Gondoskodás a ruandai tragédia áldozatairól

AZ AFRIKA szívében elhelyezkedő Ruandát „Afrika Svájcának” nevezik. A buja növényzet, melyet az ország felett repülővel átutazó emberek látnak, az Éden-kert benyomását kelti bennük. Nem csoda hát, hogy Ruandát korábban úgy írták le, mint egy Paradicsomot.

Egykor minden kivágott fa helyébe kettőt telepítettek. Egy napon az egyik évet az újbóli erdősítésnek szentelték. Gyümölcsfákat ültettek az utak mentén. Szabadon és könnyen lehetett utazgatni az országban. A közigazgatási területeket és a fővárost, Kigalit összekötő főutak aszfaltutak voltak. A főváros gyorsan növekedett. Az átlagmunkás kijött a fizetéséből a hónap végéig.

Jehova Tanúi keresztény tevékenysége is virágzott Ruandában. Ebben az évben korábban 2600 Tanú vett részt abban, hogy Isten Királysága jó hírét elvigye az ország körülbelül nyolcmillió személyből álló, többnyire katolikus lakosságának (Máté 24:14). Márciusban a Tanúk több mint 10 000 bibliatanulmányozást vezettek az emberek otthonaiban. Valamint 15 gyülekezet volt Kigaliban és környékén.

Jehova Tanúi egyik utazófelvigyázója megjegyezte: „1992 novemberében 18 gyülekezetnél szolgáltam. 1994 márciusára a gyülekezetek száma 27-re növekedett. Az úttörők (teljes idejű szolgák) száma szintén növekedett minden egyes évben.” 1994. március 26-án, szombaton Krisztus halálának Emlékünnepén 9834-en voltak jelen.

Azután egyik napról a másikra tragikusra változott a helyzet Ruandában.a

Hirtelen vége szakad a fennálló rendszernek

Ruanda és Burundi elnökét, mindketten hutuk voltak, 1994. április 6-án 20 óra körül egy Kigaliban történt repülőgép-szerencsétlenség során meggyilkolták. Azon az estén a fővárosban mindenütt a rendőrség szirénáit lehetett hallani, és az utakat lezárták. Majd a kora reggeli órákban katonák és bozótvágó késekkel felfegyverkezett férfiak elkezdték öldökölni a tuszi embereket. Ntabana Eugène — Jehova Tanúi kigali városfelvigyázója —, felesége, fia és lánya az elsők között voltak, akiket lemészároltak.

Jehova Tanúi közül egy európai család több tuszi szomszéddal tanulmányozta a Bibliát. Ezek közül a szomszédok közül kilencen az európaiak otthonában kerestek menedéket, amikor a tébolyodott gyilkosok házról házra mentek. Perceken belül mintegy 40 fosztogató a házban termett, törtek-zúztak és felborítgatták a bútorokat. Sajnálatos módon a tuszi szomszédokat már megölték. A többiek azonban annak ellenére élve elmenekülhettek, hogy erőfeszítéseket tettek barátaik megmentésére.

A mészárlás hetekig folytatódott. A becslések szerint végül 500 000 vagy még több ruandait gyilkoltak meg. Ezrek, főleg tuszik, menekültek, hogy mentsék az életüket. Jehova Tanúi zaire-i fiókhivatala tudatta a franciaországi testvérekkel, hogy segélyszállítmányokra van szükségük. „Egy konténer használt ruhát kértünk — magyarázza a zaire-i fiókhivatal. — A franciaországi testvérek pedig öt konténer, többnyire új ruhát és cipőt küldtek.” Június 11-én mintegy 65 tonnányi ruhát küldtek. A kenyai fiókhivatal is küldött a menekülteknek ruhát és gyógyszereket, valamint Az Őrtorony folyóiratokat a helyi nyelvükön.

Júliusra a tuszik által uralt erők, név szerint a Ruandai Hazafias Front, legyőztek a hutuk uralta kormányerőket. Ezek után a hutuk százezrei menekültek el az országból. Zűrzavar keletkezett, amint kétmillió vagy még több ruandai a szomszédos országokban hamarjában felállított táborokban keresett menedéket.

