Őrtorony ONLINE KÖNYVTÁR
Őrtorony
ONLINE KÖNYVTÁR
magyar
  • BIBLIA
  • KIADVÁNYOK
  • ÖSSZEJÖVETELEK
  • g92 7/8 9–11. o.
  • Nők — Tiszteletben részesülnek-e a munkahelyen?

A kijelölt részhez nincs videó.

Sajnos a videót nem sikerült betölteni.

  • Nők — Tiszteletben részesülnek-e a munkahelyen?
  • Ébredjetek! – 1992
  • Alcímek
  • Hasonló tartalom
  • A zsarnokoskodó férfi
  • Nők és a jog
  • Szexuális zaklatás — Világméretű gond
    Ébredjetek! – 1996
  • Nők — Tiszteletben részesülnek otthon?
    Ébredjetek! – 1992
  • Hogyan védekezhetek a szexuális zaklatás ellen?
    Ébredjetek! – 2000
  • Nők — Tiszteletben részesülnek-e ma?
    Ébredjetek! – 1992
Továbbiak
Ébredjetek! – 1992
g92 7/8 9–11. o.

Nők — Tiszteletben részesülnek-e a munkahelyen?

„A férfiak zöme, nőtlenek vagy nősek egyaránt könnyű prédát lát a nőkben” (Jenny, egy volt ügyvédi titkárnő).

„Közismert a nők szexuális zaklatása és bántalmazása a kórházakban” (Sarah, okleveles ápolónő).

„Folyton ajánlatokat tettek nekem munka közben, mármint erkölcstelen ajánlatokat” (Jean, okleveles ápolónő).

VAJON ezek kivételes, vagy inkább széles körben elterjedt eseteknek számítanak? Az Ébredjetek! kérdést intézett több nőhöz azzal kapcsolatban, hogy miket tapasztaltak a munkahelyükön. Tiszteletben tartották-e női mivoltukat és megbecsülésben részesültek-e férfi kollégáik részéről? Íme, néhány vélemény:

Sarah, egy New Jersey-i (USA) ápolónővér 9 évig dolgozott az Egyesült Államok katonai kórházaiban: „Emlékszem, amikor San Antonióban (Texas) szolgáltam és megüresedett egy állás a vese-dialízis osztályon. Több orvostól is megkérdeztem, mit tegyek, hogy megkapjam ezt az állást. Az egyik, önelégült mosollyal az arcán ezt válaszolta: ’Feküdjön le a főorvossal!’ Rövid válaszom ez volt: ’Ilyen áron nincs szükségem az állásra.’ De sajnos, gyakran ez a döntő szempont az előléptetéseknél és az állások odaítélésénél. A nőnek be kell hódolnia a kéjsóvár erősebb férfinemnek.

Egy másik alkalommal az intenzív osztályon dolgoztam és infúziót adtam egy betegnek, amikor egy orvos ott termett és a fenekembe csípett. Nagyon dühös lettem és kiviharzottam a teremből, be egy másik szomszédos szobába. Az orvos ide is követett és trágár szavakat mondott nekem. Olyan erősen megütöttem, hogy egyenesen az egyik szemetesbe esett! Ezután azonnal visszamentem a betegem mellé. Szükségtelen mondanom, hogy elment a kedve a további zaklatástól!”

Miriam, egy egyiptomi férjes asszony, aki korábban titkárnőként dolgozott Kairóban, elmondta, milyen körülmények között dolgoznak az egyiptomi muszlim környezetben élő nők. „A nők szerényebben öltözködnek, mint a nyugati társadalmakban. Munkahelyen nem tapasztaltam semmilyen fizikai szexuális molesztálást. De a kairói földalattiban olyannyira ki vannnak téve szexuális zaklatásnak, hogy az első kocsi nőknek van fenntartva.”

