Állatkísérletek — Heves reagálások
HA a kutatólaboratóriumi kísérleteknél szereplő négylábú állatokról, és azok orvoskutatási célra való alkalmazásáról pontos feljegyzést tudnánk vezetni, megdöbbentően nagy számot kapnánk világszerte. Legkevesebb 17 millióra becsülik csak az Egyesült Államokban az e célra felhasznált állatoknak — kutyáknak, macskáknak, főemlősöknek, tengeri malacoknak és házinyulaknak — a számát. Zömmel patkányok és egerek teszik ki e szám 85 százalékát. Mivel nincs pontos feljegyzés arról, hogy hol és hány kísérleti állatot használnak fel, egyes szakértők becslése szerint ezek a számok a legjobb esetben is csak hozzávetőlegesek. Egyes források szerint az össz-szám csupán az Egyesült Államokban közel százmillió lehet. Meghökkentőnek találod ezeket a számokat?
Jóllehet ezeknek a bundás állatoknak a feláldozása nem céltalan, valószínűleg mégis visszarettensz már a számok puszta hallatára is. Véleményed szerint erkölcstelen eljárás ez a nagy állatmészárlás? Milliók szörnyülködnek, ha az állatok kísérleti célra történő felhasználásáról hallanak. Némelyek úgy érvelnek, hogy az ilyen visszaélés az állatokkal szemben állatfajgyűlölet. A fajgyűlölő személy olyan egyén, aki „elfogult a saját fajával szemben, méghozzá egy másik faj érdekeinek a rovására” (Point/Counterpoint Responses to Typical pro-Vivisection Arguments). Az állatok felszabadításáért küzdő személyek szerint az állatfajgyűlölők „úgy vélik, hogy a cél szentesíti az eszközt, és hogy azért kell rosszat tenniük [az állatokkal], hogy ezzel [az embereknek] jót tegyenek”.
Másrészről, az alábbi kérdésekben lehet összesíteni a tudósok nézőpontját: Lehet-e kifogásolni egy olyan rendszert, amely szorgalmazza az állatok megölését azért, hogy új technikai módszereket sajátíthassanak el az orvosok az embereken végzendő műtétek végrehajtásához, és hogy bizonyos halálos betegségek elterjedését kiküszöböljék? Kész vagy-e lemondani új életmentő gyógyszerekről és gyógymódokról csak azért, mert tudomásod szerint előbb állatokon kísérletezték ki ezeket? Kész lennél-e elfogadni, igen, szívesebben vennéd, ha élő, de agyhalál állapotában levő gyermekeden vagy valamelyik szülődön végeznék el a sebészeti kísérletezéseket állatok helyett? Végül pedig álljon itt utolsó kérdésként a következő: Ha egy tudományos állatkísérlet megmenthetne téged vagy egy kedves hozzátartozódat valamilyen gyötrelmes betegségtől vagy a haláltól, visszautasítanád-e ezt a lehetőséget azon az alapon, hogy erkölcstelennek ítéled meg azt, hogy állatokat áldozzanak fel az emberek életének megmentéséért? Egyesek bizonyára azt mondanák, hogy erre bizony nem könnyű a válasz.
Az állatok felszabadításáért küzdők mozgalma
Ennek ellenére az 1980-as évtizedben egyre növekvő ellenérzéssel nézték az állatok orvoskutatási célra való felhasználását. Ebből az ellenérzésből mára az állatbarátok egy világraszóló szervezete fejlődött ki, amely számbelileg is, és erőben is egyre gyarapszik. Erőteljes hangon azt követelik, hogy teljesen szüntessék be az orvosi és a laboratóriumi állatkísérleteket.
Az állatok jogaiért küzdő személyek utcai tüntetéseken, a politikai törvényhozást befolyásoló akciókban, folyóiratokban és újságokban, a rádióban és a televízióban, és — a legfigyelemreméltóbban — harcias és erőszakos megnyilvánulásokban hallatják hangjukat. Egy híres kanadai állatvédő ezt mondta a felszabadítási mozgalomról: „E mozgalom gyorsan terjed Európában, Ausztráliában és Új-Zélandon. Az Államokban is egyre erősebbé válik. Kanadában tüneményes a növekedés. Van egy egész világra kiterjedő hálózat, és világszerte erősödik az állatok jogaiért egyre agresszívabban küzdők mozgalma.”
Az ilyen ’agresszív hálózat’ egyes tagjai még az erőszaktól sem riadnak vissza ügyük támogatása végett. Az utóbbi néhány évben az Egyesült Államokban legkevesebb 25 kutatólaboratóriumot tettek tönkre vandál módon ezek a csoportok. Pokolgépeket helyeztek el egyetemi laboratóriumokban. Ezek a randalírozások több millió dolláros kárt okoztak. Fontos feljegyzéseket és értékes adatokat semmisítettek meg. A kísérleti állatokat ellopták és szabadon eresztették. Egy ilyen támadás során a csecsemővaksággal kapcsolatos értékes kutatómunkát tették tönkre. Több százezer dollár értékű, igen drága berendezéseket zúztak szét.
