be erről az 1990-es évek elején: „Még mindig nem tudják, hogy ezek közül a szervezetek közül hány működik manapság, s hogy újabban mire készülhetnek.”

Így igaz. Igazából ki tudja, hogy pillanatnyilag hány titkos csoport jelenthet annál is nagyobb veszélyt, mint amit bármelyikünk elképzelhet?

[Lábjegyzet]