Véget ér a családon belüli erőszak

„Ahhoz, hogy a családon belüli erőszakot meg lehessen előzni, vagy csökkenteni lehessen, gyökeres változásra lenne szükség mind a család, mind a társadalom szerkezetében és formájában” — (Behind Closed Doors).

AZ EMBERI történelem első gyilkosságára testvérek között került sor (1Mózes 4:8). Azóta évezredeken át az ember szemtanúja és kényszerű elviselője a családon belüli erőszak minden formájának. Sok megoldást javasoltak, de ezeknek java része hátrányos.

Például egy ilyen állapotból való megjavulás csak azok esetében lehetséges, akik képesek felismerni helyzetüket. Az egyik feleségverő férfi, aki megváltozott, így kesergett: „Minden egyes [megjavult] férfira jut három olyan férfi, aki ezt mondja: ’Kénytelen voltam megleckéztetni az öreglányt.’ ” Az erejével visszaélő férfinak fel kell ismernie saját helyzetét. Miként lett belőle ilyen verekedős férfi? Nos, amikor segítséget kap valaki, hogy helyrehozzza hibáit, máris a gyógyulás útjára léphet.

De a társadalmi összefogáshoz túl kevés a személyzet. Becslések szerint az Egyesült Államokban a gyermekgyilkossági esetek 90 százalékában már a gyilkosságokat megelőzően bejelentések érkeztek a rendőrséghez, hogy a családban veszélyes állapotok uralkodnak. A társadalmi összefogás és a rendőri szervezetek tehát csak ennyit tudnak tenni. Valami sokkal fontosabbra van szükség.

„Az új egyéniség”

„Legfőképp arra lenne szükség, hogy a családtagok közötti kapcsolatok átértékelődjenek” — mondja egy kutatócsoport. A családon belüli erőszak nem kizárólag tettlegesség kérdése; gyökerei inkább a gondolkodásban rejlenek. Abból származnak, hogy a családtagok — a házastársak, a gyermekek, a szülők, az édestestvérek — hogyan tekintik egymást. Ezeknek a kapcsolatoknak az átértékelése, a Biblia szavával élve, azt jelenti, hogy „új egyéniséget” kell felölteni (Efézus 4:22–24; Kolossé 3:8–10).

Vizsgáljunk meg néhány, családdal kapcsolatos bibliai alapelvet, amely segít felöltenünk ezt az új, krisztusi egyéniséget, amelynek eredménye a családtagok közötti jobb kapcsolat lesz. (Lásd Máté 11:28–30.)

A gyermekekről vallott nézet: Szülőnek lenni többet jelent, mint csupán gyermeket nemzeni. Sajnos ma sokan tehernek érzik a gyermeküket, ennélfogva elmulasztják szülői szerepkörüket betölteni. Ezek [a szülők] potenciális gyermekbántalmazók.

A Biblia a gyermeket ’jutalomnak’ és ’az Úrtól [Jehovától, New World Translation] kapott örökségnek’ nevezi (Zsoltárok 127:3). A szülők a Teremtő előtt felelősek azért, hogyan törődnek ezzel az örökséggel. Azoknak, akik nyűgnek érzik gyermekeiket, e tekintetben még ki kell fejlesszék az új egyéniséget.a

Amit reálisan elvárhatunk a gyermekektől: Az egyik tanulmány feltárta, hogy számos édesanya, aki bántalmazza a gyermekét, elvárja, hogy a kisbaba már az első életévében tudja, mi a jó, és mi a rossz. A megkérdezett anyák egyharmada viszont hat hónapra csökkentette ezt az időt.

A Biblia szerint mindenki tökéletlen emberként jön a világra (Zsoltárok 51:7; Róma 5:12). A Biblia nem állítja azt, hogy a kisbaba már a születésével magával hozza jó ítélőképességét. Inkább arról beszél, hogy valakinek a felfogóképessége „a gyakorlat következtében . . . már alkalmas a jó és a rossz megkülönböztetésére” (Zsidók 5:14, Ökumenikus fordítás). Ezenkívül a Biblia beszél ’gyermekhez illő dolgokról’ és a gyermekkori ’bolondságról’, valamint a felnőttkor „hiábavalóságáról” (1Korinthus 13:11; Példabeszédek 22:15; Prédikátor 12:2). A szülők legyenek tudatában ezen korlátoknak, és ne várjanak el többet a gyermektől, mint amennyit koránál és képességeinél fogva ésszerű elvárni tőle.

