Az Egyesült Nemzetek Szervezete — Jobb megoldás?
AZ Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának előszavában ezek a nemes célok vannak megfogalmazva: „Mi, az Egyesült Nemzetek népei, elhatároztuk, hogy megmentjük az eljövendő nemzedékeket a háború borzalmaitól, amelyek a mi időnkben már kétszer is kimondhatatlan szenvedést zúdítottak az emberiségre . . . s [attól a vágytól vezérelve], hogy egyesítjük erőnket a nemzetközi béke és biztonság megőrzésére . . . úgy határoztunk, hogy közös erőfeszítéseket teszünk e célok elérése érdekében.”
Vajon az ENSZ ’elérte ezeket a célokat’? Elérte-e, hogy a nemzetek egyesítsék erőiket, és megőrizzék a békét és biztonságot? Nem, annak ellenére sem, hogy az ENSZ őszintén törekedett arra, hogy a béke megvalósításának lényegesen jobb eszköze legyen, mint a Népszövetség. Az a nemzedék azonban, amely szemtanúja volt 1945-ben a létrejöttének, azóta számos háborút, forradalmat, inváziót, államcsínyt és agressziót élt át a föld különböző részein. És több olyan nemzet is folyamodott erőszakhoz, amely elhatározta magát „a nemzetközi béke és biztonság megőrzésére”.
Mégsem a jobb megoldás
Azok a bírálgatók, akik becsmérlik az Egyesült Nemzeteket amiatt, hogy nem tudta elhárítani ezeket a bajokat, talán megfeledkeznek egy fontos tényről — arról, hogy egy szervezet ereje az alapokmányban számára biztosított hatalomtól függ és attól, mennyire készek eleget tenni tagállamai az említett alapokmányban rögzített kötelezettségeiknek. Először is, az Egyesült Nemzetek Alapokmánya nem olyan világkormányzatként hozta létre az ENSZ-t, amely minden tagállama felett teljhatalommal rendelkezik.
A 2. cikkely (7. bek.) kimondja: „Jelen Alapokmányban foglaltak nem hatalmazzák fel az ENSZ-t olyan ügyekbe való beavatkozásra, amelyek lényegében valamely állam belügyeinek hatáskörébe tartoznak.” Az UNCIO (Egyesült Nemzetek Konferenciája Nemzetközi Szervezet létrehozására), amelyre 1945. április 25. és június 26. között került sor San Franciscóban az alapokmány véglegesítése céljából, szükségesnek látta „annak biztosítását, hogy a világban uralkodó állapotok között az Egyesült Nemzetek ne mehessen túl az elfogadható határokon vagy ne lépje túl illetékessége korlátait.”
Észrevetted ezt a módosító kitételt: „a világban uralkodó állapotok között”? Ha ezeket a szavakat meg kellene változtatni, jelentette ki az UNCIO, akkor ez a rendelkezés kerülhetne a helyébe: „ahogy a világ állapota, a világ közvéleménye és a világ tényleges egymásrautaltsága ezt szükségesnek vagy helyénvalónak tartja.”
Az Egyesült Nemzetek Alapokmányában megfogalmazott szándék, „a nemzetközi béke és biztonság” megőrzése az egész emberiség számára kívánatos célt nyilvánít ki. A világ valóban sokkal biztonságosabb lenne, ha a nemzetek eleget tennének az ENSZ Alapokmány 2. cikkely (4. bek.)-nek: „Minden tagállamnak tartózkodnia kell . . . a fenyegetéstől vagy attól, hogy erőszakot alkalmazzon bármely állam területi sérthetetlensége vagy politikai függetlensége ellen.” De a tagállamok önérdeke többször is lehetetlenné tette az ENSZ számára e cél megvalósítását. Egyes nemzetek, olykor egész nemzeti tömbök ahelyett, hogy az ENSZ-ben vállalt kötelezettségeikhez tartották volna magukat, vagyis hogy „nemzetközi vitás ügyeiket békés eszközökkel oldják meg”, gyakran inkább háborúhoz folyamodtak, azt állítva, hogy az ’ügy lényegében az ő belügyük hatáskörébe tartozik’ (2. cikkely [3., 7. bek.]).
