Egyenlítői Guinea — A meglepetések tárháza
Az Ébredjetek! egyenlítői guineai tudósítójától
AFRIKÁBAN van egy olyan ország, ahol az elefántok és a gorillák szabadon csatangolhatnak az őserdőben, ahol az üzleti szellem alig észrevehető, ahol a gyerekek integetnek az elhaladó embereknek. Ám Afrikán kívül csak kevesen hallottak erről az országról.
Neve — Egyenlítői Guinea — nem téves elnevezés. Ez a majdnem Belgium nagyságú ország szinte rátelepszik az Egyenlítőre. 1990 decemberében felkerestem két nevezetesebb vidékét: Bioko szigetét és Mbini vidékét, Afrikának ezt a keskeny kis sávját.
Első meglepetésem az volt, hogy a 350 000 főnyi lakosság többsége a törzsi nyelveken kívül folyékonyan beszéli a spanyolt. Arra is rájöttem, hogy a gyarmatosítás történetének egyik különös fordulata miatt vált az egyetlen spanyolul beszélő országgá Afrikában.
Az európai kapcsolat
Közel húsz évvel azelőtt, hogy Kolumbusz felfedezte Amerikát, Fernão do Pó portugál hajós felfedezőútra indult a Guineai-öbölbe, ahol észrevette Bioko buján zöldellő vulkanikus szigetét. Szépsége annyira elbűvölte, hogy elnevezte Formosának (Szépnek). Évekkel később, egy másik híres utazó, Sir Henry Stanley az „óceán gyöngyszemé”-nek nevezte.
A vidék őseredeti szépségét azonban évszázadokra elcsúfította a megalázó rabszolga-kereskedelem. Bioko és Corisco (ez egy másik guineai sziget Mbini partvonalától nem messze) stratégiai fekvése ideális helynek bizonyult, hogy itt gyűjtsék össze azokat az afrikai rabszolgákat, akiket Amerikába szándékoztak továbbszállítani. A XVI. századtól a XIX. századig több százezer rabszolgát e két szigetről indítottak útba Amerika felé.
A portugálok Biokóval és a szomszédos tengerparti területtel kapcsolatos jogigényükről 1778-ban mondtak le a spanyolok javára. Ezzel lezárult a két ország vitája, mely többek között a Dél-Amerikával kapcsolatos területi követeléseiket is magában foglalta. Spanyolország Afrikában szabad kezet kapott a rabszolga-kereskedelemre, ezzel szemben lemondott Brazíliáról, erről a portugál területről.
Az Egyenlítői Guinea határai bizonytalanok voltak, és a spanyol gyarmatosítók kevesen voltak. A XIX. században, amikor az európaiak nagy erővel hozzáfogtak Afrika gyarmatosításához, Franciország és Németország az afrikai kontinensen igyekezett a lábát megvetni, míg Anglia Bioko szigetére vetett szemet. Végérvényesen csak 1900-ban állapították meg az Egyenlítői Guinea határait. Ettől kezdve, függetlenségének kivívásáig, 1968-ig spanyol gyarmat maradt.
„Mosoly mosolyt fakaszt”
Az Egyenlítői Guinea lakosai — véleményem szerint — az etnikai csoportok elragadó keveréke. Bioko szigetén a bubik élnek, míg a két nagyobb városban a magas hauszák a jellemzőbbek. Északról vándoroltak be, belőlük kerültek ki Guinea főbb mesteremberei. A fang törzs a legnagyobb törzs az ország szárazföldi részében és a közigazgatási feladatok zömét ők látják el. A guineaiak hamar mosolyra derülnek, s ez az alapja a következő fang közmondásnak: „Mosoly mosolyt fakaszt.”
Még elevenen élnek a hagyományos mesterségek és szokások. Nagyon érdekes volt látni, ahogyan a guineaiak felépítik az egyébként nagyon egyszerű saját házaikat az őserdőben talált nyersanyagok felhasználásával. A halászok is még mindig saját maguk vájják ki kenujukat és jól bevált, régi módszer szerint halásznak.
Minden nap ezrével gyűlnek össze a batai és a malaboi, az ország két nagy városának szabadtéri piacain a guineaiak. A piacokon módom nyílt bepillantást nyerni az életükbe és a szokásaikba. A piacokon minden elképzelhető dolgot meg lehet vásárolni — a használt villáskulcstól kezdve a majmokig. (A majomhúsból finom pörkölt készíthető.) Válogatott üvegekben sorakoznak a hazai gyártású hatékony mosószerek. Ezek versengenek a szépen felhamozott babkupacok és fokhagymagerezdek mellett. Guineában az emberek nem sokat törődnek az idővel. Észrevettem, hogy az utcai árusító bódékat szinte soha nem zárják be, legalábbis a sötétedés beálltáig, vagy amíg minden áru el nem kelt.
Sok fang faluban láttam egy nagy községi barakképületet. Erről azt mondták, ez a Casa de la Palabra (A szóváltás háza). A falusiak itt szoktak összejönni, és itt beszélik meg a vitás dolgaikat, miután mindkét fél hangot adott a sérelmeinek vagy „szavainak”. Az ablakok tágasra vannak nyitva, így bárki, aki akarja, meghallgathatja, miként intézik el ügyeiket.
A trópusi őserdő — megőrizendő kincs
Számomra Guineát legfőképpen az egyenlítői őserdő jelenti. Amikor kikerültünk a városokból, a buja őserdő azt a benyomást keltette bennünk, mintha egy zöld alagúton mennénk keresztül. Guinea színe a zöld. Ez a szín minden árnyalatban megtalálható. Egy-egy őserdei zápor után minden zöldben csillog újra. Kúszónövények, sűrű bambuszcserjék és a több száz fafajta zsúfoltan együtt alkotják az ország zöld növénytakaróját. A trópusi, kuszaságában is harmonikus őserdő olyasvalami, ami letarolt bolygónkon megőrzésre méltó kincs.