A gyermekek fegyelmezésének módja: A Bibliában a „fegyelmezés”-ként fordított görög szó „nevelést” jelent. Ezért a fegyelmezés célja elsődlegesen nem fájdalomokozás, hanem a gyermek nevelése. Ez jórészt elérhető elnadrágolás nélkül is, bár időnként az is szükséges lehet (Példabeszédek 13:24). A Biblia ezt mondja: „Hallgassatok az intésre, hogy bölcsek legyetek” (Példabeszédek 8:33; Ö.f.). Továbbá Pál azt írta, hogy ’féken kell tudni tartani magunkat, még a rosszban is’ és „teljes béketűréssel” kell történnie a feddésnek (2Timótheus 2:24; 4:2). Ennek szellemében tehát nem kerülhet sor haragkitörésre vagy túlzott szigorral alkalmazott fenyítésre, még ha indokolt is az elnadrágolás.

Tekintettel ezekre a bibliai alapelvekre, kérdezd meg magadtól: ’Amikor fegyelmezem a gyermeket, azzal tanítom-e őt, vagy egyszerűen csak hatalmamat nyilvánítom ki felette fizikai erőszak alkalmazásával? A fegyelmezési módom a jó alapelveket csepegtet belé, vagy pusztán a félelmet igyekszem kelteni?’

A felnőttek viselkedési határai: Az egyik személy, aki verésre ragadtatta el magát, azt mondta, hogy egyszerűen „elveszítette önuralmát” és ezért verte meg a feleségét. Egy tanácsadó megkérdezte ezt a férfit: ’Megkéselné-e a feleségét?’ „Nem, azt sohasem tenném” — válaszolta a férfi. A férfi a kapott segítséggel beláttta, hogy bizonyos határokon belül cselekedett, csak az volt a baj, hogy nem a megfelelő határokon belül.

Hol húzod meg magadnak a határvonalat? Meg tudsz-e állni, mielőtt még a véleményeltérés tényleges bántalmazássá fajulna, vagy elveszíted önuralmadat és üvölteni kezdesz, sértő szavakat mondogatsz, lökdösődsz, földhöz vágsz dolgokat vagy netán verekszel?

Az új egyéniség szigorúan behatárolja viselkedésünket. Ez nem engedi meg, hogy valaki testi vagy akár lelki bántalmat okozzon a másiknak. „Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék” — mondja az Efézus 4:29 verse. A 31. vers hozzáfűzi: „Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt.” A „harag”-nak fordított görög szó „impulzív természetet” jelöl. Érdekes módon a Toxic Parents című könyv megjegyzi, hogy a gyermekeiket megverő szülők egyik jellemzője az, hogy „feltűnő módon hiányzik belőlük az önkontroll”. Az új egyéniség alapján tökéletesen urai tudunk maradni tetteinknek és szavainknak.

Természetesen az új egyéniség felöltése egyformán szükséges mind a feleség, mind a férj számára. A feleség helyesen teszi, ha nem provokálja férjét, inkább értékeli a családról való gondoskodás terén kifejtett erőfeszítéseit és együttműködik vele. És egyikőjük se követeljen a másiktól olyant, amit ő maga sem tud felmutatni — a tökéletességet. Inkább mindketten alkalmazzák az 1Péter 4:8 tanácsát: „Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez.”

Az idősek tiszteletben tartása: „Tartsd tiszteletben az öregeket és becsüld meg őket” — mondja a 3Mózes 19:32. verse (Today’s English Version). Ez kihívást jelenthet akkor, ha valamely idős szülő beteg és talán erősen követelőző. Az 1Timótheus 5:3, 4 arról beszél, hogy a szülőknek meg kell adni a „tiszteletet” és le kell róni irántuk a ’köteles hálát’. Ez magában foglalhatja az anyagi támogatást és a ’tiszteletadást’ is. Tekintettel szüleink értünk tett fáradozásaira, amikor még tehetetlen csöppségek voltunk, mi is viszonozzuk hasonló figyelmességgel, amikor ők szorulnak rá.

A vér szerinti testvérek rivalizálásának kiküszöbölése: Még mielőtt Kain ellenséges érzülete öccse, Ábel meggyilkolásához vezetett volna, Kain ezt a figyelmeztetést kapta: „A bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta” (1Mózes 4:7). Az érzéseken lehet uralkodni. Tanulj meg türelmes lenni testvéreiddel szemben, „nagylelkűen, egymás iránti szeretetben engedményeket téve egymásnak” (Efézus 4:2, Phillips).

Tanulj meg bízni másokban

A családon belüli erőszak szenvedő alanyai közül sokan némán tűrik bántalmazásukat. De dr. John Wright erre buzdít: „A megvert nők keressék egy harmadik fél védelmét mind lelki, mind fizikai vonatkozásban.” Ugyanez érvényes a család bármely tagjára, akit bántalmaznak.

Olykor a szenvedő alany nehéznek találhatja, hogy egy kívülálló személyt beavasson a bizalmába. Végtére is éppen a társadalom legszorosabb egységén — a családon — belül tanúsított bizalom vezetett fájdalomhoz. Ám a Példabeszédek 18:24 ezt mondja: „Van barát, a ki ragaszkodóbb a testvérnél.” Igen nagy segítség a szükséges támogatás elnyerésében, ha olyan barátot tudunk találni, akinek bizalmasan bármit el tudunk mondani. Természetesen az erőszakoskodó személy is segítségre szorul.