A nemzetek nem csupán az ENSZ békeszabályzatait hagyták figyelmen kívül, hanem semmibe vették és nyíltan ellenszegültek a konfliktusok lerendezésére hozott döntéseknek. És államférfiaik gyakran lépnek az ENSZ szónoki emelvényére, hogy hosszas beszédekkel próbálják indokolni agressziójukat. A béke fenntartására hozott határozatoknak ez a megkerülése nagyon is gyakran bénítja meg teljesen válságos időkben az ENSZ-t, és súlyos kárt okoz a szavahihetőségének. Azok az ENSZ tisztviselők, akik végig ülnek ilyen ülésszakokat, sokszor csalódottak. Végül is az ilyen beszédek rendszerint puszta álokoskodások, amelyek megkísérlik elbagatellizálni vagy jogosnak feltüntetni az erőszakot és a vérontást. Nem csoda, ha Javier Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár azt mondta, hogy az ENSZ-t „egyes körökben Bábel-tornyának és legjobb esetben is gyakori gyümölcstelen diplomáciai csatározás színhelyének tekintik”.
Van még egy másik ok is, amiért az ENSZ nem tud a jobb megoldásnak bizonyulni. Amikor 1945. október 24-én elkezdte működését, „nem volt következetes békestratégiája” — jegyezte meg Pérez de Cuéllar. Enélkül pedig hogyan is válhatott volna az Egyesült Nemzetek a világbéke fenntartásának életképes erejévé, amelyre szánták?
Milyen békét tudott megvalósítani?
Pérez de Cuéllar erre így válaszol: „A béke nem fog megszüntetni minden konfliktust. Eszközei útján csupán az erőszak vagy a megfélemlítés módszeréhez képest kezelhetőbbé teszi a konfliktusokat . . . Az Egyesült Nemzetek arra törekszik, hogy jövőbeni ábrándjainkat e cél felé terelje.” Így az a béke, amelyet az ENSZ biztosítani tud, csupán az erőszak megfékezése.
Vajon ez valóban biztonsággal párosuló béke? Való igaz, „az ENSZ-tagság nyitva áll minden . . . békeszerető ország számára” (4. cikkely [1. bek.]). De az a nemzet, amely békeszeretőként lép be az ENSZ-be, vajon mindvégig megmarad annak? A kormányok változnak, az új uralkodók pedig új politikát vezetnek be. Mi a helyzet akkor, ha egy tagállam radikálissá válik, szélsőséges nacionalista nézeteket kezd vallani és mohó területi igényekkel lép fel? És mi van akkor, ha atom- és vegyi fegyverekkel kezdi magát felfegyverezni? Az Egyesült Nemzetek ezáltal máris időzített bombát tartana a kezében. De, miként a Közel-Keleten közelmúltban lezajlottak mutatják, az események ilyen fordulata nagyon is arra indíthatja a nemzeteket, hogy felhatalmazzák az ENSZ-t a biztonságukat fenyegető veszély elhárítására.
Jobb megoldássá tehetik-e?
A nemzetek talán soha nem voltak ennyire tudatában annak, mit jelent az, amit az UNCIO a ’világ tényleges egymásrautaltságának’ nevezett. Ma már egyetlen ország sem létezhet önmagában. A nemzetek valamennyien egyetlen nagy nemzetközi közösség tagjai. Mindannyian egy sor hasonló gonddal küszködnek: az ökológiai szennyezettség pusztító hatásaival, szegénységgel, legyengítő betegségekkel, illegális kábítószer-kereskedelemmel valamennyi földrészen, terrorizmussal, mesteri bonyolultsággal kifejlesztett nukleáris fegyverekkel egyre több nemzet arzenáljában. Ezek a tényezők vagy arra kényszerítik a nemzeteket, hogy az Egyesült Nemzetek égisze alatt a békére és biztonságra törekedjenek, vagy arra, hogy globális öngyilkosságot kövessenek el.
