A zarándokatyák és a szabadságért vívott harcuk

AZ ÉBREDJETEK! HOLLANDIAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

ANGOL puritánok egy csoportja, mely 1620-ban hajóval útnak indult a Rotterdam (Hollandia) közelében található Delfshavenből, megalapította az európaiak első végleges települését New Englanden — a Plymouth kolóniát —, amely ma Massachusetts délkeleti részén helyezkedik el. Mi indította ezeket a mélyen vallásos embereket arra, hogy a veszélyes Atlanti-óceánon vállalják egy hosszú és fárasztó út kockázatát a Mayflower nevű kicsiny hajóval? Elsősorban mit csináltak Hollandiában? Miért mentek oda?

Vallási helyzet Angliában

Az 1500-as években a római katolikus egyházat megrázkódtatta a reformáció. Protestáns egyházak jöttek létre szerte egész Európában, köztük Angliában is. Anglia esetében azután következett be a végleges szakítás Rómával, hogy a pápa megtagadta VIII. Henrik arra vonatkozó kérésének a teljesítését, hogy érvénytelenítse első házasságát. Az angol egyház különvált Rómától, és 1534-ben az angol parlament hivatalosan elismerte Henriket, mint aki „az angliai egyház legfőbb irányítója a földön, közvetlenül Isten után”. Erzsébet nevű lánya, aki 1533-ban született, protestánsként nevelkedett, majd miután ő lett I. Erzsébet királynő, hatására az anglikán egyház erősen protestáns jellegzetességgel bírt. Voltak azonban olyan kisebb protestáns csoportok, melyek nem értettek egyet az uralkodó anglikán egyházzal. Ezek közül sokakat puritánoknak kezdtek nevezni, mert meg akarták tisztítani az anglikán egyházat a római katolicizmus minden maradványától. Az egyik puritán csoportot különösen radikálisnak tartották, mivel szakított a püspökökből és papokból álló egyházi hierarchiával. Gyülekezetüket teljesen függetlennek tartották, amely saját véneik hatalmában volt.

Erzsébet királynő attól félt, hogy ha a puritánokat nem tartja kordában, akkor elveszíti hatalmát az emberek felett. Ezért szigorú törvényt alkotott ellenük. Ennek ellenére a különböző puritán csoportok továbbra is találkoztak, csak titokban, magánotthonokban. A puritánok sok vallásos röpiratot is elterjesztettek, melyekben részletesen kifejtették hitnézeteiket. A londoni puritánok kijelöltek maguknak egy vének testületét, mely javarészt állásukból felfüggesztett anglikán lelkészekből állt. Azokra a csoportokra, amelyek felhagytak az anglikán egyház megreformálására tett próbálkozással, és elszakadtak attól, szeparatistákként utaltak.

I. Jakab király, Erzsébet királynő örököse, követte a királynő vallási politikáját, és azzal fenyegetőzött, hogy „kipenderíti . . . [a puritánokat] az országból”. Ugyanakkor megbízást adott egy új, angol bibliafordítás, a King James Version elkészítésére, melyet 1611-ben fejeztek be. Ez az új fordítás sok embert arra ösztönzött, hogy vizsgálja meg a Bibliát. Mi volt ennek az eredménye? Egyre több ember kezdett más véleményen lenni, mint az állami egyház. Te mit tettél volna, ha azokban a napokban élsz? Gondolod, hogy az üldözés alatt változtattál volna vallási hitnézeteiden? Szilárdan ragaszkodtál volna a meggyőződésedhez, függetlenül attól, hogy az mibe kerül? Sok puritán ezt tette, és nem volt hajlandó megalkudni.

Menekülés Hollandiába

Egy Scrooby nevű angol városkában volt egy szeparatista csoport, amely nem alkudott meg. Titokban találkoztak William Brewster postamester otthonában, aki az „uralkodó vén” volt. John Robinson, volt anglikán lelkész szintén társult hozzájuk. Azon kívül, hogy a papok és püspökök helyett inkább a véneket támogatták az egyház vezetésében, a scrooby-i csoport elutasította a papi ruházatot, és az anglikán egyház istentiszteletének sok rítusát, noha ezeket törvény írta elő.

