Végül megtaláltam az igazságot!

Útban Budapestre, 1939. augusztus vége felé megálltam Moszkvában. Néhány nappal korábban, augusztus 23-án írták alá a német—szovjet megnemtámadási szerződést, és a Kreml falait horogkeresztes zászlók díszítették. Mit kerestem én Oroszországban, és mi várt rám idehaza?

ELŐSZÖR hadd menjek vissza gondolatban Veszprémbe, a kis magyarországi városba, ahol megszülettem 1918. január 15-én. Négy gyermek közül én voltam a legidősebb, és a szüleink azon voltak, hogy rendszeresen járjunk templomba. Idővel, amikor ötéves lettem, egy római katolikus kolostorban ministráltam reggelenként a misén. Otthon pedig a testvéreimnek miséztem papírból készített miseruhában.

Nyolcéves voltam, amikor Édesapa elhagyta a családot, és Édesanya gondoskodott rólunk anyai nagyanyánk segítségével. A rá következő évben Édesanya meghalt rákban. A következő években minket gyerekeket, egymástól elszakítva, különféle árvaházakban, illetve nevelőszülőknél helyeztek el. Az utolsó árvaház, amelyben nevelkedtem, Budapest közelében volt. A Frères Maristes (Marista Iskolatestvérek) nevű szerzetesrend — egy francia katolikus tanító rend — kezelésében volt az intézet. Valóban szerettem Istent, és amikor 13 éves lettem és felajánlották, hogy a szerzetesrendben végezhetem a tanulmányaimat, elfogadtam az ajánlatot.

Átfogó vallásos nevelés

A következő évben Görögországba küldtek, ahol a Frères Maristes francia nyelvű kiképzőiskolát végeztem, és ahol én is felkészülhettem, hogy tanító legyek. Négy évvel később, 1936-ban oklevelet kaptam, amely feljogosított arra, hogy elemi iskolákban tanítsak. Ugyanakkor testvér lettem a szerzetesrendben, és letettem a hármas fogadalmat: szegénység, engedelmesség és szüzesség. Bár mi, testvérek papi ruhát viseltünk és katekizmust is tanítottunk, soha nem tanulmányoztuk a Bibliát.

Azon a nyáron jelentkeztem, hogy küldjenek Kínába tanítani, és elfogadták a jelentkezésemet. 1936. október 31-én indultam el a franciaországi Marseille-ből egy óceánjárón. 1936. december 3-án érkeztem Sanghajba. Onnan vonattal utaztam tovább Pekingbe, a Kína északi részén lévő fővárosba.

Pekingtől mintegy 25 kilométerre, hegyekkel borított vidéken volt a Frères Maristes szerzetesrendnek egy nagy iskolája diákotthonnal és gazdasági épületekkel. Ez közel volt a császárok nyári palotájához, és jól gondozott konyhakert és gyümölcsös is tartozott hozzá. Itt mind a kínai, mind az angol nyelv intenzív tanulmányozásába kezdtem. De sohasem tanulmányoztuk a Bibliát.

Nyugtalan idők

Az 1930-as évek elején Japán elfoglalta Mandzsúriát, Kína egy részét. 1937 júliusában japán és kínai csapatok csaptak össze Peking közelében. A győztes japánok az általuk kiválasztott egyénekből új kínai kormányt állítottak fel. Ez oda vezetett, hogy kínai gerillák kezdtek harcolni az új kormány ellen.

Mivel a Pekingen kívül fekvő kolostorunkat francia felségterületnek ismerték el, megkímélték a közvetlen harcoktól. Eltévedt ágyú- és puskalövedékek azonban eltalálták az épületet, és megsebesítettek néhány személyt a több mint 5000 kínai lakos közül, aki a kolostorunknál keresett menedéket. Időközben a környéket a kínai gerillák uralták.

