A vallás állást foglal
NÉMETORSZÁG 1939. szeptember 1-jén betört Lengyelországba, és ezzel kezdetét vette a II. világháború. Három héttel később a The New York Times ezt a szalagcímet közölte: „A német katonákat az egyházak toborozzák”. Valóban támogatták Hitler háborúját a német egyházak?
Friedrich Heer, aki római katolikus történelemprofesszor a Bécsi Egyetemen, elismerte, hogy az egyházak valóban támogatást nyújtottak: „A német történelem rideg valósága, hogy a kereszt és a horogkereszt egyre közelebb került egymáshoz annyira, hogy a horogkereszt a katolikus székesegyházak tornyaiból hirdette a győzelem üzenetét, az oltárok körül horogkeresztes zászlók jelentek meg, valamint a katolikus és protestáns teológusok, lelkészek, egyházi emberek és politikusok szívesen fogadták a Hitlerrel létrejött szövetséget.”
Valóban, az egyházi vezetők korlátlanul támogatták Hitler háborús erőfeszítéseit, amint Gordon Zahn, római katolikus professzor írta: „Az a német katolikus, aki vallási elöljáróihoz fordult szellemi útbaigazításért és vezetésért a Hitler háborúiban végzendő szolgálatot illetően, gyakorlatilag ugyanazokat a válaszokat kapta, amelyeket magától a náci vezértől kapott volna.”
A vallások a szemben álló oldalon
De mit hangoztattak az egyházak azokban az országokban, amelyek szemben álltak Németországgal? A The New York Times 1966. december 29-ei száma ezt jelentette: „A múltban a helyi katolikus hierarchia csaknem minden esetben támogatta saját nemzetének háborúit, megáldotta a hadseregeket és a győzelemért imádkozott, míg a másik oldalon a püspökök egy másik csoportja éppen az ellenkező kimenetelért imádkozott.”
Vajon a szemben álló hadseregek ilyen támogatása a Vatikán jóváhagyásával történt? Figyeld meg a következőt: 1939. december 8-án, csupán három hónappal a II. világháború kitörése után XII. Pius pápa közzétett egy pásztorlevelet Asperis Commoti Anxietatibus címmel. Ez a levél a hadban álló nemzetek hadseregeiben szolgáló lelkészeknek volt címezve, és mindkét oldalt buzdította, hogy bízzanak saját tábori püspökeikben. A levél figyelmeztette a lelkészeket, hogy „mint országuk zászlója alatt levő katonák, az egyházért szintén harcoljanak”.
A vallás gyakran erőszakosan átveszi a vezetést az országok háborúra való mozgósításában. „Még a templomainkra is kitűztük a hadi lobogókat” — ismerte el a néhai Harry Emerson Fosdick protestáns lelkész. Az I. világháborúra vonatkozóan pedig Frank P. Crozier brit dandártábornok ezt mondta: „A keresztény egyházak a vérontást legjobban előmozdító testületek, amelyekkel rendelkezünk, és amelyeket korlátlanul felhasználtunk.”
Ez azonban múltbeli feljegyzés volt a vallásról. Mi a helyzet arról a szerepéről, amelyet mostanában játszik a volt Jugoszlávia köztársaságaiban dúló háborúban, ahol a legtöbb ember római katolikus vagy ortodox?
A vallás felelőssége
Az Asiaweek 1993. október 20-ai számának szalagcíme ezt tette közzé: „Bosznia a vallási ellentét epicentruma”. A San Antonio Express-News 1993. június 13-ai számában megjelent kommentár szalagcíme így szólt: „A vallásvezetőknek véget kellene vetniük a boszniai csapásoknak”. A cikk így írt: „A római katolikus, a keleti ortodox és az iszlám hit . . . képtelen elhárítani annak felelősségét, ami történik. Legalábbis nem ez alkalommal, mikor az egész világon minden este figyelik a híreket az emberek. Ez az ő háborújuk . . . Az alapelv, miszerint a vallásvezetők hordozzák a hadviselés felelősségét, világos. Üres álszenteskedésük idézi elő [a háborút]. Ezt azáltal érik el, hogy megáldják az egyik oldalt a másikkal szemben.”
Miért van például olyan nagy gyűlölet a római katolikus egyház és a keleti ortodox egyházak tagjai között? A pápák, a pátriárkák és más egyházi vezetők a felelősek. Amióta ezek a vallások 1054-ben végül is elkülönültek egymástól, az egyházi vezetők állandóan előmozdították tagjaik között a gyűlöletet és a háborúkat. A Pobeda montenegrói újság 1991. szeptember 20-ai száma rámutatott erre az egyházszakadásra és következményeire egy cikkben, amely a mostanában zajló harcról szólt. A „Gyilkosok Isten nevében” című cikk így írt:
„Ez nem Tudjman [horvát elnök] és Milošević [szerb vezető] közötti politika kérdése, ez inkább vallásháború. Azt kell mondani, hogy már ezer év telt el azóta, hogy a pápa elhatározta az ortodox vallás mint rivális fél elpusztítását . . . 1054-ben . . . a pápa azt állította, hogy az ortodox egyház felelős az elkülönülésért . . . 1900-ban az első katolikus kongresszuson határozottan elmagyarázták az ortodox hit elleni népirtás tervét a XX. századra vonatkozóan. [Ez] a terv most talál megvalósításra.”
