Misszionáriusok — A világosság vagy a sötétség képviselői? 4. Rész
Szellemi világosság a „Sötét Kontinens” számára?
„NEM egészen 100 évvel ezelőtt Afrikát Sötét Kontinensnek hívták, mert nagyjából ismeretlen volt az európaiak számára.” Amire a The World Book Encyclopedia itt utal, az nem afrikai sötétség, hanem inkább európai sötétség volt — Európa ismerethiánya egy jórészt felderítetlen kontinensről. Tehát szó sincs ellentmondásról azt illetően, hogy Afrika lehet, hogy a latin aprica szóból kapta a nevét, amely azt jelenti, hogy „napsütötte”.
Egy vonatkozásban mégis sötétségben volt Afrika — sötétségben volt a Biblia igazságát tekintve. Donald Coggan, Canterbury egykori érseke Afrikát és Ázsiát a két nagy kontinensnek hívja, „melybe majdnem kétszáz éven át a nyugat egyházai beárasztották munkaerő- és pénzforrásaikat”.
A kereszténység misszionáriusai közül sokan kétségtelenül őszinték voltak. A munka hevében egyesek még az életüket is feláldozták. Mélységes hatást gyakoroltak az afrikai életre. De vajon ’az evangyéliom által világosságot’ árasztottak, mint Krisztus tette, ily módon szabadítva meg az úgynevezett Sötét Kontinenst a szellemi sötétségtől? (2Timótheus 1:10).
Hazai misszionáriusok árasztották a világosság első sugarait
A feljegyzések szerint az első keresztény, aki Afrikában prédikált, maga is afrikai volt, az etiópiai eunuch, akit a Biblia a Cselekedetek könyve 8. fejezetében említ meg. Zsidó prozelita volt és hazafelé tartott, miután részt vett az imádaton a jeruzsálemi templomban, amikor Fülöp áttérítette a keresztényiségre. A korai keresztények buzgalmával összhangban ez az etiópiai is később bizonyára aktívan prédikálta a jó hírt, melyet hallott, és saját országának misszionáriusa lett.
A történészek azonban nem értenek egyet abban, hogy így honosodott-e meg a keresztényiség Etiópiában, vagy sem. Az etióp ortodox egyház látszólag a negyedik századból származik, amikor is Atanáz, az alexandriai kopt egyház püspöke az etióp „keresztények” püspökévé szentelte az egyik szíriai diákot, aki filozófiát tanult, név szerint Frumentiust.
A kopt egyház — a kopt az „egyiptomi” szó görög megfelelőjéből ered — azt állítja, hogy alapítója és első pátriárkája az evangéliumhirdető Márk volt. A hagyomány szerint valamivel az első század közepe előtt prédikált Egyiptomban. Mindenesetre a „keresztényiség” korán terjedt át Észak-Afrikába, akkortájt, amikor Origenész és Augustinus előtérbe lépett. Alexandriában (Egyiptom) a „keresztény” műveltség központjaként nevezetessé vált egy katekizmussal foglalkozó iskola, melynek első igazgatója Pantaenus volt. De nyilvánvalóan már Pantaenus utódja, Alexandriai Kelemen idején nagy árat követelt a hitehagyás. A The Encyclopedia of Religion feltárja, hogy Kelemen „azt javasolta, hozzák összhangba a keresztény tantételeket és a Bibliát a görög filozófiával”.
A kopt egyház erőteljes missziós kampányt folytatott, különösen Kelet-Líbiában. A Núbiában és Szudán déli részén végzett régészeti ásatások is feltárják a kopt befolyást.
Megérkeznek az európai misszionáriusok
A XVI—XVIII. század előtt az európaiak kevésbé végeztek missziós munkát Afrikában, míg ez idő alatt a katolikusok viszonylagos sikert értek el. A protestáns vallások csak a XIX. század elején érkeztek meg, amikor is Sierra Leone lett az első olyan nyugat-afrikai ország, amelyet a misszionáriusai elértek. Jóllehet a protestánsok minden erejüket összeszedve próbáltak felzárkózni, néhány kivételtől eltekintve ma minden olyan afrikai ország, amely nagy „keresztény” népességgel büszkélkedik, több katolikust mondhat magáénak, mint protestánst.
Gabon népessége például 96 százalékban névleges keresztény. Röviddel az I. világháború előtt a lutheránus Albert Schweitzer missziós kórházat állított fel, majd később kibővítette egy gyarmattal, ahol leprások éltek. Annak ellenére, hogy a több mint 40 évig tartó protestáns missziós tevékenysége figyelemre méltó hatással volt az országra, a katolikusok még mindig 3:1 arányban meghaladják a protestánsok számát.
Megnövekedett protestáns részvétellel azonban lendületbe jött az afrikai missziós tevékenység. A University of Leeds munkatársa, Adrian Hastings kifejti, hogy „ennek az időszaknak [a XIX. század második fele] fontos öröksége volt az a kiemelkedő esemény, hogy elkezdték a Biblia lefordítását sok afrikai nyelvre”.
