A vallás jövője múltjának tükrében
22. rész: 1900-tól kezdődően — A hamis vallást utoléri múltja!
„Egy nemzet jövőjének a kulcsa a múltjában található” (Arthur Bryant, XX. századi angol történész).
A BIBLIA Nagy-Babilonnak nevezi a hamis vallás világbirodalmát, és az ókori Babilon nemzetéhez hasonlítja (Jelenések 18:2). Azok az események, amelyek azzal a régi birodalommal történtek, nem sejtetnek jót modernkori névrokona számára sem. Babilon i. e. 539-ben egyetlen éjszaka esett áldozatul a Nagy Cyrus által vezetett médeknek és perzsáknak. Miután a várost átszelő Eufrátesz folyó vizét másfelé terelték, a támadó seregek képesek voltak észrevétlenül bevonulni a folyó medrén keresztül a városba.
Jehova Isten és Fia, Jézus Krisztus, aki hatalmasabb király, mint Cyrus, hasonló győzelmet fog aratni a hűtlen Nagy-Babilon felett. A Biblia sok vizeken ülő nagy szajhaként írja le Nagy-Babilont, jelezve azt a támogatást, amelyet „népektől és sokaságoktól és nemzetektől és nyelvektől” kap. Pusztulását megelőzően azonban ez a támogatás „az Eufrátesz nagy folyóhoz” hasonlóan „kiszárad, hogy elő legyen készítve az út a napkeleti királyok számára” (Jelenések 16:12; 17:1, 15).
Amennyiben létezik bizonyíték arra, hogy napjainkban végbemegy egy ilyen kiszáradási folyamat, az felbecsülhetetlenül értékes lenne a hamis vallás azonosításában. Létezik erre valamilyen bizonyíték?
A fényes kilátások elhomályosulnak
A XX. század hajnalán a földön minden harmadik személy kereszténynek vallotta magát. A kereszténységnek fényes kilátásai voltak. Derűlátást tükrözött John R. Mott, Nobel-díjas evangélizátor, amikor 1900-ban kiadott egy könyvet a The Evangelization of the World in This Generation címmel.
„Azonban a XX. század — ismeri el a World Christian Encyclopedia — megdöbbentően különbözött ezektől az elvárásoktól.” Megmagyarázza, hogy „1900-ban senki sem számított a kereszténységtől való azon nagymértékű elfordulásra, amelyet Nyugat-Európában a világias szemlélet, Oroszországban és később Kelet-Európában a kommunizmus és Amerikában a materializmus előretörése váltott ki”. Ezek és más „álvallások” gomba módra szaporodtak, amíg „1900-ban a földgömbnek mindössze 0,2 százalékát tették ki . . . addig 1980-as évre világméretekben 20,8 százalékra emelkedett”.
Ez a „nagymértékű elfordulás” gyakorlatilag elnéptelenítette Nyugat-Európa egyházait. A lutheránus egyház az akkori Német Szövetségi Köztársaságban 1970 óta a tagjainak több mint 12 százalékát veszítette el. Hollandiában a templomoknak több mint egyharmadát bezárták, néhányat átalakítottak áruházakká, éttermekké, lakásokká, sőt még diszkóklubokká is. Angliában pedig az elmúlt 30 év során szinte minden nyolcadik anglikán templomot bezártak, mivel nem használják azokat. Nem csoda, hogy az egyik lelkész így panaszkodott az európai protestáns teológusok és lelkészek konferenciáján mondott beszédében: „Az egykori ’keresztény Nyugat’ többé nem nevezheti magát kereszténynek . . . Európa missziós területté vált.”
A probléma azonban nem csupán a kereszténységre és Európára jellemző. Például, becslések szerint, a buddhizmustól világszerte 900 000-en pártolnak el évente és lesznek az agnoszticizmus híveivé.
Munkaerőhiány
„Ha fel akarsz ébreszteni egy falut, akkor ébreszd fel először annak papjait” — tanácsolja egy japán közmondás. De miféle papokat? Az 1983-at megelőző évtizedben a katolikus papok száma világszerte 7 százalékkal csökkent. És 15 év alatt az apácák 33 százalékkal lettek kevesebben. Az utánpótlási kilátás szintén nagyon sötéten fest. Nem egészen 20 év alatt a katolikus szemináriumokra beiratkozottak száma 48 992-ről 11 262-re csökkent az Egyesült Államokban.
