Ahogyan az inkák elvesztették aranybirodalmukat

AZ ÉBREDJETEK! PERUI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

Napfelkelte. A hófedte Andok hegységet a reggeli égboltra kiáradó fénysugarak halvány rózsaszínűre festették. A korán kelő indiánok élvezték a meleget, amely a 4300 méteres magasságban lévő hideg éjszaka fagyosságát eloszlatta. A nap sugarai lassan leértek, hogy körülfogják az Inka Birodalom fővárosában, Cuzco (jelentése: ’a világ köldöke’) közepén lévő Naptemplomot. Az aranyból készült falak visszatükrözték a napsugarakat. Színarany lámák, vikunyák és kondorok szikráztak az Inkaa kertjében a templom előtt. Az arra járók csókokat dobtak a levegőbe istenük, a Nap imádataként. Mennyire hálásak voltak az életükért, és hogy a nap áldását élvezik, amely a hiedelmük szerint a megélhetésüket biztosította!

A XIV. és a XVI. század között egy nagy aranybirodalom volt uralmon Dél-Amerika nyugati partvidékén. Mivel kiváló építészek és szakemberek uralkodtak, az inkák olyan népet alkottak, amely úgy volt megszervezve, hogy társadalmi szempontból fellendüljön. A mesés Inka Birodalom határa majdnem 5000 kilométerre terjedt ki, mely a jelenlegi Kolumbia déli részétől egészen Argentínáig tartott. Sőt „az inkák azt gondolták, hogy szinte az egész világ a befolyásuk alatt áll” (National Geographic). Úgy hitték, hogy birodalmuk határain túl semmi sincs, amit érdemes lenne meghódítani. A világ többi része pedig még azt sem tudta, hogy létezik ilyen birodalom.

Kik voltak az inkák? Mi volt az eredetük?

Kik jöttek az inkák előtt?

A régészeti leletek megmutatják, hogy nem az inkák voltak a kontinens eredeti lakói. Más, jól fejlett kultúrák több száz vagy több ezer évvel megelőzték őket. Ezeket a régészek a következőképpen csoportosították: Lambayeque-, Chavín-, Moche-, Csimu- és Tiahuanaco-kultúra.

Ezek a korai népcsoportok különböző állatokat imádtak: a jaguárokat, a pumákat, sőt még a halakat is. A hegyi istenek hódolata széles körben elterjedt közöttük. Fazekasságuk megmutatta, hogy néhány törzs szeximádatot gyakorolt. A Titicaca-tó közelében, fent a Peru és Bolívia között húzódó határon, egy törzs olyan templomot épített, amelyben falloszra hasonlító jelképek voltak — ezeket termékenységi rítusokon imádták, hogy biztosítsák a Pacsamamától (jelentése: ’földanya’) származó jó termést.

Mítosz és valóság

Úgy 1200 körül jelentek meg az inkák. Garcilaso de la Vega krónikás szerint, aki egy inka hercegnő és egy spanyol lovag és földbirtokos fia volt, a mítosz úgy tartja, hogy a legelső inkát, Manko Kapakot és húgát — s egyben feleségét — az apjuk, a napisten leküldte a Titicaca-tóhoz, hogy minden népet a napimádathoz hozzanak. Napjainkban ezt a legendát még mindig elmondják néhány iskolában a gyermekeknek.

A mítosztól eltekintve azonban az inkák valószínűleg az egyik Titicaca-tónál lévő törzstől, a tiahuanacóktól származnak. Idővel a terjeszkedő birodalom a leigázott törzsek sok, jól megszervezett munkáját a saját kezébe vette, valamint a már felépített csatornákat és teraszokat kiterjesztette és tökéletesítette. Az inkák kitűntek a kolosszális építmények építésében. Sok elgondolás létezik arról, hogy miként tudták összerakni az építészek a Sacsayhuaman-templomerődöt, mely egy magas fennsíkról uralja Cuzco várost. Hatalmas méretű, 100 tonnás monolitokat illesztettek egymáshoz. Nem használtak habarcsot az összekötésükhöz. A földrengések nem sok kárt tettek a jól megmunkált és összeillesztett kövekben, melyeket az ősi Cuzco város falaiban találtak.

A ragyogó Naptemplom

Cuzco uralkodói városában az inkák papságot szerveztek a napimádatra egy kifényesített kövekből épült templomban. A belső falakat színarannyal és színezüsttel díszítették. A papsággal együtt különleges kolostorokat alapítottak — ilyen volt például egy közvetlenül Limán kívül elhelyezkedő rekonstruált kolostor a Pacsakamak Naptemplomnál. Kiemelkedő szépségű szűzeket neveltek már nyolcéves koruktól fogva, hogy „napszüzek” legyenek. Régészeti bizonyítékok megmutatják, hogy az inkák emberáldozatokat is bemutattak. Gyermekeket áldoztak az apuknak, vagyis a hegyi isteneknek. Néhány gyermek testét megfagyottan találták meg az Andok csúcsain.

