Tönkretett Földünk — A pusztítás sok területet sújt
TAVALY júniusban a Föld környezetvédelméért tartott csúcsértekezletet Rio de Janeiróban, Brazíliában rendezték meg. Ugyanebben a hónapban, ezzel egyidőben az India Today-ben Raj Chengappa szerkesztőhelyettes vezércikket írt „Megsebzett Föld” címmel. Az első bekezdésekben érzékletes képet fest:
„Ezerkilencszázhetvenegyben, amikor Edgar Mitchell az Apollo-14 fedélzetén a Holdra repült, és először vetett pillantást a Földünkre az űrből, a látvány a lelkesedés szavait váltotta ki belőle. „Olyan [a Föld], mint egy sziporkázó kék-fehér ékszer . . . lassan örvénylő fehér fátyolokkal díszítve. Olyan, mint egy apró ékszer egy vastag fekete titokzatos tengerben” — hangzott áradozó rádióüzenete a houstoni űrközpontba (Texas, USA).
„Most, 22 évvel később, ha Mitchellt visszaküldenék az űrbe, s ez alkalommal olyan különleges szemüveget is kapna, amellyel Földünk légkörének láthatatlan gázait is láthatná, merőben más látvány fogadná őt. Óriási lyukakat venne észre az Antarktisz és Észak-Amerika fölött elhelyezkedő, védőrétegül szolgáló ózonpajzson. A sziporkázó kék-fehér ékszer helyett egy homályos, piszkos, sötét szén- és kén-dioxid felhőben úszó Földet látna.
Ha Mitchell elővenné a fényképezőgépét és fényképeket készítene a Földet beborító erdőkről és ezt összehasonlítaná az 1971-es felvételekkel, megdöbbenne, mennyire összezsugorodott ez az erdőterület. És ha kinyitná a különleges távcsövét, amelynek segítségével megvizsgálná a Föld vizeinek a szennyezettségét, méregsávokat látna, amint keresztül-kasul szelik a kontinenseket, valamint megszemlélhetné az óceánok fenekét több helyen is betakaró sötét kátránygömböket. ’Houston, — szólna a rádióüzenete — mi a csudát csináltunk a Földdel?’
Valójában nem kell 36 000 kilométert megtennünk az űrbe, hogy megtudjuk, mit is csináltunk. Minden, amit ma iszunk, belélegzünk, szagolunk vagy látunk, szennyezett. Alig 100 év alatt, — de jobbára az utolsó 30 év alatt — az emberek a katasztrófa szélére juttatták a Földünket. Túl sok olyan gázt juttattunk a légkörbe, amely visszafogja a hőt, s ezzel kedvezőtlen éghajlati változásokat indítottunk el. A hűtőgépeinkben és légkondicionáló berendezéseinkben használt gázok a felelősek azért, hogy az ózónpajzs elvékonyodott. Ez a bőrrák veszélyének tesz ki minket, a kisebb állatok génszerkezetében pedig változásokat idéz elő. Eközben óriási szárazföldi területeket teszünk tönkre, végzetes arányokban pusztítjuk az erdőket, válogatás nélkül, tonnaszámra engedjük a mérgeket a folyókba és mérgező vegyszereket öntünk a tengerekbe.
Az emberiség számára semmi sem jelent most akkora veszélyt, mint a Föld környezeti pusztulása. A holocaust feltartóztatása érdekében globális változásra lenne szükség, mind az eljárás-, mind a gondolkodásmódunkban.”
Raj Chengappa, miután felsorolja, mi mindent kellene a nemzeteknek közös összefogással megtenni a környezetünk védelmére, vezércikkét ezekkel a szavakkal zárja: „Mindezt haladéktalanul meg kell tennünk. A veszély nem a gyermekeink jövőjét érinti. A veszély most és itt fenyeget.”
A Föld orvosai ezért konzíliumra gyűlnek össze. Értekezleteket tartanak, gyógymódokat ajánlanak, de nincs egyetértés köztük. Vitatkoznak. ’Igazában nem is beteg’ — mondják egyesek. ’Halálos beteg!’ — siránkoznak mások. Közben gyönyörű beszédeket tartanak, sokféle gyógymód hangzik el, de a doktorok húzzák-halasztják a beavatkozást; a beteg állapota pedig egyre romlik. Semmi sem történik. További tanulmányok elvégzésére van szükségük. Recepteket írnak fel, amelyeket sohasem váltanak ki. Mindez, sajnos csak halogató taktika, amely utat enged a további elszennyeződésnek, és a további haszon felhalmozásának. A beteg nem kapja meg a gyógyszerét, egyre több betegséget kap el, az állapota válságosra fordul és a Föld pusztítása tovább folytatódik.
