Segítség a táplálkozási rendelleneségekkel küzdő embereknek

VILÁGSZERTE családok milliói küzdenek azért, hogy segítsenek valamilyen táplálkozási rendellenességben szenvedő családtagjuknak. A bulimia (farkaséhség és szándékosan előidézett hányás), az idegi eredetű étvágytalanság (hosszan tartó evésképtelenség vagy az étel elutasítása), valamint belső kényszer hatására, túlzott mennyiségű étel fogyasztása (féktelen mohóság), ezek mind járvánnyá lettek egyes helyeken.

Ezek a rendellenességek főleg nőknél fordulnak elő. Gyakorlatilag bármilyen korban lévő nő, hajadon és férjes, egyaránt szenved tőle. Tíz év alatti és feletti lányok, valamint idősebb nők, nagymamákat is belértve, szenvednek e betegségben.a Mivel az érintettek több mint 90 százaléka nő, a továbbiakban nőnemű névmást fogunk használni, amikor e rendellenességekben szenvedőkről beszélünk.

Ha egy kedves hozzátartozód táplálkozási rendellenességben szenved, biztosan szeretnél segíteni rajta. De ha egy farkaséhségben szenvedő személynek egyszerűen azt mondod, ne legyen többé farkaséhsége és ne hányja ki az ételt, az valószínűleg annyit ér, mintha egy tüdőgyulladásban szenvedő betegnek azt mondanád, hogy ne köhögjön. Akkor tudsz igazán a segítségére sietni az ilyen betegnek, ha felismered és figyelmet szentelsz a mély érzelmi zavaroknak, ugyanis gyakran pontosan ezek a baj előidézői. Vagyis nem elegendő pusztán a jó szándék, fontos a szakértelem is. Előfordul, hogy a baj hátterében egy múltbeli nemi erőszak áll. Ha ez a helyzet, a betegnek rendszerint egy hozzáértő tanácsadó különleges segítségére van szüksége.b

Szentelj figyelmet a problémának

Nem mindig könnyű megállapítani, hogy a gyermekednek, a házastársadnak, vagy a barátodnak táplálkozási rendellenessége van. Azért nem könnyű, mert eltitkolhatják. (Lásd a bekeretezett részt.) Pedig a táplálkozási rendellenesség általában nem múlik el magától. Minél előbb beszélünk e betegségben szenvedővel, és minél előbb segítséget kap, annál nagyobb az esély a gyógyulásra.

De mielőtt beszélnél a gyaníthatóan táplálkozási rendellenességgel küzdő személlyel, gondosan mérlegeld, mit fogsz neki mondani, és válaszd ki erre a legalkalmasabb időt. Olyan időt válassz, amikor nyugodt vagy és feltehetőleg nem jön közbe semmilyen zavaró körülmény. A rossz megközelítés — például a veszély eltúlzása — megakadályozza a gondolatcserét és súlyosbíthatja a helyzetet.

Ha olyan személlyel beszélsz, aki feltehetőleg táplálkozási rendellenességgel küzd, ne légy elítélő, inkább említs meg egy konkrét részletet. Például ezt mondhatod: ’Sokat fogytál mostanában. Túl bőnek látszanak rajtad a ruhák. Van valami oka ennek?’ Vagy: ’Hallottam, hogy hánytál a fürdőszobában. Tudom, hogy ez kínos, de én szeretnék neked segíteni. Beszélhetnénk őszintén egymással?’ Még ha az illető dühösen vagy elutasítóan reagál is szavaidra, szelíd megközelítéssel elérheted, hogy beszéljen zavaró betegségéről (Példabeszédek 16:21). Megvalósítható célként tűzd ki azt, hogy az első alkalommal sikerüljön legalább nyílt beszélgetést folytatni.

A táplálkozási rendellenességek gyakran olyankor alakulnak ki, ha a családtagok túl sokat foglalkoznak az alakjukkal, és ha a szülők főleg a külső megjelenésük vagy a teljesítményük szerint dicsérik a gyermekeiket. Ezért egy olyan családban, ahol az egyik családtag táplálkozási rendellenességben szenved, a család többi tagjának jó lenne átértékelnie a hozzáállását és az értékrendjét. E beteg számára esetleg épp a hozzátartozói megváltozása jelentheti a megoldást. Gyakran az ő erőfeszítéseik játsszák az egyik legfontosabb szerepet az illető gyógyulásában.

