Örökbefogadás — Miért és hogyan?

MIÉRT csökkent le drasztikusan az örökbe fogadott gyermekek száma az elmúlt 20 évben Nagy-Britanniában? Két okot tartanak lehetségesnek: a törvényesen engedélyezett abortusz lehetővé vált, és egyre inkább elfogadják, hogy egy anya férj nélkül neveli fel gyermekét. Az egyszülős családban való életet most olyan kihívásnak tekintik, mellyel sikeresen meg lehet birkózni a modern társadalomban.

Csupán 100 évvel ezelőtt azonban más volt a helyzet. Amikor Polly — Edgar Wallace, angol bűnügyi regényíró édesanyja — állapotos lett munkaadója fiától, az anya elment, és titokban megszült. Edgar kilencnapos volt, amikor a bába elintézte, hogy a londoni Billingsgate halpiacon dolgozó egyik hordár, George Freeman felesége vigyázzon rá. Freemanéknak már tíz saját gyermekük volt, Edgar pedig Dick Freeman néven nőtt fel. Polly rendszeresen pénzt küldött, hogy segítsen gyermeke eltartásában, az apa pedig sohasem tudta meg, hogy van egy fia.

Manapság, amikor nem akarják megtartani a kisgyermekeket, az államhatalmak gyakran felelősséget vállalnak értük. Sok gyermeket gondozásba vesznek, mivel védelemre van szükségük a bántalmazás ellen, vagy mert fizikailag vagy szellemileg fogyatékosak. Azok, akik a háború borzalmai miatt lettek árvák, valamint a nemi erőszak következtében született csecsemők állandóan növelik azon gyermekek számát, akiknek nagy szükségük van szülői szeretetre és védelemre — egyszóval örökbefogadásra.

Örökbe fogadni vagy nem?

Sohasem könnyű örökbe fogadni egy gyermeket, és sohasem bölcs dolog hirtelen döntést hozni, amikor fontolóra veszed ezt a dolgot. Ha már elvesztetted gyermeked, az a legjobb, ha vársz, míg túljutsz a megrázkódtatáson vagy bánaton, mielőtt végső döntést hoznál, hogy örökbe fogadsz egy gyermeket. Ugyanez lehet olyan házaspároknál is, akiknek azt mondják, hogy nem lehet gyermekük.

Minden gyermek egyedülálló genetikai tulajdonságokat örököl. A szülők gyakran meglepődnek saját gyermekeik természetén, de nehéz megállapítani egy csecsemő értelmi és érzelmi képességeit, ha a származása ismeretlen.

Vajon nagy hangsúlyt fektetsz a tanulmányi teljesítményre? Ha igen, hogyan érzel majd, ha örökbe fogadott gyermeked nem felel meg várakozásaidnak? Olyan kihívásnak tekintenél egy értelmi fogyatékos vagy rokkant gyermeket, mellyel meg tudnál birkózni?

Az örökbefogadási hivataloknál dolgozó képzett személyzet, vagy az állami gondozónők ilyen kérdéseket tesznek fel neked, mielőtt meghoznád a végső döntést. Számukra elsődleges fontossággal bír a gyermek biztonsága és boldogsága.

Ha az örökbefogadás mellett döntesz . . .

Minden országnak megvannak a maga örökbefogadási törvényei és szabályzatai, melyeket át kell tanulmányozni. Angliában több száz örökbefogadási társaság létezik, melyek általában a helyi kormányhivatalokkal dolgoznak együtt. Mindegyik társaságnak megvannak a maga szabályai.

Angliában különösen népszerűek az örökbefogadási rendezvények, ahol számos leendő szülő örökbe fogadható gyermekekkel lehet együtt, mindez pedig olyan érzelmi megterhelés nélkül folyik, ami egyébként a kettesben való együttlétnél felmerülhet. A felszabadult légkör megkönnyíti a leendő szülőknek, hogy nemet mondjanak; és kevésbé valószínű az is, hogy a gyermekek csalódottak lesznek, mivel egyetlen gyermek sincs úgy elkülönítve, hogy a figyelem egyedül csak rá összpontosuljon.

