„Emlékezzetek Pearl Harborra!”
GYÖNYÖRŰ vasárnap reggel volt Oahu szigetén. Adeline, egy japán-hawaii származású hatodik osztályos kislány éppen kint tartózkodott az udvaron Honolulu belvárosában. Látta, hogy repülőgépek húznak el és Pearl Harbor irányából füst száll fel. Vajon újabb hadgyakorlatot tartanak?
Oahu lakosai annyira hozzászoktak a hadgyakorlatokhoz és a látszat ágyútüzekhez, hogy még William S. Pye, az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájának altábornagya is kinézett a lakása ablakán és ezt mondta a feleségének: „Furcsa, hogy a hadsereg vasárnap reggel tart lőgyakorlatot.” Ez a bizonyos vasárnap reggel 1941. december 7-e volt.
Egy 13 éves kisfiú, meghallván a közeledő repülőket, kinézett az ablakon. „Apu — szólt oda édesapjának, aki a Kaneohe-i Haditengerészeti Állomás parancsnoka volt —, ezeken a repülőgépeken vörös korongok vannak.” Elég volt egyetlen pillantást vetnie a japán császári légiflotta gépein a felkelő napra emlékeztető vörös korongokra, a parancsnok azonnal tisztában volt vele, mi is történt valójában — rajtaütésszerű támadásra került sor!
H. E. Kimmel tengernagy, az Egyesült Államok Pearl Harborban állomásozó csendes-óceáni flottájának a parancsnoka telefonon kapott értesítést a támadásról. Arca „olyan fehér volt, mint az egyenruhája”, amint ott állt földbe gyökerezett lábbal, és figyelte, amint az ellenséges gépek — miként a darazsak — elzúgnak felette, miközben a hajóhadát bombázták. „Azonnal tudtam — idézi fel az esetet —, hogy valami rettenetes baj történt; hogy ez nem csupán néhány elkószáló repülőgép támadása volt ellenünk. Az égbolt tele volt ellenséges gépekkel.”
„Tora, Tora, Tora”
Néhány perccel azelőtt, hogy a torpedók robbanása és a bombák süvítő hangja megrázkódtatta Pearl Harbor csöndes nyugalmát, az egyik japán zuhanóbombázó fedélzetén tartózkodó tiszt észrevette, hogy bejött a látómezőbe Oahu szigete. „Ez a sziget túl békés ahhoz, hogy megtámadjuk” — gondolta.
A felhők között kialakult űr telejsen másképpen hatott Mitsuo Fuchida parancsnokra, a támadó légierő parancsnokára. „Isten bizonyára velünk van — gondolta. — Minden bizonnyal Isten keze húzta szét a fellegeket közvetlenül Pearl Harbor felett.”
Reggel, 7.49-kor Fuchida megadta a jelt a támadásra: „To, To, To”, ami japánul azt jelenti: „Támadás!” Abban bízva, hogy az amerikai haderőt teljesen váratlanul fogja éri a támadás, kiadta a parancsot a híres „Tora, Tora, Tora” („Tigris, Tigris, Tigris”) kódszavakból álló üzenet továbbítására, hogy ezzel jelezze, megtörtént a rajtaütésszerű támadás.
A rajtaütésszerű támadás végrehajtása
Hogyan tudott egy ilyen óriási harci különítmény — beleértve hat repülőgép-anyahajót is — észrevétlenül eljutni Oahutól 370 km-re, és az első hullámban 183 repülőgépet bevetni, melyek kijátszották a radarhálózatot és ilyen szörnyű csapást mértek az Egyesült Államok csendes-óceáni hajóflottájára? Egyrészt úgy, hogy a japán harci különítmény a viharos téli hullámok ellenére északi útvonalat választott. Továbbá, az Egyesült Államok figyelő őrnaszádjai Pearl Harbor északi részén voltak a leggyengébbek. Emellett a japán repülőgép-anyahajók szigorúan szüneteltették a rádió használatát.
Pedig a radar szemmel tartotta a hadifontosságú szigetet, hogy felderítsen bármely közeledő repülőgépet. Ezen a sorsdöntő reggelen, hét óra tájban Oahu szigetén az opanai Mozgó Radarállomáson szolgálatot teljesítő két közlegény szokatlanul nagy radarképeket vett észre az oszcilloszkópon. Ezek „ötvennél is több repülőgépet” sejtettek. De amikor riasztották a Titkosszolgálat Központját, azt a választ kapták, hogy ne nyugtalankodjanak emiatt. A Titkosszolgálat Központjában az ügyeletes tiszt biztos volt abban, hogy az amerikai B-17-es bombázóraj berepüléséről van szó, amelynek az érkezése a kontinens felől volt várható.
De képletesen szólva, nem érezte-e puskaporosnak a levegőt az Egyesült Államok kormánya? A japán kormány ugyanis 14 részes üzenetet juttatott el a washingtoni (D.C.) követeihez, hogy azt 1941. december 7-én, a keleti partvidék zónaideje szerint pontosan 13.00-kor adják át Cordell Hull külügyminiszternek. Ez lett volna a Pearl Harbor-i, december 7-i, reggeli időpont. A hadüzenet azt a közlést tartalmazta, hogy Japán megszakítja a kérdéses politikai ügyekről folytatott tárgyalásait az Egyesült Államokkal. Amikor az Egyesül Államok kormánya lehallgatta ezt az üzenetet, akkor döbbent rá, milyen súlyos is a helyzet. Az emlékezetes napot megelőző éjjelen Franklin D. Roosevelt, az Egyesült Államok akkori elnöke megkapta a lehallgatott üzenet első 13 részét. Elolvasta, tömören csak ennyit mondott: „Ez háborút jelent.”