Megpróbáltak segíteni egymásnak

A közül a hat személy közül, aki Jehova Tanúi fordítói irodájában dolgozott Kigaliban, ketten — Ananie Mbanda és Mukagisagara Denise — tuszik voltak. A hutu testvérek azirányú erőfeszítései, hogy megvédjék őket, pár hétig sikeresek voltak. 1994 májusának vége felé azonban e két tuszi Tanút megölték.

Saját életük kockáztatásával, sőt feláldozásával Jehova Tanúi arra törekedtek, hogy megvédjék a különböző etnikai háttérrel rendelkező keresztény társaikat (János 13:34, 35; 15:13). Mukabalisa Chantal például tuszi testvérnő. Amikor a Ruandai Hazafias Front tagjai hutukat kerestek abban a stadionban, melyben ő is tartózkodott, hutu barátai érdekében közbelépett. Bár a lázadókat idegesítették az erőfeszítései, egyikük felkiáltott: „Nektek Jehova Tanúinak bizony tényleg megalapozott testvériségetek van. Tiétek a lehető legjobb vallás!”

Mentesek maradnak az etnikai gyűlölködéstől

Azt nem lehet mondani, hogy Jehova Tanúi teljesen védettek az etnikai gyűlölködéssel szemben, amely már több száz éve létezik Afrikának ezen a területén. Egy franciországi Tanú, aki részt vett a segélymunkában, megjegyezte: „Még keresztény testvéreinknek is rendkívüli erőfeszítést kell tenniük annak érdekében, hogy ne fertőzze meg őket a gyűlölködés, amely leírhatatlan mészárlásokhoz járult hozzá.

Találkoztunk olyan testvérekkel, akiknek szemük láttára mészárolták le a családjukat. Például egy keresztény testvérnő csupán két napja ment férjhez, amikor megölték a férjét. Néhány Tanú látta meggyilkolt gyermekeit és szüleit. Egy testvérnő, aki most Ugandában van, szemtanúja volt, amint az egész családját, köztük a férjét is lemészárolták. Ez egyszerűen éles megvilágításba helyezi a mind érzelmi, mind fizikai szenvedést, amely Jehova Tanúi közül minden családot érintett.”

Összesen körülbelül 400 Tanút öltek meg az etnikai erőszak során. Viszont egyikük sem Tanú-társuk kezétől halt meg. A római katolikus és protestáns egyházak tuszi és hutu tagjai azonban ezreket mészároltak le. Amint ez bizonyítást nyert, Jehova Tanúi világszerte semmiképpen sem vesznek részt háborúkban, forradalmakban vagy ennek a világnak más konfliktusaiban (János 17:14, 16; 18:36, Jelenések 12:9).

Leírhatatlan szenvedések közepette

Idén nyáron az emberek világszerte láthattak képeket a szinte hihetetlen emberi szenvedésről. Több százezer ruandai menekültet lehetett látni, amint a szomszédos országokba özönlik, és a legegészségtelenebb állapotok között él. Jehova egyik Tanúja, aki jelen volt egy Franciaországból induló segélyakción, a következőképpen írta le a helyzetet, melyet küldöttsége látott július 30-án.

„Rendkívül borzalmas látvány tárult elénk. Kilométereken keresztül hullák hevertek sorban az út mentén. A közös sírok több ezer holttesttel voltak megtelve. Amint átvonultunk a kavargó embertömegen, elviselhetetlen volt a bűz és az, hogy a gyermekek a halott testek mellett játszottak. Olyan szülők holttestét is láttuk, akiknek még életben voltak a gyermekei, és a szüleik hátára kapaszkodtak. Az újra és újra ismétlődő ilyenfajta látvány mély benyomást hagy az emberben. A teljes elhagyatottság érzése lesz úrrá az illetőn, és nem maradhat érzéketlen a szörnyűség és a pusztítás méretei láttán.”

Amikor július közepén több tízezer menekült özönlött Zaire-ba, a zaire-i Tanúk odamentek a határhoz, és felmutatták bibliai irodalmaikat, hogy keresztény társaik, valamint az érdeklődők azonosítani tudják őket. Azután összegyűjtötték a Ruandából menekült Tanúkat, és a Goma közelében lévő Királyság-terembe vitték őket, ahol gondoskodtak róluk. Az orvosi tapasztalattal rendelkező Tanúk keményen dolgoztak azért, hogy enyhítsék a betegek fájdalmát, annak ellenére, hogy nem volt elegendő gyógyszer és megfelelő felszerelés.