Jean csendes, de határozott fellépésű asszony, 20 évi ápolónővéri tapasztalattal a háta mögött. Ő ezt mondta: „Szigorúan tartottam magamat ahhoz az elvhez, hogy a munkahely nem az udvarlás helye. Mégis előfordult, hogy zaklattak, amikor orvosokkal vagy férfi ápolókkal tárgyaltam. Azt gondolták: lélektani előnyben vannak velem szemben. Ha ugyanis mi, ápolónővérek nem ’működtünk’ velük együtt nemi vágyaik kielégítésében, akkor mint ápolók eltűntek a láthatárról, amikor a segítségükre lett volna szükségünk egy beteg ágyra tételénél vagy más hasonló munkáknál.”

Jenny hét évig ügyvéd mellett dolgozott titkárnőként. Elmondja, mit tapasztalt munkája közben a jogászok mellett: „A férfiak zöme, nőtlenek vagy nősek egyaránt, egyszerűen könnyű prédát lát a nőkben. A magatartásukból ez tükröződött: ’Mint jogászok, mindent megszerzünk, s ebbe a privilégiumunkba a nők is beletartoznak.’ ” És a bizonyítékokból ítélve a többi diplomás is így vélekedik. De mit tehet egy nő azért, hogy ne zaklassák annyit?

Darlene, egy fekete bőrű amerikai nő, aki titkárnőként és éttermi felszolgálóként dolgozott, ezt mondta: „Ha valaki nem szab határokat a viselkedésének, akkor rosszra fordulhatnak a dolgok. Ha egy férfi elkezd ugratni, és te is ugratod őt, akkor a dolgok menete könnyen kicsúszik a kezed közül. Többször is világosan meg kellett mondanom, mi az álláspontom. Általában ezt mondtam: ’Nagyon örülnék, ha nem beszélne velem ilyen stílusban.’ Egy másik alkalommal ezt mondtam: ’Mint férjes asszony, a szavait sértőnek találom, és véleményem szerint a férjem sem örülne neki.’

A lényeg tehát az: ha tiszteletet akarsz, érdemeld ki a tiszteletet. Nem tudom megérteni, hogyan várhat el egy nő tiszteletet magával szemben, ha ugyanakkor megpróbál versenyre kelni a férfiakkal, hogy minél zaftosabb történeteket mondjon el — vagy sikamlós vicceket meséljen és kétértelmű célzásokat tegyen. Ha elmosódik a határ a még elfogadható és elfogadhatatlan beszéd és viselkedés között, akkor a férfi talán megpróbálja átlépni ezt a határt.”

A zsarnokoskodó férfi

Connie 14 évi ápolónővéri pályafutás után egy másfajta zaklatásról beszélt, ami olykor váratlanul bukkan fel. „Egy orvos mellett dolgoztam és a szokásos kötést cseréltük ki egy betegnél. Az iskolában tanult szabvány eljárásokat követtem. Tisztában voltam azzal, hogyan kell a sebet és a gézt sterilen tartani. De ennek az orvosnak semmi sem tetszett. Kiabált és dühösen ordítozott velem, és megkritizálta minden mozdulatomat. A nők ilyenfajta lekezelése meglehetősen gyakori. Egyes férfiaknak saját magukkal van bajuk, s úgy tűnik, szükségét érzik, hogy hatalmat gyakoroljanak női beosztottjaik felett.”

A korábban idézett Sarah ezzel egészítette ki mondanivalóját: „Műtétre készítettünk elő egy beteget, és nekem kellett ellenőriznem a beteg főbb szerveinek a működését. Annyira rossz volt az EKG-ja [elektrokardiogramja], hogy tudtam: ilyen állapotban nem operálható. Elkövettem azt a hibát, hogy felhívtam erre a sebész figyelmét is. Ő dühös lett és ezt vágta oda: „A nővéreknek az a dolga, hogy az ágytálakkal törődjenek, nem pedig az EKG-val.” Jelentettem az esetet az aneszteziológus főorvosnak, aki azt mondta, hogy ilyen körülmények között orvoscsoportja nem tud együttműködni a sebésszel. Erre a sebész sarkon fordult és meglepetésemre azt mondta a beteg férfi feleségének, hogy miattam nem lehet a férjét megműteni! Ebben a helyzetben egy nőnek semmi esélye sem lehet a győzelemre. Miért? Mert akaratlanul is a férfi énjén ejtettél csorbát!”

