Tegyünk jót azokkal, akik valamilyen különleges szükségben vannak
1 A keresztények azt a parancsot kapták, hogy „szeressék egymást” és őszintén törődjenek másokkal és azok szellemi jólétével (Ján 13:34; Róma 15:1, 2). Amíg „kedvező idő van rá”, szeretnénk megtenni mindazt, ami főleg azoknak a javát szolgálja, akik kapcsolatban vannak velünk a hitben (Gal 6:10). Az ihletett tanács szerint nem szabad ’megtagadnunk a jótéteményt azoktól, akiket az megillet, és hatalmunkban van annak megtétele’ (Péld 3:27).
2 A keresztény gyülekezetben vannak apátlan árvák, idős személyek, rokkantak, lehangolt egyének, testi fogyatékosak, és olyanok, akik valamilyen különleges szükségben vannak. Elsősorban a közvetlen családtagok és közeli rokonok kötelesek segíteni az ilyeneknek. De Jehova és Jézus Krisztus példáját követve, mindannyian törődni tartozunk az ilyen személyekkel (1Tim 5:4, 8; Ez 34:16; Máté 9:36).
MIT TEHETÜNK ÉRTÜK?
3 Mit tehetünk a megsegítésükre? Vannak esetek, amikor egy egyszerű látogatás vagy baráti beszélgetés szellemileg felüdíti őket. De például gépkocsin elvihetjük őket az összejövetelre, meghívhatjuk őket, hogy kísérjenek el a szántóföldi szolgálatra, vagy egy bibliatanulmányozásra, amelyet mi vezetünk. Egy idős testvérnőt vagy egy apátlan árvát meghívhatunk egy családi tanulmányozásra vagy egy étkezésre. A gyülekezet minden tagja képes tenni valamit a különleges szükségben levők érdekében. A tizenévesek és a gyermekek segíthetnek különböző megbízások elintézésében vagy a bevásárlásban. Az olyan családok fiatal tagjai, ahol csak egy szülő van, otthon kezdhetik el a segítést. Sokféle módon ki lehet mutatni és ki is kell mutatni az őszinte keresztényi szeretetet (Csel 9:39; 1Pét 4:8–10).
4 Nem ritka dolog, hogy éppen azok reagálnak elsőként mások szükségleteire, akik maguk is szükségben vannak. Valójában sokan vannak olyanok is, akik megtalálják a módját, hogy segítsenek magukon. Önmagunkon segíteni: ez a boldog, eredményes keresztény élet lényeges tényezője. Százával vannak olyan úttörők, akik testi betegségben szenvednek, mégis buzgón végzik a prédikáló munkát. Vannak teljes idejű szolgák, akik vakok, hallássérültek vagy tolószékben közlekednek. Az újonnan feliratkozott úttörők között sok az idős testvér és testvérnő, sokan közülük betegek és egyedül élnek. Ahelyett, hogy bezárkóznának a magányukba és az önsajnálatra összpontosítanák a figyelmüket, nagyon is derűlátók és kifelé fordulók. Erőteljesen részt vesznek a Királyság-üzenet hirdetésében (Csel 18:5). Ugyanez elmondható sok apátlan árváról, akik úttörő szolgálatra jelentkeztek, Béthel-szolgálatot vállaltak, vagy missziós területen működnek. Természetesen sokan vannak olyanok is a különleges szükségben szenvedők között, akik nem tudnak teljes idejű szolgálatot vállalni. De az említett példák jól hangsúlyozzák, hogy milyen szellemmel kell rendelkeznünk, nekünk mindnyájunknak, és azt is, hogy milyen áldások fakadnak ebből (Márk 10:28–30).
5 Sokféle dolog van, amit bárki közülünk megtehet, hogy boldog és derűlátó maradhasson. Például rendszeresen olvashatjuk a Bibliát, a folyóiratokat és a Társulat egyéb kiadványait; hallgathatjuk a bibliai felolvasásokat a kazettás felvételekről és az igazsággal tölthetjük meg a szívünket; felhívhatjuk telefonon a betegeket vagy a lehangolt egyéneket, hogy megvigasztaljuk őket. Leveleket írhatunk, és sokféle módon kezdeményezhetjük, hogy érdeklődést tanúsítsunk mások iránt. Kitűzhetünk magunknak olyan célokat, mint például azt, hogy bibliatanulmányozást kezdünk, vagy kisegítő úttörő szolgálatot vállalunk. Hogy jobban megismerjük a testvéreinket, meghívhatjuk őket, vagy látogatást tehetünk náluk. Megjavíthatjuk a szolgálatunkat, tökéletesíthetjük a tanításunkat és a beszédkészségünket azáltal, hogy feliratkozunk a Teokratikus Szolgálati Iskolára. A testvérek törekedhetnek a szolgálati kiváltságokra is (1Tim 3:1). Minél több munkát kívánunk végezni mások érdekében és önmagunk érdekében is, annál boldogabbak leszünk (Csel 20:35).
6 Függetlenül a személyes szükségleteinktől, mindannyian magunkra ölthetjük a szeretetet és az alázatosságot. Ha pedig különleges szükségben vagyunk, óvakodnunk kell attól, hogy túlzott mértékben foglalkozzunk önmagunkkal, vagy büszkeségből visszautasítsuk a testvéreink segítségét. Amikor pedig segítséget nyújtunk, használjunk józan ítélőképességet, ne hozzunk zavarba senkit és ne sértsük meg mások önérzetét vagy méltóságát. Senki se éljen vissza a testvérek nagylelkűségével és ne használja ki őket jogtalan előnyszerzésre. Legyen mindig helyes, ésszerű és szellemi hozzáállásunk, és örvendezzünk a reménységünknek (Fil 4:4–9). MINDEN kereszténynek szól az a tanács, hogy ’tiszta szívből, bensőségesen szeressük a testvéreinket’, mert ez MINDANNYIUNK különleges szükséglete! (1Pét 1:22)