A Föld és a földi élet nagyon összetett dolog, bonyolultan szövevényes. A kölcsönös kapcsolatban élő teremtmények millióira úgy szoktak hivatkozni, mint az élet védőhálójára. Vágj el egy szálat és a háló elkezd foszladozni. Dönts el egy dominót, tucatjával dől utána a többi. Jól szemléleteti ezt a trópusi esőerdők kivágása.
Az esőerdő a fotószintézis révén szén-dioxidot vesz fel a levegőből és oxigént bocsát oda vissza. Hatalmas mennyiségű esővizet iszik meg, de csak keveset használ fel belőle a tápláléka előállításához. Az eső óriási tömege vízpára formájában visszakerül a légkörbe. Ott új esőfelhőket képez a még több esőzés érdekében, az esőerdő és a több millió növény és állat számára, amelyet zöld lombfüggönye alatt táplál.
Csak hát az esőerdőt kivágják. A szén-dioxid a fejünk felett marad mint egy pólya és visszatartja a nap melegét. Kevés oxigén kerül a légkörbe az állatok számára. Kevés eső kerül a légkörbe ahhoz, hogy még több esőzést okozzon. Ráadásul, ha esik is az eső, a csapadék hirtelen a folyókba zúdul le, magával sodorva a növények táplálásához szükséges értékes termőtalajt. A folyók és tavak iszaposak, a halak elpusztulnak. A folyók hordaléka az óceánokba kerül, belepi a trópusi zátonyokat, és a zátonyok elhalnak. A növények és állatok milliói, amelyek valamikor a zöld lombfüggöny alatt virultak, eltűnnek, a kiadós esők, amelyek valamikor áztatták a földet, egyre inkább csökkennek, és beindul a lassú, hosszan tartó elsivatagosodás folyamata. Ne felejtsük el, Afrika óriási sivatagja, a Szahara, valamikor zöldellő táj volt, s most a Föld eme legnagyobb homokkiterjedése már Európa egyes területeit szegélyezi.
A Föld környezetvédelméért tartott csúcsértekezleten az Egyesült Államok és más jólétben élő országok megpróbáltak nyomást gyakorolni Brazíliára és a többi fejlődő országra, hogy szüntessék be az esőerdők kivágását. „Az Egyesült Államok — a The New York Times tudósítása szerint — azzal érvel, hogy az erdők, különösen a trópusi erdők riasztó arányban pusztulnak el a fejlődő világban, és ennek következtében bolygónk egészében véve lesz a vesztes. Az őserdők — hangzik az érvelés — közös kincseink, amelyek azzal szabályozzák az éghajlatunkat, hogy a hőt visszatartó szén-dioxidot elnyelik, ezenfelül a világ élő fajai legnagyobb részének megőrző helyei.”
A fejlődő országok erre gyorsan a képmutatás vádját hozták fel az Egyesült Államokkal szemben. A The New York Times szerint „azért neheztelnek, mert azt látják, hogy szuverenitásukban éppen azok az országok akarják őket korlátozni, amelyek a haszonszerzés miatt már régen kivágták saját erdőiket, most viszont a föld erdői megóvásának fő terhét azokra az országokra akarják hárítani, amelyek a gazdasági életbenmaradásért küzdenek”. A malajziai diplomata kereken kijelentette: „Nem akarjuk megóvni erdőinket azok számára, akik a saját erdőiket már kiirtották, és most megpróbálják azt állítani, hogy a mi erdőink az emberiség örökségének a részét képezik.” A Csendes-óceán északnyugati térségében az Egyesült Államok az egykori esőerdőknek csak a 10 százalékát hagyta meg, és még ma sem hagyták abba a fakitermelést. Mégis, Brazíliától, amely az amazonasi őserdők 90 százalékát még ma sem bántotta, elvárná, hogy szűntesse be a fakitermelést.
Azok, akik másoknak azt prédikálják: „Ne pusztítsátok ki erdőiteket!”, miközben ők a maguk erdőit kiirtják, azokra emlékeztetnek, akikről a Róma 2:21–23. verse ezt írja: „A ki azért mást tanítasz, magadat nem tanítod-é? a ki azt hirdeted, hogy ne lopj, lopsz-é? A ki azt mondod, ne paráználkodjál, paráználkodol-é? a ki útálod a bálványokat, szentségtörő vagy-é? Ki a törvényben dicsekszel, a törvénynek megrontása által az Istent gyalázod-é?” Környezetvédelmi kifejezéssel élve, ’Te, aki azt hirdeted: „Óvd meg az erdőidet!”, jómagad kivágod a sajátodat?’
