Kialakulóban van a küzdelem kimenetele?

„TÖRŐDJÜNK ezzel a bolygóval, hisz ez az egyetlen, ami a mienk.” Ez a drámai kérése volt a nagy-britanniai Fülöp hercegnek, a Természetvédelmi Világalap elnökének.

Több ezer évvel ezelőtt a zsoltáros ezt írta: „Az egek az Úrnak egei, de a földet az ember fiainak adta” (Zsoltárok 115:16). Isten otthonul adta nekünk a földet, és nekünk törődnünk kell vele. Ez az ökológia lényege.

Az „ökológia”a szó azt jelenti szó szerint, hogy ’otthontudomány’. A The American Heritage Dictionary definíciója szerint „a modern civilizáció környezetre gyakorolt káros hatásainak tanulmányozása azzal a céllal, hogy természetvédelem által megakadályozza vagy visszafordítsa azokat”. Egyszerűen szólva az ökológia azt jelenti, hogy felfedezik, milyen károkat okozott az ember, azután pedig keresik a módját annak, hogy helyrehozzák a dolgot. Egyik sem könnyű feladat.

Három kellemetlen igazság az ökológia kapcsán

Barry Commoner, biológus a Making Peace With the Planet című könyvében három egyszerű ökológiai törvényt vet fel, mely segít megmagyarázni, miért olyan sebezhető a föld a visszaéléssel szemben.

Minden kapcsolódik minden máshoz. Éppen úgy, ahogy egy rossz fog az egész testre hatással lehet, egy bizonyos természeti erőforrás károsodása is a környezeti gondok egész sorát indíthatja el.

Például az elmúlt 40 év során Nepál Himalája-hegységben található erdeinek az 50 százalékát kivágták vagy tűzifának, vagy fűrészáruknak. Mihelyt a hegyek lejtőit megfosztották a fáktól, a termőföldje hamar elmosódott, amikor megérkeztek a monszunesők. A termőtalajréteg nélkül az új fák nehezen tudtak megkapaszkodni, és sok hegy kopárrá lett. Az erdőirtás következtében Nepál most több millió tonna termőtalajréteget veszít el évente. És a gondok nem korlátozódnak Nepálra.

Bangladesben a szakadó esők, melyeket egykor felittak a fák, akadálytalanul zúdulnak le a letarolt hegyeken, és tovább, a part felé, ahol katasztrofális áradásokat okoznak. Régen Bangladesben minden 50 évben egyszer volt komoly áradás, most pedig már minden 4. évben, vagy még korábban van.

A világ más részein az erdőirtás elsivatagosodáshoz és a helyi éghajlatban tapasztalt változásokhoz vezetett. Az erdő csak egyike azoknak a természeti erőforrásoknak, melyeket az ember kizsákmányol. Mivel az ökológusok még mindig viszonylag keveset tudnak hatalmas ökoszisztémánk összefonódó részeiről, előfordulhat, hogy addig nem vesznek észre egy gondot, amíg az súlyos károkat nem okoz. Ez igaz a hulladékkezelés esetében is, mely jól szemlélteti az ökológia második törvényét.

Mindennek valahova el kell távoznia. Képzeld el, hogy nézne ki egy jellegzetes otthon, ha a hulladékkezelés nem létezne. Bolygónk épp ilyen zárt rendszer — minden hulladékunknak valahol ki kell kötnie a földi otthon környezetében. Az ózonréteg részleges pusztulása azt mutatja, hogy még a látszólag ártalmatlan gázok, mint amilyenek a klór-fluor-szénhidrogének (CFC-k), sem tűnnek el nyomtalanul. A CFC-k csak egy csoport a több száz olyan anyag közül, mely veszélyes lehet, és amelyet a levegőbe, a folyókba és az óceánokba engednek.

