Amiért veszélyben vannak a fajok

KÜLÖNBÖZŐ okok miatt halnak ki a fajok. Vizsgálj meg három fő okot. Ezek közül az emberek kettőért közvetett módon felelősek, a harmadikért pedig közvetlenül.

A természetes környezet pusztítása

A természetes környezet pusztítása nagyban hozzájárul egy faj hanyatlásához. A The Atlas of Endangered Species ezt úgy nevezi, mint ami „a legjelentősebb fenyegető veszedelem”, de úgy is, mint amit „a legnehezebb megakadályozni”. A világ lakosságának rohamos növekedése arra kényszeríti az embereket, hogy egyre inkább olyan földekre tolakodjanak be, melyek korábban a vadvilágnak nyújtottak otthont. Ennek egyik szembeszökő példájaként a világ esőerdői szolgálnak.

„Negyven éven belül nem maradnak esőerdők” — hangzik az az ijesztő becslés, mely arra a helyzetre irányítja a figyelmet, amit sokan az értékes források sajnálatos elvesztésének tekintenek. Valójában a nyugati világ által ismert összes gyógyszernek közel az egynegyedét a trópusi esőerdők növényeiből nyerik. Bár az esőerdők a becslések szerint csupán 7 százalékát borítják bolygónk szárazföldi felületének, ezek biztosítanak otthont a világ szárazföldi növényzete négyötödének.

A fakitermelés és a megváltoztatott mezőgazdasági módszerek kifosztják a nyugat-afrikai esőerdőkben található fák gazdag örökségét. Az indiai szubkontinens faanyagának elvesztése még az időjárást is megváltoztatta, egyes helyeken lecsökkentve az esőzéseket, máshol pedig árvizeket okozva.

Amint az ember kivágja a fákat, hogy mezőgazdasági művelésre alkalmassá tegye a földet, a növények, a madarak, a hüllők, a rovarok és más állatok kihalnak. A harvardi egyetem egyik professzora, Edward Wilson úgy becsüli, hogy az elveszett erdők mennyisége 1 százalékot tesz ki évente, s ez több ezer fajt ítél végső kipusztulásra. Félő, hogy sok faj eltűnik, még mielőtt egyáltalán meghatároznák a tudományos nevét.

Hasonló a helyzet egy másik veszélyeztetett természetes környezetben: a világ nedves területein. A hasznosítók lecsapolják ezeket a területeket, hogy házakat építsenek, vagy a gazdálkodók szántófölddé alakítják ezeket, melyeket meg tudnak művelni. Az elmúlt 100 évben Európa száraz legelőinek mintegy 90 százalékát vonták mezőgazdasági művelés alá. Nagy-Britanniában a legelők elvesztése az utóbbi több mint 20 évben 64 százalékos csökkenést okozott az énekes rigók számában.

Jóllehet a Time magazin „geológiai Noé bárkájának” nevezi Madagaszkár szigetét, vadvilágának gazdag változatossága veszélyben van. Amikor a lakosság és a nemzetközi adósság növekszik, a sziget lakóira egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy az erdőket rizsföldekké alakítsák át. Amiatt, hogy egy félmakifaj, a Hapalemur aureus természetes környezetének háromnegyed része az utóbbi 20 évben eltűnt, csupán 400 egyed maradt meg ebből az állatból.

Az, hogy az ember radikálisan megváltoztatja a föld hasznosítását, természetesen hátrányosan érinti a területi vadvilágot. Egy másik példa végett figyeljük meg a polinéziaiakat, akik 1600 évvel ezelőtt érkeztek Hawaiira. Tevékenységük miatt 35 madárfaj pusztult ki.

Az Ausztráliába és Új-Zélandra érkező korai telepesek házimacskákat hoztak magukkal, melyek közül némely megvadult. A New Scientist magazin szerint ezek a megvadult macskák most 64, Ausztráliában őshonos emlősfajra vadásznak. Az Európából behozott vörös rókákkal együtt ezek megtámadják a veszélyeztetett fajok még megmaradt populációit.