Kerüld az akaratod érvényesítését

Az egyik családban az elkeseredett szülők szó szerint meg akarták tömni az étvágytalanságban szenvedő gyermeküket, de a kislány ellenállt, sőt gyönyörűségét találta abban, hogy ellen tudott állni a szülei akaratának. Lásd be hát, hogy nem erőltetheted rá valakire az evést, vagy nem akadályozhatsz meg valakit a falánk evésben. Minél jobban próbálod ráerőltetni az akaratod a betegre, annál makacsabb küzdelem várható.

„Egyre rosszabbra fordultak a dolgok, amikor szóba hoztam az evést — ismerte el Joe, akinek a leánya, Lee majdnem belehalt az étvágytalanságba. — Egyáltalán nem beszélhettem étkezésről.” Felesége, Ann elmondta, mi használt végül is lányuknak: „Elértük nála, hogy érezze: önmaga irányíthatja a dolgokat anélkül, hogy szélsőséges megoldásokhoz kellene folyamodnia. Ez mentette meg az életét.” Bölcs dolog, ha nem helyezel túl nagy hangsúlyt az egész táplálkozási kérdésre. Próbáld megértetni vele, hogy ha eszik, azt saját magának teszi, nem neked.

Segíts önbizalmat kiépíteni

A táplálkozási rendellenességgel küszködő legtöbb személy maximalista. Legtöbbjük kevés kudarcot élt át. Szüleik — a legjobb indítéktól vezérelve — időnként maguk járultak hozzá a bajhoz. Hogyan? Úgy, hogy túlságosan óvták gyermekeiket, igyekezvén minden megpróbáltatástól megoltalmazni őket.

A szülő akkor jár el helyesen, ha megérteti gyermekével, hogy a hibái az élet velejárói és nem ezek határozzák meg az önbecsülését. „Mert az igazságos hétszer is eleshet — mondja a Példabeszédek 24:16 —, és bizonyára fel fog állni.” A gyermek nem fog összeroppanni a megpróbáltatás idején, ha megtanították neki, hogy a kudarcok hozzátartoznak az élethez, ezek átmeneti jellegűek, sőt úrrá lehet lenni rajtuk.

A szülőnek azt is tudomásul kell venni és fel kell ismerni, hogy minden gyermek más egyéniség. Jóllehet a keresztény szülő arra törekszik, hogy gyermekét „Jehova szellemi szabályozása” szerint nevelje, nem szabad meggátolnia, hogy gyermeke egyéniséggé fejlődjék (Efézus 6:4). Ne próbáld a gyermeket az elmédben kialakított mintába erőltetni. A táplálkozási rendellenesség sikeres leküzdéséhez a gyermeknek éreznie kell, hogy tiszteletben tartod és kedveled az egyéniségét.

Alakíts ki nyílt gondolatcserét

Azokban a családokban, ahol a gyermek vagy a házastárs táplálkozási rendellenességben szenved, ott szegényes a gondolatcsere. Ezek a betegek rendszerint nem mernek igazi érzéseikről beszélni, ha azok különböznek a szülők, vagy a házastárs érzéseitől. Különösen olyan családban fordul ez elő, ahol a következő szabály uralkodik: ’Ha nem tudsz jót mondani, akkor inkább meg se szólalj!’ Az illető ezért az evésbe igyekszik belefojtani minden belső kudarcérzését.

Például Matthew nem tudott feleségének segíteni abban, hogy leküzdje a túlzásba vitt kényszerevését. „Amikor ideges, sír és máris indul enni — kesergett a férje. — Soha . . . nem mondja meg, hogy igazából mi bántja.” Egy tanácsadó azt javasolta, hogy hetente egy órát fordítsanak meghitt beszélgetésre, és ki-ki mondja el a panaszát anélkül, hogy a másik félbeszakítaná. „A beszélgetések felnyitották a szemem — mondja Matthew. — Fogalmam sem volt arról, hogy Monica mennyire boldogtalan sok minden miatt, valószínűleg túlságosan önigazoló lehettem. Azt gondoltam, hogy jó hallgató voltam, de igazából nem voltam az.”

Ha tehát igazán szeretnél a segítségére lenni a gyermekednek vagy a házastársadnak, légy kész meghallgatni a negatív érzéseit és az elégedetlenségeit. Az Írás szerint helyes odafigyelnünk ’az alázatos panaszkiáltására’ (Példabeszédek 21:13). Joe és Ann számára igazi tanulság volt ez.

