Az elragadó, kedves kis koala
Az Ébredjetek! ausztráliai tudósítójától
A MÚLTBAN az egzotikus, még fel nem fedezett országokban bizonyára az lehetett az egyik leglenyűgözőbb meglepetés, amikor szokatlan, érdekes állatokra bukkantak. Ez történhetett Ausztráliában is az 1788-as év után.
Akkoriban Port Jackson (most Sydney) környékén büntetőkolóniákat telepítettek, és Angliából ide, Ausztráliába szállították a fegyenceket. Tíz évvel később egy szabadult fegyenc felfedezőként elindult a déli hegyvidékre, 130 km-re az ország belsejébe. Lenyűgöző meglepetésben volt része, amikor először látta meg az ausztrál koalát. Így írt róla: „Ez egy újabb állat, amelyet a bennszülöttek ‘cullawine’-nek neveztek el, mivel nagyon hasonlított az amerikai lajhárhoz.”
Szeretnéd-e közelebbről megismerni ezt az elbűvölő bundacsomagot, amely kétszáz évvel később a napsütötte déli országban a turisták kedvenc látnivalójává vált? Nem kétséges, hogy szeretnéd, hiszen az Ausztráliába látogatók leggyakoribb kérése a kenguruk megtekintése után ez: „Szeretném látni és megsimogatni az önök elragadó, kedves kis mackóját, a koalát!”
Voltaképpen nem medve
Nem vitás, a koala elragadó kis állat. Mindössze 80 cm magasságra nő meg és úgy néz ki, mint egy játékmackó, gomb orrával és lágy, szép gyapjas szőrzetével. Valószínűleg meglepetést fog okozni, ha megtudod, hogy a koala egyáltalán nem a medvék családjába tartozik.
Ó, igen, gyakran nevezik a koalát mackónak, vagy Ausztrália őshonos medvéjének. De ezek mind téves elnevezések. A koala nem a medvecsaládhoz tartozik, hanem legjobban a vombathoz hasonlít, ehhez a másik ausztráliai, hódhoz hasonlító erszényeshez.
A The Australian Encyclopaedia lenyűgöző képet fest erről az elbűvölő és elragadó állatról: „A koala teste tömzsi, vastag gyapjúbunda takarja, amely fent barnásszürke, lent sárgásfehér; nagy kerek bozontos füle és bőrszerű kifelé dudorodó, szinte ormányos orra van . . . Nagyon ügyesen kúszik fel a fára, viszont esetlenül mozog a földön.”
A kifejlett koalák súlya körülbelül 14 kg. A vadonban majdnem 20 évig elélnek. Volt rá példa, hogy fogságban 12 évig éltek.
Az ausztrál kenguruhoz hasonlóan, a koala is erszényes állat. (Neve a latin marsupium: „zseb” vagy „erszény” jelentésű szóból ered.) Születés tekintetében egyedül áll az erszényesek között. Az újszülött koalabocsok még nincsenek teljesen kifejlődve, de segítség nélkül teszik meg az utat az anya erszényéig, ahol belekapaszkodnak a két csecsbimbó valamelyikébe.
Hat hónappal később a pöttöm kis állatból kifejlett bocs lesz, amely rövid időre már el tudja hagyni az erszényt. De újabb két hónap múlva már olyan nagy, hogy nem tud oda visszamenni. Mit tegyen most? Nincs semmi vész! A kis koala felkapaszkodik az anyja hátára és kétségbeesetten fogódzkodik az anyjába, miközben az a fákra fel- vagy onnan lemászik.
De ezek a potyautazások sem tarthatnak örökké. Újabb öt-hat hónap múlva a fiatal mackónak már önállóan kell gondoskodnia magáról. De ez alatt az idő alatt is kedves látványt nyújt, amint a koala mama boldogan cipeli a bundájába kétségbeesetten kapaszkodó kicsinyét. Miután a koala bocs elhagyja az anyját, meglehetősen magányos életet él, és csak a párzás idején ápolja a társas kapcsolatot másokkal.
Lombeledel
A koala név az őslakóktól származó egyik szóból ered, amely körülbelül annyit jelent, hogy az állat nagyon keveset iszik. De hogyan élhetnek meg víz nélkül? Nos úgy, hogy a harmatot és az édeskés levelekben lévő bő nedvességet hasznosítják.
Édeskés levelekét? Igen, a koalák 50 fajta eukaliptuszfa friss hajtásait szokták legelészni, de ezek közül nem egészen egy tucat tartozik igazán a kedvenc ételeik közé. Az eukaliptuszfákat köznapibb nevükön édeskés (mézga)fáknak is nevezik. Ilyen például az erdei vörös mézga, a szürke mézga és a tasmániai kék mézga.