Közvetlen támadás

A vadászat nem új keletű dolog. A Bibliában Mózes első könyvének beszámolója beszél a lázadó Nimródról, a vadászról, aki több mint 4000 évvel ezelőtt élt. Jóllehet arról nem történik említés, hogy egész fajokat pusztított volna ki, azonban félelmetes támogatója volt a vadászatnak (1Mózes 10:9).

Az évszázadok során a vadászok kiirtották az oroszlánokat Görögországból és Mezopotámiából, a vízilovakat Núbiából, az elefántokat Észak-Afrikából, a medvéket és hódokat Nagy-Britanniából, a vadon élő marhákat pedig Kelet-Európából. „Az 1870-es és az 1880-as években a vadászok egyedül Kelet-Afrikában negyedmillió elefántot gyilkoltak le” — számol be a BBC rádió és tévé újsága, a Radio Times. „Fél évszázadon keresztül Afrika a híres, gazdag és rangos emberek állandó puskalövéseitől csengett, mialatt rálőttek elefántokra, orrszarvúkra, zsiráfokra, nagymacskákra és bármilyen más állatra, amit csak megláttak . . . Ami napjainkban egészen meghökkentőnek tűnik, az abban a korban teljesen elfogadható viselkedési forma volt.”

Térjünk vissza a fenséges tigris helyzetéhez. Az 1980-as összeírások azt mutatták, hogy a természetvédelmi erőfeszítések sikerrel jártak. „A valóság azonban más volt, mint a látszat” — jegyzi meg az 1995 Britannica Book of the Year című könyv. „A gondosabb számlálások felfedték, hogy a korábbi összeírások adatait a hivatalnokok növelték meg, akik vagy összejátszottak az orvvadászokkal, vagy pedig csupán a feletteseikre igyekeztek jó benyomást tenni . . . A tigris testrészeivel való titkos kereskedelem annak arányában virágzott, ahogyan a megcsappanó készletek miatt még magasabbra szöktek az árak.” Így 1995-ben egy szibériai tigris felbecsült értéke 9400 dollár és 24 000 dollár között mozgott — nem csupán igen értékes bundájáért került ennyibe, hanem csontjáért, szeméért, pofaszakálláért, fogáért, belső szerveiért és nemi szerveiért is, melyek mindegyikét értékesnek tartják a hagyományos, keleti gyógyászatban.

Az elefántcsonttal, orrszarvúagyarral, tigrisbundával és más állattestrésszel való kereskedés mára már több milliárd dolláros feketepiaccá alakult, melyet csak a kábítószer-csempészet előz meg — jegyzi meg a Time. És ez nem korlátozódik a nagytestű emlősökre. 1994-ben a hagyományos kínai gyógyászat meghökkentő módon 20 millió csikóhalat használt fel, és ennek hatására két éven belül állítólag 60 százalékkal csökkent a kihalászható mennyiség Délkelet-Ázsia némely részén.

Nem nehéz azonosítani, hogy ki a felelős, amikor egy fajra a kipusztulásáig vadásznak. És mi a helyzet a gyűjtőkkel? Egy veszélyeztetett arapapagáj-fajta, az aranypapagáj Brazíliában egy feketepiaci kereskedőnél állítólag 500 dollárért kel el. Ám amikor a kereskedő külföldre adja el a madarat, ennek az összegnek több mint három és félszeresét kapja.

A háborúk és a melléktermékeik, az egyre növekvő számú menekülttömegek, az egyre nagyobb születési aránnyal, a növekvő szennyezéssel, sőt még a turizmussal is együtt, fenyegető veszedelmet jelentenek a veszélyeztetett fajokra. A motorcsónakos turisták, akik seregestől mennek delfinnézésre, kárt okoznak a delfinekben, és a csónakok által keltett víz alatti zaj megbolygathatja a delfinek visszhangon alapuló, érzékeny helymeghatározó rendszerét.

Ez után az ember által okozott károkat felsoroló sajnálatos lista után joggal lehetsz kíváncsi a következőre: „Mit tesznek a természetvédők annak érdekében, hogy megóvják a veszélyeztetett fajokat, és milyen sikerrel járnak ebben?”

[Kép a 6. oldalon]

Növények, madarak, hüllők, rovarok és más állatok halnak ki, amint az ember kivágja a fákat