Lehetséges megbocsátani és felejteni?

TÖBB mint fél évszázad telt el a II. világháború 1945-ös befejezése óta. Ez a világméretű háború messze a legkegyetlenebb és legköltségesebb háború volt az emberiség egész történelmében.

A II. világháború hat évig tartott, s körülbelül 50 millió ember — ideértve civileket is — életét követelte. Rengeteg személyt megnyomorítottak fizikailag, szellemileg és érzelmileg. Sokakban, akik átélték a vészterhes háborús éveket, még mindig nem halványodtak el az elkövetett embertelenségek és a szeretett hozzátartozók elvesztésének fájdalmas emlékei.

Emlékünkben élnek azok az embertelenségek, melyeket a nácik követtek el a holocaust során, amikor is ártatlan áldozatok millióit mészárolták le. Európában és Ázsiában egyaránt sok embertelenséget követtek el a megszálló csapatok; ezek a hadseregek meggyilkolták, megerőszakolták, kifosztották és rettegésben tartották a civil lakosságot. Ezenfelül még sok ember áldozatává vált azoknak a légitámadásoknak is, melyek tönkretettek, megsebesítettek és megöltek számtalan ártatlan férfit, nőt és gyermeket. Keserves tapasztalatokon mentek keresztül a világ különböző csataterein küzdő harcosok milliói is.

Szellemi és érzelmi sebek

A II. világháború borzalmas eseményei következtében szerzett sok szellemi és érzelmi seb kitörölhetetlenül ott marad annak a rengeteg embernek az elméjében, aki akkoriban élt és még ma is életben van. Szeretnék kitörölni mindezeket a rettenetes, keserű emlékeket az emlékezetükből, de nem tudják. Néhány személyhez vissza-visszatér az ilyen rémtettek képe, és gyötri, mint egy ismétlődő rémálom.

Mások azonban nem akarnak felejteni; vagy azért nem, mert megtorlást szeretnének, vagy mert szeretnék megadni a tisztességet az elesettek emlékének. Ezenkívül széles körben úgy érzik, hogy a múlt embertelenségeire emlékeznie kell az emberi családnak, hogy így azok sohase ismétlődhessenek meg.

Néhány évvel ezelőtt, 1994—95-ben az a légkör, amelyben megemlékeztek a D-nap (a szövetségesek normandiai partraszállása 1944 júniusában) 50. évfordulójáról és arról, hogy Európában véget ért a II. világháború (1945 májusa), megmutatta, hogy az események sok szemtanúja számára nagyon nehéz a megbocsátás és a felejtés. Gyakran lehetetlenség, hogy a korábbi ellenségek között a kibékülés legkisebb jele is látszódjon. Így hát a brit veteránok nem voltak hajlandók meghívni a német képviselőket arra az ünnepségre, melyet a szövetségesek normandiai partraszállásának emlékére tartottak.

Azokról az embertelenségekről, melyeket a nácik követtek el a II. világháborúban s a megbocsátás és felejtés nehézségéről Vladimir Jankelevics így fejezte ki véleményét: „Ami a felháborító bűntetteket illeti, az a természetes ösztön . . ., hogy az ember feldühödik, szenvedélyesen harcol a felejtés ellen és üldözi a bűnözőket az egész földön — ahogy azt a szövetségesek nürnbergi törvényszékének a bírói is ígérték.” Ugyanez az író így folytatta: „Boldogan mondanánk átfogalmazva az imát, melyet Jézus intézett Istenhez a Szent Lukács evangéliumának szavai szerint: Atyám! Ne bocsásd meg nekik, mert tudják mit cselekszenek.” (Vesd össze: Lukács 23:34.)

Sajnos 1945-től mind a mai napig vér mocskolja be a földet számtalan további embertelenség miatt, amelyet Kambodzsában, Ruandában és Boszniában követtek el, hogy csak néhány helyet említsünk. Ezek az embertelenségek milliónyi halottat, rengeteg életben maradt özvegyet és árvát, derékba tört életeket, valamint borzasztó emlékeket hagynak maguk után.

Kétségtelen, hogy a XX. század a példa nélküli kegyetlenség időszaka. Egészen úgy történik minden, ahogy a bibliai prófécia hosszú idővel ezelőtt pontosan megjövendölte erről a korszakról — az emberekről bebizonyosodik, hogy „kegyetlenek” és „a jónak nem kedvelői” (2Timótheus 3:1–5; Jelenések 6:4–8).

Mit kellene tennünk?

Az emberek, amikor szembe találják magukat az ilyen kegyetlenségekkel, különféleképpen reagálnak. De mi a helyzet velünk? Vajon emlékeznünk kell? Vagy felejtenünk? Vajon azt jelenti az emlékezés, hogy keserű rosszakaratot táplálunk a korábbi ellenségekkel szemben, visszautasítva a megbocsátást? Másrészt vajon azt jelenti a megbocsátás, hogy valaki felejthet olyan értelemben, hogy teljesen kitörli a rossz emlékeket?

Mit gondol az emberiség Teremtője, Jehova Isten a mi időnkben és a múltban elkövetett borzalmas bűntettekről? Megbocsát majd a gaztettek elkövetőinek? És nincs túl késő ahhoz, hogy Isten kárpótolja az embertelenségek során megölt áldozatokat? Mivel ezek az embertelenségek már évezredek óta tartanak, vajon van biztos reményünk arra, hogy valaha is véget érnek majd? Hogyan fogja végül a Mindenható Isten helyrehozni ezeket a bonyolult ügyeket?

[Kép a 4. oldalon]

A mészárlások áldozatainak a gyermekeit menekülttáborokban gyűjtik össze

[Forrásjelzés]

UN PHOTO 186797/J. Isaac

[Kép forrásának jelzése a 3. oldalon]

U.S. Navy photo