Bár az inkák és a korábbi törzsek nem ismerték az írást, kifejlesztettek egy rendszert, mellyel a quipunak nevezett eszköz felhasználásával feljegyzéseket készítettek. Ez „egy olyan eszköz volt, amely egy fő fonalból állt, és ehhez kisebb, különböző színű fonalakat kötöttek és csomóztak — ezeket az ősi peruiak használták” olyan emlékeztető segédeszközként, amelyre a kijelölt leltár és feljegyzések készítőjének volt szüksége (Webster’s Ninth New Collegiate Dictionary).

Hogyan egységesítették a birodalmat?

A szigorú törvények és a megtervezett hadművelet szilárdan megalapozott egy központi kormányzatot. Az volt az első követelmény, hogy mindenki megtanuljon kecsuául, az inkák nyelvén. Az El Quechua al Alcance de Todos (A kecsua nyelv mindenki számára elérhető) című könyv azt írja, hogy „a kecsua nyelvet” tekintik „a dél-amerikai dialektusok közül a legátfogóbbnak, a legváltozatosabbnak, valamint a legválasztékosabbnak”. Még mindig körülbelül ötmillió ember beszéli a perui hegyekben, és még több millióan abban az öt országban, amelyek részei voltak a birodalomnak. A Titicaca-tó délkeleti részén egy csoport még mindig beszéli az ajmarát, azt a nyelvet, amely az inkák előtti kor kecsua nyelvéből ered.

A kecsua nyelv használata egységesítő hatással volt a mintegy 100 leigázott törzsre, és segítségére volt a falu curacájának (urának), aki minden egyes csoportot vezetett. Mindegyik családnak ki volt utalva egy megművelésre váró földdarab. A hódítás után az Inka megengedte, hogy folytatódjanak a helybeli törzsek táncai és ünnepségei, gondoskodott színházi bemutatókról, valamint játékokról, hogy az összes leigázott népet megelégedettséggel töltse el.

A mitaadó

Az egész birodalomban semmiféle pénzegység sem létezett, és ez azt jelentette, hogy önmagában az aranynak semmi értéke sem volt az emberek számára. Vonzereje abban rejlett, hogy visszatükrözte a napot. Az egyetlen követelmény a kirótt mitaadó (a kecsua szó jelentése: ’váltás’) volt, mely azt jelentette, hogy az alattvalók felváltva végezzenek kényszermunkát az inkák számos út- és házépítésein. Ily módon, a törvény által több ezer indián munkást toboroztak.

A mitamunkások felhasználásával az Inka építészmesterek több mint 24 000 kilométer hosszú úthálózatot építettek ki! Cuzcótól indulva az inkák létrehoztak egy kőből készült útrendszert, hogy a birodalom legtávolabbi pontjait összekössék. Ezeket képzett hírvivő futárok használták, akiket chasquiknek hívtak. Őket olyan kunyhókban állomásoztatták, amelyek körülbelül 1-3 kilométerre voltak egymástól. Mikor megérkezett egy chasqui az üzenettel, a következő chasqui elkezdett mellette futni, mint egy váltófutó. Ezt a rendszert használva egy nap 240 kilométert tudtak megtenni. Az uralmon lévő Inka így nagyon hamar híreket kapott az egész birodalmából.

Az utak mentén az Inka nagy raktárakat alapított. Ezeket élelmiszerrel és ruhával tartották mindig feltöltve, hogy azokat az Inka hadseregei használják, ha hódító utakon vannak. Az Inka minden lehetséges alkalommal elkerülte a háborút. Azt a stratégiát alkalmazta, hogy megbízottakat küldött ki, hogy meghívja a törzseket, jöjjenek az uralma alá, azzal a kikötéssel, hogy elfogadják a napimádatot. Ha ennek eleget tettek, megengedték nekik, hogy tovább éljenek a saját törzsükben, melyet képzett inkaoktatók irányítottak. Ha pedig elutasították az ajánlatot, könyörtelen hódítás áldozataivá váltak. Az ellenség holttestének koponyáját serlegként használták, melyből csicsát — kukoricából készült erős italt — ittak.

A kilencedik Inka, Pachacuti uralkodása (1438-tól) és fia Topa Inka Yupanqui, valamint Huayna Capac hódító államférfi idejében a birodalom gyorsan kiterjesztette határait, és észak—dél irányban elérte a legnagyobb méretét. Ez azonban nem tartott sokáig.