Igaz, néhány termék — melyet „biodegradálhatónak” neveznek — természetes folyamatok során idővel lebontható és felszívódhat, mások viszont nem. A világ tengerpartjai műanyag tartókkal vannak teleszórva, melyek az elkövetkezendő évszázadokig ott fognak heverni. Kevésbé látványos az ipar mérgező hulladéka, melyet általában valahol eltemetnek. Bár nem látjuk, nem biztos, hogy soha nem fogunk rá gondolni. Attól még beszivároghat a talajvízkészletekbe, és az emberek meg az állatok egészségét veszélyeztető komoly kockázatokat vethet fel. „Nem tudjuk, mit csináljunk mindazokkal a vegyi anyagokkal, melyeket a mai ipar hoz létre — ismerte be a budapesti Hidrológiai Intézet egyik magyar tudósa. — Nyomon sem tudjuk követni azokat.”

Az összes közül a legveszélyesebb a radioaktív hulladék, az atomerőművek mellékterméke. Több ezer tonnányi atomhulladékot tárolnak átmeneti helyeken, bár valamennyit már beöntöttek az óceánokba. Több éves tudományos kutatás ellenére még nem találtak megoldást a biztonságos, állandó tárolásra vagy kezelésre, és semmi sincs kilátásban. Senki sem tudja, mikor robbanhatnak fel ezek az ökológiai időzített bombák. A nehézség biztosan nem tűnik el — a hulladék eljövendő évszázadokig vagy évezredekig radioaktív lesz, vagy addig, amíg Isten közbe nem lép (Jelenések 11:18). Az, hogy az ember nem törődik a hulladékkezelés ügyével, egyben emlékeztető az ökológia harmadik törvényére.

Engedjünk szabad folyást a természetnek. Más szóval, az embernek inkább együtt kell működnie a természeti rendszerekkel, mintsem megpróbálnia kikerülni azokat valamivel, ami szerinte jobb. Bizonyos növényvédő szerek idevágó példák. Amikor először divatba jöttek, lehetővé tették a gazdálkodók számára, hogy elfojtsák a gyomokat, és gyakorlatilag megsemmisítsék a pusztítást okozó kártevőket. Úgy látszott, biztosítva vannak a rekordtermések. Ám ekkor a dolgok rossz irányt vettek. A gyomok és a rovarok ellenállónak bizonyultak egyik növényvédő szer után a másiknak, és szemmel láthatóvá vált, hogy a növényvédő szerek mérgezték a rovarok természetes ragadozóit, a vadvilágot és még magát az embert is. Talán téged is érintett növényvédőszer-mérgezés. Akkor egyike vagy a világszerte létező legalább egymillió áldozatnak.

A végső irónia az, hogy egyre több bizonyíték van arra, hogy a növényvédő szerek talán hosszú távon nem is javítják a terméshozamot. Az Egyesült Államokban a rovarok most a termésnek nagyobb részét falják fel, mint a növényvédő szerek alkalmazásában bekövetkezett gyökeres változás előtt. A Nemzetközi Rizskutató Intézet, melynek bázisa a Fülöp-szigeteken van, ugyancsak azt állapította meg, hogy a növényvédő szerek már nem tudnak javítani a délkelet-ázsiai rizsterméseken. Egy program, melyet az indonéz kormány szponzorált, és amely nem olyan nagyon támaszkodik a növényvédő szerek használatára, 1987 óta valójában 15 százalékos növekedést ért el a rizstermesztésben, annak ellenére, hogy a növényvédő szerek használatában 65 százalékos volt a csökkenés. Mindemellett a világban a gazdálkodók minden évben még mindig széles körben használnak növényvédő szereket.

Az ökológia fentiekben áttekintett három törvénye segít megmagyarázni, miért mennek rosszul a dolgok. Egyéb fontos kérdések még: Mekkora az okozott kár, és helyre lehet-e hozni?

Mekkora az okozott kár?

Az ide tartozó világtérkép (lásd a 8—9. oldalon) néhány alapvető környezeti gondra mutat rá, és arra, hogy azok hol a legkritikusabbak. Nyilvánvaló, hogy amikor a természetes környezet vagy más tényezők elvesztése okozza egy növény- vagy egy állatfaj kipusztulását, az ember képtelen jóvátenni a kárt. Más károk is történtek már, mint amilyen az ózonréteg elvékonyodása. Mi a helyzet a környezet folyamatos romlásával? Vajon javulást érnek el annak megállításában vagy legalábbis a lelassításában?