Az egyik harcias csoport az egyetemi dolgozók és a hírközlő szervek részére írt nyílt levelében azzal kérkedett, hogy egy 5 dollár értékű acélrúddal mindössze 12 másodperc alatt egy 10 000 dollár értékű mikroszkópot tettek tönkre, vagyis „beruházásunk jól megtérült”. Más kutatóhelyeken az orvosok és a tudósok azt tapasztalták, hogy az aktákat és a kutatási anyagokat vérrel öntötték le, és állatfelszabadítási jelszavakat írtak spray-festékkel a falakra. Az egyik riportban arról olvashattunk, hogy „különböző tudósokat és családjukat zaklatták, sőt még halálosan is megfenyegették őket”. Az Egyesült Államokban az állatok felszabadításáért küzdő aktivisták több mint 12 esetben halállal vagy megveréssel fenyegettek meg bizonyos tudósokat. Egy 1986-os londoni BBC rádióadásban az egyik hírmagyarázó ezt mondta: „Van, ami az aktivistákat egyesíti: az a meggyőződés, hogy a közvetlen beavatkozás — vagyontárgyak tönkretétele, sőt még az élet kioltása is — erkölcsileg megengedett az állatok felszabadításáért folyó küzdelemben.”
Az állatok felszabadításáért küzdő egyik vezető ezt mondta: „Senkinek sem okoztunk sérülést, de fenyeget ennek veszélye . . . Előbb-utóbb valaki visszaüt, és akkor könnyen megsérülhetnek emberek.” 1986-ban, ugyanebben az interjúban, a felszabadítási vezető azt jósolta, hogy erőszakra kerül sor Nagy-Britanniában és az NSZK-ban. Gyújtóbombák és erőszakcselekmények formájában bekövetkező események később igazolták jóslatát. Az Egyesült Államokban már merényletre is sor került egy olyan férfi ellen, akinek a cége állatokkal kísérletezett. Csak a rendőrség gyors beavatkozása mentette meg a férfit a pokolgépes merénylettől. Persze az állatok felszabadításáért küzdő személyek közül nem mindegyik ért egyet ezekkel az erőszakos, törvénybe ütköző cselekedetekkel.
Mivel magyarázható az ellenállásuk?
A The Journal of the American Medical Association szerint „a legtöbb egyén, akiket foglalkoztat az orvosbiológiai kutatás céljára használt állatok sorsa, két fő csoportba sorolhatók: 1. Vannak olyanok, akik nem ellenzik az orvosbiológiai kutatást, azonban szívükön viselik az állatok jólétét, és biztosítékokat kérnek arra, hogy a lehető leghumánusabban bánnak majd az állatokkal, és a lehető legkevesebb állatot veszik majd igénybe e célra, és csak akkor, ha az feltétlenül szükséges”. A legújabb felmérések szerint ez a csoport teszi ki a kevésbé hangoskodó többséget.
Ugyanezen forrásmű szerint a második csoport, „amely az állatok jogait védelmezi, olyanokból áll, akik radikálisabb álláspontot képviselnek, és elleneznek mindenféle orvosbiológiai kutatási célokat szolgáló állatkísérletet”. „Az állatoknak alapvető, elidegeníthetetlen jogaik vannak” — mondta az egyik ilyen csoport társigazgatója. „Ha egy állat képes érzékelni a fájdalmat, és félelmet érez, akkor joga van ahhoz, hogy ne érjék ilyen hatások.” „Semmilyen ésszerű alapja sincs annak a kijelentésnek, hogy az emberi fajnak különleges jogai vannak” — mondta e mozgalom egy másik szószólója. „Legyen szó akár egy patkányról, egy disznóról, egy kutyáról vagy egy fiúról — ezek mind emlősök.”
Az állatok felszabadításáért küzdő sok mély meggyőződésű ember még azt is ellenzi, hogy az állatokat eledel, ruházat és sport céljára használják fel, sőt azt is, hogy kedvenc állatként tartsák. A horgászat és a halevés ellenzői vízbe lökdösték a horgászokat. Szőrmekabátos és állatbőrből készült ruhát viselő embereket szidalmaztak és sértegettek az utcán. E radikális nézeteket valló állatbarátok áruházakba törtek be, és drága szőrmekabátokat tettek tönkre. „Nem eszem reggelire tojást, és nem vagyok hajlandó bőrből készült ruhát felvenni” — hangoztatta az egyik. „Minden sonkaszelet és minden ártatlannak látszó tojás hátterében — figyelmeztetett az egyesült államokbeli Humane Society közleménye — az elviselhetetlen szenvedés hosszú, sokak számára nem ismert története húzódik meg.” Kis ólakba és ketrecekbe zárt malacok és tyúkok fotóival kiegészítve, azt a vádat hangoztatta ez a közlemény, hogy a sertéstenyésztés és a baromfiipar területén uralkodó állapotok miatt „egy adag sonkás rántotta nem kevesebb mint ’kegyetlenség reggelire’ ”. Nem vitás, hogy az állatvédők eme kijelentéseiben igen erős és mély, őszinte érzés tükröződik.