A Bibliák helyi nyelvre történő lefordítása alapul szolgált a „keresztényiség” terjedéséhez, ami korábban hiányzott. Sok afrikai hitt az álmokban és a látomásokban, valamint megbabonázásnak tekintette a betegségeket, és poligámiát gyakorolt. Mivel a kereszténység misszionáriusainak birtokában volt a Biblia helyi nyelven, ez lehetőséget adott számukra, hogy Írás szerinti világosságot árasszanak ezekre a témákra. Ám Hastings szerint „az afrikaiakat gyakran nem győzték meg ezekről a dolgokról”. Mi lett ennek az eredménye? „A tizenkilencedik század végétől kezdve sok független egyház kezdett kialakulni, először Dél-Afrikában és Nigériában, majd a kontinens sok más részén is, ahol már jelentős számban voltak misszionáriusok.”
Napjainkban valójában több mint 32 000 000 hívet számláló, mintegy 7000 új vallási mozgalom létezik Afrikának a Szaharától délre fekvő részén. A The Encyclopedia of Religion szerint ezek a mozgalmak elsősorban olyan területeken bukkantak fel, ahol a keresztény misszionáriusoknak erős kapcsolataik voltak az ottlakókkal. A misszionáriusoknak nyilvánvalóan nem sikerült egyesíteniük a megtért egyéneiket ’az egy Úrban, az egy hitben, az egy keresztségben’, amelyről a misszionárius Pál beszélt (Efézus 4:5).
Miért? A fent említett forrás magyarázata alapján azért, mert „a helyi megtért személyek csalódtak a kereszténység által közölt előzményekben és a dolgok kimenetelében . . ., abban, hogy észlelték a különböző felekezetekből álló kereszténységben felmerülő szakadásokat, abban, hogy nem tudta kielégíteni a helyi szükségleteket, [valamint] abban, hogy a missziót végző kereszténység elmulasztotta ledönteni a társadalmi és kulturális határokat, illetve kiváltani a közösségi érzést”.
Annak a szellemi „világosságnak” a mennyisége, melyet a kereszténység misszionáriusai a „Sötét Kontinensre” árasztottak, igen kicsi volt. Ennélfogva túl gyenge volt ahhoz, hogy eloszlassa a sötétséget, vagyis az emberek tudatlanságát a Bibliát illetően.
A gyarmatosítás képviselői?
Annak a ténynek dacára, hogy a kereszténység néhány misszionáriusa jó dolgokat vitt véghez, a The Encyclopedia of Religion kénytelen beismerni: „A misszionáriusok mind erőteljesen sürgették, mind pedig elősegítették a gyarmati átvételt, úgyhogy a kereszténység és a gyarmati hódítás időnként úgy tűnhetett, mintha egy malomban őrölne. Napjaink gyarmatosításellenessége gyakran — némi jogossággal — megbélyegzi a kereszténységet Afrikában azzal, hogy bűnrészes a gyarmatosításban.”
A The Collins Atlas of World History segít abban, hogy éleslátásunk legyen, amikor elmagyarázza: a nyugati nemzeteket az a meggyőződés motiválta, hogy „a gyarmatosítás a gondolkodóképesség és a demokratikus alapelvek megvilágításával, valamint a tudomány és a gyógykezelés előnyével jár azoknak a belterületen élő törzseknek, amelyeket kezdetlegesnek gondoltak”. A The New Encyclopædia Britannica pedig kijelenti: „Nehéz volt a római katolikus missziók számára, hogy megváljanak a gyarmatosítástól, és sok misszionárius nem is akart megválni tőle.”
Akkor hát logikus, hogy a kereszténység misszionáriusai minél inkább támogatták a demokráciát, és dicsőítették a nyugati tudomány, illetve orvosi fejlettség előnyeit, annál inkább a gyarmatosítás képviselőinek tűntek. Mihelyt az emberek kiábrándultak a gyarmatosító hatalmak gazdasági, politikai és társadalmi felépítéséből, egyúttal az európai vallásokba vetett hitüket is elveszítették.
Prédikálás — az első és legfontosabbnak tartott dolog?
Ha bármikor említést tesznek az Afrikába érkezett protestáns misszionáriusokról, David Livingstone általában szóba kerül. 1813-ban született Skóciában és orvos-misszionárius lett, majd alaposan, keresztül-kasul beutazta Afrikát. A „Sötét Kontinens” iránti mélységes szeretete, és a felfedezés izgalma további ösztönzést adott neki. A The New Encyclopædia Britannica úgy beszél a „kereszténységről, a kereskedelemről és a civilizációról”, mint ami „az a háromság, amelyről úgy vélte, hogy megnyitja Afrikát”.
Livingstone sok mindent vitt véghez. Első és legfontosabb dolga azonban nyilvánvalóan nem az evangélium prédikálása volt. A Britannica így foglalja össze a „Dél-, Közép- és Kelet-Afrikában — gyakran olyan helyeken, ahová korábban egyetlen európai sem merészkedett — tett” harmincéves missziós munkáját: „Livingstone lehet, hogy minden előtte élt és azóta élő egyénnél jobban befolyásolta a nyugatiak Afrika iránti magatartását. Földrajzi, technikai, orvosi és társadalmi felfedezései egy összetett ismerethalmazról gondoskodtak, amelyet még mindig kutatnak . . . Livingstone teljes szívvel hitt abban, hogy Afrika képes odáig fejlődni, hogy a modern világ része legyen. Ebben az értelemben nem csak az Afrikában létező európai imperializmusnak, hanem az afrikai nacionalizmusnak is előfutára volt.” Livingstone nagy könyörületet tanúsított az afrikaiak iránt.