Évente százezrek lesznek Jehova Tanúivá. Elfogadják azt a kihívást, amely az új egyéniség felöltésével jár. Közöttük vannak olyanok, akik valamikor erőszakosan viselkedtek a családban. Az esetleges visszaesés elkerülése végett állandóan azon kell fáradozniuk, hogy számukra a Biblia továbbra is „hasznos legyen a tanításra, a feddésre, a megjobbításra” (2Timótheus 3:16).

Ezen új Tanúk számára az új egyéniség felöltése folyamatos állapot, mivel a Kolossé 3:10 azt mondja, hogy az „állandóan megújul” (Ö.f.). Tehát állandó erőfeszítés szükséges. Jehova Tanúi hálásak azért, hogy van sok szellemi „testvérük, nővérük, anyjuk és gyermekük”, akiktől támogatást kapnak (Márk 10:29, 30; lásd még Zsidók 10:24, 25).

Jehova Tanúi közel 70 000 gyülekezetében világszerte ott találjuk a szerető felvigyázókat is, akik olyanok, mint „rejtek a szél ellen, s mint oltalom a zivatar ellen”. „Szemeik és füleik nyitva vannak az emberek szükségleteinek meglátására és meghallására” (Ésaiás 32:2, 3, TEV). Jehova régebben és legújabban alámerítkezett Tanúi számára, miközben az új egyéniség felöltésén fáradoznak, csodálatos segítséget jelentenek a keresztény gyülekezetek.

Együttérző felvigyázók

Amikor az emberek Jehova Tanúi gyülekezeteiben a keresztény felvigyázókat felkeresik tanácsért, e felvigyázók képesítésük folytán pártatlanul hallgatnak meg mindenkit. Arra buzdítja őket a Biblia, hogy mindenki, de különösképpen azok iránt tanúsítsanak nagy megértést és együttérzést, akik ilyen súlyos bántalmazáson mennek át (Kolossé 3:12; 1Thessalonika 5:14).

Például egy feleségnek, akit férje brutálisan megvert, súlyos sérülései keletkezhettek. Sok országban azt, aki családon kívül valakinek ilyen súlyos testi sértést okoz, börtönbe csukják. A szenvedő alanyt tehát rendkívül nagy kedvességgel kell körülvenni, miként azokat is, akik másféle módon szenvedtek bántalmazást, például nemi erőszak áldozatai lettek.

Az Isten törvénye ellen vétkezőknek felelniük kell tetteikért. Az ilyenektől igyekeznek a gyülekezetet tisztán tartani, az ártatlanokat pedig megvédeni. Az is fontos, hogy semmi ne akadályozza Isten szelleme szabad áramlását (1Korinthus 5:1-7; Galátzia 5:9).

Isten nézete a házasságról

Amikor valaki Jehova Tanúja lesz, önként beleegyezik abba, hogy követni fogja az Isten Szavában található, keresztényi életmódra vonatkozó alapelveket. Megtanulja, hogy Isten a férfit jelölte ki a család fejének, és az ő kötelessége családját az igaz imádatban vezetni (Efézus 5:22). A főség gyakorlása azonban soha nem jogosítja fel őt arra, hogy feleségét durván bántalmazza, személyiségét elfojtsa és kívánságait semmibe vegye.

Isten Szava pontosan az ellenkezőjét hangsúlyozza: „Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért . . . Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségöket, mint az ő tulajdon testöket. A ki szereti az ő feleségét, önmagát szereti. Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt” (Efézus 5:25, 28, 29). Valóban Isten Szava félreérthetetlenül azt mondja, hogy a feleségeknek kijár a „tisztelet” (1Péter 3:7; lásd még Róma 12:3, 10; Filippi 2:3, 4).

Egész biztosan egyetlen keresztény férj sem érvelhet őszintén úgy, hogy igazán szereti vagy tiszteli feleségét, ha közben állandóan fizikailag vagy lelkileg bántalmazza őt. Ez képmutatás lenne, hiszen Isten Szava kijelenti: „Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, és ne legyetek irántok keserű kedvűek” (Kolossé 3:19). Nemsokára, amikor Isten ítélete Armegeddonkor rászakad erre a gonosz rendszerre, a képmutatók ugyanolyan sorsra jutnak, mint Isten uralmának ellenségei (Máté 24:51).

Az istenfélő férjnek úgy kell szeretnie feleségét, mint saját testét. Vajon bántalmazná a saját testét, arcul ütné magát, vagy tépné durván a saját haját? Vajon megvetően, vagy maró gúnnyal becsmérelné önmagát mások előtt? Aki így cselekedne, azt értelmileg — enyhén szólva — nem tartanánk komplettnek.