A növekvő nyomás hatására ez a kis csoport úgy döntött, hogy Hollandiába menekül, mely akkoriban az egyedüli hely volt Európában, ahol a véleményeiket és szokásaikat megtűrték. A kivándorlás azonban törvénytelen volt. Ezért amilyen titokban csak lehetett, eladták otthonaikat és minden mást, amit nem tudtak magukkal vinni, és 1608-ban Amszterdamba hajóztak. Hollandiában a szeparatisták kezdték zarándokatyáknak tartani magukat.

Egy évvel a megérkezésük után, ugyanabban az évben, amikor egy fegyverszünet félbeszakította a Spanyolország és Hollandia között folyó háborút, a zarándokatyák Leidenbe költöztek. A fegyverszünet békésebb légkört eredményezett a zarándokatyák számára. Fokozatosan több szökevény érkezett Angliából, és a csoport körülbelül 300 fősre növekedett. Végül vásároltak egy nagy házat, ahol John Robinson és családja élt, és ahol összejöveteleket is tarthattak.

Miután a zarándokatyák körülbelül tíz évet töltöttek Leidenben, kezdték bizonytalannak érezni a helyzetüket. A Spanyolországgal kötött fegyverszünet ugyanis végéhez közeledett, és féltek, hogy ha a spanyol inkvizíció átveszi az irányítást Hollandiában, akkor rosszabbra fordul a soruk, mint amilyen Jakab király uralkodása alatt volt. Azonkívül, ami a tantételeket illette, nem értettek egyet liberálisabb holland szomszédaikkal, valamint aggódtak amiatt, hogy gyermekeik a holland fiatalokkal barátkoznak, akiket kicsapongóknak tartottak. Mit tegyenek? Egy újabb, roppant nagy költözést fontolgattak — ezúttal Amerikába!

Kifut a Mayflower!

A legnagyobb kihívást egy ilyen hosszú út finanszírozása jelentette számukra. A másik jelentős nehézség az volt, hogy az expedícióhoz szükséges engedélyt Anglia királyától kellett megszerezni — ugyanattól a királytól, aki elől meg akartak szökni, amikor Hollandiába menekültek! A zarándokatyák kéréseikkel lassanként megtörték Jakab király ellenállását, míg végül megadta az engedélyt. A végén londoni kereskedők egy csoportja finanszírozta a vállalkozást.

Végre elérkezett az idő az induláshoz! A leideni Zarándokatyák Egyházából azok, akik úgy döntöttek, hogy elköltöznek, felszálltak a Speedwell nevű hajóra, és 1620. július 22-én elindultak Delfshavenből Angliába, hogy ott további tagok csatlakozzanak hozzájuk. A zarándokatyák két hajóval indultak útnak, a Speedwell-lel és a Mayflower-rel. A Speedwell hajótestében keletkezett jelentős rések miatt azonban a hajók kénytelenek voltak visszafordulni Angliába, ahol a Mayflower felvette a Speedwell utasait és élelmiszereit. Végül szeptember 6-án a 27 méteres kis Mayflower egymaga szállt tengerre Plymouth-ból (Anglia), fedélzetén 24 családdal — összesen 102 utassal — és egy 25 fős legénységgel. Micsoda bátorság kellett e kezdő utazók részéről ahhoz, hogy megkíséreljék megtenni ezt az 5000 kilométeres óceáni utat! A hajó borzasztóan túlzsúfolt volt, és meg kellett küzdenie az Atlanti-óceán északi részén uralkodó veszélyes időjárással. Képzeld el a fedélzeten utazók érzéseit, amikor az óceánon eltöltött kilenc hosszú hét után megpillantották a szárazföldet!