Az ökológiai károk felmérésének legfontosabb mércéi közül kettő a mezőgazdaság és a halászat. Miért? Azért, mert ezek eredményessége az egészséges környezettől függ, és mert életünk a megbízható táplálékellátástól függ.

Mindkét terület a romlás jeleit mutatja. Az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének számításai szerint a világon létező halászflották nem tudnak 100 millió tonnánál több halat halászni anélkül, hogy ne veszélyeztetnék komolyan a halállományt. Ezt a mennyiséget 1989-ben meghaladták, és amint várható volt, a következő évben az éves halfogás négymillió tonnával csökkent. Hirtelen csökkent az olyan területeknek a száma, ahol a halak rajban élnek. Az Atlanti-óceán északkeleti részén például az elmúlt 20 év alatt 32 százalékkal csökkent a fogás. Fő gondok: a túlhalászás, az óceánok szennyezettsége és az ívóhelyek elpusztulása.

Ez az aggasztó irányzat a terméshozamban tükröződik. A 60-as és 70-es években jobb terményfajtákkal, valamint öntözéssel, és a vegyi eredetű növényvédő szerek és műtrágyák széles körű használatával jelentősen fellendült a gabonatermesztés. Most a növényvédő szerek és a trágyák veszítenek hatóerejükből, valamint a vízhiány és a környezetszennyezés is hozzájárul a gyengébb terméshozamhoz.

Bár évente közel 100 millióval több szájat kell etetni, az elmúlt évtized során csökkent az összes megművelt földterület nagysága. És ez a termőföld veszít a termékenységéből. A Worldwatch Institute becslése szerint az eltelt 20 év alatt a földművelők 500 milliárd tonna termőtalajt vesztettek el az erózió következtében. Így az élelmiszertermelés szükségszerűen kezdett visszaesni. A világ helyzete 1993 beszámolója megjegyzi, hogy „a világon talán legnagyobb aggodalomra okot adó gazdasági irányvonal . . . a gabonatermelés 6 százalékos visszaesése 1984 és 1992 között”.

Kétségtelenül már több millió ember élete forog kockán annak következtében, hogy az ember nem törődik a környezettel.

Az ember képes megoldani a gondokat?

Jóllehet az ember már valamennyire érti, hogy mi megy rosszul, nem könnyű helyrehoznia a dolgokat. Az első nehézség az, hogy sok pénz — évente legalább 600 milliárd dollár — kellene ahhoz, hogy az 1992-es Föld Csúcstalálkozón előterjesztett, minden részletre kiterjedő javaslatokat megvalósítsák. Valódi áldozatokat is megkövetelne — olyan áldozatokat, mint például az, hogy kevesebbet pazaroljanak el, és több dolgot használjanak fel újra, óvják meg a vizet és az energiát, inkább a tömegközlekedést, mintsem a magánközlekedést vegyék igénybe, valamint az összes közül a legnehezebb, hogy a bolygó szempontjából gondolkodjanak, ne pedig mindenki a saját háza tájéka szempontjából. Ifj. John Cairns, egy vízi ökoszisztémák helyreállításával foglalkozó amerikai bizottság elnöke dióhéjba szorítva a gondot ezt mondta: „Optimista vagyok azzal kapcsolatban, amit megtehetünk. Pesszimista vagyok azzal kapcsolatban, amit meg is fogunk tenni.”

Egy teljes „nagytakarítás” valódi költsége akkora, hogy a legtöbb ország jobban szereti húzni-halasztani az elszámolás napját. A gazdasági válság idején a környezetvédelmi intézkedéseket úgy tekintik, mint amik fenyegetik az állásokat, vagy lelassítják a gazdaságot. Mondani könnyebb, mint megtenni. A helyzetre való eddigi reagálásról a Caring for the Earth című könyv azt írja, hogy „a dörgedelmes ígéreteket nem követik tettek”. Annak ellenére, hogy az emberek ímmel-ámmal cselekednek, vajon az új technika — ha időt kap — nem tudna fájdalommentes orvoslást találni a bolygó bajaira? Láthatólag nem.