A katolikus rendek szintén kínlódnak. Egy időben számos országban az oktatást gyakorlatilag a Jézus Társaság irányította, amelyet 1534-ben Loyola Ignác alapított Párizsban. Tagjai, közismert nevükön a jezsuiták, magukhoz ragadták a misszionáriusi tevékenység vezetését. Azonban 1965 óta tagjainak száma több mint egy negyeddel kevesebb lett.
Elég baj az alkalmazottak létszámának csökkenése; még nagyobb baj azonban az, hogy sokukban nem lehet többé megbízni. Egyre növekszik azoknak a papoknak és apácáknak száma, akik szembeszállnak a hivatalos egyházi irányvonallal a nőtlenség, a születésszabályozás és a nők egyházi szerepének kérdésében. Ezt lehetett látni 1989 januárjában, amikor 163 európai katolikus teológus közrebocsátott egy nyilvános állásfoglalást — amelyet május 1-jéig további több mint 500 egyén írt alá —, vádolva benne a Vatikánt, hogy visszaél a tekintélyével és a hatalmával.
A kereszténységben milliók válnak szellemileg halottá, a hiányos szellemi táplálkozás áldozataivá. Az Egyesült Államokban az egyik lelkész is elismerte ezt, amikor így panaszkodott: „Az egyház egyfajta szupermarket [lett], ahol alacsony tápértékű szellemi eledelt osztanak az arra járóknak. A lelkipásztor prédikációja alig több, mint ’a hét különleges ajánlata’, amelyet kényszeredetten, engedményes áron kínálnak fel a vevők számára.”
Az Egyesült Államokban 1965 óta az öt legnagyobb protestáns felekezet tagsága mintegy 20 százalékkal, a vasárnapi iskolákba beiratkozottak száma pedig 50 százalékkal csökkent. „Nem csupán a hagyományos felekezetek nem törődnek azzal, hogy üzenetüket ismertessék” — írja a Time magazin —, hanem egyre bizonytalanabbak azt illetően, hogy egyáltalán mi is az üzenet.” Tekintettel az ilyen szellemi éhségre, nem csodálkozhatunk, hogy számos egyházi újság felfüggesztette a lap kiadását. Már az 1970-es évek közepén így siránkozott az egyikük: „Az általánosan olvasott egyházi folyóiratok kora . . . elmúlt.”
Közönyös és érzéketlen nyáj
A XVIII. században Edmund Burke angol államférfi megértette, hogy „semmi sem olyan végzetes a vallás számára, mint a közöny”. Ha ma élne, bőségesen találhatna közönyös vallástagokat.
Például néhány évvel ezelőtt egy közvéleménykutatás alkalmával az Egyesült Államokban a lutheránusok 44 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nem beszélne hitéről egyházon kívüli családtagoknak, ha lelkipásztoruk erre kérné őket. Egy újabb felmérés kimutatta, hogy az egyesült államokbeli katolikusok több mint háromnegyede úgy vélekedik: az a tény, hogy nem értenek egyet a pápával még erkölcsi kérdésekben sem, nem zárja ki, hogy ők jó katolikusok.
Japánban a népesség 79 százaléka állítja, hogy fontos dolog a vallás. Mivel azonban a Religions of Modern Man szerint valójában csupán egyharmad részük gyakorol valamilyen vallást, nyilvánvalóan a többség túl közönyös ahhoz, hogy azt tettekre váltsa.
A vallás iránt közönyös felnőtteknek általában a gyermekeik sem lelkesek és fogékonyak vallási vonatkozásban. Németországban, a Bonni Egyetem pszichológiai intézetének igazgatója felmérést készített 11—16 év közötti fiatalok körében, és a felmérés feltárta, hogy a fiatalok minden korábbi időszaknál erőteljesebben keresnek példaképet maguknak a viselkedést illetően. Amikor azonban megkérdezték tőlük, kik szerepelnek példaképeik között, a fiatalok egyetlen esetben sem említettek egyházi vezetőket.
