Ahogyan a háború feldúlja a gyermekeket

A CSATA, mely egyike volt a Sierra Leonéban dúló polgárháború sok összetűzésének, 1995 korai szakaszában zajlott. Amint a fegyverek elhallgattak, a négyéves Tenneh, akinek a szülei már meghaltak a háborúban, sebesülten feküdt. Egy golyó fúródott a fejébe, a jobb szeme mögé, és az volt a veszély, hogy a golyó olyan fertőzést idéz elő, amely átterjed a kislány agyára, és megöli őt.

Tizenhat hónappal később egy angol házaspár intézkedett, hogy Tenneh Angliába repüljön egy műtétre. Egy sebészcsapat eltávolította a golyót, az emberek pedig a műtét sikere felett örvendeztek — afelett, hogy megmentettek egy fiatal életet. Az örömöt azonban az a tudat tompította, hogy Tenneh árva maradt, akit nem lett volna szabad, hogy lövés érjen.

Fegyverek, éhség és betegség

Bár Tenneh-t egy eltévedt golyó találta el, a gyermekek egyre inkább nem véletlen áldozatok, hanem inkább célpontok. Amikor etnikai viszály tör ki, a felnőttek legyilkolása nem elég — az ellenség gyermekeit jövőbeni ellenségnek tekintik. Ruandában egy politikai rádióriporter ezt mondta egy 1994-es rádióadás alkalmával: „Ahhoz, hogy megöld a nagy patkányokat, meg kell ölnöd a kicsiket.”

A legtöbb gyermek azonban, aki a háborúban hal meg, nem a bombák vagy a golyók, hanem inkább az éhség és a betegség áldozata. Az afrikai háborúkban például az élelmiszer- és az orvosi szolgáltatások hiánya körülbelül hússzor annyi embert ölt meg, mint a tényleges harc. A modern időkben könyörtelenül alkalmazzák a háborúnak azt a taktikáját, hogy elvágják az alapvető szállítmányok útját. A hadseregek a termőföldek nagy területein taposóaknákat raknak le, elpusztítják a magtárakat és a vízrendszereket, valamint lefoglalják a segélyszállítmányokat. Az egészségügyi központokat lerombolják, és így szétoszlik az orvosi személyzet.

Ezek a taktikák a gyermekeket érintik a leginkább. 1980 és 1988 között Angolában például 330 000, Mozambikban pedig 490 000 gyermek halt meg háborúval kapcsolatos okok miatt.

Nincs otthon, nincs család

A háború a szülők legyilkolásával árva gyermekeket hoz létre, valamint szétforgácsolja a családokat. Világszerte körülbelül 53 millió ember menekült el az otthonából, az erőszak fenyegetése miatt. Ez a földön körülbelül minden 115-dik embert érint! És ezeknek legalább a fele gyermek. A menekülés zűrzavarában a gyermekeket gyakran elszakítják a szüleiktől.

A ruandai viszály eredményeképpen 1994 végére 114 000 gyermeket szakítottak el a szüleitől. Egy 1995-ös felmérés szerint Angolában minden 5-dik gyermek hasonlót élt át. Sok gyermeknek, különösen a nagyon fiataloknak, az a lelki megrázkódtatás, hogy nincs a szüleivel, lesújtóbb, mint maga a háború zűrzavara.

Taposóaknák okozta gyilkolás

Szerte a világon gyermekek százezrei mennek ki a szabadba játszani, állatokat összeterelni, tűzifát gyűjteni vagy haszonnövényt ültetni, csak azért, hogy szétroncsolják őket a taposóaknák. Minden hónapban 800 embert ölnek meg a taposóaknák. 64 országban összesen körülbelül 110 millió taposóaknát raktak a földbe. Egyedül Kambodzsában körülbelül hétmillió ilyen aknát raktak le, s így minden gyermekre kettő jut belőle.

Több mint 40 ország, körülbelül 340 fajta aknát gyárt igen különböző alakzatban és színben. Némelyek úgy néznek ki, mint a kövek, mások mint az ananászok, megint mások úgy, mint kis zöld pillangók, amelyek helikopterekből óvatosan ereszkednek le a földre, anélkül hogy felrobbannának. A beszámolók azt állítják, hogy néhány taposóaknát játék alakúra terveztek, melyeket iskolák, valamint játszóterek közelében helyeztek el, ahol a nők és a gyermekek találják meg őket.

Egy gyalogsági akna elkészítése mindössze körülbelül 3 dollárba kerül, de egy aknának a felderítése és a földből való eltávolítása 300 és 1000 dollár között mozog. 1993-ban körülbelül 100 000 taposóaknát távolítottak el, de kétmillió újat raktak le. Mindezek türelmes gyilkosok, amelyek sohasem alszanak, nem tesznek különbséget a katonák és a gyermekek között, nem veszik figyelembe a békeszerződéseket, és közel 50 évig aktívak maradnak.

1996 májusában, két évvel a genfi (Svájc) tárgyalások után, a nemzetközi tárgyaló feleknek nem sikerült biztosítaniuk a taposóaknákra vonatkozó, egész világra kiterjedő tilalmat. Bár az aknák egyes fajtáit betiltották, mások használatára pedig korlátozásokat szabtak ki, a taposóaknákra vonatkozó teljes tilalmat a következő felülvizsgálati konferenciáig nem fogják újra áttekinteni — ezt a konferenciát 2001-re tervezik. Mostantól fogva addig a taposóaknák újabb 50 000 embert fognak megölni, és 80 000-et fognak megcsonkítani. Közöttük sok gyermek lesz.