1937 szeptemberében mintegy 300 kínai fegyveres gerilla támadást intézett az épületeink ellen, fegyvereket, pénzt és élelmet keresve. Egyike voltam annak a tíz európainak, akiket túszokként magukkal hurcoltak. Miután hat napig fogva tartottak minket mint túszokat, engem az elsők között engedtek szabadon. Mivel a fertőzött élelemtől megbetegedtem, egy hónapot kórházban töltöttem.

Amikor kijöttem a kórházból, a szerzetesrendnek egy másik iskolájába helyeztek el Peking egyik biztonságosabb területén. 1938 januárjában Sanghajba küldtek, hogy ott tanítsak, de szeptemberben újra Pekingbe helyeztek tanítani. Az iskolaév leteltével azonban már nem újítottam meg a szerzetesi fogadalmamat. Hét évig éltem vallásos életet, és részesültem vallásos oktatásban, de nem találtam megelégedést az igazság utáni kutatásomban. Elhagytam hát a szerzetesrendet, hogy hazatérjek Budapestre.

Akkor már gyülekeztek a második világháború viharfelhői. Francia elöljáróim arra biztattak, hogy a transzszibériai vasúton térjek haza, részben a Szovjetunión keresztül. Ezen hazafelé tartó utazásom alatt jutottam el Moszkvába 1939. augusztus 27-én, és láttam a horogkeresztes zászlókat a Kreml falán.

Háborúban a világ

1939. augusztus 31-én érkeztem haza Budapestre. Másnap Németország lerohanta Lengyelországot, és elkezdődött a második világháború. Németország később megszegte a Szovjetunióval kötött megnemtámadási szerződést, és 1941. június 22-én Hitler hadserege megtámadta a Szovjetuniót. Egészen Moszkva külterületéig hatoltak előre, de a várost nem tudták elfoglalni.

Magyarország kormányzója békepaktumot kötött Németországgal, és a német csapatok szabadon vonulhattak át az országon. Én 1942-ben megnősültem, és 1943-ban behívtak a magyar hadseregbe. 1944 márciusában a németek megszállták Magyarországot, mivel Hitler nem volt megelégedve azzal, ahogyan Magyarország támogatta az ő háborús erőfeszítését. Abban az évben megszületett a fiunk. A Budapestet ért súlyos légitámadások elől a feleségem a fiammal vidékre költözött a feleségem szüleihez.

A háború iránya megváltozott, és a szovjet hadsereg Budapest felé közeledett, ahová 1944. december 24-én meg is érkezett. Én orosz fogságba estem, és hadifogoly lettem. Több ezer fogolytársammal együtt kényszerítve voltunk, hogy gyalog meneteljünk a mintegy 160 kilométerre délre fekvő Bajáig. Ott marhavagonokba zsúfoltak minket, és Temesvárra szállítottak, ahol egy nagy fogolytáborba kerültünk. A mintegy 45 000 hadifogoly közül legalább 20 000 meghalt 1945 elején tífuszjárvány következtében.

A mintegy 25 000 túlélőt augusztusban a Fekete-tengerhez vitték. Onnan körülbelül 20 000-et a Szovjetunióba deportáltak. A többi körülbelül 5000-et, akik betegek voltak, köztük engem is, visszairányítottak Magyarországra, és szabadon engedtek. Így a nyolc hónapi szörnyű fogság véget ért. Néhány héttel később újra találkozhattam a feleségemmel és a fiammal, és Budapesten folytathattuk az életünket.

A háború után sokak számára folytatódott a szenvedés. Kevés volt az élelem, és lesújtó volt az infláció. Egy magyar pengő 1938-as vásárlóértékéért most, 1946-ban 10³⁰ (1 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000) pengőt kellett fizetni! Idővel könnyebb lett az életünk, amikor hivatali munkát kaptam a vasútnál.

