Eltökéltség a gyermekek megsegítésére
TEGNAP 40 000 öt éven aluli gyermek halt meg a fejlődő országokban. Ma újabb 40 000 gyermek fog meghalni. Holnap megint 40 000. Legtöbbjük halálát meg lehetne akadályozni.
Ezt a helyzetet évek óta „néma szükségállapot” vagy „csendes katasztrófa” néven emlegetik, méghozzá abban az értelemben, hogy a világ figyelme jórészt elterelődik e gyermekekről. „Ha 40 000 bagolyt látnánk naponta elpusztulni, mekkora lármát csapnánk miatta. Ugyanakkor 40 000 gyermek viszont ténylegesen meghal, és szinte észre sem akarjuk venni” — panaszkodott Peter Teley, az Egyesült Államok szóvivője az ENSZ által rendezett Gyermekekért Világ-csúcsértekezleten, amelyet 1990-ben tartottak New Yorkban, az ENSZ székházában.
Némelyek úgy vélik, hogy a csúcsértekezlet majd megváltoztatja mindezt. 159 országból számos magasrangú tisztviselő — többek között 71 államfő — volt jelen. A világ lakosságának mintegy 99 százaléka képviselve volt. A hangulatot Mihail Gorbacsov így összegezte: „Az emberiség többé nem engedheti meg azt, hogy évente több millió gyermek meghaljon.”
A csúcsértékezlet előtti napokban a világ sietett támogatásáról biztosítani az értekezletet. Szó szerint több száz országos és társadalmi összejövetel, szeminárium, munkahelyi értekezlet és vitafórum foglalkozott a gyermekek helyzetével. Nyolcvan országban több mint 1 millió ember gyújtott gyertyát annak a reménynek jelképeként, hogy az emberiség előtt álló veszélyek és nehézségek ellenére sikerül egy jobb világot teremteni.
A csúcsértekezlet befejező napjáról az UNICEF (az ENSZ Gyermekvédelmi Alapja) elmondta, hogy „talán ez volt eddig a legjelentősebb nap a világ gyermekei számára”. Mi volt az oka e nagy lelkesedésnek? Az, hogy a világ vezetői elfogadtak egy konkrét „Akcióprogramot” a világ fiataljai szenvedésének és elhalálozási arányszámának csökkentésére.
Tényként kell elismernünk, hogy a diplomácia eddigi története tele van ígéretek megszegésével. Ennek ellenére többen úgy érezték, hogy most, a hidegháború végének eredményeként valami igazi őszinteség és együttműködési szellem kezdődött el. James Grant, az UNICEF ügyvezető igazgatója lelkesen kijelentette: „Az állam- és kormányfők megtették az első lépést afelé, hogy megteremtsék mindenki — mind a ’felnőtt gyermekek’, mind a gyermekek — számára a jólétet, célul tűzve ki azt egy új világrend kialakításánál.”
Valóban, e csúcsértekezletet követően egy éven belül a legtöbb nemzet elkészítette a maga terveit a csúcson hozott határozatok végrehajtására. Ez Grant igazgatót ilyen nyilatkozatra késztette: „Most már látható, hogy reális lehetőség van arra, hogy 2000-re az összes gyermek egészségnek örvendjen.”
De milyen a gyermekek valóságos helyzete, és mi az, ami a világ szégyenteljes családi titka, amelyet a nemzetközi tömegtájékoztatás eszközei oly kíméletlenül lelepleztek? És hihetjük-e, ésszerűen ebben a hidegháború utáni nemzetközi együttműködési légkörben azt, hogy az Egyesült Nemzetek létre fog hozni egy csodálatos új világrendet? Remélhetünk-e ténylegesen valamilyen ragyogó jövőt gyermekeink számára? A következő cikkekben ezeket a kérdéseket vizsgáljuk meg.