A volt szovjet külügyminiszter, Sevardnadze megjegyezte: „Az Egyesült Nemzetek csak akkor tud eredményesen működni, ha tagállamaitól megkapja a szükséges felhatalmazást, hogy a többség érdekében egységesen lépjen fel bizonyos feladatok ellátására oly módon, hogy a tagállamok önkéntes és ideiglenes jelleggel hajlandók szuverén állami jogaik egy részét átruházni e szervezetre és annak gyakorlására fel is jogosítani. — Majd hozzáfűzte: — Csak ilyen módon tudjuk a békét tartóssá és megmásíthatatlanná tenni.”
Ha ez így történne, akkor az ENSZ az igazságszolgáltatás hangjaként ellentmondást nem tűrően kifogásokat emelhet bármely nemzet ellen, amely a világ békéjét fenyegeti. Valódi hatalommal a kezében erőteljesen és gyorsan nyomást tudna gyakorolni az ilyen agresszorokra. De az ENSZ tagállamai vajon megadják-e neki valaha is ezt a felhatalmazást, rendelkezésére bocsátva fegyveres erőiket, támogatásukat és eszközeiket, hogy biztosítsa a békét? (43. cikkely [1. bek.]). Talán megteszik — ha a válság annak az alapnak az aláaknázásával is fenyegetne, amelyen viszonylagos nemzeti szuverenitásuk nyugszik. Ha a nemzetek azt látnák, hogy az ENSZ égisze alatt ’erejük egyesítése a nemzetközi béke és biztonság fenntartása érdekében’ elháríthatná ezeket a fenyegetéseket, ez nagyban megnövelné az ENSZ iránti tiszteletüket.
Talán eltűnődsz azon: ’Vajon az ENSZ-nek a Perzsa-öböl válság idején betöltött szerepe már ez irányba tett első lépés volt?’ Lehetséges. Sok nemzet szembetalálta magát gazdasága esetleges végzetes összeomlásával. És ha egybefonódó gazdasági rendszereik összeomlanak, ez az egész világ gazdaságának az összeomlását vonná maga után. Ezért gyűltek egybe a nemzetek az Egyesült Nemzeteken belül. A Biztonsági Tanács több ENSZ-határozatot is hozott az Öböl-válság békés rendezésére, és amikor ezek nem jártak sikerrel, támogatta azt az ENSZ-határozatot, hogy erőszakhoz folyamodjanak az Öbölben.
Az amerikai külügyminiszter, James Baker ezt mondta, amikor ezt a határozatot sürgette: „A történelem most újabb esélyt adott nekünk. Egy hidegháborúval a hátunk mögött most esélyünk van arra, hogy olyan világot építsünk fel, amilyet az Egyesült Nemzetek alapítói megálmodtak. Megvan az esélyünk arra, hogy a Biztonsági Tanács és az Egyesült Nemzetek valódi eszköznek bizonyuljon a föld egészén megvalósítandó békét és igazságszolgáltatást illetően . . . Valóra kell váltanunk a békés és hidegháború utáni világunkra vonatkozó közös álmunkat.” Az Öbölben bevetésre kerülő haderőről folytatott vitával kapcsolatban megjegyezte: „Véleményem szerint [ezt] az Egyesült Nemzetek történelmében az egyik legfontosabbként tartják majd számon. E testület jövője szempontjából igen meghatározó lesz.”
Jehova Tanúi szilárdan hiszik, hogy az Egyesült Nemzetek a közeljövőben jelentős szerepet fog játszani a világ eseményeiben. Ezek a fejlemények kétségtelenül nagyon izgalmasak lesznek. Következményei pedig igen erőteljes kihatással lesznek életedre. Arra kérünk, e témára vonatkozóan kérj további felvilágosítást a környékeden élő Jehova Tanúitól. A Biblia világosan felvázol egy olyan képet, amelyből kitűnik, hogy az Egyesült Nemzetek igen rövid időn belül erőt és hatalmat kap. Az ENSZ azután olyan megdöbbentő dolgokat tesz, amelyek igencsak ámulatba fognak ejteni. És örömmel szerezhetsz tudomást arról, hogy közel van egy ennél is jobb megoldás, amely biztosan megvalósítja az örök békét és biztonságot!
[Kép a 9. oldalon]
Guido de Marco, az ENSZ Közgyűlésének elnöke (jobbra) és a főtitkár, Pérez de Cuéllar a Közgyűlés 45. ülésszakán
[Forrásjelzés]
UN photo 176104/Milton Grant