Vér nélküli kezelés mentett meg a halál markából

Jehova Tanúi Főhivatalától Major Spry elmondása alapján

IRONIKUSNAK tűnt a helyzetem. 1991 februárjában Buenos Airesbe, Argentínába mentem, hogy a vérátömlesztés alternatíváinak használatáról szóló szeminárium levezetésében segédkezzem. És most közel álltam a halálhoz heves belső vérzés miatt.

A probléma egy héttel azelőtt kezdődött, amikor Mexikóban jártam. Hasi fájdalmakat éreztem, de nem vettem komolyan. Egy helyi orvos azt mondta: gyakran előfordul, hogy az amerikaiak hasi fájdalmakra panaszkodnak ottlétük alatt. Azt ajánlotta, vegyek be fájdalomcsillapítót.

De másnap, amikor Buenos Airesbe repültem, a fájdalom erősödött. Égető érzést észleltem a hasamban, és két nappal később olyan volt, mint a lobogó tűz. Egy fájdalomcsillapító injekciót kaptam. Ennek segítségével tudtam befejezni szemináriumi előadásaimat. Ezután Jehova Tanúi fiókhivatalából — ahol a feleségemmel együtt tartózkodtunk — elszállítottak egy helyi kórházba. Ott megállapították, hogy fekélyem van, és nemrég állhatott el a vérzés.

A diagnózis egy kicsit aggasztott, mivel sosem volt fekélyem, s nem tapasztaltam fekélyre utaló tüneteket sem. Egyébként abban reménykedtem, hogy kiheverem, ha ágyban maradok, savközömbösítő szereket szedek és nem eszem fűszeres ételeket. Szerencsétlenségemre, amint visszaértünk a fiókhivatal betegszobájába, újra megindult a vérzés.

Székletem fekete volt és vérrel átitatott, én pedig holtsápadt voltam. Végül elájultam, s közben véletlenül kihúzódott az intravénás cső a karomból. Feleségem futva tette meg az utat a folyosón, hogy hívja a nővért.

Műtenek vagy sem?

Hamarosan két orvos jelent meg az ágyamnál. Egy tolmács segítségével közölték, hogy a hemoglobinszintem 6,8 gramm per deciliterre esett le (a normálérték körülbelül 15). Elmondták, hogy telefonon konzultáltak egy sebésszel, aki specialista a vér nélküli műtétek terén. Sürgős műtéti beavatkozást javasolt. Megkérdeztem, hogy van-e más megoldás.

Kapcsolatba léptek egy gyomor- és bélszakorvossal. Elmondta, hogy egy másik lehetőségként le lehet engedni egy tükröt a torkomon az átfúródás helyére a nyombélbe, a vékonybél elülső részére. Azután egy vegyi vérzéscsillapítót lehetne csöpögtetni a sebre, hogy így megállítsák a vérzést.

„Milyen esélyeim vannak arra, hogy ez sikerül?” — kérdeztem.

„Ötven-ötven százalék” — válaszolta. A sebészorvos azonban azt is elmondta, hogy ha a vérzéscsillapító nem válik be, az idő- és vérveszteség miatt esetleg lehetetlenné válhat a műtéti beavatkozás. Úgy tűnt, nincs más választás: alá kell vetnem magam a műtétnek.

Az érzelmek a tetőfokra hágtak. Megöleltük egymást a feleségemmel. Mielőtt a mentő elvitt volna a kórházba, elkészítették a végrendeletem, amit aláírtam. Barátaink úgy érezték, hogy valószínűleg nem élem túl a műtétet.

A műtét

A műtőben ráfektettek valamire, ami olyan volt, mint egy nagy üvegasztal. A világosság alulról átszűrődött, felülről pedig vakítóan ragyogott. Aggodalmam növekedett és ez nyilvánvaló lehetett, mivel odajött hozzám az egyik sebész: „Ne aggódjon, minden rendben lesz.” Jóságos törődése vigasztaló volt. Belélegeztetővel beadták az altatót, és egy pillanatnak tűnt számomra, máris kábult, érzéketlen, öntudatlan állapotba kerültem.

Akkor ébredtem fel, amikor a kerekes hordágyról átemeltek egy normál kórházi ágyra. Pánik lett úrrá rajtam, amikor rendkívüli fájdalmat éreztem, amelyet a vágás, valamint az orromból és a torkomból kijövő csövek okoztak. A feleségem egy barátunkkal együtt nyugtatgatott. Égető szomjúságomat úgy oltották, hogy bevizezték ajkaimat. Boldog voltam, hogy életben vagyok.

