Az ősz antilop ezúttal „megúszta”

Az Ébredjetek! dél-afrikai tudósítójától

AZ ŐSZ antilop, egy kis afrikai antilopfajta, csodálatos példát ad a higiénia tekintetében. „Az ősz antilop jellegzetessége — magyarázza John Skinner professzor a South African Animals in the Wild című könyvében —, hogy mielőtt piszkít vagy vizel, előbb mellső patáival megtisztít egy területet, azután gondosan befedi az ürüléket, földet kaparva a területre.” Igen, ez a kicsiny teremtmény túlmegy az izraelita katonáknak adott törvényen (5Mózes 5:1; 23:13, 14). Még a vizeletét is befedi.

Az ősz antilop kényes illemhely szokása illik annak méltóságteljes látványához. „Számomra az ősz antilop mindig a legbájosabb és a legkedvesebb afrikai bakok egyike volt” — írta Laurens van der Post. A The Heart of the Hunter [A vadász szíve] című könyvében van der Post leírja, hogyan próbált lelőni egy ősz antilopot az afrikai Kalahári sivatag éhező busmanjai számára rendezett egyik vendégségre. „Érzékeny fülei — írta a kutató — felém fordultak, nagy bíborszínű szemei tágra nyílva, minden félelem nélkül és csupán az ily távoli területen levő idegen látványa miatti kíváncsiságtól ragyogtak . . . Gyorsan lőttem, mielőtt felriadhatott volna, vagy mielőtt e kedves látvány levett volna a lábamról. Nem gondoltam volna, hogy iyen kis távolságból elhibázhatom a lövést. Mégis elhibáztam. Lövésem csak azt idézte elő, hogy ez a kis bak erősen megrázta érzékeny fejét, hogy a nehéz fegyverem dörrenése okozta csengéstől megszabadítsa füleit.”

Több lövés után ez a kis fickó úgy döntött, hogy az ember társasága veszélyes, és elmenekült. Bár megfosztva a szükséges ételtől, van der Post éhes busmanjai elégedettek voltak. Miért? A busmanok nagy tiszteletben tartják az ősz antilop útjait, és ez várakozásaiknak megfelelően viselkedett. „A hosszú forró nap folyamán — teszi hozzá van der Post — elmém vissza-visszatért annak a kedves kis baknak a látványához, amely nyugodtan állt puskám egymásutáni dörrenései közepette.”