Általában korhatárt szabnak ki azokra a felnőttekre, akik örökbe fogadhatnak; ez a határ 35 vagy 40 év körül van — bár ezt gyakran azokra alkalmazzák, akik csecsemőket, s nem feltétlenül azokra, akik idősebb gyermekeket fogadnak örökbe. Az örökbefogadási társaságok azt állítják, hogy a korhatároknál figyelembe veszik a lehetséges szülők várható élettartamát. Tudatában vannak azonban annak is, hogy az értékes tapasztalatok az évek múlásával jönnek.

Évekkel ezelőtt az örökbefogadásokat csak házaspárok számára lehetett elintézni. Napjainkban a nem házasságban élő személyek is sikeresen kérhetik bizonyos gyermekek örökbefogadását. Ugyanígy a munkanélküliség és a rokkantság sem feltétlenül ad okot arra, hogy a leendő szülőket visszautasítsák. A kérdés alapvetően az, hogy mit nyújt az elrendezés a gyermek számára?

Még amikor egy örökbefogadást véglegesítenek is, a szülőket rendszeresen figyelik, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a dolgok simán mennek.

Örökbefogadás egy másik rasszból?

Harminc évvel ezelőtt Angliában nehéz volt fekete gyermekeket örökbefogadás céljából fekete családoknál elhelyezni, és ennek következtében sok gyermek fehér szülőkhöz került. 1989 óta Angliában nemzeti álláspont lett, hogy a gyermekeket olyan örökbe fogadó szülőknél helyezzék el, akiknek ugyanolyan az etnikai hátterük. Úgy gondolják, hogy ily módon a gyermek szívesebben azonosul rasszával és kultúrájával. Ez azonban néhány ellentmondásos helyzethez vezetett.

Nemrégiben a The Sunday Times arról számolt be, hogy néhány fehér szülőt „az újraosztályozás során »feketének«” nyilvánítottak, hogy így lehetőségük nyíljon fekete gyermeket örökbe fogadni. Nem szokatlan, hogy fehér szülők gondoznak fekete gyermeket, mely azt jelenti, hogy csak ideiglenesen viselnek rá gondot. Ám ha később megtagadják tőlük azt a jogot, hogy véglegesen örökbe fogadják a gyermeket, az érzelmi sérülést okoz mind a gyermeknek, mind pedig a szülőknek.

Egy skót házaspár, mely hat évig gondozott két indiai gyermeket, nemrégen a kevert fajú örökbefogadás egyik tipikus nehézségével nézett szembe. A bíróság azzal a feltétellel engedélyezte az örökbefogadást, ha a szülők „minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy a gyermekeket tájékoztassák [etnikai] identitásukról, és úgy nevelik fel őket, hogy tudjanak etnikai eredetükről és hagyományaikról” — számol be a The Times. Ebben az esetben az örökbe fogadó szülők ezeket a dolgokat már megtették. A gyermekeket akkor már tanították a pandzsábi nyelvre, néha népviseletük ruháit adták rájuk.

Sokan egyetértenek az angol szociális intézmények szóvivőnőjének megfigyeléseivel, aki azt mondta, hogy a kevert fajú örökbefogadást szélesebb körben kellene engedélyezni. „Kevert kultúrájú társadalomban élünk — mondta —, és ennek a gondozásban és örökbefogadásban is vissza kellene tükröződnie.”

Külföldről?

A külföldi országokból való gyermekek örökbefogadása a The Independent című újság szerint virágzó üzlet. Jóllehet a jelentések azt mutatják, hogy néhány eljárás talán törvénybe ütközik, Angliának Kelet-Európa az egyik fő forrása ezen a téren.

Néhány csecsemőt például, akik a volt Jugoszlávia felbomlása alatt nemi erőszak következtében születtek, magára hagytak. Azt állítják, hogy másokat abortáltak volna, ha a „csecsemőközvetítők” nem léptek volna közbe, akik örökbefogadást ígértek, ha a gyermeket kihordja az anya. A nyugati országok kormányai azonban amiatt aggódnak, hogy néhány ilyen örökbefogadás megszerzéséért lefizetnek embereket.