Kolóniát alapítanak

Mielőtt a zarándokatyák partra szálltak, kölcsönös egyezményt vagy szövetséget kötöttek az új kolónia eljövendő kormányzatára vonatkozóan. Ezzel az egyezménnyel, amelyet a csoportból 41 férfi írt alá, a zarándokatyák „civil politikai testületté” alakultak, és vállalták azt a felelősséget, hogy minden ügyük irányításához szabályokat hoznak, és betartják azokat. Bár néhány történész az első amerikai alkotmánynak nevezi ezt a dokumentumot, a Grote Winkler Prins Encyclopedie rámutat, hogy azok a zarándokatyák, akik ezt megszerkesztették, „úgy gondolták, hogy egy vallásos természetű hatalmat hoznak létre”. Ezzel az volt a céljuk, hogy a kolónia minden tagját mind fizikai, mind vallási értelemben vett együttmaradásra kötelezzék.

Miután szemrevételezték a partot, és felfedezőutakat tettek a belső területekre, a hideg decemberben a csoport letelepedett azon a helyen, melyet Új-Plymouth-nak neveztek el, később pedig Plymouth kolóniának hívtak. Találtak olyan földeket, melyeket indiánok műveltek. Az óriási indián lakosságot, melyet csupán néhány évvel azelőtt figyeltek meg ott a felfedezők, elpusztították a felfedezők betegségei — köztük a himlő és a kanyaró. Máskülönben az indiánok talán megakadályozták volna a zarándokatyák arra irányuló erőfeszítéseit, hogy kolóniát alapítsanak.

A zarándokatyák azzal kezdték, hogy középületet és számos magánotthont építettek. Nehéz kezdet volt, mivel télen érkeztek, és nem volt elég maradék élelmük a hajó élelmiszerkészletéből. Az első télen 52-en haltak meg betegségben, köztük a 24 férj közül 13-an, és összesen 14 feleség a 18-ból. A halottak között volt az első kormányzójuk, John Carver. A túlélők azonban eltökélték, hogy Új-Plymouth-ban maradnak. A következő kormányzó, a lelkes William Bradford részletes feljegyzést vezetett az újdonsült kolónia történetéről, és ezért Amerika első történészének tekintik.

A zarándokatyák és az indiánok

Az első zarándokatyák, akik Új-Plymouth-ba érkeztek, kölcsönös békeszerződést kötöttek a helyi wampanoag indiántörzs legnagyobb főnökével, Massasoittal. A szerződésben a zarándokatyák és a wampanoag indiánok azt ígérték, hogy nem bántják egymást, és megesküdtek, hogy idegenekkel vívott háború esetén kölcsönösen megvédik egymást. Massasoit barátsága nélkül nem valószínű, hogy akár egy zarándokatya is életben maradt volna. Ezek az indiánok adtak a telepeseknek az ott honos kukoricából evésre és ültetésre, valamint a velük kötött szövetség segített a zarándokatyáknak, hogy ne vesszenek el más törzsek kezétől.

Kezdetben a telepesek sok segítséget kaptak az indiánoktól. William Bradford kormányzó szavai szerint egy Squanto nevű indián megtanította a telepeseket arra, hogy „mi módon plántálják a kukoriczájukat, hol fogjanak halat, továbbat mikép lehet másforma hasznosat szerezni, azonfelül ők voltak a vezetők, mikoron ismeretlen helyekre vivék őket az ő javukra”. (Eredeti írásmód szerint.) Az indián kukorica első aratása jó volt, és a zarándokatyáknak a szárnyasvadászatban is sikerük volt. Hálásak voltak Istennek, és úgy döntöttek, hogy háromnapos aratási ünnepséget tartanak. Massasoit és bátor harcosai közül 90-en jöttek el, magukkal hozva öt szarvast, hogy hozzájáruljanak a lakomához.