„Le kellett szoknom arról, hogy előre véleményt alkossak valamiről, és igyekeztem, hogy ne jöjjek dühbe, amikor Lee más nézeten volt” — közölte bizalmasan Joe, amikor az étvágytalanságban szenvedő lányáról beszélt. Felesége Ann ezt mondta: „Figyelj arra, amit a gyermek mondani akar. Ne te add a szájába a szavakat. Figyelj oda, mit is érez igazában.”

Ann ezt így világította meg: „Amikor előzőleg Lee arról panaszkodott, hogy valaki megsértette, azt mondogattam, hogy az illető biztosan nem akarta megbántani. De ettől még jobban kijött a sodrából. Most, amikor panaszkodni kezd, ezt mondom: ’Tudom, hogy megbántottak. Meg tudom érteni, hogy ez igazán rosszul esik neked.’ Vagyis most inkább az együttérzésemről biztosítom s nem akarom rögtön megváltoztatni a nézetét.” Figyelj tehát oda, és ne gondold azt, hogy te már ismered a másik személy szándékát vagy érzéseit.

Ha kialakult a nyílt gondolatcsere, akkor az egyén vigaszt talál az érzelmi viharok idején, és nem érez kényszert arra, hogy egészségtelen étkezési szokásokhoz folyamodjon. Dawn kifejtette, miért nem tért vissza soha a kényszerérzettől hajtott mohó evési szokáshoz és a kóros falánksághoz: „Amikor ideges vagyok, mindig megbeszélhetem ezt a férjemmel, mert ő nagyon megértő és meg tud vigasztalni.”

Mutass önfeláldozó szeretetet

Egy gyászoló apa, akinek bulimiában szenvedő leánya szívbénulásban halt meg, ezt tanácsolta: „Sokkal jobban szeresd a gyermekedet, mint amennyiről azt gondolod, hogy elég.” Igen, ne restelld kifejezésre juttatni a szeretetedet. Éreztesd a gyermekeddel vagy a házastársaddal, hogy nem azért szereted őket, mert csinosan néznek ki, vagy mert sikeresek az életben. Természetesen nem könnyű dolog olyan valakit szeretni, aki táplálkozási rendellenességben szenved. A megoldás kulcsa éppen ezért az önfeláldozó szeretet, amely a Biblia leírása szerint kedves, türelmes és megbocsátó. Kész arra is, hogy a saját érdekeit háttérbe szorítsa mások érdekei kedvéért (1Korinthus 13:4–8).

Amikor egy házaspár megtudta, hogy kislányuk bulimiás, nem tudta, mitévő legyen. „Azt éreztem, hogyha nem is vagyok biztos abban, mit tegyek, fontos, hogy kedves legyek — mondta az édesapa. — Felismertem, hogy a kislányom értékes ember, akinek nagyon súlyos személyes problémája van. A kedvesség biztonságérzetet és érzelmi támogatást jelentett számára.”

Megkérdezte a lányától: „Nem bánod, ha édesanyáddal rendszeresen megkérdezzük tőled, hogyan boldogulsz a bajoddal?” Nagyon értékelte ezt a szerető törődést, így a szülők időnként érdeklődtek a betegsége felől.

„Volt, amikor eltelt néhány nap, azután néhány hét, azután néhány hónap, hogy nem esett vissza a rossz szokásába — magyarázta édesapja. — Amikor elismerte, hogy újra visszaesett, megpróbáltuk bátorítani és nem a csalódottságunkat mutattuk.” Az édesanya hozzáfűzte: „Sokat beszélgettünk. Mondtam neki, hogy határozottan észrevehető nála a javulás. Azt mondtam: ’Ne add fel! Most két hétig sikerült megállnod, meglátjuk, ezúttal meddig sikerül.’ ”

„Az egyik ok, amiért nem sikerült észrevennünk a kislányunk bizarr étkezési szokásait, az volt, hogy ritkán vacsoráztunk együtt — jegyezte meg az édesapa. — Ezért megváltoztattam a munkabeosztásomat, hogy együtt vacsorázhassak a családdal.” A közös étkezések érdekében hozott változtatás, valamint a türelmes és szerető odafigyelés teljes gyógyuláshoz segítette a lányukat.