A nők tehát gyakran vannak kitéve zaklatásnak és megaláztatásoknak a munkahelyükön. De milyen helyzetben vannak jogi szempontból?

Nők és a jog

Egyes országokban a nőknek évszázadokig kellett harcolniuk azért, hogy elméletben egyenlők legyenek a férfiakkal a törvény előtt. Azokban az országokban pedig, ahol a törvény elismerte a nők egyenlőségét, széles szakadék tátong az elmélet és a gyakorlat között.

A The World’s Women​—1970-1990 című ENSZ-kiadvány megállapítja: „E [kormányzati irányelvekben tátongó] szakadék jó részét azok a törvények testesítik meg, amelyek nem ismerik el a nőknek azt a jogát, hogy a férfiakhoz hasonlóan saját földdel rendelkezzenek, pénzt vegyenek kölcsön és szerződéseket köthessenek.” Egy ugandai nő ezt mondta: „Továbbra is maradunk másodrendű — ha nem harmadrendű — polgárok, mivel a fiaink megelőznek bennünket. Olykor még a szamarak és a traktorok is jobb bánásmódban részesülnek, mint mi.”

A Time-Life gondozásában megjelent Men and Women című kiadvány ezt mondja: „1920-ban az Egyesült Államok alkotmányának 19. módosítása biztosította a nők szavazati jogát — erre jóval későb került sor, mint sok európai országban. Ennek ellenére a választójogot csak 1928-ban biztosították Nagy-Britanniában (és Japánban is csak a második világháború után).” Emily Wilding Davison brit szüfrazsett a nők hátrányos politikai megkülönböztetése elleni tiltakozásul az 1913-as derbin levetette magát a király lova elé és a helyszínen meghalt. Ő lett a nők egyenjoguságát követelő mozgalom első mártírja.

Az a tény, hogy az Egyesült Államok szenátusa csak 1990-ben vizsgálta meg a „Nők elleni erőszakról szóló törvény”-t, azt mutatja, hogy a túlnyomórészt férfiakból álló törvényhozói testület csak elég lassan reagált a nők szükségleteire.

A nőkkel kapcsolatos világszerte megfigyelhető bánásmód e rövid áttekintése felvet egy kérdést: Megváltozik-e valaha is ez az állapot? Mi szükséges ehhez a változáshoz? A következő két cikk e kérdéseknek szentel figyelmet:

[Kiemelt rész a 11. oldalon]

Kik vannak rosszabb helyzetben?

„A világon folyó munka kétharmad részét nők végzik el. Ők biztosítják Afrika és Ázsia élelmiszertermelésének 60—80 százalékát és Latin-Amerika termelésének 40 százalékát. Keresetük ezzel szemben a világ jövedelmének mindössze egytizedét teszi ki, és a világ javainak mindössze egy százalékával rendelkeznek. A világ szegényei közül is ők a legszegényebbek” (Elisabeth Bumiller: May You Be the Mother of a Hundred Sons).

„Tény, hogy a kislányok azért nem mennek iskolába [a világ egyes részein], mert nincs egészséges ivóvíz . . . Láttam, hogy serdülőkorú lányok hoznak vizet húsz, olykor harminc kilométer távolságból, ami az egész napjukat igénybe veszi. Ezek a lányok 14–15 éves korukig . . . még soha nem voltak az iskolában, és soha nem tanultak semmit” (Jacques-Yves Cousteau: The Unesco Courier, 1991. november).

[Kép a 10. oldalon]

A szexuális zaklatást nem kell eltűrni

    Magyar kiadványok (1978–2025)
    Kijelentkezés
    Bejelentkezés
    • magyar
    • Megosztás
    • Beállítások
    • Copyright © 2025 Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania
    • Felhasználási feltételek
    • Bizalmas információra vonatkozó szabályok
    • Adatvédelmi beállítások
    • JW.ORG
    • Bejelentkezés
    Megosztás