Amikor a gyermekkor rémálom
AZ ÉBREDJETEK! SPANYOLORSZÁGI TUDÓSÍTÓJÁTÓL
Ma — az 1990-es évek egyik jellegzetes napján — kétszázezer gyermek gerillaháborúkban fog harcolni, százmillió iskoláskorú gyermek nem lesz jelen az iskolában, százötvenmillió gyermek éhesen megy aludni, harmincmillió gyermek az utcákon fog aludni és negyvenezer gyermek fog meghalni.
HA IJESZTŐNEK tűnnek a fenti adatok, a mögöttük rejlő arcok látványa szívbe markoló. Az alábbiakban öt gyermek rövid története olvasható, akiknek kétségbeejtő helyzete segít megértenünk ezen hátborzongató statisztikai adatok jelentését.
Gyermekkatona. Mohammad csak tizenhárom éves, de már harcedzett katona Ázsia dél-nyugati részén, hét csata kiszolgált katonája. Mielőtt a háborúba ment — tízéves korában —, kecskéket őrzött. Mohammad most egy AK-47-es könnyű rohamfegyvert forgat a kezében, amelyet habozás nélkül használ is. Egy összetűzésben közelről megölt két ellenséges katonát. Amikor megkérdezték, hogyan vélekedik az ölést illetően, így válaszolt: „Boldog voltam, amiért megöltem őket.” Ahogy a tisztje kifejti, a gyermekekből jobb katonák válnak, „mert ők nem félnek”.
Gyermekmunkás. A négyéves Woodcaby egy Karib-tengeri szigeten salaktömb házban lakik. Reggel hat órakor kel fel, hogy ellássa napi háztartási teendőit: a főzést, vízhordást és a gazdája házának takarítását. Nem kap érte fizetséget és valószínűleg soha nem fog iskolába járni. Woodcaby azt mondja, hogy hiányolja a szüleit, de nem tudja hol vannak. Este fél tízkor ér véget a napja, és ha szerencséje van, nem éhesen megy aludni.
Éhes gyermek. A Comosawha nevű afrikai faluban egy tizenegy éves lány minden kimerítő napot azzal tölt, hogy gyomokat ás ki. Egy vadhagyma fajtának tövei — gyakorlatilag ez minden, ami a kiszáradt földben teremni tud — arra szolgálnak, hogy életben tartsák őt és családját. A töveket vagy megfőzik vagy összezúzzák és azután megsütik. A szárazság és a polgárháború végzetes egyesülése az éhhalál határára sodorta a falubelieket.
Utcagyerek. Edison csak egyike a több ezer utcagyereknek egy dél-amerikai városban. Cipőpucolással keres egy kis pénzt és az autóbusz-pályaudvar közelében a járdán alszik a többi gyerekkel együtt, akik szorosan összebújnak a hideg éjszakákon. Olykor kis lopásba kezd, hogy növelje jövedelmét, amelyet cipőpucolóként keres. Kétszer összeverte a rendőrség és három hónapot töltött börtönben. Edison bizonygatja, hogy most már „majdnem” felhagyott a kábítószerekkel és a szipózással. Arról álmodozik, hogy szerelő lesz, és hogy szakmát tanul.
Egy gyermek halála. Hideg, csapadékos reggel van a közel-keleti Dugen-hegyen. Egy halotti ruhába göngyölt csecsemőt lapos sírba helyeznek. A kisbaba hasmenéstől halt meg, ami gyakori oka a gyermekhalandóságnak. Az édesanya egy menekült, és a teje elapadt, miközben kimerítő vándorlást tettek, hogy biztonságba kerüljenek. Végső kétségbeesésében cukorral és vízzel etette gyermekét, ám a víz fertőzött volt, így a kisbaba meghalt. Ahhoz a 25 000 gyermekhez hasonlóan, akit ugyanazon a napon temettek, ő sem érte el soha az egyéves kort.
Ezen tragikus feljegyzések, melyeket több ezerrel megszorozhatnánk, azt szemléltetik, hogy a világ gyermekei közül soknak milyen az élete. A gyermekkor — a tanulás és a szerető otthon menedékében való éretté válás ideje — ezeknek a gyermekeknek rémálommá vált, melyből sokan sohasem ébrednek fel.
Peter Adamson, a The State of the World’s Children (A világ gyermekeinek állapota) című beszámoló szerkesztője 1990-ben kijelentette: „Az ilyen mértékű halál és szenvedés egyszerűen már nem szükségszerű többé; ezért nem is elfogadható többé. A morálnak együtt kell járnia a képességgel.”
[Kép forrásának jelzése a 3. oldalon]
Fotó: Godo-Foto