Megtalálom az igazságot

1955-ben a budapesti bérházban, ahol laktunk, Jehova egyik Tanúja kezdett beszélni a feleségemnek, Annának a Bibliáról. Nekem is felkeltette az érdeklődésemet, amikor Anna elmondta, hogy a Biblia nem tanítja, hogy a pokol a kínzás helye (Prédikátor 9:7, 12; Cselekedetek 2:31). Katolikusként soha nem tanulmányoztam a Bibliát, még akkor sem, amikor egyházi iskolákban különleges kiképzést kaptam. Egyszerűen elfogadtam az Írás-ellenes katolikus tantételeket, köztük a pokoltűz tanítását is. Most kezdtem megszeretni a bibliai igazságokat, különösen azokat, amelyek Isten Királyságáról szóltak, és arról, hogy miként fogja az megvalósítani Istennek azt a szándékát, hogy a földet paradicsommá teszi (Máté 6:9, 10; Lukács 23:42, 43; Jelenések 21:3, 4). Csodálatos boldogságot éreztem, amelyet soha azelőtt nem tapasztaltam.

Abban az időben fáradhatatlanul nyomoztak Magyarországon Jehova Tanúi után, és bebörtönözték őket, mivel bátran tanították az Isten Királyságával kapcsolatos igazságokat. Elolvastam a Tanúk minden irodalmát, amelyet megtalálhattam magyar nyelven, és hozzájuthattam angol és francia nyelvű kiadványokhoz is, amelyek nem voltak lefordítva magyar nyelvre. Mennyire hálás voltam azért, hogy megtanultam ezeket a nyelveket!

1956 októberében a magyarok fellázadtak az oroszok által rájuk erőszakolt kommunista uralom ellen. Budapesten súlyos harcok folytak. Sok személy szabadult ki a börtönökből, köztük Jehova Tanúi is. Ez alatt az idő alatt a feleségem és én megkeresztelkedtünk Jehova Istennek való önátadásunk jelképeként. Egy héttel később az orosz csapatok leverték a forradalmat. A kiszabadult Tanúknak vissza kellett menniük a börtönbe.

Értékes kiváltság

Mivel a prédikálómunkáért felelős testvérek többsége börtönben volt, egy keresztény hittársam megkérdezte tőlem, tudnék-e vállalni fordítást a bibliai irodalmunkból. Először magánleveleket kaptam Svájcból; ezekben Őrtorony-cikkek voltak legépelve francia nyelven. Ezeket fordítottam magyarra, és a lefordított cikkek példányait kapták meg a gyülekezetek.

Amikor Konrád János, a magyarországi fiókszolga 1959-ben kiszabadult a börtönből, ahol 12 évet töltött a keresztény semlegessége miatt, kineveztek fordítónak. Ezután angol nyelvű anyagot kaptam lefordításra. Rendszerint egy testvérnő volt a futár, akinek a nevét nem ismertem. Így esetleges elfogatásom és megkínzásom esetén sem tudtam volna elárulni a nevét.

Miután lefordítottam Az Őrtoronyt, Konrád testvér átnézte azt pontosság szempontjából. A lefordított cikkeket azután testvérnők gépelték le egészen vékony papírlapokra karbonpapír segítségével, 12 példányt készítve egyszerre. Így időnként minden jelenlévőnek saját gépelt példánya volt Az Őrtorony tanulmányozásán. Azután továbbadták a példányukat egy másik tanulócsoportnak. Gyakran előfordult azonban, hogy csak egy példányt tudtunk készíteni az Őrtoronyból minden egyes tanulócsoport számára. Ilyenkor az összes jelenlévőnek különösen oda kellett figyelnie és jegyzeteket kellett készítenie, hogy teljes hasznot meríthessen a bibliai megbeszélésből.

Amióta 1956-ban elkezdtem a fordítási munkát, egészen 1978-ig Az Őrtorony csak írógépen készült formában került szétosztásra magyar nyelven. 1978-tól 1990-ig stenciles, sokszorosított példányok készültek Az Őrtoronyról. És micsoda áldás számunkra, hogy 1990 januárjától mind Az Őrtorony, mind az Ébredjetek! folyóirat négyszínnyomású, gyönyörű nyomtatott példányait kaphatjuk kézhez!