Támadók északról

Francisco Pizarro spanyol hódító és katonái körülbelül 1530-ban jöttek le Panamából, mivel az ezen az ismeretlen földön lévő aranyról szóló híresztelések csalogatták őket, amely területet akkor polgárháború szabdalt fel. A jog szerinti trónörököst, Huascár herceget legyőzte és bebörtönözte Atahualpa nevű féltestvére, aki a főváros felé igyekezett.

Pizarrót és embereit a Cajamarca belvárosába való fárasztó menetelés után a trónbitorló Atahualpa nagyszerű fogadtatásban részesítette. Ennek ellenére egy árulás miatt a spanyoloknak sikerült őt leráncigálniuk a gyaloghintójáról, és fogságban tartaniuk, mialatt a spanyolok Atahualpa meglepett és felkészületlen csapataiból több ezer embert leöldököltek.

Atahualpa azonban még a fogsága alatt is folytatta a polgárháborút. Hírvivőket küldött Cuzcóba, hogy öljék meg féltestvérét, Inka Huascárt, valamint a királyi család több száz tagját. Ezzel akaratlanul is megkönnyítette Pizarro hódítói tervét.

Látva a spanyoloknak az arany és ezüst utáni mohó vágyát, Atahualpa megígérte, hogy szabadulása váltságdíjaként teletölt egy nagy szobát aranyból és ezüstből készült dísztárgyakkal. De mindhiába. Újra árulás jött közbe! Miután a megígért váltságdíjat felhalmozták, Atahualpát, a 13. Inkát, akit a szerzetesek bálványimádónak tekintettek, először megkeresztelték katolikusnak, majd megfojtották.

A vég kezdete

Atahualpa fogsága és meggyilkolása végzetes csapást jelentett az Inka Birodalomnak. Az indián lakosság azonban ellenállt a támadóknak, és a birodalom haláltusája még további 40 évig tartott.

Amikor erősítés érkezett, Pizarro és az összes katonája égett a vágytól, hogy Cuzcóba menjen, s még több inka aranyra tegye rá a kezét. Az arany utáni keresésben a spanyolok nem vonakodtak attól, hogy kegyetlen kínzásokat hajtsanak végre azért, hogy az indiánokból kiszedjék a kincs titkát, vagy hogy megfélemlítsenek és lecsendesítsenek bármilyen ellenállót.

Pizarro II. Manco herceggel együtt, aki Huascár testvére és a következő Inka (Manco Inka Yupanqui) lett volna, előrenyomult Cuzcóba, és felkutatta az egész város roppant nagy mennyiségű aranykincseit. A legtöbb aranyképet rúdaranyba olvasztották Spanyolország részére. Nem csoda, ha az angol kalózok alig várták, hogy megszerezzék a spanyol vitorlás hajókat, amelyek Peru bőséges kincseit szállították! Kincsekkel jól megrakottan hagyta el Pizarro azt a partot, ahol 1535-ben megalapította Lima városát, uralkodói központját.

Manco Inka Yupanqui ekkorra már teljesen tisztán látta a hódítók kapzsiságát és árulását, s lázadást szított. Mások is lázadtak a spanyolok ellen, de végül félreeső helyekre kellett visszavonulniuk az indiánoknak, hogy amennyire csak tudnak, ellenálljanak. Egyik ilyen menedékhely lehetett a hegyekbe elrejtett Machu Picchu nevű szent város.

Az utolsó Inka

Utolsó eseményként Tupac Amaru lett az Inka (1572-ben), aki Manco Inka Yupanqui egyik fia volt. Ekkor spanyol alkirályok uralkodtak Peruban. Toledo alkirály célja az volt, hogy elpusztítsa az inkákat. Hatalmas sereggel ment a Vilcabamba nevű területre. Tupac Amarut elfogták az őserdőben. Őt és várandós feleségét Cuzcóba vitték kivégzésre. Egy kanari indián emelte fel a kivégzőbárdot Tupac Amaru fölé. Több ezer indián gyűlt össze a téren, és hangosan nyöszörögtek Inkájuk miatt érzett sajnálkozásukban, amint azt egyetlen csapással lefejezték. Vezéreiket halálra kínozták vagy felakasztották. Kegyetlen gyorsasággal ért véget az Inkák uralma.

A kinevezett alkirályok, sok katolikus szerzetessel és pappal együtt, lassan kiterjesztették jó és rossz befolyásukat az indiánokra, akiket hosszú ideig egyszerűen csak rabszolgáknak tekintettek. Közülük sokat kényszerítettek arra, hogy arany- vagy ezüstbányában dolgozzon — ezek egyike egy ezüstércben gazdag hegy volt Potosíban (Bolívia). Hogy túléljék az embertelen állapotokat, azok az indiánok, akikkel rosszul bántak, a kábítószer hatása miatt a kokalevél használatához folyamodtak. Peru és Bolívia csak a XIX. század elején nyerte el függetlenségét Spanyolországtól.