Csökkenő politikai hatalom
A szervezett vallásnak már nincs többé olyan politikai hatalma, mint valaha volt. Például a Vatikán még a főbb katolikus országokban is képtelen megakadályozni a számára nyilvánvalóan nem tetsző törvények elfogadását az abortusz, a válás és a szabad vallásgyakorlat kérdésében. Hasonlóképpen a körülmények kényszerítették rá a Vatikánt arra, hogy beleegyezzen egy 1984-ben kibocsátott konkordátumba, amely megfosztotta a katolicizmust államvallási státusától Olaszországban!
Amit a hamis vallás régebben körmönfont politikai nyomással ért el, azt most nyilvános tiltakozó mozgalmakkal próbálja megvalósítani, amelyeket kiemelkedő lelkészei vezetnek, mint amilyen a dél-afrikai Desmond Tutu anglikán érsek.
Egység esetén fennmaradunk, megosztottság esetén elbukunk
A skóciai Edinburghben protestáns misszionáriusi társaságok által 1910-ben rendezett konferencián született meg a modern ökumenikus mozgalom. Ez a mozgalom felerősödött az utóbbi időkben azáltal, hogy megkísérli előmozdítani a vallási együttműködést és a kölcsönös egyetértést, lehetőséget teremtve „a keresztény vallás” számára, hogy egyhangúlag beszéljen.
Az ökumenikus mozgalom számos formát ölt magára. Jelentős lépést tett Amszterdamban, amikor 1948-ban megalakult az Egyházak Világtanácsa. A tanács eredetileg mintegy 150 protestáns, anglikán és ortodox egyházból tevődik össze, napjainkban ennek a számnak a kétszeresével dicsekszik.
Noha a római katolikus egyház nem tagja az Egyházak Világtanácsának, úgy tűnik egyre inkább abba az irányba tart. 1984-ben a tanács svájci székhelyén [II.]János Pál pápa csatlakozott a tanács leköszönő főtitkárához egy ökumenikus istentisztelet vezetésében. Továbbá 1989 májusában a svájci Bázelben megtartott tanácskozásra összegyűlt több mint 700 európai lelkész között katolikusok is voltak. Az egyik újság úgy jellemezte, hogy ez volt a „legnagyobb ökumenikus esemény a reformáció óta”.
Ez a megegyezésre való hajlandóság az 1930-as évek közepétől vált hangsúlyozottabbá, mert egyre inkább teret nyert az az eszme, hogy minden „keresztény” vallásban egyfajta Isten adta egység rejlik. A benne rejlő egység „bizonyítékaként” az Egyházak Világtanácsa azt hangsúlyozta, hogy minden tagja elfogadja a háromságtant és „Jézus Krisztust Istenként és Megváltóként” ismeri el.
A kereszténység párbeszédet folytatott nem keresztény vallásokkal is. A The Encyclopedia of Religion szerint ezt azért tették, hogy lehetőséget találjanak a megegyezésre. „A teológiai imperializmus irányzata — amely szerint, ha az egyik hit az igaz, akkor a többi hitnek nincs joga a létezéshez — és a szinkretizmus között, amely azt állítja, hogy a hitek közötti eltérések nem olyan nagyok, hogy abból vitakérdést kellene csinálni, és az összes vallás valamiféle egybeolvasztásával egy új hitet lehetne teremteni a jövőben”.
Valójában a hamis vallás olyan, mint egy több szálból sodort kötél, amelyben mindegyik szál különböző irányba húz. Ez pedig egy katasztrófa előjele, ugyanis Jézus szavai megcáfolhatatlanok: „Minden királyság amely önmagával meghasonlik, elpusztul, és egyetlen önmagával meghasonlott város vagy ház sem állhat meg” (Máté 12:25).
Fogadd el az igazságot, vesd el a hamisságot!