Mint magának a kolóniának, úgy az ünnepnek is erősen vallásos jellege volt. Bár a következő évben a gyér termény miatt a zarándokatyák nem tartották meg az ünnepet, a hálaadás napja később évenkénti nemzeti és vallási ünnep lett az Egyesült Államokban, Kanadában és néhány más országban. Észak-Amerikában manapság a hálaadás napja tipikusan olyan alkalom, amikor családi lakomát rendeznek, melyen pulykát, áfonyaszószt és sütőtökös pitét esznek — alapjában véve azonban ez „a komoly vallásos gondolkodás, a templomi istentiszteletek és az ima ideje” marad (The World Book Encyclopedia, 1994).a

Későbbi fejlemények

1622-ben még több zarándokatya jött Leidenből és Angliából. Később további hajók érkeztek, melyek Európából jött hívőtársakat hoztak. 1630-ban a leideni zarándokatyák utolsó csoportja is csatlakozott a kolóniához, mellyel körülbelül 300-an lettek. A kolónia végül egybeolvadt a nem túl messze északra lévő Massachusetts-öböl kolóniával, amely sokkal nagyobb volt. Ezek a telepesek is puritán hitnézeteket vallottak. Időközben azonban növekedett a feszültség a telepesek és indián szomszédaik között. A puritánok, akik azt hitték, hogy Isten arra rendelte őket, hogy uralkodjanak az új föld felett, egyre önteltebbek lettek. Az indiánok ezt látva még inkább nehezteltek rájuk. Sajnos mindössze 55 évvel a wampanoagokkal kötött egyezmény után a plymouthi kolónia három másik angol kolóniával és néhány más indiánnal szövetkezve háborúba szállt Massasoit fia ellen. Őt és mintegy háromezer indián férfit, nőt és gyereket meggyilkoltak, a puritánok pedig több száz indiánt eladtak rabszolgának. A wampanoagok kivesztek.

A zarándokatyák hagyatéka

Hollandiában még mindig meglátogathatod Leidennek azt a részét, ahol a zarándokatyák éltek, és Delfshavent is, mely kikötőből Amerikába indultak. A mai Plymouth városában (Massachusetts) még mindig megnézheted a Plymouth-ültetvényt, a zarándokatyák által épített eredeti falu rekonstruált változatát, valamint egy zarándokatyákról készült múzeumot és a Mayflower másolatát. A faluban színészek alakítják az eredeti lakosokat. Elmondják majd neked, hogy Isten neve Jehova, és hogy „a templom” nem egy kőépület, hanem emberekből áll. Arra a kérdésre, hogy „Hány vén van az egyházukban?”, azt felelik: „Annyi, amennyi megfelel a Biblia követelményeinek.”

A The Puritan Heritage​—America’s Roots in the Bible című könyv szerint a zarándokatyák úgy próbálták alakítani a társadalmukat, hogy „amennyire csak lehet, hasonlítson Izráel tizenkét törzsére, melyet Mózes vezetett”. Időnként azonban a puritánok túlzásokba estek. Például az, hogy arról voltak híresek, hogy kemény munkások, részben abból a hitnézetükből fakadt, hogy az anyagi jólét Isten tetszését jelzi. És bár őszintén szerették gyermekeiket, sok korai puritán azt hitte, hogy „palástolnia kell . . . túlzott szeretetét”. Ezért „a puritánszerű” mint fogalom a ridegséggel, a kimértséggel és a túlzott szigorúsággal került kapcsolatba. Tökéletlenségeik ellenére azonban a zarándokatyáknak volt bizonyos mértékű erkölcsi erejük, hívők voltak, és erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a Biblia szerint éljenek. Nyilvánvaló, hogy ezek olyan tulajdonságok voltak, melyek összetartották a zarándokatyákat, és sok megpróbáltatáson átsegítették őket.

[Lábjegyzet]

[Kép a 26. oldalon]

Wampanoag indiánok segítettek a zarándokatyáknak

[Forrásjelzés]

Harper’s Encyclopædia of United States History

[Kép forrásának jelzése a 24. oldalon]

Fent: Model van de Mayflower