Az Egyesült Államok Tudományos Akadémiája és a londoni Royal Society közös jelentésben nyíltan beismerte: „Ha a népesség növekedésének ütemére vonatkozó jelenlegi előrejelzések igaznak bizonyulnak, és az emberi tevékenység módja a bolygón nem változik meg, megtörténhet, hogy a tudomány és a technika képtelen lesz megelőzni a környezet helyrehozhatatlan pusztulását, illetve a világ nagy részének elszegényedését.”

Az a rettenetes gond, hogy az atomhulladékot nem tudják hova tenni, arra emlékeztet, hogy a tudomány nem korlátlan hatalmú. A tudósok 40 éve keresnek biztonságos helyeket ahhoz, hogy véglegesen tárolják a fokozott radioaktivitású hulladékot. Ez a keresés annyira nehéznek bizonyul, hogy néhány ország, mint Olaszország és Argentína, azt a következtetést vonta le, hogy a lehető leghamarabb csak 2040-ben fognak erre alkalmas helyet találni. Németország, mely ezen a téren a legoptimistább ország, azt reméli, hogy 2008-ig végleges formába önti terveit.

Miért jelent olyan gondot az atomhulladék? „Egyetlen tudós vagy mérnök sem képes teljesen garantálni, hogy a radioaktív hulladék egy napon nem szivárog majd veszélyes mennyiségben még a legjobb megőrzőhelyekről sem” — fejti ki Konrad Krauskopf, geológus. A hulladékkezelés nehézségéről szóló korai figyelmeztetések ellenére a kormányzatok és az atomipar könnyelműen előrenyomultak, azt feltételezve, hogy a holnap technikája előrukkol majd a megoldással. Ez a holnap soha nem érkezett el.

Ha a technika nem szolgál átmeneti megoldással a környezeti válságra, akkor milyen más választási lehetőség marad hátra? Vajon a szükség végül arra kényszeríti majd a nemzeteket, hogy összedolgozzanak a bolygó védelme érdekében?

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 7. oldalon]

Kutatás megújuló energiaforrások után

A legtöbben magától értetődőnek vesszük az energiát — amíg nincs áramszünet, vagy amíg fel nem megy az olaj ára. Az energiafogyasztás azonban a környezetszennyezés egyik legfőbb oka. A felhasznált energia legnagyobb része fa vagy más fosszilis tüzelőanyag égetéséből származik, mely folyamat során több millió tonna szén-dioxid áramlik ki a légkörbe, valamint megtizedeli a világ erdőit.

Egy másik lehetőség az atomenergia, mely egyre népszerűtlenebb lesz a balesetek veszélye, és a radioaktív hulladék tárolási nehézsége miatt. A további lehetőségeket úgy ismerik, mint megújuló energiaforrásokat, mivel olyan természetben előforduló energiaforrások felhasználásáról van szó, melyek könnyen hozzáférhetők. Öt alapvető fajtája van.

Napenergia. Ezt könnyen be lehet fogni fűtésre, és néhány országban, mint például Izraelben, sok háznak napelemtáblája van a vízmelegítéshez. Napból nehezebb elektromos áramot előállítani, de a modern fényelemek már gondoskodnak elektromos áramról a vidéki területeken, és egyre gazdaságosabbá válnak.

Szélenergia. Az óriási szélmalmok a világnak most számos szélfútta részén tarkítják a látóhatárt. Ezzel az úgynevezett eolikus energia segítségével szolgáltatott elektromos áramnak folyamatosan csökkent az ára, és néhány területen most kevesebb pénzbe kerül, mint a hagyományos energiaellátás.