Rémtörténetek
Sokan úgy vélekednek, hogy teljesen megalapozott a tiltakozás az ellen, hogy állatokat használjanak fel orvoskutatási célokra. Az egyik botrányos eset egy tekintélyes amerikai egyetem fejsérüléseket vizsgáló laboratóriumával volt kapcsolatban. Az állatfelszabadítási mozgalom által végrehajtott egyik váratlan rajtaütés során az ellopott videószalagokon azt lehetett látni, amint „összezúzzák majmok fejét egy zúzógépben, miközben a kutatók jót nevetnek az agykárosult állatok görcsös vonaglásán” — jelentette a Kiwanis folyóirat 1988 szeptemberében. Ennek az lett az eredménye, hogy a kormány megvonta pénzügyi támogatását ettől a kutatólaboratóriumtól.
Jól ismert a hírhedt Draize-teszt is a kozmetikai-, a shampon-, a mosószer- és a festékiparban. Ez a teszt egy vizsgálatból áll. Azt nézik, mennyire irritáló hatásúak ezek a szerek, ha valakinek a szemébe kerülnek. Jellemző módon hat-kilenc orosz hermelinnyulat helyeznek kalodába, amelyekből csak a fejük és a nyakuk látszik ki. Ha vegyszert csöppentenek a szemükbe, a szerencsétlen állatok nem tudnak mellső lábukkal szemükhöz kapni. A tudósítások szerint a nyulak hangosan visítanak fájdalmukban. Még a kutatók közül is sokan hevesen ellenzik ezt a tesztet, és azon vannak, hogy teljesen beszüntessék. Az állatok jogaiért küzdő mozgalmak sok rémtörténetet örökítettek meg, amelyek az ilyen állatkísérleti laboratóriumokban játszódtak le.
Az állatok felszabadításáért küzdő egyének nincsenek valami jó véleménnyel a korábban idézett Dr. Robert White-ról. Az American Anti-Vivisection Society írása szerint ő „az a hírhedt clevelandi élveboncoló, aki a majmok fejátültetésével foglalkozik, és a majmok agyát testükön kívül egy folyadékba téve életben tartja”.
Miként számos vita esetében, itt is két szélsőség alakult ki, de van egy arany középút is, amely a legjobb eredményeket próbálja elérni oly módon, hogy közben a legrosszabb hatásokat kiküszöböli. Például lehetne-e valamilyen más hasznos megoldással helyettesíteni az állatokon végzett kísérleteket? Talán az állatkísérletek teljes elvetése lenne az egyedüli járható út vagy a legkiegyensúlyozottabb megoldás? A következő cikkünkben ezeket a kérdéseket fogjuk megvizsgálni.
[Kiemelt rész a 9. oldalon]
Eltérő nézetek
„VÉLEMÉNYEM szerint az állatoknak megvannak a jogaik, amelyek bár különböznek a mieinktől, de éppen olyan elidegeníthetetlenek. Úgy vélem, az állatoknak joguk van ahhoz, hogy ne szenvedjenek, ne féljenek vagy ne kelljen elviselniük különféle, általunk okozott testi csonkítást . . . Joguk van ahhoz, hogy ne bánjanak velük kíméletlenül, ha az emberek élelemhez akarnak jutni, vagy ha szórakoztatásukra vagy egyéb célra használják őket” — Roger Caras, természetbarát, ABC-TV News, USA (Newsweek l988. december 26.).
„Ha nem leszűkítve nézzük a dolgokat, lehetetlen észre nem venni, mennyi jó dolog származott a kutatásokból. Oltóanyagok, gyógykezelések, sebészeti technikák és laboratóriumokban kikísérletezett eljárások drámai módon meghosszabbították az emberek életkorát az elmúlt évszázadban . . . Ebben a megvilágításban nézve, ha nem vettük volna igénybe az állatokat kutatás céljára, ezt humánumba ütköző választásként lehetett volna felfogni: lett volna ugyan módunk elsajátítani, miként segítsünk a betegeken, de nem éltünk ezzel a lehetőséggel” — Marcia Kelly, Health Sciences, 1989 ősze, Minnesotai Egyetem.
„Én ’ellene’ vagyok a tudományos állatkísérleteknek. Nemcsak etikai okokból, hanem inkább tudományos okokból. Bebizonyosodott, hogy az állatkísérleti eredmények nem voltak átültethetők az emberekre. Van egy anyagcserével kapcsolatos természeti törvény . . . mely szerint egy biokémiai reakció, amelyet egy fajnál megfigyeltek, csak arra a bizonyos fajra érvényes, és semelyik másra nem . . . A tudományos állatkísérletek félrevezetők, fölöslegesek, költségesek és ráadásul kegyetlenek” — Gianni Tamino, kutató, olaszországi orvosképző intézet, Páduai Egyetem.
[Kép a 7. oldalon]
A Draize-teszthez használt kalodába zárt nyulak
[Forrásjelzés]
PETA
[Kép forrásának jelzése a 8. oldalon]
UPI/Bettmann Newsphotos