A kommunista uralom alatt mindenki számára kötelező volt a világi munkahely. Így 22 évig, a világi munkahelyen 1978-ban történt nyugdíjazásomig, akkor végezhettem a fordítást, amikor nem dolgoztam a világi munkahelyemen. Ez rendszerint a kora reggeli és a késő esti órákban volt lehetséges. Miután nyugállományba kerültem, teljes időben szolgáltam mint fordító. Akkor még minden fordító otthon végezte ezt a munkát, és a betiltás miatt nehéz volt kapcsolatot tartani egymással. A rendőrség 1964-ben egyszerre tartott házkutatást több fordító otthonában, és sok anyagot és gépet kobzott el. A későbbi évek során gyakran volt részünk a rendőrség látogatásában.

Csodálatos áldások

A hatóságok 1969-ben elfogadták útlevél iránti kérelmemet, így Konrád János és én elutazhattunk Magyarországról Párizsba, hogy ott jelen legyünk Jehova Tanúinak a „Béke a Földön” elnevezésű nemzetközi kongresszusán. Micsoda áldás volt ez a találkozás más országbeli testvéreinkkel, és az is, hogy néhány napot Svájcban tölthettünk Jehova Tanúi berni fiókhivatalában. Az 1970-es években több Tanúnak volt lehetősége arra, hogy Ausztriába és Svájcba utazzon kongresszusokra.

Sok évi hatósági korlátozás után, 1986-ban megtarthattuk a kormányzat által engedélyezett első kongresszusunkat Budapesten, a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban. A több mint 4000 jelenlevőnek örömkönnyek szöktek a szemébe, amikor a testvéreiket és testvérnőiket köszönthették, és olvashatták a park bejárata fölött elhelyezett szembetűnő, üdvözlő feliratot.

Végül 1989. június 27-én a kormányzat törvényesen elismerte Jehova Tanúit. A hírt a magyar rádió és televízió jelentette be a testvérek és testvérnők örömére. Abban az évben minden korlátozás nélkül megtartottuk első kerületkongresszusunkat, azóta hogy közel 40 évvel korábban betiltották a munkánkat. Több mint 10 000-en voltak jelen ezen a találkozón Budapesten, és további ezrek a négy másik kongresszuson az országban. Milyen nagy öröm volt számomra, hogy legfiatalabb öcsémet és a feleségét ott láthattam Budapesten a megkereszteltek között!

Majd 1991 júliusában a legdédelgetettebb álmainkat is meghaladó áldásban lehetett részünk a budapesti kongresszuson a hatalmas Népstadionban, ahol több mint 40 000 küldött volt jelen. Ott abban a kiváltságban volt részem, hogy tolmácsolhattam a brooklyni főhivatal tagjainak előadásait.

Ma Anna és én jóval több mint 40 kedves testvérünkkel és testvérnőnkkel együtt Jehova Tanúi gyönyörű fiókhivatalában dolgozhatunk Budapest egyik peremvárosi részében. Itt a fordítói osztályon dolgozom egy nagyszerű fiatalokból álló csapattal együtt, Anna pedig a házimunkában vesz részt az intézményben.

Azon erőfeszítéseink ellenére, hogy megosszuk fiunkkal a bibliai igazságot, amikor felnőtt, nem fogadta el azt. Mindazonáltal most kedvező magatartást tanúsít az igazság iránt, és reméljük, hogy idővel Jehovát fogja szolgálni.

Feleségem és én igazán hálásak vagyunk azért, hogy megtaláltuk a szerető Istenünkkel, Jehovával kapcsolatos igazságot, és már több mint 40 év óta szolgálhatjuk őt. (Szanyi Endre elmondása alapján.)

[Kép a 21. oldalon]

Feleségemmel