Ha valamely keresztény férj ütlegeli feleségét, ezzel Isten szemében minden egyéb keresztényi ténykedését értéktelenné teszi. Ne feledjük: egyetlen „verekedő” sem alkalmas a keresztény gyülekezetben szolgálati kiváltság betöltésére (1Timótheus 3:3; 1Korinthus 13:1–3). Természetesen az a feleség is megsérti Isten törvényét, aki hasonlóan jár el férjével szemben.

A Galátzia 5:19–21 az Isten szemében helytelen cselekedetek közé sorolja „az ellenségeskedést, a viszálykodást, haragot (dühkitörést, NW) és azt mondja, hogy „azok, akik ilyeneket cselekednek, nem fogják örökölni Isten országát” (Ö.f.). Ennélfogva tehát sohasem jogos a házastárs vagy a gyermek brutális megverése. Rendszerint ellentétben áll az ország törvényével és természetesen ellentétben áll Isten törvényével is.

Az Őrtorony, Jehova Tanúi egyik folyóirata, szentírási nézőpontot képvisel e tekintetben, amikor azokról, akik keresztényeknek vallják magukat, mégis verekednek, így ír: „Az, aki kereszténynek vallja magát, de ismételten és megbánást nem tanúsítva enged erőszakos dühkitöréseinek, kiközösíthető”, vagyis eltávolítható a gyülekezetből (1975. május 1-jei szám, 287. oldal [angolban]; vö. 2János 9, 10).

Mit tesz lehetővé Isten törvénye?

Végső soron Isten ítéli majd el törvénye megszegőit. De addig is mit tesz lehetővé Isten Szava azon keresztény házastársak esetében, akiket házastársuk durván bántalmaz és nem hagy fel ezzel? Kötelesek-e elviselni az ártatlan áldozatok a bántalmazást és kockáztatni testi, elmebeli és szellemi egészségüket, s talán még az életüket is?

Az Őrtorony a családban előforduló erőszakról szólva megjegyzi, mit tesz lehetővé ilyen esetben Isten Szava. Ezt olvassuk: „Pál apostol azt tanácsolja, hogy ’a feleség ne hagyja el a férjét, de ha mégis elhagyná, úgy maradjon, házasság nélkül, vagy béküljön ki a férjével; és a férj se hagyja el a feleségét’. — A cikk így folytatódik: — Ha azonban tűrhetetlenné válik a rossz bánásmód és maga az élet forog veszélyben, a hívő házastárs az „elkülönülést” választhatja. De még így is arra kell törekednie, hogy a megfelelő időben ’kibéküljön’ (1Korinthus 7:10–16). Az „elkülönülés” önmagában nem szolgáltat bibliai alapot a válásra és az újraházasodásra; de egy törvényes válás vagy a törvényes különélés bizonyos mértékű védelmet biztosít a további bántalmazásokkal szemben” (w89/1 26. oldal; lásd még w89/5 14—16. oldal.).

Természetesen mindenki maga dönti el, hogy ilyen esetben mit tesz. „Kiki a maga terhét hordozza” (Galátzia 6:5). Senki sem dönthet a szenvedő fél helyett. Persze arra sem lehet kényszeríteni senkit, hogy viszatérjen egy erőszakosan viselkedő férjhez, aki veszélyezteti az egészségét, életét és szellemiségét. Vagyis az illetőnek önmagának kell döntenie szabad akaratából, nem pedig aszerint, hogy mások mit akarnak ráerőltetni. (Lásd Filemon 14.)

Amikor vége lesz a családon belüli erőszaknak

Jehova Tanúi megtanulták, hogy a családi körben tapasztalt brutális bánásmód a Bibliában megjövendölt utolsó napok jellemző tünete lesz, mert lesznek sokan „verekedők”, „szeretet nélkül valók”, „kegyetlenek” (2Timótheus 3:2, 3). Isten azt ígéri, hogy az utolsó napok után bevezeti azt a békés új világot, ahol az emberek „bátorságosan laknak, s nem lesz, a ki felijeszsze őket” (Ezékiel 34:28).

Ebben a csodálatos új világban a családon belüli erőszak végleg a múlté lesz. „A szelidek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben” (Zsoltárok 37:11).

Arra kérünk, szerezz további ismeretet a Biblia jövőre vonatkozó ígéreteiről. Már most nagy hasznot meríthetsz abból, ha a Biblia alapelveit alkalmazod családi környezetedben.

[Lábjegyzet]

[Kép a 10. oldalon]

A bibliai alapelvek segítségével megoldhatók a családi konfliktusok

[Kép a 13. oldalon]

A szenvedő alanyoknak arra van szükségük, hogy valakiben meg tudjanak bízni