A még nagyobb aggodalom oka összefügg az olyan, állítólag meghamisított okiratokkal, melyeket a születéskor az orvosok töltenek ki. A The European újság olyan állításokat közölt, hogy néhány ukrán anyának azt mondták, hogy a gyermeke halva született. Azt is állította, hogy ezeket a babákat később eladták. Más anyákat talán arról tájékoztattak, hogy gyermekük szellemi fogyatékos. Ilyen nyomás alatt a zaklatott anyákat könnyebb rávenni, hogy írják alá a gyermekük örökbeadásáról szóló okiratot. Más gyermekek talán sohasem érik el az árvaházat, melyekbe küldték őket, hanem más országokba kerülnek.

A fejlődő országokban neheztelés tapasztalható. Azt állítják, hogy a gazdag nyugatnak inkább segítenie kellene a bennszülött családoknak, hogy az otthoni környezetükben neveljék fel leszármazottaikat, mintsem hogy idegen kultúrába vigyék őket örökbefogadás céljából.

A nyugati világnak meg kell értenie a népes családok ősrégi hagyományát is, mely sok kultúrában a közösség mozgatórugója. Egy gyermek általában nincs megfosztva a törődéstől, amikor törzsi csoportokban él, még akkor sem, ha a szülők meghalnak. Nem számítva a közeli családtagokat — például a nagyszülőket —, a távolabbi családtagok, mint a nagynénik és nagybácsik családjai, úgy fogják tekinteni a gyermeket, mint a sajátjukat, és bármilyen ajánlatot, mely a kívülvalóktól jön az örökbefogadást illetően, félreérthetnek, és úgy tekinthetnek, mint kellemetlen betolakodást.a

Nem könnyű elintézni egy örökbefogadást, és még ha véglegesítik is ezt, keményen kell dolgozni, hogy sikeres legyen. Amint azonban azt látni fogjuk, nagy örömöt is hozhat.

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész az 5. oldalon]

Vajon keresni fog a fiam?

AMIKOR 11 éves voltam, szüleim elváltak. Rettenetesen éheztem a szeretetre. Amikor főiskolás voltam, belekeveredtem egy romantikus kapcsolatba; ilyen módon kaptam szeretetet. Majd bánatomra megtudtam, hogy terhes vagyok. Olyan ostoba helyzet volt. Évfolyamtársam és én oly éretlenek voltunk. Sohasem kábítószereztem, sohasem ittam vagy dohányoztam, de a barátom nagyon tönkrement amiatt, hogy korábban LSD-t szedett.

Azt javasolták, vetessem el a gyermeket, de apám lebeszélt erről. Nem akartam terhes lenni, de életet sem akartam kioltani. Amikor fiam 1978-ban megszületett, elhatároztam, hogy az apja nevét nem tüntetem fel a születési anyakönyvi kivonaton, ezzel biztosítva azt, hogy az apjának ne lehessen köze a gyermekhez. Beleegyeztem, hogy a csecsemőt a születésétől fogva örökbe fogadják, így rögtön elvették tőlem, és ideiglenesen állami gondozásba vették. Még csak nem is láttam őt. Később azonban megváltoztattam gondolkozásomat. Kisbabámat kivettem az állami gondozásból, és elkeseredetten megpróbáltam egymagam felnevelni. De nem tudtam, és majdnem idegösszeroppanást kaptam.

Fiam körülbelül hat hónapos volt, amikor az örökbefogadási kérelmet jóváhagyták, és örökbe kellett adnom őt. Emlékszem, úgy éreztem magam, mintha belém döftek volna egy kést. Érzelmileg meghaltam. Csak azóta vagyok képes jelentőségteljes kapcsolatokat kialakítani, hogy két éve szakértői szaktanácsadást kapok. Nem sirathattam el, hiszen a fiam nem volt halott. De nem is tudtam rágondolni — nem engedtem meg magamnak, hogy ezt tegyem. Borzalmas volt.

Az bánt a legjobban, amikor azt hallom, hogy az emberek ezt mondják: „Ha örökbe adod gyermekedet, nem szereted őt.” Ám ez nem volt igaz az én esetemben! Azért adtam örökbe a fiamat, mert szerettem őt! Az utolsó percig ezt kérdezgettem magamtól: „Mi a csodát csináljak? Mit tudok tenni?” Nem volt más választásom. Tudtam, hogy nem vagyok képes ezzel a feladattal megbirkózni, és a gyermekem csak szenvedne, ha megpróbálnám magamnál tartani.

