Krakatau — Újabb látogatás egy katasztrófa színhelyén
AZ ÉBREDJETEK! INDONÉZIAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL
A CARITA-PART olyan békés helynek tűnik. Semmi sem utal bajokkal teli múltjára. Minden ami látható, egy nyugodt üdülőhely Jáván, körülbelül 150 kilométerre nyugatra Jakarta városától, a Szunda-szorosnál, amely elválasztja az indonéz Jáva és Szumátra szigeteit. Jakarta zsúfoltsága és forgalmi dugói nagyon távolinak tűnnek, és a légkör csendet és nyugalmat áraszt. A bennszülöttek házai magabiztosan állnak közvetlenül a víz szélén.
De ez a név — Carita-part — titokzatos kulcsa egy vad történetnek. Az indonéz „carita” szó ’történetet’ jelent, és ez a hely, mint sok más ezen a környéken, valódi őrzőhelye tragikus történeteknek — mindezek egy egyedülálló katasztrófából erednek, amely végigsöpört ezen a területen, és éreztette hatását az egész világon.
A Carita-partról a Szunda-szoros csendes, kék vizén át kitekintve az ember egy csoport kis szigetet pillanthat meg. Egyikük — Anak Krakatau (Krakatau Gyermeke) — még mindig füstöt ereget. A fenyegető hangzású név mérges „apjára”, a Krakatau-hegyre emlékeztet, amelynek legnagyobb része eltűnt a Szunda-szoros vizei alatt, miután a modern idők történelmének legnagyobb robbanásában tört ki 1883. augusztus 27-én.
Csoportunk tizenhét tagja a Carita-partról indult útnak, hogy meglátogassuk a szigetcsoportot. Béreltünk egy hajót, hogy megtegyük ezt a negyven kilométeres utazást a szoroson keresztül. Amint Jáva partja elhalványult a ködben, visszagondoltam Krakatau vad múltjára.
Krakatau vad története
Ma Krakatau egy négy szigetből álló csoportra utal: Rakata, Panjang és Sertung a fiatal Anak Krakatauval középen. Rakata sokáig a vulkáni tevékenység központja volt. Századokkal ezelőtt mérhetetlenül megnövekedett, amikor még két másik vulkáni kúp is kiemelkedett a tengerből a közelben, és fokozatosan egybeolvadt Rakatával, kialakítva így a vad Krakatau-hegyet. Szerencsére úgy tűnik, hogy mindez a tevékenység lakatlan állapotban tartotta a szigetet.
Bár van néhány feljegyzés egy 1680-as mérsékelt kitörésről, amely elpusztította az egész növényzetet, 1883-ra Krakataut újból dús, trópusi növényzet borította be. 1883. május 20-án azonban a sziget morajló hanggal éledt fel kitörésekkel, valamint tajtékkő, hamu és gőzfelhő kilöveléssel. Ez a tombolás folytatódott június és július folyamán. Augusztus közepére mind a három fő kráter hatalmas gőzoszlopot, port, tajtékkövet és hamut hányt ki. A szoroson keresztülmenő hajóknak a tajtékkő óriási úszó tömegén kellett átvergődniük, mialatt a hamu befedte a fedélzetüket.
Amint ugyanazokon a vizeken haladtunk át, az egyetlen, ami időnként a fedélzetünkre esett, repülőhal volt, amely nem tudta teljesen átrepülni a hajót. Nehéz volt elképzelni azt az időt, amikor oly nagy homály és pusztítás lebegett ezen csendes vizek felett. A katasztrófa azonban még éppen csak elkezdődött.
A vég augusztus 26-án érkezett el, amint az egymás utáni kitörések folyamatos morajlással olvadtak egybe. Végül augusztus 27-én négy fő detonáció — 5.30-kor, 6.44-kor, 10.02-kor és 10.52-kor — rázta meg a vulkánt. A csúcspontot jelentő harmadik robbanás sokkal nagyobb volt, mint a hirosimai és bármely más utána következő atomrobbanás. Tulajdonképpen egyesek szerint felért 100 000 hidrogénbomba erejével. Hallható volt Ausztráliában, Myanmarban és Rodrigues-en, amely egy sziget, ötezer kilométerrel távolabb az Indiai-óceánon. A légnyomáshullámok hét és félszer megkerülték a földet, mielőtt eltompultak volna. Még olyan messze is, mint a La Manche csatorna, az elcsendesedő rengéshullámok hajókat ráztak meg.
A hamufelhő a becslések szerint nyolcvan kilométer magasra emelkedett, majd szétterjedt. Sötétség takarta be az egész területet két és fél napig. A The New York Times 1883. augusztus 30-ai száma a londoni Lloyd’s társaságot idézve figyelmeztetett minden hajót, hogy kerüljék el a Szunda-szorost. Veszélyes volt a navigáció, mert minden világítótorony „eltűnt”. A vulkáni por magasra nyomult a légkörben, ahol a légáramlatok által heteken belül szétszóródott az egész bolygón. Ennek egyik eredményéhez tartoztak egy vagy két évig a ragyogó napkelték, naplementék, napgyűrűk és más légköri jelenségek.
Megsemmisítő csapás az életre
A robbanás hatalmas rengéshullámokat keltett, amelyet szökőárnak hívnak, ez a nyílt tengeren elérte a tizenöt méteres magasságot. Amint az egyik hullám a szűk öblön keresztül a jávai Merak városa felé söpört, a víz előretörő fala egyesek szerint elérte a negyvenméteres magasságot. Lerombolta a várost, teljesen elpusztította. Jáva és Szumátra partjai mellett több más város jutott hasonló sorsra. Majdnem 37 000 ember fulladt meg a szökőár miatt azon a napon. Egy hadihajót három kilométerrel beljebb találtak meg a szárazföld belsejében partravetve!