Az erdők kiirtásával szoros összefüggésben jelentkeznek a melegházhatással kapcsolatos aggodalmak. A kémiai és thermodinamikai törvények nagyon összetettek, ám a legtöbb gondot egyetlen légköri vegyület, a szén-dioxid okozza. Ez a legfőbb oka a Föld felmelegedésének. A Byrd Sarki Kutatóközpont tudósai tavaly azt jelentették, hogy „mind a közepes, mind az alacsony magasságú hegyi gleccserek jelenleg olvadnak és zsugorodnak — némelyek egészen gyorsan — és a gleccserekben lévő jégszint azt mutatja, hogy az elmúlt 50 év sokkal melegebb volt, mint bármelyik másik feljegyzett 50 év.” A túl kevés szén-dioxid hidegebb időt, a túl sok szén-dioxid a sarki jégsapkák és gleccserek megolvadását és a part menti városok elárasztását jelentené.
A szén-dioxidról az India Today ezt írta:
„A légköri gázoknak csak egy töredékét, vagyis 0,03 százalékát alkotja, de szén-dioxid nélkül bolygónk olyan hideg lenne, mint a Hold. A Föld felszínéről kisugárzó hő visszatartásával az életfenntartó 15 Celsius-fokos átlaghőmérsékletet szabályozza világviszonylatban. De ha növekedne a szén-dioxid mennyiség, a Föld óriási szaunává változhatna.
Ha megbízhatunk a világ meteorológiai előrejelző állomásai adataiban, a felmelegedés máris tapasztalható. A hét legforróbb nyár közül a hat legforróbbat a 80-as években észlelték. Ez tűnik ki az időjárási adatokból, amelyeket 150 éve már feljegyeznek. A bűnös szemmel láthatóan a szén-dioxid, amely 26 százalékkal lett magasabb a légkörben az ipari forradalom előtti szinthez képest.”
Becslések szerint ennek forrása az a körülbelül 1,8 milliárd tonna szén-dioxid, amely a fosszilis tüzelőanyagok elégetése révén kerül évente a levegőbe. Azt a remélt megegyezést, hogy a szén-dioxid-kibocsátást a jövőben fokozottabb ellenőrzés alá vonják, a környezetvédelmi csúcsértekezleten annyira komolytalanul kezelték, hogy a hírek szerint „ettől a hozzáállástól csak a jelenlévő klimatológusok hőmérséklete emelkedett meg”. Egyikük annyira felhevült, hogy ezt mondta: „Semmi értelme sincs a tevékenységünknek, ha semmi sem történik. Vitathatatlan tény, hogy a légköri gázok egyensúlya világviszonylatban felborult. Tennünk kell valamit, különben hamarosan környezeti menekültek millióival kell számolnunk.” Ezzel a kifejezéssel azokra utalt, akiket az árvizek elűznek majd az otthonukból.
Egy másik égető kérdést a rákkeltő ibolyántúli sugaraktól védő ózónrétegben keletkezett úgynevezett lyukak jelentik. A fő bűnösök a freonok. Ezeket a gázokat használják hűtőgépekben, légkondicionáló berendezésekben és tisztító oldószerként, vagy gázképző anyagként műanyaghab előállításához. Sok országban még mindig ezeket használják hajtógázként az aeroszolos permetekben. A légrétegbe kerülve a nap ibolyántúli sugarai széthasítják a freonrészecskéket, így atomos klór szabadul fel, amelynek minden atomja legkevesebb 100 000 ózonmolekulát képes megsemmisíteni. Emiatt az ózonrétegben lyukak támadnak, olyan területek keletkeznek, ahol veszélyesen elvékonyodik az ózonréteg mind a Déli-sarkon, mind az északi féltekén. Ennek egyenes következménye, hogy egyre több ibolyántúli sugár éri a Földet.
Ezek a sugarak elpusztítják a növényi planktonokat és az apró rákféléket, amelyek az óceáni táplálékláncban az első láncszemet képezik. A DNS-molekulákban mutációkat váltanak ki, ezek pedig az élet genetikai hordozói. A termésre is káros hatással vannak. A sugarak szürkehályogot és bőrrákot idéznek elő az embereknél. Amikor a NASA-kutatók magas koncentrátumban klór-monoxidot találtak az Egyesült Államok, Kanada, Európa és Oroszország északi területei felett, egyikük ezt mondta: „Erről feltétlen értesíteni kell mindenkit. A helyzet sokkal súlyosabb, mint ahogyan gondoltuk.” Lester Brown, a Worldwatch Intézet elnöke, ezt közölte: „A tudósok becslése szerint az északi féltekén az ózónlyuk felgyorsult elvékonyodása 200 000 bőrrákból eredő halálesetet von maga után csak az Egyesült Államokban az elkövetkező 50 évben. Világszerte milliók élete forog veszélyben.
