Egy valóra vált nagy álom!
AZ ÉBREDJETEK! NIGÉRIAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL
TÖBB mint 500 Tanú volt jelen az ebédnél a nigériai Bétel-otthonban 1994. február 9-én, amikor a felszolgálók betolták a kocsin az édességnek szánt fagylaltot. „Mi ez a különleges alkalom? — csodálkoztak hangosan néhányan. — Nem is csak a fagylaltról van szó, hanem micsoda változatosság: vanília, csokoládé, eper és pisztácia!”
„Négyszínű fagylalt! Különös jelentősége van ennek — jelentette be az ebéd elnöklője. — Azért van, hogy megünnepeljük a négyszínnyomásos nyomtatásra való áttérést!”
Az ezt követő fergeteges taps nem csupán az ebédlőben lévő fagylaltnak szólt. Az iránt a gyárban lévő nyomdagép iránti értékelés kifejezése volt, amely már elkezdte négyszínnyomásban előállítani Az Őrtorony és Ébredjetek! folyóiratokat. A négyszínnyomásos nyomtatás akkor már világszerte valóság volt. Nigéria volt az utolsó a nagy, nyomtatást végző fiókhivatalok közül, melynek át kellett még térnie a négyszínnyomásra — melynek kezdőlépését az 1980-as évek közepén tették meg. Az Őrtorony 1994. március 15-i számával a kétszínnyomásos nyomtatás a múlté lett Nigériában.
A két új Koenig és Bauer Rapida 104 nyomdagép a holland fióktól érkezett. A nyomdagépekkel együtt más nyomdai felszerelések is érkeztek: lemezletapogató gép, hajtogatógép, brosúrafűző, stancagép, illetve olyan szerkezet, amely a nyomdagépben ívekre vágja a nyomtatott papírtekercset. A szerkezetek összesen 130 tonnát tettek ki.
Levegőben úszó nyomdagépek!
A nyomdagépek elküldésével kapcsolatos döntésnél felmerült a gond, hogyan szállítsák őket. Harmincöt tonnás nyomdagépek nem férnek bele egy bőröndbe! Bernd Sauerbier, aki a Hollandiából induló szállítást szervezte, ezt mondta: „Gondolkodnunk kellett, mi lenne a legjobb mód a szállításukra, hogy megvédjük őket a sérülésektől.”
Az ilyen nyomdagépeket rendszerint hatalmas faládákban szállítják. A testvérek azonban attól féltek, hogy a fa esetleg nem lesz elég erős ahhoz, hogy ellenálljon a zord tengeri utazásnak, azonkívül a kikötő területén a fel- és lerakodásnak. Egy olcsóbb és biztonságosabb választási lehetőség lenne, ha körülbelül 12 méteres acél szállítókonténerben küldenék őket. De hogy lehet ilyen hatalmas gépeket betenni és kivenni a konténerekből? Sauerbier testvér ezt mondta: „Ez kihívást jelentett, mert nem volt tapasztalatunk abban, hogyan kell a nyomdagépeket konténerekbe rakodni. Még a nyomdagépeket gyártó cégnek sem volt ötlete, hogyan szállítsuk őket ezen a módon.”
A megoldáshoz az is hozzájárult, hogy légpárnákat használtak, melyeket levegővel töltött modulegységek néven is ismernek. Ezek a légpárnák látszatra nem valami megkapók, de hatalmas munkát végeznek. Alumíniumból és gumiból készült lapos készülékek ezek, valamivel nagyobbak és nehezebbek az aktatáskánál. Sűrített levegőt pumpálnak át rajtuk, és lefelé hajtják. Ez némileg a föld fölé emeli a légpárnákat bármivel együtt, ami rajtuk nyugszik.
Ily módon még a több tonnás nyomdagép egységeit is vékony légpárnával alá lehet támasztani. Lebegnek, úsznak a levegőben! Ha egyszer felemelik az egységet a földről, akkor már könnyű kézzel irányítani, ahová csak akarja az ember.
A Tanúk kemény farostlemezeket fektettek a konténerek padlózatára, hogy így egyenletes legyen a padlózat a légpárnák belső használatához. Arról is gondoskodniuk kellett, hogy minden konténer padlózata teljesen lapos legyen. Ha a gépek már a konténerek belsejébe kerültek, a testvérek acélrudakat erősítettek minden konténer oldalára és tetejére, hogy biztonságosabbá tegyék a csomagot. 1993 augusztusában két hetet vett igénybe, hogy minden egységet berakodjanak a konténerekbe.
1993. december 29-én este hat órakor megérkezett az első öt konténer a nigériai Bétel-komplexumhoz. A testvérek lelkesen és készenállva várták, hogy elkezdhessék a kirakodás megerőltető munkáját. Egész éjjel dolgoztak, pirkadatig. Mivel a gépeket légpárnákra pakolták, a munkások sűrített levegőt pumpáltak beléjük, és egyenként kicsúsztatták az egységeket a konténerekből. Akkor a daruk minden egységet a gyár bejáratánál egy különlegesen megépített rakfelületre emeltek. Újra működésbe hozták a légpárnákat, és amint a lelkes bámészkodók tömege nézte, a gépeket kézzel odatolták, ahol működni fognak.
Elragadtatást tükröző vélemény a négyszínnyomásos folyóiratokról
1994. február 3-án este 7.45-kor a nyomdagépek előállították Az Őrtorony első, angol nyelvű, négyszínnyomásos példányát Nigériában. A nyomdagépek hamarosan joruba, igbo, efik és francia nyelven is nyomtattak.
Amint az első példányok elérhetők lettek a Bételben lakók számára, vajon mi volt a reakció? „Ujjongtam! — kiáltott fel egyikük. — Vonzereje messze túlszárnyalja az ebben az országban kiadott összes egyéb kiadványét.”
Másikuk ezt mondta: „Amint elérhetővé váltak, beszereztem 20 példányt, melyet elküldtem a családomnak és a barátaimnak. Már alig várom, hogy felhasználhassam őket a szántóföldi szolgálatban.”
Megint más így válaszolt, amikor megkérdezték, hogy mit érez az új, négyszínnyomásos folyóiratokkal kapcsolatban: „Egyszerűen csodálatos! Ez újabb bizonyítéka annak, hogy Jehova mindenkiről gondoskodik világszerte!”
Tehát, amíg a Bétel-munkások a négyszínű fagylaltot ízlelgették, a négyszínnyomásos folyóiratokra gondoltak. Ahogy valaki kifejezte, ez „egy valóra vált nagy álom” volt.
[Képek a 21. oldalon]
A több tonna súlyú nyomdagép egységeit vékony légpárnával támasztották alá