Bár biztosítottak róla, hogy a műtét sikerült, a vérsejtszámom továbbra is csökkent. Mi lehetett a baj? A székletvizsgálat kimutatta, hogy még mindig vérzek. A sebészek biztosak voltak benne, hogy nem az épp befejezett műtét helyén — de akkor hol?

Az orvosok elképzelése szerint bizonyára valamiféle mérgező anyagot nyeltem le és ez okozta az átfúródást, feltehetőleg a vastagbélben. Azt mondták, túl gyenge vagyok egy újabb műtétre.

Nyomást gyakoroltak rám, hogy fogadjam el a vért

A vérsejtszám további csökkenésével együtt, fokozott nyomást is gyakoroltak rám, hogy fogadjam el a vérátömlesztést. Az ápolónő azt mondta, hogy ha ő volna az orvos, ő bizony kérdés nélkül vért adna. Hajnali három óra felé odajött hozzám egy orvos és ezt mondta: „El kell fogadnia a vért, ha életben akar maradni.”

Elmagyaráztam neki, hogy Jehova Tanúja vagyok és mind vallási, mind orvosi okok miatt nem fogom elfogadni a vérátömlesztést. (3Mózes 17:10–14; Cselekedetek 15:28, 29.) Láthatólag feldühödött, de én ezt annak tulajdonítottam, hogy nem értette meg és nem respektálta szilárd állásfoglalásomat.

A növekvő nyomás és a kórházban uralkodó egyéb állapotok miatt kértem az elbocsátásomat. Hamarosan mentővel visszaszállítottak a fiókhivatal betegszobájába.

Sikeres életmentő kezelés

Megkértem az ottani orvost, aki Jehova Tanúja, nyugtasson meg afelől, hogy EPO (erythropoietin) nevű szintetikus hormont adtak, ami gyorsított vörösvértest-termelésre serkenti a csontvelőt. Elmondta, hogy azt kaptam. A szervezetemnek természetesen még további alapvető sejtépítő anyagokra volt szüksége, hogy egészséges vörösvértesteket tudjon termelni. Ezek a sejtépítő anyagok: fólsav, B-vitamin és főleg vas. Vasdextrán (Imferon) intravénás beadása a leggyorsabb módja annak, hogy a szükséges vasat a szervezetbe juttassák, ezért ezt kértem.a

Azonban Imferont nem lehetett kapni Argentínában. De az Egyesült Államokból is nehéz volt a beszerzése, mivel a gyógyszer nagy részét a Közel–Keletre szállították a perzsa-öbölbeli háború miatt. Végül valamennyit mégis tudtak szerezni, és azt azonnal Jehova egyik Tanújára bízták, aki épp Argentínába tartott.

Ekkorra a hemoglobinszintem már csak 4 volt. Tudtam, hogy a gyakori vérvétel fokozhatja a vérszegénységet, ezért azt mondtam a fiókhivatalba érkező orvosi asszisztensnek, hogy a továbbiakban nem engedek neki vért venni. Tiltakozva ezt mondta: „Muszáj vért vennünk öntől ahhoz, hogy megtudjuk, mi történik a szervezetében.”

„Ön jól tudja, mi zajlik a szervezetemben — válaszoltam. — Vérzem, és mi az, amire a szervezetemnek pillanatnyilag a legnagyobb szüksége van?”

„Vér” — ismerte el.

„Én pedig úgy döntöttem, hogy nem engedem, hogy többször vért vegyenek tőlem” — válaszoltam. Hogy mennyivel csökkent ezután vérsejtszámom, azt nem tudjuk.

Ezen az éjjelen buzgón imádkoztam Jehovához kérve a vezetését, és kifejeztem azt a vágyamat, hogy szeretnék másnap reggel felébredni. Fel is ébredtem, de éreztem, hogy az életerőm kezd elhagyni. Úgy tűnt, közeledik halálom pillanata. Rendes körülmények között a hemoglobinszintem körülbelül 17,2 gramm per deciliter volt, vagyis elérte az elfogadható érték legfelső határát, tehát a véremnek több mint 75 százalékát elvesztettem. Még valamit kellett hát tenni.