Bár az amerikai tisztek érezték, hogy küszöbön áll egy ellenséges japán támadás, a The New Encyclopœdia Britannica ezt mondja: „Arról nem volt tudomásuk, hogy hol és mikor kerül sor erre a támadásra.” A legtöbben azt gondolták, valahol Távol-Keleten, esetleg Thaiföldön számíthatnak rá.
A 13.00 órára tervezett találkozóra késve került sor, mivel a japán követség titkárai lassan gépelték le angolul az üzenetet. Amikor a japán nagykövet átadta Hullnak az okiratot, Washingtonban már 14.20 volt. Pearl Harbor ekkor már javában tűz alatt állt, sőt a bombázók második hulláma is elindult. A váratlan támadás híre ekkorra már eljutott Hull külügyminiszterhez is. Még hellyel sem kínálta a követeket; elolvasta az okiratot és fejével hidegen az ajtó felé intett nekik.
A tervezett ultimátum átadásának a késése még jobban feldühítette az amerikaikat Japán ellen. Még a japánok között is voltak olyanok, akik úgy érezték, hogy ez a körülmény a Pearl Harbor-i rajtatütésszerű támadást alattomos támadássá változtatta. „Az ’EMLÉKEZZETEK PEARL HARBORRA!’ kifejezés olyan esküvé vált, amely felszította az amerikaiak harci szellemét — írta Mitsuo Fuchida, a támadás első csoportjának a rajparancsnoka. Elismerte: — Ez a támadás szégyent hozott Japánra, és ez a szégyenfolt még a háborúban elszenvedett veresége után sem tűnt el.”
Franklin D. Roosevelt „szégyenteljes napnak” nevezte december 7-ét. Ezen a napon Pearl Harborban az Egyesült Államok nyolc csatahajója és tíz más hajója süllyedt el vagy rongálódott meg súlyosan, és több mint 140 repülőgép semmisült meg. A japánok a két hullámban támadó közel 360 vadászgépükből és bombázójukból 29 gépet veszítettek, ezenkívül öt kisméretű tengeralattjárót. A harcban több mint 2330 amerikai vesztette életét és 1140-en sebesültek meg.
Az „Emlékezzetek Pearl Harborra!” csatakiáltásra az amerikai közvélemény egységesen fordult Japán ellen. „A képviselőházban a kongresszus (akárcsak az összlakosság) csupán egyetlen ellenszavazattal — mondja a Pearl Harbor as History—Japanese-American Relations 1931-1941 című könyv — egységesen felsorakozott Roosevelt elnök mögé azzal az elhatározással, hogy megfutamítják az ellenséget.” Törekvésük a rajtaütészerű támadás megtorlására, bőséges okot szolgáltatott arra, hogy utat nyissanak ellenséges érzületeiknek a Felkelő Nap országa ellen.
Meglepetésszerű támadás a világbékéért?
Mivel indokolták Japán vezetői az ellenséges katonai akciójukat? Bármennyire hihetetlenül hangzik is, azt állították, hogy a világ békéjét akarták megvalósítani oly módon, hogy ’az egész világot egy nagy családdá egyesítsék’, azaz hakkō ichiu-vá. Ez az állítás lett az a jelszó, amely vérontásra ösztönözte a japánokat. „Japán nemzeti politikájának fő célja az — jelentette ki 1940-ben a japán kabinet —, hogy a hakkō ichiu fennkölt szellemével összhangban szilárdan megalapozza a világbékét; mivel Japán is ebben a fennkölt szellemben alakult, mint a nagy kelet-ázsiai új rend szerkezetének az első lépése.”
A hakkō ichiu jelszaván kívül a japánok egy másik háborús célként azt tűzték ki, hogy felszabadítják Ázsiát a nyugati hatalmak igája alól. Mindkét okot a császár végakaratának tekintették. E világhódítás megvalósítása érdekében a militaristák belevitték a nemzetet előbb Kína, majd a nyugati hatalmak, többek között az Egyesült Államok ellen indított háborúba.
Isoroku Yamamoto, az egyesített japán flotta főparancsnoka reálisan értékelte a helyzetet, szerinte Japán fegyveres erői semmiképpen sem győzhetik le az Egyesült Államokat. Csak egyetlen esélyt látott arra, hogy Japán megőrizze uralkodói fölényét Ázsiában: A Császári Haditengerészetnek „váratlanul meg kell támadnia, és már a háború kezdetén meg kell semmisítenie az Egyesült Államok flottájának legfőbb alakulatait, hogy az Egyesült Államok Haditengerészetének harci szelleme és a népe olyan mélyre süllyedjen, ahonnan nem tud felemelkedni” — érvelt a főparancsnok. Így született meg a Pearl Harborra mért rajtaütésszerű támadás gondolata.
[Kép a 4. oldalon]
Pearl Harbor támadás alatt
[Forrásjelzés]
U.S. Navy/U.S. National Archives photo