A biodiverzitás — vagyis a lehető legtöbb növény és állat fenntartása természetes életközegükben, szintén komoly okot ad az aggodalomra. A Discover folyóirat egy kis szemelvényt közölt Edward O. Wilson nemrégen megjelent The Diversity of Life című könyvéből, amelyben az író felsorolta több ezer madár-, hal-, és rovarfaj kipusztulását, valamint azokét is, amelyeket nem tartanak fontosnak. „Az eltűnt fajok között van sok micorriza gombagyökér (ezek szimbiózisban élő gombák a magasabb rendű növénygyökerek között), amely a növényeknek a gyökérrendszerén keresztül elősegíti a tápanyagok jobb felszívódását. Az ökológusokat régóta foglalkoztatja a kérdés: Mi történne a szárazföldi ökorendszereinkkel, ha ezek a gombák eltűnnének? Ezt sajnos hamarosan megtudjuk.”
A fajok megmentésének fontosságával kapcsolatban Wilson feltette a következő kérdést is, majd választ is adott rá:
„Mi mindennel járna az, ha egyes fajok kipusztulnának, ha minden fajnak akár a fele is kipusztulna a Földön? Végezzünk egyszerű számítást. A tudományos információ új forrásai ezzel elvesznének. Az óriási, potenciális biológiai gazdagság szintén odalenne. Eddig fel nem fedezett gyógyszereket, terméseket, gyógyhatású anyagokat, szálfákat, rostokat, rostpépeket, talajt javító növényzetet, kőolajpótlókat, egyéb termékeket és kényelmet szolgáló dolgokat már soha nem fedeznének fel. Egyes helyeken szokás jelentékteleneknek feltüntetni a kicsi és alsóbbrendű lényeket, a bogarakat és a gyomokat, elfelejtvén, hogy a latin-amerikai sötét molylepke mentette meg Ausztrália legelőterületét a kaktusz elburjánzásától; vagy a rózsaszín meténg lett a Hodgkin-kór és a gyermekkori nyirokrendszer-burjánzásával járó fehérvérűség gyógyszere; a csendes-óceáni tiszafa a méh- és emlőrákban szenvedőknek nyújt gyógyulási reményt, míg a pióca nyálából kivont vegyület a vérrögösödést szűnteti meg az operáció alatt; és még hosszan lehetne sorolni, hányféle növényi és állati eredetű, jól bevált gyógyszert állítottunk elő viszonylag minimális kutatómunkával.
Az emberiség emlékezetkieséses álmodozásában könnyen megfeledkezik azokról a szolgáltatásokról, amelyeket az ökorendszereknek köszönhet. Pedig ezeknek köszönhető a talajerő feljavítása és a belélegzett levegőnk előállítása. Ezek nélkül a szolgáltatások nélkül az emberi faj földi létezése kellemetlen és rövid életű lenne.”
De — ahogy mondani szokás — „ez csak a jéghegy csúcsa”, amely mondás a sokszori ismétlése miatt már szinte közhelynek számít, pedig találó ez az elnevezés, mivel az eddig mondottak csak egy piciny részét érintették a valóságnak. Mikor ér hát véget a Földünk tönkretétele? És ki vet véget annak? A következő cikkben erre kapunk választ.
[Oldalidézet a 4. oldalon]
Az afrikai nagy sivatag, a Szahara, valamikor zöldellő vidék volt
[Oldalidézet az 5. oldalon]
’Te, — aki azt hirdeted — „Óvd meg erdőidet!”, kiirtod a magadét?’
[Oldalidézet az 5. oldalon]
Túl kevés szén-dioxid — hidegebb időjárás
Túl sok — gleccserolvadás
[Oldalidézet a 6. oldalon]
„Mi mindent jelentene, ha egyes fajok kipusztulnának?”
[Oldalidézet a 6. oldalon]
Mikroorganizmusok nélkül az emberi faj létezése kellemetlen és rövid életű lenne
[Képek a 7. oldalon]
Amazonasi esőerdő — üde tisztaságában és szépségében
Több esőerdő ezt a látványt nyújtja, miután az ember tönkretette
[Forrásjelzések]
Abril Imagens/João Ramid
F4/R. Azoury/Sipa
[Kép a 8. oldalon]
Mérgező vegyi hulladék szennyezi a levegőt, a vizet és a talajt
[Forrásjelzés]
Feig/Sipa