Tégy meg mindent, ami tőled telik a teljes idejű szolgálatban!
1 „Minél nagyobb az erőfeszítés, annál nagyobb az áldás” — jelentette ki a kongresszusi szónok. Azután azok felé fordult, akik az „Isteni béke” kerületkongresszuson az úttörők szektorában foglaltak helyet és azt mondta nekik, hogy emeljék fel a kezüket azok, akik egyetértenek vele ebben. Emlékszel a válaszra? Azután a szónok felsorolt néhányat az áldások közül, amelyek azokra várnak, akik kitartanak a teljes idejű munkában: a megnövekedett szellemi élet, jártasság a Biblia használatában, szolgálati kiváltságok Isten szervezetében, élő ajánlólevelek és tökéletesebb egyéniség, hogy csak néhányat említsünk a sok közül.
2 A legfontosabb áldás amire valaki törekedhet: az Isten részéről jövő helyeslés. Ennek elnyerése végett érdemes megtenni minden erőfeszítést, mondta egy teljes idejű szolga: Pál apostol. Ezekkel a szavakkal sarkallta Timótheust: „Tégy meg minden tőled telhetőt, hogy elismert légy Isten előtt, olyan munkás, akinek semmi miatt nem kell szégyenkeznie, aki helyesen kezeli az igazság szavát” (2Tim 2:15). Mi is Isten elismerésére törekedhetünk és az úttörő munka meghozza számunkra a lehetőséget ahhoz, hogy mindent megtehessünk a legfontosabb munkában, amelyet ma végeznek a földön.
Tedd teljessé önátadásodat a teljes idejű szolgálatban!
3 Az úttörő munka a legkielégítőbb módja lehet annak, hogy valaki teljessé tegye az önátadását Jehova előtt. Az úttörők azáltal lehetnek sikeresek, ha a szellemi dolgokat teszik az első helyre az életükben. Az elméjüket nem szabad annyira megterhelniük az anyagi gondokkal, hogy az megfossza őket az eredményeiktől. Megtanulják, hogyan kell minden terhüket Jehovára vetni, hogy ő hordozza azokat (1Pét 5:6, 7). Egy testvérnő, tíz évi úttörőszolgálat után ezt mondta: „Jehova ismeri legjobban a gondjaimat és ő képes leginkább arra, hogy megoldja azokat. Szolgálhatnék-e jobban mást, mint őt?”
4 Vajon az a meghatározás, amelyet a kongresszusi szónok adott az önátadásról, komolyan elgondolkoztat-e téged a teljes idejű szolgálatról? Ő ugyanis Jézust idézte, aki ezt mondta: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát . . ., és folyton kövessen engem” (Máté 15:24). Pál apostol azért imádkozott, hogy keresztény hívőtársainak a szeretete egyre jobban bővelkedjen, és ezáltal igazságos gyümölcsökkel teljesek legyenek (Fil 1:9–11). A te esetedben ez talán azt jelenthetné, hogy belépsz az úttörőszolgálatba? Egy testvérnő, aki a 80-as éveit tölti, fél évszázadnyi teljes idejű szolgálat után így nyilatkozott az úttörő munkáról: „Mit tennél, ha maga Jézus Krisztus kérne fel rá?”
5 Gondolkoztál-e már azon, hogy az úttörő munka hogyan segíthet az önátadási fogadalmad teljesítésében? Ha képes vagy vállalni ezt a munkát, sok-sok előnyöd származik belőle. Egy fiatal úttörő testvérnő Hollandiából egy éves úttörőszolgálat után ezt mondta: ’Amikor nap nap után Jehova szolgálatával vagy elfoglalva, egyre jobban megismered az ő szándékát. Szorosabbá válik a vele való kapcsolatod, mert alaposabban tanulsz és még tartalmasabban imádkozol. Mint Személyiséget, jobban megismered Jehovát.’ Nem szeretnéd-e te is jobban megismerni Jehovát mint Személyiséget? (Ján 17:3).