Angliában a társadalom most már elfogadja az egyszülős családokat — de ez nem így volt, amikor szültem. Bárcsak saját magam tudtam volna gondját viselni a fiamnak. Nemrégen kaptam olyan tanácsot, mely, úgy gondolom, segíthetett volna, de ez most már túl késő. Vajon él még a fiam? Milyen fiú lett belőle? Az örökbe fogadott gyermekeknek 18 éves korukban joguk van megkeresni szüleiket. Gyakran eltűnődöm, hogy vajon a fiam keresni fog-e engem. (Beküldött cikk.)

[Kiemelt rész/kép a 8. oldalon]

Nekünk sikerült

KÉT saját tizenéves fiunkkal megelégedett, egységes angol család voltunk. Sohasem jutott eszünkbe az a gondolat, hogy legyen egy lányunk — főleg nem egy más rasszhoz tartozó lány. Majd megjelent Cathy az életünkben. Cathy Londonban született. Római katolikusként nőtt fel, de mint fiatal gyermek, anyukájával elment néhány összejövetelre Jehova Tanúi Királyság-termébe. Amikor azonban 10 éves lett, gyermekotthonba helyezték.

Jóllehet ott sokkal nehezebb volt a helyzete, ő maga elintézte, hogy eljárjon az összejövetelekre a Királyság-terembe, ahol találkoztunk vele. Cathy megfontolt lány volt. Amikor feleségemmel meglátogattuk a gyermekotthonban, észrevettük, hogy az ágya melletti falon állatok képei és tájképek vannak, eltérően attól, hogy a többi lány popsztárok posztereit gombostűzte ki.

Nem sokkal később Cathynek meg kellett jelennie egy vizsgálóbizottság előtt, ahol azt kérdezték tőle, hogy szeretne-e elmenni az otthonból, és egy családnál lakni. „Csak Jehova Tanúinál!” — válaszolta. Amikor Cathy beszélt nekünk erről és a válaszáról, ez elgondolkoztatott minket. Volt egy felesleges szobánk. El tudjuk vállalni ezt a fajta felelősséget? Mint család beszélgettünk erről, és imádkoztunk ezért. Csak sokkal később jöttünk rá, hogy ez az eljárás — a gyermek véleményének megkérdezése — új kísérletet jelentett a szociális intézmények részéről, mely olyan próbálkozás volt, ami akkor állt dokumentáció alatt.

A szociális intézmények a rendőrségnél, az orvosunknál érdeklődtek felőlünk, és személyes nyilatkozatokat szereztek meg rólunk. Nemsokára megállapodás született. Azt mondták nekünk, hogy próbaidőre elvihetjük Cathyt, és visszaküldhetjük, ha nem tetszik nekünk! Ez elborzasztott bennünket, és nagyon szilárdak voltunk abbeli kijelentésünkben, hogy sohasem fogjuk ezt megtenni. Cathy 13 éves volt, amikor hivatalosan örökbe fogadtuk.

A szeretet páratlan köteléke továbbra is egyre erősebb lett mindannyiunk között. Cathy most London északi részén úttörőként (teljes idejű evangéliumhirdetőként) szolgál Jehova Tanúi francia gyülekezetében. Abban az évben, amikor elment itthonról, hogy úttörőszolgálatot végezzen, ezt a megindító levelet írta nekünk: „Van az a mondás, hogy »nem választhatod meg a vér szerinti családodat«. Én azonban szívből meg szeretném köszönni nektek, hogy engem választottatok.”

Igazán hálásak vagyunk, hogy Cathy a családunkba került! Az, hogy befogadtuk a családunkba, gazdagabbá tette életünket. Nekünk sikerült! (Beküldött cikk.)

[Kép]

Cathy az örökbe fogadó szüleivel és testvéreivel

[Kép a 7. oldalon]

Sok gyermeknek nagy szüksége van szülői szeretetre és védelemre