Némely ember úgy dönthet, hogy nem vesz tudomást a bizonyítékokról. Az alaptalan derűlátás azonban veszélyes lehet. „Az egyházak több mint egy nemzedéknyi időt éltek abban a reményben, hogy a dolgok többé-kevésbé önmaguktól jobbra fordulnak — írta a londoni The Times 1988 októberében. Majd hozzátette: — Angliában az egyháztagok létszámának hosszú ideje tartó fokozatos csökkenése ellenére, az egyházakban csekély erőfeszítéseket tettek arra, hogy magyarázatot találjanak erre a folyamatra, vagy visszafordítsák azt, vagy megfelelő eljárásmódokat dolgozzanak ki ellene.” Ezek után a lap ésszerűen így következtetett: „Bármelyik kereskedelmi szervezet, ha azt látja, hogy eladásai folytonosan csökkennek, akkor vagy felkészülne a végső katasztrófára, vagy lépéseket tenne a termékeinek és az értékesítési tevékenységének a megjavítására.”
Semmi sem mutat arra, hogy a hamis vallás „lépéseket tenne a termékeinek és az értékesítési tevékenységének a megjavítására”. A derűlátás egyetlen alapja az istenfélő személyek számára az, ha a hazugságoktól az egyedüli igaz valláshoz fordulnak, amelynek folyamként áramló szellemi vizeit nem fenyegeti az elapadás veszélye. Ami a hamis vallást illeti: „A számadás ideje közel van!” A sorozat következő cikkéből többet is megtudhatunk erről.
[Kiemelt rész a 97. oldalon]
Jehova Tanúi: Az ő vizeik nem apadnak el
„Miközben a hagyományos vallások egyre fogynak, egyházaik és templomaik mindig üresebbek lesznek, Jehova Tanúinál a tagság létszámának növekedése tapasztalható és még korábbi egyházi épületeket is megvásárolnak és más új lehetőségeket is teremtenek, hogy egybegyűjthessék új tagjaikat” (Le Petit Journal, kanadai napilap).
„Olaszországban körülbelül 45 ezren vannak . . . Napjainkban a szekta igazi folyóiratokkal rendelkezik, melyek tetszetősek és ráadásul még érdekesek is (gazdag híranyaggal és cikkekkel a világ minden tájáról); könyvecskéket is nyomtat, melyek aktuálisak és választ adnak a legszakavatottabb katolikus bibliatudósoknak is; közvetlenül héberből fordított Bibliákat terjeszt . . . Ezekkel a módszerekkel a Tanúk óriási sikereket értek el” (Famiglia Mese, olasz katolikus folyóirat). (A fenti sorokat 1975-ben írták; 1989 áprilisában Jehova Tanúinak a száma Olaszországban 169 646-ra növekedett.)
„[Jehova Tanúi] százával merítkeznek alá, miközben nálunk ketten-hárman” (The Evangelist, az Evangelical Tract Distributors hivatalos hírközlő szerve). (Jehova Tanúi 69 649 személyt merítettek alá 1962-ben, amikor ezt a kijelentést tették; 1988-ban az újonnan alámerítkezett Tanúk száma 239 268 volt.)
„Ezzel a megállapítással fejeztem be egy tanulmányt, amelyet Jehova Tanúiról készítettem 1962-ben: ’Az, hogy az Új Világ Társadalom hirtelen kifulladna, vitatható’ . . . Ma [1979-ben] a Tanúk kétszer annyian vannak, mint akkor. Minden jel arra mutat, hogy az Őrtorony Társulat mérete a következő évtizedben valószínűleg újra a kétszeresére növekedik” (William J. Whalen, U. S. Catholic). (A Tanúk száma az 1962. évi 989 192-ről 3 592 654-re emelkedett 1988-ra.)
Jehova Tanúinak a száma a Német Szövetségi Köztársaságban (és Nyugat-Berlinben) 1970 óta 38 százalékkal nőtt. Az elmúlt 30 év alatt Jehova Tanúi gyülekezeteinek száma Hollandiában 161-ről 317-re gyarapodott, és Nagy-Britanniában 825-ről 1257-re, mindez szükségessé tette számos új Királyság-terem létesítését mind a két országban. (Vö. „A fényes kilátások elhomályosulnak” alcím alatti harmadik bekezdéssel.)
[Kép a 99. oldalon]
Napjaink törtető és sietős világában alig vesznek tudomást a vallásról