Olvasóink írják

Kettős élet Szeretném megköszönni a „Fiatalok kérdezik: Kettős élet — kinek kell tudni róla?” (1994. január 8.) című cikket. Amikor 16 éves voltam, a szüleim háta mögött ivásba, dohányzásba és randevúzásba kezdtem. Ezek a cikkek igazán segítettek megértenem, hogy Isten körültekintő szemei elől semmi sincs rejtve.

T. T., Fidzsi-szigetek

Hajsza a pénz után Épp most olvastam a „Hajsza a pénz után — hol ér majd véget?” (1994. március 22.) című sorozatot. A cikkekben nagyszerűen kitárgyaltátok a témát. Nem tudtam, hogy a vándormunkások és családjaik még mindig ilyen rossz állapotok között élnek. Megesik rajtuk a szívem.

G. M., Egyesült Államok

Pontosan írtátok le a rossz munkaviszonyokat és az alacsony munkabéreket. Szomorú fejtegetés arról, hogyan tekintik egyesek ezeket a munkásokat — nem mint embereket, akiknek ugyanolyan érzéseik vannak, mint nekünk. Igen, „uralkodik az ember az emberen maga kárára” (Prédikátor 8:9).

K. V., Egyesült Államok

Mellrák A „Mellrák — amitől minden nő fél” (1994. április 8.) című cikksorozatotokban nem tettetek említést azokról a tanulmányokról, amelyek közlik, hogy a szoptatás csökkentheti valakinek az esélyét a mellrákra.

B. J. M., Németország

Sajnáljuk ezt a mulasztást. „Az anyatej mellett szóló érvek” című cikkben azonban ki lett domborítva, amely az 1993. szeptember 22-i számunkban jelent meg. (A kiadók.)

Együtt töltöttem egy kis időt egy keresztény testvérnővel, akinek eltávolították a mellét. Hatvankét éves volt, és nagyon depressziós. Emlékszem, hogy nem találtam szavakat arra, hogyan segítsek rajta. Hála azoknak a megjegyzéseknek, melyeket idéztetek a cikkekben, most már jelentőséggel bíró támogatást tudok nyújtani neki.

D. H., Egyesült Államok

Körülbelül két éve műtöttek mellrákkal. Annak érdekében, hogy felvilágosítást kapjak a témáról, megvásároltam egy orvosi enciklopédiát, de nem sokat találtam benne. A ti cikketek ellenben választ adott a kérdéseimre. Tényleg megvigasztalt.

M. G., Olaszország

Kilenc éve az édesanyám mellrákban halt meg. Akkor csak kilencéves voltam, és egyáltalán nem értettem, min ment keresztül. Nehéz volt, hogy ne sírjak a cikkek olvasása közben, és mialatt rá gondoltam. Soha nem fogom tudni eléggé megköszönni, hogy bepillantást adtatok élete utolsó éveibe.

K. F., Egyesült Államok

Az AIDS áldozatai Elolvastam a „Segítség az AIDS-betegeknek” (1994. március 22.) című cikket. HIV-pozitív vagyok és nagyon nehéznek találtam, hogy tudomásul vegyem a cikkben írtakat. A családom sírt a sebek miatt és az elutasítás érzéseitől.

B. J., Egyesült Államok

Minden bizonnyal a mi szívünk is megesik a köztünk lévő minden ilyen lesújtott személyen. Cikkünk arra törekedett, hogy egyensúlyt állítson a szükségleteik és a többség aggodalmai között. Mivel Isten Izraelre vonatkozó Törvénye szigorú lépéseket tett az egész nemzet egészségének megvédésére, helyénvalónak tartottuk, hogy ésszerű egészségi óvintézkedéseket javasoljunk. (Vö. 3Mózes 13:21, 33.) Elismertük, hogy „nem kell túlzottan félni, ha AIDS-es emberek közelében van valaki”. Ezzel együtt sokan még annak ellenére is félnek, hogy az orvosok is biztosítják őket erről. Ezért mi arra buzdítottuk az AIDS-betegeket, hogy tartsák tiszteletben mások érzéseit, akik esetleg kényelmetlenül érzik magukat a testi vonzalom kimutatása terén. Azt, hogy a nem fertőzöttek hogyan döntenek ebben a tekintetben, mindenkinek személyesen kell megítélnie. Bármi legyen is a helyzet, minden kereszténynek szívből jövő vágyat kellene kifejlesztenie arra, hogy kedvességet és könyörületet mutasson a betegek iránt. (A kiadók.)

Nagyon buzdítólag hat rám, hogy ilyen együtt érző és jól megfogalmazott cikkről gondoskodtatok. Különösen értékeltem azokat a javaslatokat, hogy miközben „általános érvényű óvintézkedéseket” kellene alkalmaznunk, könyörületet kellene kimutatnunk, és együtt érző segítséget kellene nyújtanunk.

M. H., Egyesült Államok