Gyors reagálás a szenvedésre

Július 22-én, pénteken a franciaországi Jehova Tanúi segélykérő faxot kaptak Afrikából. A Ruandából menekülő keresztény testvéreik iszonyatos helyzetéről szólt. A levél megérkezését követő 5-10 percen belül a testvérek úgy döntöttek, hogy megpakolnak egy teherszállító repülőgépet segélyszállítmánnyal. Ez a hétvégén lázas előkészülethez vezetett, amely annál inkább figyelemre méltó volt, ha tekintetbe vesszük, hogy egyáltalán nem volt tapasztalatuk abban, hogyan kell megszervezni egy ilyen hatalmas segélyakciót ilyen rövid idő alatt.

Óriási mértékben reagáltak a segélyhez szükséges anyagi eszközök előteremtésére. Egyedül a belgiumi, franciaországi és svájci Tanúk több mint 1 600 000 dollárt adományoztak. Beszerezték azokat a dolgokat, amiket a segélyben el akartak küldeni, beleértve az ételt, a gyógyszert és az életmentő készüléket, majd Jehova Tanúi louviersi (Franciaország) és brüsszeli (Belgium) létesítményeiben mindent dobozokba tettek és felcímkéztek. A Tanúk éjjel-nappal dolgoztak, hogy előkészítsék a rakományt ahhoz, hogy Ostendbe (Belgium) szállítsák. Az ottani repülőtéren július 27-én, szerdán több mint 35 tonnát pakoltak fel a teherszállító repülőgépre. Másnap egy kisebb, főleg orvosi felszerelésekből álló rakományt küldtek. Két nappal később, szombaton egy újabb repülőút alkalmával további orvosi felszereléseket vittek az áldozatoknak.

A franciaországi Tanúk, köztük egy orvosdoktor, még a nagy rakomány előtt Gomába mentek. Július 25-én, hétfőn, amikor dr. Henri Tallet megérkezett Gomába, már közel 20 Tanú halt meg kolerában, és napról napra mások is életüket vesztették. Mivel a rakományt Bujumburán (Burundi) keresztül kellett szállítani, amely mintegy 250 kilométerre van, egészen július 29-ig, péntek reggelig nem érkezett Gomába.

Megbirkóznak a betegséggel

Időközben azon a kis földterületen, melyen a gomai kis Királyság-terem volt, mintegy 1600 Tanú sereglett össze a barátaival. Mindezen emberek számára egyetlen illemhely, semennyi víz sem és nagyon kevés élelem állt rendelkezésre. Több tucat, kolerával fertőzött ember zsúfolódott össze a Királyság-teremben. A halottak száma növekedett.

A kolera teljesen kiszárítja az embert. A szemek üvegesek lesznek, majd felakadnak. Ha a folyadékpótló kezelést időben kezdik el, az illető két nap alatt talpra áll. Ezért azonnal erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló kevés gyógyszer felhasználásával a testvérek folyadékpótlásban részesüljenek.

Azonkívül a testvérek megpróbálták elkülöníteni a betegeket, nehogy megfertőzzenek másokat. Arra törekedtek, hogy elszállítsák a menekülteket a Gomában lévő rettenetes állapotok közül. A Kivu-tó közelében találtak is egy megfelelő helyet, amely távol volt a portól és a holttestek bűzétől, mellyel terhes volt a levegő.

Illemhelyeket ástak, és szigorú higiéniai szabályokat írtak elő. Ezek közé tartozott az is, hogy az illemhely használata után kezet kellett mosni egy fertőtlenítős vízzel telt edényben. Kihangsúlyozták ezeknek a lépéseknek a fontosságát, és az emberek alkalmazták azt, amit elvártak tőlük. A halálozás terjedését hamarosan lelassították.

Amikor július 29-én, pénteken megérkezett a segélyszállítmány nagy rakománya, a gomai Királyság-teremnél egy kis kórházat létesítettek. Mintegy 60 tábori ágyat, valamint egy vízkezelő rendszert állítottak fel. Azonkívül a Kivu-tó partjánál elhelyezett Tanúk számára is vittek sátrakat. Rövid időn belül 50 sátrat állítottak fel, rendezett, szabályos sorokban.