Mialatt azért küzdünk, hogy szem előtt tartuk a beteg érdekét, fontos a szükséges fegyelmezés alkalmazása is, amely a szeretet megnyilvánulása (Példabeszédek 13:24). Ne védd meg a rossz szokásban szenvedőt tettének a következményeitől. Kérd meg, hogy a saját pénzéből fedezze a mértéktelen evészetben elfogyasztott ételt, vagy követeld meg tőle, hogy a saját maga előidézte hányás nyomait takarítsa fel a fürdőszobában. Ez megtaníthatja arra, hogy ő a felelős a viselkedéséért. Ha következetesen ragaszkodunk ahhoz, hogy tartsa be az ésszerű házi szabályokat, ez azt a bizalmat közvetíti részünkről, hogy ő is képes megfelelően irányítani az életét. Ez megvédi önmaga túlzott leértékelésétől, amely annyira szokványos a táplálkozási rendellenességekkel küszködők között.

Belső nyugtalansága miatt az illető esetleg dühösen beszél. Ha ezt tapasztalod, próbálj a dühösködése mögé látni. Igyekezz megállapítani, mi is a „felindultságának” az oka, és segíts megküzdenie azzal (Jób 6:2, 3). Joe-t és Annt különleges kihívás elé állította az, amikor az étvágytalanságban szenvedő lányuk lázadóvá és szó szerint gyalázkodóvá vált.

„Mindig igyekeztünk szeretetet mutatni iránta ahelyett, hogy egyszerűen kitettük volna őt az utcára” — mondta Ann. Férje hozzáfűzte: „Folyton kerestük a módokat, miképpen tudnánk a segítségére lenni, és többször is elmondtuk neki, mennyire szeretjük őt.” Az eredmény? Végül is belátta, hogy a szülei nagyon szeretik őt, és kezdett megnyílni előttük.

Amikor a betegségben szenvedő egyén gyermek, nagy teher nehezedik a szülőkre, de különösen az édesanyára. A férjeknek ezért létfontosságú érzelmi támogatást kell nyújtaniuk a feleségüknek. Ne áldozd fel házasságod a gyermeked betegsége miatt. Fogadd el, hogy a lehetőségeid korlátozottak.

Egyes esetekben szükségessé válhat, hogy családon kívüli személytől kérj segítséget. Ilyenkor vedd figyelembe az összes közrejátszó tényezőt és ezek alapján döntsd el, milyenfajta segítségre lenne a legnagyobb szükség. Határozott fellépés szükséges, ha a beteg vonakodik. Tudasd vele, hogy ha szükséges, közbe fogsz lépni az életének megóvása érdekében, de ne mondj olyan dolgokat, melyeket nem tudsz teljesíteni.

Lesznek idők, amikor tehetetlennek érzed majd magad és a helyzet reménytelennek látszik, de soha ne felejtsd el imában a szeretet Istene elé vinni ezeket a gondokat. Ő képes segíteni! „Rájöttünk, hogy a probléma megoldása meghaladja a képességeinket — vallotta be Joe. — A legfőbb tanulság, amit megtanultunk, az volt, hogy teljes bizalmunkat Jehova Istenbe kell vetnünk. Ő sohasem hagyott bennünket cserben.”

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 13. oldalon]

A TÁPLÁLKOZÁSI RENDELLENESSÉG NÉHÁNY ISMERTETŐJELE

◼ Csökkentett evés, például szigorú diéta vagy koplalás formájában

◼ Túlzott mértékű súlyveszteség vagy súlyingadozás

◼ Szokatlan étkezési szertartások — például az étel feldarabolása egészen apró falatokra

◼ Túlzott félelem az elhízástól, még alacsony testsúly esetén is

◼ Túlzott foglalatoskodás az ételekkel vagy állandó beszédtéma azokról és/vagy a testsúlyról, gyakran párosítva megfeszített testedzéssel

◼ A menstruáció kimaradása

◼ Visszahúzódás másoktól, titkolózás jelei, túl hosszú időtöltés a fürdőszobában

◼ Kedélyállapot-változás, például búskomorság és ingerlékenység

◼ Dühös, ideges vagy izgatott állapotban túlzott mértékű evés

◼ Vizelethajtók, fogyasztószerek vagy hashajtók helytelen mértékű fogyasztása

[Kép a 15. oldalon]

Nagyon fontos, hogy együttérzően hallgasd meg a beteget