Mi történt valójában? A félelmetes Krakatau közel húsz köbkilométer kőzetet lövellt ki, kiürítve hatalmas föld alatti magmakamráját. Az üres kamra összeomlott, ennek következtében a sziget kétharmada víz alá került. A föld, amely korábban háromszáz méter magasan emelkedett a tengerszint fölé, most háromszáz méterrel süllyedt le a tengerszint alá. Csak a legmagasabb kúp fele, Rakata maradt meg.
Ami a Rakatából megmaradt a Panjang és a Sertung szigetekkel együtt, azt harminc méter forró, steril hamu fedte be. Egyesek szerint minden élet elpusztult. Amikor kilenc hónappal később egy felmérést végeztek, csak egy aprócska pókot találtak, amint hálót szőtt. Az elkövetkezendő években Krakatau egy bizonyos fajta kutatólaboratóriummá vált, amint a tudósok feljegyezték az élet visszatérését a három szigetre. A legközelebbi szárazföld, amelyről élet jöhetett, negyven kilométerrel távolabb volt.
Alig több mint hatvan évvel ezelőtt egy új vulkáni kúp emelkedett ki a tengerből a három sziget között. Krakatau ezen gyermeke (Anak Krakatau) továbbra is folytatta a kitöréseket, és növekedett az évek során. Ma körülbelül kétszáz méter magas, két kilométer széles — és nagyon aktív! Ezt a dührohamokra hajlamos gyermeket látogattuk meg először.
Látogatás Krakatau gyermekénél és szomszédainál
Beeveztünk egészen közel Anak Krakatau partjához, és egy kis nehézséggel kihúztuk a hajót a part csillogó fekete homokjára. A sziget keleti csúcsát jól benőtte az erdő kazuárfával, egyes fák törzsének átmérője a hatvan centimétert is eléri. Más növények és virágok meglepő változatossága is fellelhető volt. Sokfajta madár röpdösött a fák között, és denevérek függtek fejjel lefelé egy fügefán. Gyíkok futkároztak az aljnövényzetben. A sziget erdős részén rovarok és pillangók hada nyüzsgött.
Anak Krakatau újjászületését azonban számos kitörés hátráltatta az évek folyamán; a növényzet még csak a sziget öt százalékát borítja be. Amint nehezen haladtunk az úton a mély fekete hamuban a vulkán csúcsa felé, láttuk, hogy már növények sokfélesége kezdett teret hódítani ezeken a terméketlen emelkedőkön, felfelé kúszva egészen addig, míg a következő kitörés visszahúzódásra nem kényszeríti.
A gőz átszivárgott a repedéseken a vulkán oldalában. Letekintve a pokolba a vulkán szélétől, elsőkézből láthattuk ezen indulatos gyermek forrongását. Nem volt nehéz elképzelni az óriási tektonikus lemezeket, amint lassan egymáshoz csiszolódnak mélyen a Szunda-szoros alatt, és kialakítják a világ ezen, vulkánokban legaktívabb területét.
Az erdők megújulási folyamata biztosabban haladt Sertung, Rakata és Panjang közeli szigetein, amelyek Anak Krakataut veszik körül. Ezek nem törtek ki az 1883-as felejthetetlen robbanás óta. Alig több mint egy évszázad folyamán meggyógyultak és regenerálódtak, újból átformálódtak békés, dús, trópusi növényzetű szigetekké. Tulajdonképpen már húsz—negyven évvel a kitörés után újra erdő borította ezeket a szigeteket, és sokféle madár, gyík, kígyó, denevér és rovar népesítette be. Azóta az élet újjászületése gyors ütemben folytatódott.
Vajon túlélték bizonyos életformák Krakatau borzalmas forróságát és hamuesőjét? Sok botanikus és zoológus szerint nem, bár egyesek megkérdőjelezik ezt a végkövetkeztetést. Általában azt feltételezik, hogy magot hordozó madarak és a Szumátrán és Jáván kiöntött folyók sodródó hordaléka eredményezte az élőlények nagyszámú visszatérését.
Amint hajónk elindult a visszafelé vezető úton Jávára a szigetgyűrű közötti csöndes, kék vizekről, akaratlanul is eltöprengtem bolygónk figyelemre méltó gyógyulási képességén. Ha békén hagyják, a föld képes meggyógyítani önmagát. Úgy találtam, hogy ez vigasztaló gondolat, különösen azt a tényt figyelembe véve, hogy az emberiség éppen most enged szabadjára egy világméretű katasztrófát ezen a bolygón. Ma az ember fokozatosan idéz elő olyan károkat, amelyek mellett még Krakatau rettenetes tombolása is eltörpül. De amikor az ember abbahagyja — és abba is fogja hagyni —, akkor a föld meggyógyul. Amint a Szunda-szoros azúr hullámait szeltük, visszanéztem a zöld szigetekre, amelyek újból élnek Krakatau kimúlása után. Igen, a föld képes meggyógyulni. Milyen csodálatos lesz látni, amikor majd világméretekben történik ez! (Ésaiás 35:1–7; Jelenések 11:18).
[Kép a 15. oldalon]
Anak Krakatau a távolban