Olvasóink írják
Ízületi gyulladás. Éppen most fejeztem be a „Megtanulhatunk együtt élni az ízületi gyulladással” című cikket (1992. június 8.). Körülbelül 20 éve szenvedek krónikus izületi bántalmakban. De mivel nem ismertem semmiféle gyógymódot rá, és mivel féltem a gyógyszerek mellékhatásaitól, így semmit sem tettem. Jelenleg mindenem fáj és éjszakák múlnak el, hogy semmit sem tudok aludni. De még így is minden hónapban 60 órát töltök el a keresztény evangélizáló munkában mint „kisegítő úttörő”. Mivel egészségi állapotom fokozatosan romlik, és ízületeim egyre jobban bemerevednek, megszívleltem azt a javaslatotokat, hogy a lehetőséghez képest minél többet mozogjak.
T. N., Japán
Egy büntetőtábor túlélője. Most fejeztem be a „Távol az otthonomtól megfogadtam, hogy Istent szolgálom” című cikket (1992. február 22). Jóllehet örömmel olvastam el Gerd Fechner életének jobbra fordulását, szükséges-e tudnunk az emberek egymás ellen elkövetett kegyetlenségének ilyen mélységéről?
C. T., Egyesült Államok
Készséggel elismerjük, hogy a Gerd Fechner által oroszországi büntetőtáborokban átélt tapasztalatok talán felkavarnak néhány olvasót. Ezért tudatosan kerüljük, hogy ezeket az átélt tapasztalatokat a teljes valóságukban közöljük. Mindazonáltal úgy éreztük, hogy a való élet bizonyos mértékű bemutatása feltétlen szükséges ahhoz, hogy megláthassuk: mi indította el Gerd Fechnert az Isten-keresésben. Fechner mostoha életkörülményei annak a ténynek az igazolására szolgálnak, hogy „egyik ember hatalmaskodik a másik rovására” (Prédikátor 8:9, Ö.f.). (A kiadók.)
Zulu közmondások. Tizenötéves lány vagyok, rendszeres olvasója az Ébredjetek!-nek, amely szerintem óriási! Meg kell mondanom, hogy az Önök rajzművészei igencsak értik a dolgukat. Amikor megláttam a furcsa külsejű „tehén” rajzát a „Zulu közmondások” című cikkben (1992. március 8.), alig bírtam abbahagyni a nevetést. Fel sem tudom fogni, miért nem akarják sokan elolvasni az Ébredjetek!-et.
J. N., Németország
Hormonok. Nem tudom szavakban elmondani, mit éreztem, amikor elolvastam a „Hormonok — a test csodálatos hírvivői” című cikket (1992. április 22.). 1990 decemberében megállapították, hogy agyalapi mirigy daganatom van. Mivel szinte semmit sem tudtam e mirigyről, megpróbáltam jobban utánanézni a dolgoknak. Ez a nemrég megjelent cikk további felvilágosítással szolgált nekem és most már jobban meg tudom érteni betegségem természetét.
L. M., Dél-Afrika
Nagyszülők. Nyolcéves vagyok és őszintén köszönöm a „Fiatalok kérdezik: Miért költöztek hozzánk a nagyszüleink?” című cikket (1992. július 8.). Mióta a nagyi hozzánk költözött, valahányszor harmonikázni kezdek, mindig azt mondja, hogy pokoli zajt csapok. Persze előfordul, hogy megdicsér valamiért, mint például akkor, amikor teát töltöttem csészéjébe, s ő azt mondta: „Köszönöm.” Amikor elolvastam ezt a cikket, rájöttem, igen is kedvesnek kell lennem a nagyihoz.
S. T., Japán
Balkezesség. Nagy érdeklődéssel olvastam a „Balkezesség — előny vagy hátrány?” című cikket (1992. június 8.). Balkezes vagyok, és bár gyermekkoromban senki sem akart leszoktatni a bal kezem használatáról, mégis időnként nehézséget találtam a használatában. Például nehéz volt megtanulnom az olló használatát. Öt gyermekem közül a legkisebb fiam balkezes. Körülbelül egy évvel ezelőtt megkérdeztem tőle, melyik kézzel dobja a labdát. „Ezzel, apu” — válaszolta, s felemelte a bal kezét. Majd ezt kérdezte: „Mondd, apu, miért használja mindenki a rosszabbik kezét?” Még most is nevetek, amikor e mulatságos pillanatra gondolok.
D. C., Egyesült Államok