Cselekedjünk jót mindenkivel!
1 Jehova tanúi közismerten kemény munkások. Ámde nem mi vagyunk az egyetlenek, akik dolgoznak. Kétségkívül sokan vannak még, akik éppen olyan keményen dolgoznak, mint mi. Amikor a hosszú munkanapok véget érnek, sokan vannak a világban, akik éppen olyan fáradtak, mint mi vagyunk. Egy háziasszony annyi energiát használhat el egy délelőtti bevásárlás során, mint amennyit egy tanú a délelőtti szántóföldi szolgálat alatt. Egy családfő, aki a kocsiját szerelgeti, annyi erőt fejthet ki, mint az a testvér, aki a nyilvános előadásán dolgozik. Még az ökrösszekéren megtett hosszú utazás a Királyság-terembe sem múlja felül energiában a vidéken töltött családi hétvégére való utazást.
KERÜLJÜK A HIÁBAVALÓ MUNKÁKAT!
2 A tiszta imádattal kapcsolatos erőfeszítéseink azonban végtelenül értékesebbek minden munkánál, amit képesek vagyunk elvégezni. Vajon miért? Azért, mert azzal „jót cselekszünk” (Gal 6:10). A nem keresztény egyén talán kimerülésig igyekezhet munkálkodni embertársai javára. A legnemesebb szándék vezérelheti, a legnemesebb eszmék és célok, s mégis gyakran olyan ez, mintha „levegőt csapkodna” (1Kor 9:26). Bármilyen jót tesz, az csupán csak rövid életű. Mi azonban tudjuk, hogy a Jehova szolgálatában végzett cselekedeteink nem hiábavalók (1Kor 15:58).
3 De vajon hogyan tudunk „jót cselekedni”? Egy rövid pillantás a kapcsolt szövegrészre, amely pálnak a galatabeliekhez írt szavaival összefügg, ezt könnyen megérteti velünk. Egy néhány keresztény, aki korábban a zsidó hitet vallotta abban a városban, hiába fáradozott. Nem fogadták el ugyanis teljes mértékben a Krisztus általi ki nem érdemelt kedvességet. Ezek még mindig a törvény cselekedetei által próbáltak igazságosnak bizonyulni. Ezek a keresztény „judaizálók” a körülmetélkedés és a mózesi törvényben előírt étkezési szabályrendeletek mellett kardoskodtak. Pál igyekezett megmutatni nekik, hogy a törvénynek ezek a cselekedetei hiábavalók voltak s a megmentés csakis a Krisztusban való hit által jöhetett el a számukra (Gal 2:16; 3:10–13).
4 A levél kétségkívül sok „jót” tett a galatabeliek helyreigazításában. Arra buzdította a keresztényeket, hogy „tegyenek jót mindenkivel, de különösképpen azokkal, akik kapcsolatban vannak velünk a hitben” (Gal 6:10). Itt Pál talán arra gondolt, hogy segítsen a keresztényeknek teljes hittel és bizalommal lenni Krisztus iránt, s ezáltal az Isten szellemének irányítása szerint élni. Milyen munka, tevékenység lehetett volna ennél hatékonyabb és kielégítőbb?
5 A mai keresztényeknek is szükségük van arra, hogy buzdítsák egymást. Könnyen szem elől téveszthetjük Isten ki nem érdemelt kedvességének a célját, ha azt gondoljuk, hogy a megmentés valamilyen különleges viselkedési szabály követéséből ered. A dolgok jelen rendszerének nyomása könnyen a keresztény erkölcsi irányadó mértékek alacsonyabb mércéje irányába befolyásolhat bennünket, vagy arra, hogy hiábavaló módon törekedjünk anyagi biztonságra. Minden testvérünk dicséretet érdemel tehát azért, amit egyik a másik érdekében tesz.
JELENTŐSÉGTELJES CSELEKEDETEK
6 Ennek egy egészen friss példája látható abban, ahogyan a testvérek a Társulat felhívására reagáltak, hogy ’Segítsük egymást’. Testvérek azt kezdeményezték, hogy meghívtak „apa nélküli fiúkat”, hogy azok kísérjék el őket bibliatanulmányozásra. Testvérnők meghívtak családi nehézségekkel küzdő testvérnőket, akiknek bátorításra volt szükségük. Ez jelentőségteljes cselekedet! Sok minden történik annak érdekében, hogy segítsünk a testvéreknek „szellem által járni”. Igaz, hogy ehhez külön időre és erőfeszítésre van szükség. Ez fárasztó lehet. De megéri. Lehet, hogy talán többet is tehetnél azért, hogy segíts azoknak, akik „kapcsolatban vannak velünk a hitben”?
7 Ne feledkezzünk meg azokról sem, akik a területünkön élnek és akiknek ’tartozunk’ azzal, hogy megosszuk velük a jó hírt (Róma 1:14, 15). Sok ember keményebben dolgozik, mint bármikor azelőtt, hogy kielégítse a szükségleteit. Akik még nincsenek birtokában a jó hírnek, azoknak meg kell tudniuk, hogyan irányítsák erőfeszítéseiket, hogy megmentésre jussanak. A Társulat sok irodalmi anyagot nyomtatott a megsegítésükre. Ha a gyülekezetedben vannak készletek régebbi kiadványokból, vajon nem lenne bölcs dolog olyan kezekbe adni, amelyek szívesen fogadják és ahol sok jót tehetnek?
8 Jóllehet nem akarunk monopóliumot csinálni a kemény munkából, azért mégis boldogító az a tudat, hogy a teljesítményünknek ilyen maradandó hatása lehet. Munkálkodjunk tehát továbbra is azon, „ami jó” mind a testvéreink szellemi jóléte, mind pedig az olyan világi emberek szellemi jóléte tekintetében, akiknek még ezután kell megfelelniük, hogy mit jelent az igazi szabadulás, amit a keresztényiség hoz meg az embereknek (Gal 5:1).