Ezen a reggelen, kérésemre orvosaimmal a kezelésemről beszéltünk. Még nem adtak K-vitamint, amely oly fontos a véralvadáshoz, de egyetértettek abban, hogy azonnal megkezdik a beadását. Azután megkérdeztem: „Elképzelhető, hogy olyan gyógyszert kapok, amely vérzést okozhat, vagy elősegíti azt?”

„Nem” — válaszolták.

„Biztosak ebben?” — erősködtem.

Másnap kora reggel az egyik sebész odajött hozzám és elmondta: a további vizsgálatok kimutatták, hogy az alkalmazott gyógyszerek egyike valóban hozzájárulhat a vérzéshez. Azonnal megszüntették az alkalmazását. Az orvosok azon készsége, hogy meghallgasanak engem mint pácienst és gondosan felülvizsgálják a kezelésem, növelte az irántuk érzett tiszteletemet.

Kérésemre orvosi szakirodalmat hoztak az ágyamhoz, és a feleségemmel elkezdtünk kutatni benne. Az egyik cikk beszámolt egy vegyi vérzéscsillapítóról, egy olyan gyógyszerről, amely megszünteti a vérzést. Alighogy rátaláltunk erre a cikkre, Dr. Marcelo Calderón Blanco, egyik Tanútársam jött be és bejelentette, hogy ő is hasonló készítményt kíván alkalmazni! Ugyanúgy adták be a készítményt, ahogy a beöntéseket szokták. Körülbelül ugyanebben az időben megérkezett az Imferon az Egyesült Államokból, és azt is beadták intravénásan.

Ezután nem tehettünk mást, csak vártunk. Egy nap elteltével kezdtem erősebbnek érezni magam. Három nappal később hozzájárultam ahhoz, hogy vért vegyenek tőlem. Meglepetésünkre a hemoglobinszint felment 6-ra! Az öt nappal korábbi vizsgálat csak 4-et mutatott, és csökkenőben volt! Az orvosok kételkedtek. Újabb vizsgálatot rendeltek el. Ez megerősítette az elsőt. Az EPO és az Imferon meghozta az eredményt!

A klinika egyik asszisztense, aki a vérvizsgálatot végezte, felhívott és azt mondta, hogy az orvos minden bizonnyal vérátömlesztést hajtott végre. „Senkinek sem növekszik a vérsejtszáma ilyen gyorsan vérátömlesztés nélkül” — erősködött. Az orvos biztosította őt arról, hogy nem adtak vért. „Milyen kezelést alkalmaztak, ami ilyen gyors [hemoglobinszint] növekedést hozott?” — szerette volna tudni. Tájékoztatták az EPO és az Imferon alkalmazásáról.

Dr. Amilcar Fernández Llerena, az egyik nem Tanú orvosom, meglátogatott aznap, amikor megkaptuk a vérvizsgálat eredményét. Miután megvizsgált, csodálkozva ezt mondta: „Új nevet adok önnek: Lázár.” (Vö. János 11:38–44.) Össze kellett szednem minden erőmet, hogy visszatartsam a könnyeimet.

Dr. Llerena ezt mondta: „Istenének, Jehovának köszönheti, hogy életben maradt.” Megkérdeztem, hogy mit ért ezen. „Ha ön dohányos, kábítószer-élvező, vagy alkoholista lett volna — válaszolta —, nem élte volna túl az operációt. De mivel az ön szervezete tiszta és erős annak köszönhetően, hogy engedelmeskedik Isten törvényének, így életben maradt.”

Többnyire azokat az ismereteket használtam fel a magam esetében is, mint amit a Kórházi Összekötő Bizottság szemináriumain szoktunk tanítani Észak-Amerikában, Európában és Latin-Amerikában. A program azokat a sikeres alternatívákat emeli ki, amelyek a vér nélküli orvosi kezeléseknél alkalmazhatók. Örömünkre, ezek az információk elérhetők az orvosok számára is, ha összeköttetésbe lépnek a Kórházi Összekötő Bizottsággal, amelyből ma már több mint 800 áll rendelkezésre a világon mindenfelé.

Remélem, tapasztalatom segíteni fog más Tanúknak, akik vér nélküli kezelést kérnek. Az a kórház, ahol megműtöttek, később felvette a kapcsolatot Jehova Tanúi argentínai fiókhivatalával, és elmondták: felismerték, hogy jelentős sikereket érünk el a vér nélküli kezelésben, és boldogok lennének, ha a jövőben együttműködhetnének velünk.

[Lábjegyzet]

[Kép a 13. oldalon]

Műtét után távozom a kórházból