Vízből nyert elektromos áram. A világ elektromos áramának már 20 százaléka vízerőművekből származik, de sajnos a fejlődő országokban lévő, legjobbnak ígérkező területek többségét már kiaknázzák. A hatalmas duzzasztógátak szintén jelentős ökológiai kárt okozhatnak. Különösen a fejlődő országokban látszólag az a távlati lehetőség, hogy sok kisebb vízerőművet építenek.

Geotermikus energia. Egyes országok, különösen Izland és Új-Zéland, rá tudtak csatlakozni a lábuk alatt lévő „melegvízrendszerre”. A föld alatti vulkanikus tevékenység felmelegíti a vizet, melyet a házak fűtésére és áramfejlesztésre lehet használni. Az Egyesült Államok, a Fülöp-szigetek, Japán, Mexikó és Olaszország valamilyen szinten ugyancsak létrehozta ezt a természeti energiaforrást.

Árapály-energia. Az óceáni árapályokat néhány országban, például Franciaországban, Nagy-Britanniában és Oroszországban áramfejlesztésre használják. Ám csak néhány hely van a világon, amely alkalmas arra, hogy gazdaságos költségen biztosítsa ezt az energiaforrást.

[Kiemelt rész/kép a 8., 9. oldalon]

A világ főbb környezeti gondjainak némelyike

Erdőpusztítás. A világ mérsékelt övi erdeinek egyharmada, trópusi erdeinek pedig a fele már veszendőbe ment, az erdőirtás aránya pedig ijesztően megnövekedett az elmúlt évtized során. A legutóbbi becslések szerint évente 150 000-200 000 négyzetkilométernyi területen irtják ki a trópusi erdőket, mely körülbelül akkora, mint Uruguay.

Mérgező hulladékok. A jelenleg gyártott 70 000 vegyi anyag felét a mérgezők közé sorolják. Egyedül az Egyesült Államok 240 millió tonna mérgező hulladékot idéz elő minden évben. Adatok hiányában képtelenség kiszámolni a világra kivetített mennyiséget. Azonfelül 2000-ig közel 200 000 tonna radioaktív hulladék fog felhalmozódni az ideiglenes raktározóhelyeken.

Talajkárosodás. A világ felszínének az egyharmadát az elsivatagosodás veszélye fenyegeti. Afrika némely részén a Szahara 350 kilométerre nyomult előre mindössze 20 év alatt. Már emberek millióinak az élete van veszélyeztetve.

Vízhiány. Körülbelül kétmilliárd ember él olyan területeken, ahol súlyos vízhiány van. A hiányt csak súlyosbítja, hogy több ezer kút szárad ki annak következtében, hogy a víztartó rétegek — melyektől függnek — szintje csökken.

Kipusztulással fenyegetett fajok. Jóllehet az adatok valamennyire feltételezésen alapulnak, a tudósok becslései szerint 500 000 és 1 000 000 között mozog azoknak az emlős-, növény- és rovarfajoknak a száma, melyek 2000-re kipusztulnak.

Légköri szennyezés. Az Egyesült Nemzetek 1980-as évek elején készült egyik tanulmánya megállapította, hogy egymilliárd ember él olyan városi területen, mely nap mint nap ki van téve koromrészecskék vagy mérgező gázok — például a kén-dioxid, nitrogén-dioxid és szén-monoxid — egészséget veszélyeztető szintjének. A városok elmúlt évtizedben bekövetkezett gyors fejlődése kétségtelenül csak ront a helyzeten. Azonkívül éves viszonylatban 24 milliárd tonna szén-dioxid árad ki a légkörbe, valamint félő, hogy ez az „üvegház-gáz” globális felmelegedést idézhet elő.

[Térkép]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban)

Erdőirtás

Mérgező hulladékok

Légköri szennyeződés

Vízhiány

Veszélyeztetett fajok

Talajkárosodás

[Forrásjelzés]

Mountain High Maps™ copyright© 1993 Digital Wisdom, Inc.

Fotó: Hutchings, Godo-Foto

Fotó: Mora, Godo-Foto