Örökbefogadás — Engem hogyan érint?

NYILVÁNVALÓ, hogy nehézségek merülhetnek fel, ha az örökbe fogadó szülők elválnak, vagy ha egyikőjük meghal. Ám az örökbe fogadott gyermek érezheti a legnagyobb megterhelést. Miért?

Többségünk tudja, hogy kik a vér szerinti szülei. Még ha fiatalok voltunk is, amikor elvesztettük őket, vannak emlékeink, vagy talán néhány fényképünk, és így össze tudjuk kapcsolni a láncszemeket. De mi a helyzet, ha egy kisgyermeket nem sokkal születése után örökbe adnak? Az örökbefogadási társaság megőrzi az anyáról szóló adatokat, de ezt a felvilágosítást gyakran nem teszik hozzáférhetővé addig, míg a gyermek el nem éri a felnőttkort. Más esetekben az anya bejegyezteti saját nevét a születési anyakönyvi kivonatba, míg az apáét nem. Néhány baba talált gyermek, akikre azután találnak rá, hogy ismeretlen szülei magukra hagyták. Minden ilyen helyzetben lévő gyermeknek hiányzik a vér szerinti családja — úgy érezheti magát, mint akit elvágtak családi hátterétől vagy eredetétől.

Milyen tartós?

A fáknak jó gyökérrendszerre van szükségük, hogy szilárdan álljanak. Ha új hajtást oltanak be egy kifejlett törzsbe, ez jól fejlődhet, de el is fonnyadhat, és gyümölcstelen lehet. Ehhez hasonlóan, bár az örökbe fogadó szülők minden lehetséges gondoskodást megadhatnak, és minden szerető áldozatot meghozhatnak, néhány gyermek sohasem épül fel abból a megrázkódtatásból, hogy elvágták őt az eredeti gyökereitől.

Figyeld meg Katea esetét. Nyugat-indiai szülők gyermeke, és kisgyermekként egy szerető, törődő fehér házaspár fogadta örökbe, de Kate nem tudott beilleszkedni új környezetébe. 16 évesen elment otthonról, és soha többé nem tért vissza. A keserűség addigra vak gyűlöletté fajult. „Miért nektek adott oda anyám?” — követelte a választ. Sajnos ez a család nem tudta áthidalni a szakadékot.

Mervynt születésekor a helyi hatóságoknál állami gondozásba, majd pedig nevelőszülőkhöz adták. Amikor kilenc hónapos lett, örökbe fogadták. Kezdeti bizonytalan családi háttere, és amiatt kialakult izzó haragja, hogy kevert fajhoz tartozik, lázadó magatartáshoz vezetett, mely sok bajt hozott rá, és mély bánatot okozott örökbe fogadó szüleinek, akik oly sokat tettek érte. „Ha bárki megkérdezné véleményemet az örökbefogadásról — mondta az anyja —, most azt mondanám, hogy gondolja meg kétszer.”

Ezzel ellentétben figyeld meg Robert és Sylvia tapasztalatát. Volt egy fiuk, de több gyermekük nem lehetett. „Gondolkoztatok már azon, hogy más nemzetiségű gyermeket fogadtok örökbe?” — kérdezték tőlük. Nem sokkal később örökbe fogadták Mak-csajt, egy kilenc hónapos hongkongi kislányt. „Gyakran elgondolkozom, hogy vajon miért hagytak árván — mondja Mak-csaj —, és vajon vannak-e testvéreim. Ám úgy gondolom, közelebbi kapcsolatban vagyok örökbe fogadó anyukámmal és apukámmal, mint sok gyermek az igazi szüleivel. Ha tudnám, kik a vér szerinti szüleim, nem változtatna sokat a dolgon, kivéve azt, hogy talán egy kicsit jobban megérteném néhány jellemvonásomat.” Vajon örökbe fogadó szülei javasolják az örökbefogadást? „Igen — mondják —, mert ez nekünk csodálatos élményt jelent!”

Okok az óvatosságra

Graham és Ruth két csecsemőt fogadtak örökbe — egy fiút és egy leányt —, hogy együtt neveljék őket saját fiukkal és lányukkal. Mind a négy gyermek boldog környezetben, egységes családban nőtt fel. „Már évekkel ezelőtt mindegyik gyermekünk elment itthonról, és a maga útját járja. Fenntartjuk a rendszeres kapcsolatot, és mindegyikőjüket szeretjük” — mondja Ruth. De sajnos mindkét örökbe fogadott gyermeknek súlyos nehézségei voltak. Miért?