Míg néhány misszionárius támogatta, vagy legalábbis elnézte a rabszolga-kereskedelmet, nem lenne korrekt azzal hibáztatni őket, hogy csoportosan így tettek. De visszatekintve nehéz megállapítani, hogy a sokuk által tanúsított könyörületet az abból fakadó vágy motiválta-e, hogy támogassák Istennek a pártatlanságra és az egyenlőségre vonatkozó alapelveit, vagy inkább azok a normális érzések, hogy személyesen aggódtak az egyének jólétéért.
Az utóbbi azonban összhangban lenne azzal, amit a legtöbb misszionárius legfontosabb dolgának tartott. A Christianity in Africa as Seen by Africans című könyv elismeri, hogy senki sem „bizonyulhat méltó vetélytársnak az emberbaráti munkában szerzett hírnevüket tekintve”. Ám az, hogy kórházakat és iskolákat építettek, azt jelentette, hogy az emberek fizikai szükségleteit Isten Szavának prédikálása elé helyezték, ahelyett hogy az isteni érdekek elnyerésére törekedtek volna. Néhány misszionárius még kereskedelmi ügynökséget is létesített, hogy az afrikaiak örvendhessenek annak, hogy az európai anyagi javakból több jut nekik, és így javíthatnak az életszínvonalukon.
Érthető módon ma sok afrikai érez hálát azokért az anyagi előnyökért, melyeket a kereszténység misszionáriusai elérhetővé tettek. Amint Adrian Hastings megjegyzi: „Még akkor is, ha a misszionáriusok és az egyházak kapják a legtöbb bírálatot, az afrikai politikusok ritkán mulasztják el kifejezni hálájukat azért, hogy hozzájárultak a középfokú oktatás eléréséhez.”
’Ha a benned lévő világosság sötétség . . .’
Hastings szerint az elmúlt évszázadokig Afrika „olyan kontinens [volt], amelyben a kereszténység nem ért el maradandó ugrást”. A XVIII. század közepére a katolikus missziók valójában majdnem teljesen eltűntek, és ez J. Herbert Kane íróban azt a kérdést vetette fel, hogy hogyan következhetett be „ilyen nagymértékű balsiker”. Először is magas volt a misszionáriusok halálozási aránya. Egy másik tényező az volt, hogy Portugália belekeveredett a rabszolga-kereskedelembe. Mivel az összes katolikus misszionárius portugál volt, ez „nagyon rossz fényt vetett a keresztény vallásra”. De „még inkább idevágtak és talán még döntőbb erejűek voltak — fűzi hozzá Kane — a misszionáriusok azon felületes módszerei, melyek gyors »megtéréseket« és tömeges keresztelkedéseket eredményeztek”.
A kereszténység misszionáriusai nem ösztönözték az afrikaiakat arra, hogy vallásukat cseréljék ki a misszionáriusok tantételeire. A megtérés csak a vallási megjelölések, de nem feltétlenül a hitnézetek és a viselkedés változását jelentette. Eleanor M. Preston-Whyte, a University of Natal munkatársa megjegyzi: „A zulu kozmológiai elvek számos szövevényes módon egybeolvadtak a zulu keresztény gondolatokkal.” Bennetta Jules-Rosette, a San Diego-i University of California munkatársa pedig elmondja, hogy a modern afrikai vallások „összevegyítik az afrikai hagyományos vallások elemeit a meghonosított vallások — a kereszténység és az iszlám — elemeivel”.
A Zsoltárok 119:130 szerint „a te [Isten] beszéded megnyilatkozása világosságot ad, és oktatja az együgyűeket”. Mivel a kereszténység misszionáriusai jobbára nem tulajdonítottak fontosságot annak, hogy feltárják Isten Szavát, milyen világosságot tudtak adni? Az együgyűek értelem nélkül maradtak.
A „világosság”, amit a kereszténység misszionáriusai nyújtottak az elmúlt évszázadokban, valamint a „jó cselekedeteik” olyan világból származtak, amely sötétségben vesztegel. Állításuk ellenére nem az igazi világosságot árasztották. Jézus ezt mondta: „Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?!” (Máté 6:23).
Időközben hogyan boldogultak a misszionáriusok az amerikai államokban, az Újvilágban? Sorozatunk 5. része erre fog választ adni.
[Kép a 25. oldalon]
A munka hevében egyes misszionáriusok még az életüket is feláldozták
[Forrásjelzés]
A Die Heiligkeit der Gesellschaft Jesu című könyvből
[Kép a 26. oldalon]
A kereszténység misszionáriusai, például Livingstone, nem mindig a prédikálást tartották a legfontosabbnak
[Forrásjelzés]
A Geschichte des Christentums című könyvből