Szolgálati Összejövetelek júliusra
MEGJEGYZÉS: A mi Királyság-szolgálatunk nyáron minden hétre beütemez egy Szolgálati Összejövetelt. A gyülekezetek tegyék meg a szükséges intézkedéseket, hogy részt vegyenek a kerületkongresszuson, majd a kongresszust követő héten a Szolgálati Összejövetelen tartsanak egy 30 perces áttekintést a program kiemelkedő részeiről. A naponkénti áttekintés összeállításával előre meg lehet bízni két-három olyan képesített testvért, akik a kulcsgondolatokra tudnak összpontosítani. Ez a jól elkészített áttekintés segíteni fog a testvéreknek emlékezetükbe idézni a kulcsgondolatok személyes alkalmazását és szántóföldi felhasználását. A hallgatóság megjegyzései és tapasztalatai legyenek rövidek, és a szóban forgó témához kapcsolódjanak.
Július 6-val kezdődő hét
10 perc: A mi Királyság-szolgálatunk-ból kiválasztott Közlemények és helyi bejelentések. Emeljetek ki két olyan jellegzetesen beszélgetésre alkalmat adó témát, amelyet felhasználhattok az Őrtorony 1992. július 1-jei számának felkínálásakor.
20 perc: „Helyezd előtérbe a brosúrák felkínálását, amikor megosztod másokkal a Királysággal kapcsolatos reménységedet!” Kérdés-feleletes megbeszélés; demonstrálások. Tájékoztassátok a gyülekezetet a készleten levő brosúrákról, kérdezzétek meg a hallgatóságot, szerintük mely brosúrák lennének különösen alkalmasak a helyi területen. A 9. bekezdés megbeszélésekor demonstráljátok, hogyan lehet felkínálni egy megfelelő brosúrát alkalmi tanúskodás során egy szomszédnak, egy munkatársnak, vagy másutt. Ha az idő megengedi, előre kijelölt hírnökök mondjanak el tapasztalatokat a brosúrák felhasználásáról. Buzdítsátok lelkesen a testvéreket, hogy júliusban teljes mértékben vegyenek részt a brosúrák felkínálásában.
15 perc: Használd ki bölcsen az időd, amikor szabadságon vagy! Buzdítsátok a hírnököket, már most készítsenek tervet, hogy a szabadságuk hónapjai alatt adódó többletidőt a teokratikus érdekek előmozdítására használják fel. Tegyetek javaslatokat, hogyan végezzenek alkalmi tanúskodást utazás közben. Buzdítsatok mindenkit, hogy tűzzenek ki személyes célokat, beleértve a hetenkénti bibliaolvasás folytatását, a Társulati kiadványok olvasását és a nyári hónapok idején adódó többletidő bölcs kihasználását.
81. ének és befejező ima.
Július 13-val kezdődő hét
10 perc: Helyi bejelentések. Számlákról szóló jelentés. Teokratikus hírek. Emlékeztessétek a testvéreket a szántóföldi szolgálati elrendezésre.
20 perc: „Kössük össze bevezetőnket a felkínálandó irodalommal!” Rövid előadás és demonstrálások. Egy fiatal hírnök a 2. bekezdés javaslatait alkalmazva demonstrálja egy írásszöveg bevezetését. Amikor bevezeti az Ésaiás 65:21–23-at, az 5. bekezdésben vázoltakat alkalmazza. Egy másik hírnök az „Íme” brosúra felkínálását demonstrálhatja, vegyesen felhasználva a 3. és 4. bekezdés javaslatait. Az elnöklő mindkét demonstrálásnál hangsúlyozza ki, hogyan kötötték össze a bevezetőt a felkínálandó irodalommal. Az egyik demonstrálásban mutassátok be, hogyan jár el a hírnök akkor, amikor a házigazda nem tanúsít különösebb érdeklődést. Emlékeztessétek a gyülekezetet, hogy az összejövetel után lássák el magukat brosúrákkal és folyóiratokkal.
15 perc: Kérdések Armageddonról. Az Érveljünk könyv 37—41. oldalán található anyag alapján készített előadás.
59. ének és befejező ima.
Július 20-val kezdődő hét
15 perc: Helyi bejelentések. Beszéljétek meg a gyülekezet júniusi szántóföldi szolgálati jelentését, dicsérjétek meg a testvéreket, és a szükséglet szerint buzdítsátok őket a szolgálat megjavítására. Mutassatok rá, hogy az éviszövegen és a hozzá tartozó szövegösszefüggésen való elmélkedés hogyan segít nekünk igazi boldogságot találni, amikor részt veszünk a szántóföldi szolgálatban és együttműködünk a gyülekezettel (Róma 12:9–16). Ha az idő megengedi, javasoljatok egy-két beszélgetésre alkalmat adó témát, melyet felhasználhattok ezen a hétvégén a szántóföldi szolgálatban.
15 perc: „Felkínálsz-e bibliatanulmányozást?” Kérdés-feleletes megbeszélés, ezután mondjatok el előre kiválasztott tapasztalatokat, melyek bemutatják, hogyan lehet az első látogatás, vagy az újralátogatás alkalmával bevezetni a bibliatanulmányozást.
15 perc: Helyi szükségletek, vagy készítsetek interjút három-négy hírnökkel arról a témáról, hogy mi vonzotta őket az igazsághoz. Elmondhatják, milyen akadályokat kellett legyőzniük.
107. ének és befejező ima.
Július 27-vel kezdődő hét
10 perc: Helyi bejelentések. Kérdésdoboz. Erre a programrészre a szolgálatfelvigyázót lehet kijelölni.
20 perc: „Ápold a Királyság-üzenet iránti érdeklődést!” Rövid bevezető után készítsetek demonstrálást újralátogatásokról 1. egy olyan személynél, aki elfogadta a legfrissebb folyóiratokat; 2. egy olyan személynél, aki érdeklődést mutatott, de nem fogadott el irodalmat; és 3. egy olyan személynél, aki elfogadta az „Íme” brosúrát. Mindegyik demonstrálásban fektessétek le az alapot egy újabb újralátogatáshoz.
15 perc: „Fogadd el, alkalmazd és fordítsd javadra Isten Szavát!” Készüljetek fel előre, hogy néhány rövid, a körzetgyűlésre vonatkozó értékelő gondolatot tudjatok mondani. Felhívhatjátok a figyelmet az előző körzetgyűlésen elhangzott értékes témákra. Ezután kérdés-felelet formájában beszéljétek meg az első oldalon található cikket. Hirdessétek ki a következő körzetgyűlés időpontját — amennyiben már ismeretes — és buzdítsatok mindenkit, hogy vegyen részt azon.
73. ének és befejező ima.