A mostanában fennálló ellentét azonban nem az első esete a századunkban lejátszódó vallási küzdelemnek. Ötven évvel ezelőtt a II. világháború alatt a római katolikusok megpróbálták megszüntetni az ortodox egyház jelenlétét a volt Jugoszlávia területén. A pápa támogatását élvezve az Usztasa nevű horvát nacionalista mozgalom kezdte kormányozni Horvátország független államát. A The New Encyclopædia Britannica beszámol arról, hogy ez a Vatikán által elismert uralom „rendkívül embertelen módszereket [alkalmazott], amelyekbe beletartozott a szerb és zsidó lakosok százezreinek a kivégzése”.
A Jasenovac — das jugoslawische Auschwitz und der Vatikan című könyvben nemcsak ezeket a tömeggyilkosságokat jegyezték fel — melyek az áldozatok tízezreit érintették —, hanem azt is, hogy a Vatikán belekeveredett ezekbe a dolgokba.
Másrészről az ortodox egyház támogatta a szerbeket az általuk folytatott harcban. Sőt, egy újság idézte az egyik szerb osztag vezetőjét, aki ezt mondta: „A Pátriárka az én parancsolóm.”
Mit lehetne tenni a gyilkolás megállítása érdekében, melynek során mintegy 150 000 ember halt meg vagy tűnt el csupán Boszniában és Hercegovinában? Fred Schmidt azt közölte a San Antonio Express-News-ban, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa foganatosítson „egy szabályszerű határozatot, amely felszólítja a pápát, az isztambuli pátriárkát, valamint a katolikus, a keleti ortodox és az iszlám egyház [más vezetőit], akiknek hatásköre kiterjed Bosznia-Hercegovinára, hogy haladéktalanul tegyenek valamit azért, hogy befejeződjön a harc, és találkozzanak annak érdekében, hogy megtalálják a módját annak, miként tudják híveik elérni, hogy más hitű emberek szomszédságában tudjanak élni”.
A Scottsdale-i (Arizona) Progress Tribune-ben megjelenő egyik kommentár hasonló gondolatmenetben vonta le a következtetést: a háborút „meg lehetne állítani, ha az ott levő vallásvezetők komoly erőfeszítéseket tennének a megállítására”. A cikk javaslata szerint ezt azáltal érjék el, „hogy azonnal közösítsék ki a gyülekezet minden olyan tagját, aki csak egy gránátot is kilő Szarajevó felé”.
Nem igazán a békét előmozdító erő
A pápák azonban következetesen visszautasították, hogy kiközösítsék a leggonoszabb háborús bűnösöket, még akkor is, mikor katolikus társaik kérték őket arra, hogy ilyen lépést tegyenek. Például a cincinnati (Ohio, USA) Catholic Telegraph-Register a „Katolikusként nevelkedett, de megsérti a hitet — mondja a kábeltávirat a pápának” főcím alatt ezt jelentette: „Fellebbezést nyújtottak be XII. Piushoz, hogy közösítse ki Adolf Hitler Reichsführert . . . »Adolf Hitler — mondja többek között [a kábeltávirat] — katolikus szülők gyermekeként született, katolikusnak lett keresztelve, valamint ugyanebben a hitben nevelkedett és kapott oktatást.«” Ennek ellenére Hitlert sohasem közösítették ki.
Figyeld meg az Afrika bizonyos részein fennálló helyzetet, ahol embertelen harcok dúlnak. Afrikában tizenöt római katolikus püspök Burundi, Ruanda, Tanzánia, Uganda és Zaire államából elismerte: annak ellenére, hogy a területen sok megkeresztelt „keresztény” él, „a belviszályok tömegmészárláshoz, pusztításhoz és emberek erőszakos elüldözéséhez vezettek”. A püspökök bevallották, hogy a probléma gyökere „abban rejlik, hogy a keresztény hit nem eléggé járta át az emberek gondolkodásmódját”.
A National Catholic Reporter 1994. április 8-ai száma azt mondta, hogy a „pápa . . . »roppant fájdalmat« érzett az apró afrikai nemzetben [Burundiban] dúló konfliktusról érkező újabb hírek hallatán, ahol a lakosság többségében katolikus”. A pápa azt mondta, hogy Ruandában, ahol a lakosság körülbelül hetven százaléka katolikus, az öldöklésért „még a katolikusok is felelősek”. Igen, a katolikusok mindkét oldalon lemészárolták egymást, éppen úgy, ahogy már számtalan korábbi háborúban tették. Más vallások pedig — amint már megjegyeztük — ugyanezt teszik.
Ezek szerint azt a következtetést vonjuk le, hogy minden vallás állást foglal a háborúban? Van olyan vallás, amelyik valóban a békét előmozdító erőnek bizonyul?
[Kép az 5. oldalon]
Hitlert, aki itt Basallo di Torregrossa pápai követtel látható, sohasem közösítették ki
[Forrásjelzés]
Bundesarchiv Koblenz