„Az orvosunk azt mondta, hogy a gyermekek számára a környezet mindennél fontosabb” — mondja Graham, aki most már érzi, hogy az öröklött jellemvonások jelentős tényezők. Hozzáfűzi még: „És az is, hogy milyen volt az anya egészsége, amikor a gyermeket várta. Most már tudjuk, hogy a kábítószerek, az ital és a dohány hatással lehet a még meg nem született gyermekre. Azt javaslom, hogy mindkét szülőt vessék alapos ellenőrzés alá, sőt, ha lehet, még a nagyszülőket is, mielőtt végbemegy az örökbefogadás.”

Peter anyukája újra férjhez ment, Peter pedig fizikai és szellemi bántalmazást szenvedett el mostohaapjától. Hároméves korában örökbe adták. „Attól a pillanattól utasítottam el örökbe fogadó szüleimet, hogy kiléptem a bíróságról” — mondta Peter. Még ezt fűzte hozzá: „Mindent tönkretettem, ami csak a kezem ügyébe akadt. Amikor elaludtam, borzalmas lidércálmaim voltak. Most visszatekintve, látom, mennyire zaklatott voltam. Miután örökbe fogadó szüleim is elváltak, a dolgok még rosszabbra fordultak — kábítószerek, lopás, vandalizmus, mindennapos tobzódások.

27 éves koromban nem láttam értelmét, hogy tovább éljek, és az öngyilkosságot fontolgattam. Majd egyik nap egy idegen személy átadott nekem egy Biblián alapuló traktátust, mely azt mondta, hogy ez a föld hamarosan paradicsommá válik. Az üzenet hatással volt rám. Az igazság csengése volt. Elkezdtem olvasni és tanulmányozni a Bibliát, és kezdtem változtatásokat tenni az életemben és jellemvonásaimban, de újra meg újra visszatértem régi életmódomhoz. Sok buzdítás után, és a segítőkész keresztény társasággal Isten szolgálatában most már boldogabb vagyok, és nagyobb biztonságban érzem magam, melyről pár évvel ezelőtt még csak álmodozhattam. Képes voltam szeretetteljes kapcsolatot újraéleszteni anyámmal, mely kapcsolat most is nagyszerű.”

Szembenézve a valósággal

Amikor örökbefogadásokra kerül sor, az érzelmek igen felfűtöttek. Rendkívüli szeretet és hála, valamint keserűség és hálátlanság tapasztalható. Edgar Wallace például sohasem bocsátott meg anyjának, amiért magára hagyta — ő elhagyásnak tekintette anyja cselekedetét. Anyja, életének utolsó évében meglátogatta fiát, vonakodva kért tőle egy kis pénzbeli támogatást, ám Edgar — jóllehet addigra meggazdagodott — durván elutasította anyját. Nem sokkal ezután — amikor megtudta, hogy anyját a szegények sírjába temették volna el, ha jóságos barátai ki nem fizették volna a temetést — mélységes sajnálkozását fejezte ki érzéketlensége miatt.

Azoknak az embereknek, akik az örökbefogadást fontolgatják, felkészülteknek kell lenniük, hogy reálisan nézzenek szembe az esetlegesen felmerülő nehézségekkel és kihívásokkal. A gyermekek nem mindig hálásak azért, amit szüleik — akár örökbe fogadó, akár vér szerinti szüleik — elkövetnek értük, még a lehető legjobb körülmények között sem. A Biblia valójában beszél olyan emberekről, akik napjainkban „természetes vonzalom nélküliek”, „hálátlanok” és „nem lojálisak” (2Timótheus 3:1–5, NW).

Másrészt pedig, egy olyan gyermek előtt kitárni az otthonodat — és szívedet —, akinek szüksége van szülőkre, eredményes, jutalommal járó tapasztalat lehet. Cathy például mély hálát érez örökbe fogadó szülei iránt, mivel keresztény otthonról, fizikai, valamint szellemi szükségletei kielégítéséről gondoskodtak számára. (Lásd a bekeretezett részt a 8. oldalon, melynek címe: „Nekünk sikerült”.)

Amikor arról beszélnek, hogyan éreznek az örökbe fogadott fiaik és leányaik iránt, nem meglepő, hogy az ilyen gyermekek szüleinek a zsoltáros szavai jutnak az eszükbe: „Isten adománya a fiak, jutalom a méh gyümölcse” (Zsoltárok 127:3, Kámory fordítás).

[Lábjegyzet]