Egy alkalommal körülbelül 150-en voltak azok a Tanúk és a barátaik, akik súlyos betegek voltak. Augusztus első hetéig Gomában több mint 40-en haltak meg közülük. De az orvosi felszerelések és a segítség időben érkezett ahhoz, hogy sok életet megmentsenek, és hogy véget vessenek a sok szenvedésnek.

Egy hálás, szellemi emberekből álló nép

A Tanú menekültek rendkívül hálásak voltak mindazért, amit mások értük tettek. Meghatotta őket az a szeretet, melyet a más országban élő keresztény testvéreik mutattak ki, és annak világos bizonyítéka, hogy tényleg egy nemzetközi testvériséghez tartoznak.

Megpróbáltatásuk ellenére a menekültek megőrizték szellemiségüket. Sőt, egy megfigyelő megjegyezte, hogy „úgy látszik, jobban törődnek azzal, hogy szellemi táplálékot kapjanak, mint anyagi segítséget, jóllehet nagy nyomorban vannak minden téren”. Kérésükre az Örökké élhetsz Paradicsomban a földönb című bibliatanulmányozási segédeszközből 5000 példányt küldtek a különböző menekülttáborokba a ruandai kinyarvanda nyelven.

A menekültek mindennap megvizsgáltak egy bibliai szöveget, és megszervezték a gyülekezeti összejöveteleket. Arra is történtek intézkedések, hogy iskolai osztályokat vezessenek a gyermekek számára. Ezeken az órákon a tanárok kihasználták az alkalmat arra, hogy a higiéniai szabályokra oktassák a gyermekeket, és kihangsúlyozták, hogy az életben maradásuk függ attól, hogy megtartják-e.

Folyamatos gondoskodásra van szükség

Több száz Tanú menekültet Gomán kívüli helyekre telepítettek, például Rutshuruba. Ezek a testvérek is hasonló segítséget kaptak. Július 31-én egy hét tagból álló küldöttség Gomából délre, Bukavuba utazott repülővel, ahol mintegy 450 Tanú menekült volt. Sokan közülük Burundiból voltak. Ott is kitört a kolera, és segítségről gondoskodtak, hogy a testvérek között minden halálesetet megelőzzenek.

A következő napon a küldöttség majdnem 150 kilométert utazott országúton Uvirába (Zaire), ahol útközben a mintegy hét helyszínen körülbelül 1600 Tanú volt mind Ruandából, mind Burundiból. Oktatásban részesültek azzal kapcsolatban, hogy hogyan óvhatják meg magukat a betegségtől. A küldöttség észrevételein alapuló beszámoló ezt mondja: „Amit eddig tettek, az csak a kezdet, és annak a 4700 személynek, aki most segítséget kap tőlünk, még több hónapon keresztül további segítségre van szüksége.”

A jelentések szerint augusztusig több száz Tanú tért vissza Ruandába. Mégis gyakorlatilag minden otthont kiraboltak, a holmikat pedig elrabolták. Tehát még kihívást jelent az otthonok és a Királyság-termek helyreállítása.

Isten szolgái továbbra is buzgón imádkoznak azokért, akik ilyen rettenetesen szenvednek Ruandában. Tudjuk, hogy amint közeledik a dolgok eme rendszerének vége, az erőszak növekedhet. Jehova Tanúi azonban világszerte továbbra is meg fogják őrizni semlegességüket, valamint őszinte könyörületet fognak tanúsítani.

[Lábjegyzetek]

[Térkép a 12. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

RUANDA

Kigali

UGANDA

ZAIRE

Rutshuru

Goma

Kivu-tó

Bukavu

Uvira

BURUNDI

Bujumbura

[Képek a 15. oldalon]

Balra: Ntabana Eugéne-t és családját lemészárolták. Jobbra: Mukagisagara Denise-t, aki tuszi volt, annak ellenére megölték, hogy a hutu testvérek igyekeztek megmenteni őt

[Képek a 16., 17. oldalon]

Legfelül: Gondoskodás a gomai Királyság-teremben lévő betegekről. Balra lent: A Tanúk több mint 35 tonnányi segélyszállítmányt készítettek és küldtek el egy teherszállító repülőgéppel. Lent: A Kivu-tó környéke, ahova a Tanúkat költöztették. Jobbra lent: Ruandai menekültek egy zaire-i Királyság-teremnél