Az Egyenlítői Guinea széles területein még mindig háborítatlanul díszlenek a szűz trópusi erdők. Közülük némelyeket a jövőben nemzeti parknak jelölnek ki. És az őserdő nem pusztán dísz. Élelemmel, tüzelőanyaggal, sőt még gyógyszerrel is ellátja a guineaiakat. Nem meglepő tehát, ha a vaskos őserdei fa, a ceiba lett a guineai nemzeti címer fő alkotórésze.
Nem hagyhattam ki Bioko elragadóan szép természeti táját, amely öt évszázaddal ezelőtt az első európai felfedezőkre is oly nagy hatást gyakorolt. Bioko egy vulkanikus kráterekkel tarkított hegyvidéki sziget és e kráterekben kialakult tavak növelik a táj változatosságát. A sziget legmagasabb vulkanikus csúcsa 3000 méterre emelkedik ki a tenger szintjéből; erdős lankáin számos egzotikus madár és pillangó talál magának otthont. Ezek további színfoltjai a bujazöld növényzetnek.
Fent a hegytetőn lenyűgözött az apró zománcos mézmadarak látványa, amelyek vidáman röpködtek a hegyi lankák cserjéi és virágai körül. A hímek zöld és piros tollazata mint valami ékszer csillogott a délutáni napfényben. Az amerikai kolibrikhez hasonlóan nyalánk módra ők is szívesen táplálkoznak a nagy virágok nektárjával vagy a szirmok között található rovarokkal.
Az őserdő egyedülálló állatvilága
Az egyenlítői őserdő hihetetlen gazdag vadállománynak ad otthont, különösen a szárazföldi területen. Bivalyok és elefántok, az afrikai szavannán élő hasonmásaiknál szerényebb változatosságban népesítik be a sűrű őserdőt, de az őserdő talán legjellegzetesebb állata a gorilla. Számuk Afrika-szerte erősen apad. Egy szelíd kis gorillával volt alkalmam eljátszani, amelynek az anyját a vadászok lelőtték. Szomorú ábrázata arra emlékeztetett, hogy milyen bizonytalan a gorillák sorsa az ember kezében.
Huszonöt évvel ezelőtt a természetbúvárok szerte a világon meglepődve hallottak arról, hogy létezik Guineában egy fehér gorilla. Ez volt az első eset, hogy a gorillák között fehér színűt találtak. Szőrzete teljesen fehér, bőre rózsaszínű, szeme kék. Elnevezték Copito de Nieve-nek (Apró hókristály). Végül elszállították a spanyol barceloniai állatkertbe, ahol még mindig a közönség kedvence.
Az őserdőben elsőnek az tűnt fel, hogy milyen kevés állatot lehet látni. Nappal sok állat alszik, és csak éjjel elevenedik meg az őserdő. Ahogy bealkonyul, a gyümölcsevő denevérek ezrével hagyják el a pihenőhelyüket és indulnak zsákmányszerző útra az őserdő felső lombozatába; a halászbaglyok is elkezdik éjszakai őrjáratukat a folyók és patakok mentén. A nagyszemű fülesmakik ágról ágra szökellnek, mintha fényes nappal lenne.
A nappali órákban főleg a madarak és a pillangók teszik színesebbé és élénkebbé az őserdő életét. Az óriás fecskefarkú pillangók, élénk fekete és zöld szárnyaikkal és ide-oda repdesésükkel a leghamarabb észrevétetik magukat. A zöld gyümölcsevő papagájgalambok tompított kurrogása éles ellentétben áll az otromba kinézetű szarvcsőrű madarak érdes hangjával.
Lent a földön az őserdőben megpillantottam egy kék és narancsszínű gyíkot, amint egy kidőlt fatörzsön tartózkodott és figyelt. Mozdulatlanul lapult, csak a nyelvét öltögette ki és be, miközben ügyesen kanalazta befelé a közelébe kerülő hangyákat.
Sajnos, nem volt szerencsém megtekinteni Guinea páratlan folyóvízi lakóit. A Mbia folyó partjai és vízesései mentén él a világ legnagyobb óriás békája, a Conraua goliath. Ezeknek a békáknak a súlya elérheti a 3 kg-ot, vagy lehetnek még súlyosabbak is; testhosszuk a fejtől a lábakig: 90 cm. Paul Zahl, a National Geographic tudományos munkatársa szerint erőteljes lábukkal elrugaszkodva egyetlen ugrásal képesek 3 métert is elugrani.
Az Egyenlítői Guineában a legnyugvó nap nem vörös, hanem narancsszínű, ami jól jelzi, hogy itt a légkör nem olyan szennyezett, mint másutt a világon. A fogyasztói társadalom sem nagyon hatolt még be ide, és az őserdő fái naponta bőségesen biztosítják az oxigén-utánpótlást. Ma már csak kevés ilyen romlatlan környezet van a világon. Remélhetőleg, ez a kincs az Egyenlítőn továbbra is megmarad ilyen romlatlan környezetnek.
[Térképek a 24. oldalon]
(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)
AFRIKA
Egyenlítői Guinea
EGYENLÍTŐ
[Térkép]
Bioko
Mbini
[Képek a 25. oldalon]
A halászok még ma is maguk vájják kenuikat
Közösségi kunyhó (“Casa de la Palabra”), ahol a falusiak összejönnek és megtárgyalják vitás dolgaikat
[Képek a 26. oldalon]
Afrikai pillangó
Nagyobb fülesmaki
Pel halászbaglya
Fiatal gorilla