Az inkák modernkori leszármazottai

Modern korunkban milyen helyzetben vannak az inkák leszármazottai? Peru fővárosa, Lima sok más modern városhoz hasonlóan, polgárok millióitól nyüzsög. Kint a megyékben azonban néha úgy tűnik, mintha már száz éve megállt volna az idő. Sok elszigetelt falut még mindig a katolikus papok tartanak a kezükben. Az indián földművesnek a fő vonzerőt a falu terén lévő katolikus templom jelenti. A pompásan felöltöztetett sok szentszobor, a többszínű lámpák, az aranyoltár, az égő gyertyák, a pap misztikus kántálása a ceremóniákon, és különösen a táncok és ünnepségek mind hatást gyakorolnak a kikapcsolódás iránti szükségletére. Az ilyen szemet gyönyörködtető kikapcsolódási formák azonban sohasem szűntek meg az ősi hiedelmekkel együtt. A kokalevélről azt gondolják, hogy misztikus ereje van, használata pedig még mindig sok ember életére gyakorol hatást.

Megfékezhetetlen szellemükkel az inkák ezen leszármazottai — kik közül sokan most már félvérek —, meg tudták őrizni színes táncaikat és tipikus huainozenéjüket. Még ha először zárkózottan viselkednek is az idegenekkel szemben, öröklött vendégszeretetük előbújik belőlük. Akik személyesen ismerik az Inka Birodalom ezen leszármazottait — akik megfigyelik az életben maradásukért folytatott mindennapos küzdelmüket, és odamennek hozzájuk, érintkezésbe lépnek velük és törődnek velük —, azoknak valóban szívet tépő az inkák története!

Az oktatás változásokat hoz

Az Ébredjetek! egyik interjújában Valentin Arizaca, a Titicaca-tó partján lévő Socca faluban élő, ajmarául beszélő indiánok egyik leszármazottja a következőt mondta: „Mielőtt Jehova Tanúja lettem, névleges katolikus voltam. Néhány barátommal együtt sok pogány gyakorlatot folytattam. Kokalevelet is rágtam, most már azonban mindezzel felhagytam.”

Nagyon jól emlékezve arra a sok babonára, amely állandóan félelemmel töltötte el azt illetően, hogy az apuk nemtetszését vonja magára, a 89 éves Petronila Mamani ezt mondta: „Rendszeresen áldozatokat mutattam be, hogy megbékítsem a hegyi isteneket, és hogy biztosítsam a megélhetésemet. Semmiképpen sem akartam magamra vonni a nemtetszésüket, és nem akartam megkockáztatni az ebből eredő csapásokat. Most, időskoromra megtanultam másképp látni a dolgokat. A Bibliának és Jehova Tanúinak köszönhetően megszabadultam ettől a gondolkozástól.”

Jehova Tanúi sok kecsua és ajmara nyelven beszélő indiánt tanítanak meg olvasni. Ők cserében másokat tanítanak a Bibliából. Így több ezer inka és spanyol indián részesül oktatásban annak érdekében, hogy megjobbítsa az életét. Megismerik Istennek a Bibliában található ígéretét is egy jogossággal teljes, békés és igazságos új világról, amely hamarosan létrejön az egész földön (2Péter 3:13; Jelenések 21:1–4).

[Lábjegyzet]

[Térkép a 15. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Az inkák aranybirodalma

DÉL-AMERIKA

Cuzco

Potosí

INKA BIRODALOM

KARIB-TENGER

CSENDES-ÓCEÁN

KOLUMBIA

ECUADOR

ANDOK

PERU

Cajamarca

Lima

Pacsakamak

Vilcabamba

Machu Picchu

Cuzco

Titicaca-tó

BOLÍVIA

CHILE

ARGENTÍNA

[Kép a 16. oldalon]

Fent: az eredeti Naptemplom szolgál alapjául ennek a katolikus templomnak Cuzcóban

[Kép a 16. oldalon]

Balra: az inkák kora előtti időből származó falloszra hasonlító jelkép a chucuitói templomban

[Kép a 16. oldalon]

Jobbra: az inka áldozatok vére ezeken a kőfaragásokon folyt le

[Kép a 17. oldalon]

Jobbra: öntözött teraszok a Cuzco közelében lévő Machu Picchuban

[Kép a 17. oldalon]

Lent: kilátás egy ősi kapualjból Machu Picchuban

[Kép a 17. oldalon]

Jobbra lent: a Sacsayhuaman-templomerőd 100 tonnás tömbjei