Kínzás és megerőszakolás

A jelenkori háborúkban a gyermekeket megkínozzák, hogy így büntessék meg a szüleiket, vagy hogy így szedjenek ki belőlük információkat a szüleikről. Néha a viszály vad világában, minden ok nélkül, a gyermekek kínzását csupán szórakoztatás gyanánt teszik.

A szexuális erőszak, melybe beletartozik a megerőszakolás is, megszokott dolog a háborúban. A Balkánon folytatott harcok során az volt az eljárásmód, hogy megerőszakolják a tizenéves lányokat, és arra kényszerítsék őket, hogy hordják ki az ellenség gyermekét. Ehhez hasonlóan a ruandai katonák fegyverként használták a megerőszakolást, hogy így tönkretegyék a családi kötelékeket. Néhány rajtaütés alkalmával szinte minden tizenéves lányt megerőszakoltak, aki túlélte a milícia támadását. Sok teherbe esett lányt elutasított a családja és a közösség. Néhány lány magára hagyta a babáját, mások pedig megölték magukat.

Érzelmi gyötrelem

A háborúban a gyermekek gyakran szörnyűbb élményeken mennek keresztül annál, ami sok felnőttnek csak a legrosszabb rémálmában jön elő. Szarajevóban például egy 1505 gyermek bevonásával végzett felmérés megmutatta, hogy gyakorlatilag mindannyian átéltek már ágyúzást. Több mint felére rálőttek, és kétharmaduk volt már olyan helyzetben, amelyben arra számított, hogy meg fogják ölni.

Egy felmérést 3000 ruandai gyermek bevonásával végeztek el, és arra jöttek rá, hogy a népirtás alatt 95 százalékuk volt szemtanúja erőszaknak és gyilkolásoknak, 80 százalékuk pedig elvesztett családtagokat. Szinte egyharmaduk látott megerőszakolást vagy szexuális zaklatást, több mint egyharmaduk látta, hogy más gyermekek részt vesznek a gyilkolásokban vagy a verésekben. Az ilyen élmények feldúlják a fiatalok elméjét és szívét. A volt Jugoszláviából származó egyik beszámoló, amely lelki megrázkódtatást átélt gyermekekről szól, a következőket jelentette ki: „Az esemény emlékei velük maradnak . . . rendkívüli rémálmokat okoznak nekik, a lelki megrázkódtatást kiváltó eseményekről naponta tolakodó képek villannak fel előttük, félelmet, bizonytalanságot és keserűséget okozva nekik.” A ruandai népirtást követően a National Trauma Recovery Centre (nemzeti központ a lelki megrázkódtatást szenvedett emberek felépüléséért) egyik pszichológusa a következőkről számolt be: „A gyermekeknél megnyilvánuló tünetek között vannak a rémálmok, az összpontosításbeli nehézség, a depresszió és a jövővel kapcsolatos reménytelenség érzete.”

Hogyan lehet segíteni a gyermekeknek?

Sok kutató úgy véli, hogy a lelki megrázkódtatás nem múlik el, ha a gyermekek elfojtják az érzéseiket és az emlékeiket. A gyógyulás gyakran akkor kezdődik, amikor a gyermek úgy száll szembe a rossz emlékekkel, hogy egy együtt érző és jól tájékozott felnőttel beszél a történtekről. „Félig megnyertük a csatát, ha a valóban zaklatott gyerekek megnyílnak és szabadon beszélnek” — mondta egy szociális dolgozó Nyugat-Afrikában.

Egy másik fontos segítség az érzelmi fájdalom gyógyulásában a család és a közösség erős egysége és támogatása. Mint minden gyermeknek, a háború áldozatainak is szeretetre, megértésre és empátiára van szükségük. De valóban van okunk elhinni, hogy van remény minden gyermeknek egy boldog jövő élvezésére?

[Kiemelt rész a 8. oldalon]

Úgy nézett ki, mint egy labda

Laoszban egy lány és a testvére útban voltak, hogy indiai bivalyt legeltessenek. A lány meglátott valamit egy árokban, ami úgy nézett ki, mint egy labda. Felvette, és odadobta a testvérének. A labda a földre esett és felrobbant — azonnal megölte a fiút.

[Kiemelt rész a 9. oldalon]

Csupán egy a több ezer közül

Amikor harc tört ki Angolának azon a vidékén, ahol egy 12 éves árva kislány, Maria élt, a lányt megerőszakolták, és ő teherbe esett. Amikor a harcok erősödtek, Maria elmenekült, és 300 kilométert gyalogolt egy biztonságosabb területre, ahol bement egy központba, amelyet hontalan gyermekek számára hoztak létre. Mivel még oly fiatal volt, korán jöttek a szülési fájdalmai, és nagy nehézségek árán hozott világra egy koraszülött csecsemőt. A baba csak két hétig élt. Maria pedig egy héttel később halt meg. Maria csupán egyike annak a több ezer gyermeknek, akiket megkínoztak és megerőszakoltak a mostani háborúk során.

[Kiemelt rész a 9. oldalon]

Feldúlt elmék és szívek

Azt, hogy gyakran milyen hatással van a gyermekekre az erőszak, jól szemlélteti a nyolcéves Shabana esete, aki Indiában él. Látta, amint egy csőcselék halálra veri az édesapját, majd lefejezi az édesanyját. Elméje és szíve érzéketlen marad, mely eltakarja a borzalmat és a veszteséget. „Nem hiányoznak a szüleim — mondja színtelen, érzéketlen hangon. — Nem gondolok rájuk.”