Egy mama kötődése kicsinyeihez
CSAK egy rövid szőrű, névtelen kóbor cica volt, öt kiscicával, aki igyekezett valahogy megélni New York keleti részének szegényes utcáin. Egy ütött-kopott, elhagyatott garázsban rendezkedett be, amely sok gyanús tűzesetnek volt kitéve. Szemétmaradványok után kutatott a környéken, hogy táplálni tudja cseperedő alomját.
Mindez 1996. március 29-én reggel 6:06-kor megváltozni készült. Egy gyanús eredetű tűz gyorsan elborította a garázst. A cicacsalád otthona lángokban állt. A Ladder Company 175 (egy tűzoltótársaság) reagált a helyzetre, és hamarosan megfékezték a tüzet. David Giannelli, az egyik tűzoltó hallotta a kiscicák síró hangját. Hármat közülük éppen az épületen kívül talált meg, egy másikat az utca háromnegyedén, az ötödiket pedig a járdán. A kiscicák túl kicsik voltak ahhoz, hogy maguk meneküljenek. — Giannelli megfigyelte, hogy mindegyik kiscica égési sebei egyre súlyosabbak voltak, mivel némelyiknek tovább kellett várnia a mentésre, ugyanis a mamacica egyenként hozta ki őket.
A New York-i Daily News 1996. április 7-i beszámolója ezt a tudósítást közölte a mamacica hollétéről és gondoskodásáról: „Giannelli felfedezte a mamát, aki a fájdalomtól összeesett egy közeli üres telken, és a látványtól megszakadt a szíve. A mamacica szemhéja fel volt dagadva, és a füsttől csukva volt. Mancsai csúnyán meg voltak égve. A perzselés szörnyű nyomai mutatkoztak az arcán, a fülén és a lábszárain. Giannelli talált egy kartondobozt. Finoman beletette a mamacicát és a kiscicákat. »Ki se tudta nyitni a szemét — mondta Giannelli. — De mancsával egyenként megérintette és megszámolta őket.«”
Amikor a North Shore Animal League nevű állatliga menhelyére érkeztek, a helyzet bizonytalan volt. A beszámoló így folytatódott: „A sokk ellen gyógyszereket kapott. Egy antibiotikumokkal teli intravénás csövet kötöttek be a bátor cicusnak. Antibiotikumos krémekkel óvatosan bekenték az égési sebeit. Azután a légzése könnyítésére oxigéntartályos ketrecbe tették, miközben az állatliga egész személyzete visszatartotta lélegzetét . . . Negyvennyolc órán belül a hősnő felült. Feldagadt szemeit kinyitotta, és az orvosok megállapították, hogy a szeme nem sérült meg.”
Állj meg és gondolkodj el. Szánj rá egy percet, hogy lásd lelki szemeid előtt ezt a bátor mamát, aki természeténél fogva fél a tűztől, mégis bemegy a füsttel teli, égő épületbe, hogy megmentse nyávogó kicsinyeit. Már az is hihetetlen lenne, ha egyszer menne be, hogy kihozza aprócska, tehetetlen kiscicáit; de hogy ezt ötször tette meg, lábain és az arcán minden alkalommal további égési sebek fájdalmával, az felfoghatatlan! A bátor állatkát Skarlátnak nevezték el, mivel az égési sérülései miatt láthatóvá vált skarlátszínű, azaz piros bőre.
Amikor a mamacica kicsinyei iránti kötődéséről szóló megható történetnek a North Shore Animal League-től az egész világon híre szaladt, megcsördültek a telefonok. Több mint 6000 ember telefonált — még olyan messzi országokból is, mint Dél-Afrika, Hollandia és Japán —, hogy érdeklődjön Skarlát állapota felől. Mintegy 1500-an felajánlották, hogy magukhoz vennék Skarlátot és alomját. Egy kiscica később elpusztult.
Skarlát az egész világon meghatotta az emberek szívét. Ennek hatására az ember eltűnődik, hogy vajon Skarlát példája az anya és csemetéi közötti kötelékről nem háborgatja-e ma több millió olyan anya szívét, aki megszabadul még méhében lévő gyermekétől, vagy röviddel a szülés után bántalmazás útján öli meg.
[Kép forrásának jelzése a 24. oldalon]
North Shore Animal League