A kifejlett koala napi ételadagja körülbelül 1 kg lomblevél, amit komótosan, de jó alaposan megrág. Életük legnagyobb részét az eukaliptuszfák koronája között töltik és csak akkor jönnek le, ha egy másik fára akarnak áttelepülni. A földön ügyetlenül, esetlenül mozognak.
Mivel éjjeli állatok, nappal többnyire az ágvillák közt, elég veszélyes pózban, jó magasan a föld fölött, összegömbölyödve alszanak. Kényelmetlen talán? Úgy tűnik, ők nem így gondolják, ugyanis ez az elhelyezkedés kiváló védelmet nyújt bármely ragadozó ellen.
Megszelídíthetők?
Ha nagyon fiatalon kerül a gazdájához, akkor megszelídíthető, és kedvenc háziállat lesz belőle. Észak-Queenslandben egy házaspár felnevelt egy bocsot három hónapos korától kezdve ilyen kedvenc háziállatként. Ez a pici nőstény „bocs” minden éjjel sírt és csak akkor nyugodott meg, amikor egy darab koala szőrmét kötöttek a párnája köré és egy kosárban odatették mellé, mint pótanyát. Teddynek nevezték el, és addig, amíg elég nagy nem lett ahhoz, hogy rászokjon a szilárd édeskés levelek kosztjára, tehéntejen nevelkedett, amelyet úgy lefetyelt, mint egy cica.
A baj csak az volt, hogy annyira hozzászokott az emberekhez, hogy gyűlölt egyedül maradni, és élvezte, ha mint egy kisgyermeket, gazdái magukkal cipelték. Valóságos nyűg lett. Boldog élete 12 évig tartott. A koalák tehát megszelídíthetők, de Ausztráliában jelenleg tilos háziállatként otthon tartani őket.
Megtizedelték őket, de jelenleg védettek
A századfordulón a koalák olyannyira elszaporodtak, hogy a feljegyzések szerint a számuk Ausztráliában több millió is lehetett. De mivel könnyű célpontot jelentettek — nappal ugyanis az eukaliptuszfák ágvilláiban aludtak —, ezerszámra lövöldözték le őket, csupán „sportból”.
Amikor puha, ezüstszürke bundájuk iránt nagy lett a kereslet, elkezdődött a módszeres irtásuk. Például 1908-ban csak Sydneyben majdnem 60 000 koala szőrmét adtak el. És 1924-ben több mint 2 millió bundát exportáltak Ausztrália keleti államaiból.
Örvendetes azonban, hogy az ausztrál szövetségi kormány felismerte: kipusztulás fenyegeti ezt az elragadó teremtményt, és 1933-ban törvényt hozott, miszerint tilos a koalák és koala termékek exportja. A koala jelenleg védett állat.
Más országokban is megpróbáltak az állatkertekben koalákat tartani, de nem sok sikerrel jártak. Rendkívül nehéz biztosítani a friss eukaliptusz levelekből álló különleges táplálékukat. Az amerikai Kalifornia államban végre sikert értek el, nagyrészt azért, mert itt az éghajlat alkalmas az eukaliptuszfák termesztésére. Most a San Diegó-i és Los Angeles-i állatkertekben szépen, egészségesen szaporodnak a koalák. Újabban Japánba is küldtek koalákat, ahol alaposan tanulmányozott módszerekkel biztosítják az egészségüket és az életben maradásukat. (Lásd az Ébredjetek! 1986. augusztus 22-i számát [angolban].)
Fennmaradnak-e az elragadó koalák?
Úgy tűnik, hogy az értelmetlen öldöklés megakadályozására irányuló gyakorlatias intézkedés növelheti a fennmaradásuk esélyeit. Ellis Troughton író a Furred Animals of Australia című könyvében ezzel a reményteljes kívánsággal fejezi be könyvét: „A bájos koala teljesen ártalamatlan lény. Mily nagy örömünkre szolgálna, ha annyira elszaporodnának, hogy a tanyáink és a külvárosaink lennének a kedvenc tartózkodási helyeik, ahelyett, hogy a gyakori patkányok laknának ott! Bárcsak számuk csoda módján úgy megnövekedne, hogy békésen táplálkozhatnának természetvédelmi erdeinkben.”
Az állatbarátok mindenhol hangot adnak ennek a nemes reménységnek, nemcsak az elragadó koalákért, hanem az összes gyönyörű állatért is, amelyek velünk együtt élnek bolygónkon, és akik azért vannak itt, hogy gyönyörködtetésünkre és örömünkre szolgáljanak.
[Kép a 16. oldalon]
Egy kifejlett koala körülbelül 1 kg eukaliptusz levelet fogyaszt el naponta, amit komótosan, de alaposan megrág