A katolikus egyház és a holocaust

Az Ébredjetek! Olaszországi Tudósítójától

A KATOLIKUS EGYHÁZ már egészen 1987-től azokról a terveiről beszél, hogy elkészít egy olyan dokumentumot, amelyben elismeri, hogy ő is felelős a holocaustban történtekért. Nagy várakozás övezte azt az eseményt, amikor 1998 márciusában a Vatikánban működő Zsidósággal Való Vallási Kapcsolatok Bizottsága kiadta az Emlékezünk: megfontolások a Soáróla című dokumentumot.

Bár voltak, akik értékeléssel fogadták a dokumentumot, sokan elégedetlenek voltak a tartalmával. Miért? Mit kifogásoltak benne?

Antijudaizmus és antiszemitizmus

A vatikáni dokumentum különbséget tesz az antijudaizmus és az antiszemitizmus között — az előbbiben az egyház elismeri bűnösségét, az utóbbiban viszont tagadja. Sokakban kétségeket támaszt ez a különbségtétel és az ebből adódó végkövetkeztetés. Ignatz Bubis német rabbi ezt mondta: „Nekem úgy tűnik, mintha azt mondanák, hogy ez nem a mi hibánk, hanem valaki másé.”

Bár Giorgio Vecchio olasz katolikus történész elfogadja az antijudaizmus és az antiszemitizmus közötti különbségtételt, rámutat, hogy „még annak megértése is gondot okoz, hogy a katolikus antijudaizmus miként járulhatott hozzá az antiszemitizmus kialakulásához”. Érdekes, hogy a vatikáni L’Osservatore Romano című lap 1895. november 22/23-ai száma egy levelet közölt le, melyben ez állt: „Lényegében minden őszinte katolikus antiszemita — mint ahogy a papság is a tantétel és a szolgálat kötelezettsége miatt.”

De a vatikáni dokumentumnak az a része váltotta ki a legnagyobb bírálatot, amely XII. Pius cselekedeteit védte, akit a II. világháború előestéjén neveztek ki pápának. XII. Pius nunciusként (pápai legátusként) szolgált Németországban 1917-től 1929-ig.

XII. Pius hallgatása

Francesco Margiotta Broglio olasz jogász nem hitte, hogy a dokumentum „valami újat vagy új magyarázatokat közölne XII. Pius pápának az igen széles körben vitatott kérdéséről, az úgynevezett »hallgatásáról«, valamint arról, hogy állítólag szimpatizált a németekkel, és hogy a pápasága előtt és alatt diplomáciai tevékenységet folytatott a náci rezsimmel”.

A kommentátorok többsége egyetért azzal, hogy függetlenül attól, miként tekinti valaki az Emlékezünk dokumentum jelentőségét, az a kérdés „teljesen nyitva áll”, hogy a katolikus egyház vezetői miért maradtak csendben, amikor a náci koncentrációs táborokban népirtás folyt. George Mosse amerikai történész szerint azzal, hogy XII. Pius a hallgatást választotta, „megmentette az egyházat, de feláldozta annak erkölcsi üzenetét. Ez az ember úgy viselkedett, mint az Állam egyik feje, és nem úgy, mint egy pápa.” A jól tájékozott vatikáni megfigyelők úgy vélik, hogy azért késett ennek a dokumentumnak a kiadása, mert nehéz volt XII. Piusnak a holocaustban betöltött szerepével foglalkozni.

Sokakat felbosszantott, hogy a dokumentum védi XII. Pius pápát. „Mivel hallgatás övezi a »pápa hallgatását«, ez a dokumentum csalódást okoz” — írja Arrigo Levi. Elie Wiesel, aki 1986-ban Nobel-békedíjas lett, ezt mondta: „Úgy tűnik nekem, hogy enyhén szólva eretnekség azt állítani, hogy nekünk, zsidóknak hálásnak kell lennünk XII. Piusnak.”

A felelősség áthárítása

A dokumentum elfogadja a katolikus teológusoknak azt a hagyományos különbségtételét, mely szerint az egyház mint intézmény szent, és Isten megőrizte a tévelygéstől, míg a bűnös tagjai vétkesek mindenféle gonoszság elkövetésében. A vatikáni bizottság ezt írja: „más keresztények lelki ellenállása és konkrét tevékenysége nem volt olyan, mint amilyen Krisztus tanítványától elvárható lett volna . . . [Az ilyeneknek nem] volt elég erejük ahhoz, hogy tiltakozó szavukat felemeljék . . . Mélységesen fájlaljuk az Egyház e fiainak és leányainak hibáit és vétkeit.”

A többségnek azonban úgy tűnt, hogy a legutóbb tett nyílt bocsánatkérésekhez képest komoly hátralépést jelent az, ha a vétkességet csupán az egyház egyes tagjaira hárítják, ahelyett hogy az egész intézmény vétkének fogadnák el. Például a franciaországi római katolikus egyház kibocsátott egy hivatalos „bűnbánó nyilatkozatot”, kérve Istent és a zsidó népet, hogy bocsásson meg a „közömbösségért”, melyet a katolikus egyház mutatott a zsidók üldözése iránt a háború idején fennálló francia vichyi kormány alatt. Egy közleményben, melyet Olivier de Berranger érsek olvasott fel, az egyház beismerte: hagyta, hogy saját érdekei „elhomályosítsák a Bibliában lefektetett kötelességet, mely szerint tiszteletet kell mutatni minden ember iránt, aki Isten képmására van teremtve”.

A francia nyilatkozat többek között kijelentette: „Az egyháznak el kell ismernie, hogy ami a zsidók üldözését, s főleg a különféle antiszemita intézkedéseket illeti, melyeket a vichyi kormány rendelt el, jóval nagyobb volt a közömbösség, mint a felháborodás. Csend uralkodott, ritkák voltak az áldozatok érdekében mondott szavak . . . Ma beismerjük, hogy hiba volt ez a csend. Elismerjük azt is, hogy az egyház Franciaországban nem teljesítette küldetését mint az emberek lelkiismeretének a formálója.”

Több mint 50 évvel a Soá, vagyis a holocaust szörnyű tragédiája után a katolikus egyháznak eddig még nem sikerült megbékélnie a saját múltjával, melyet minden túlzás nélkül kétértelműnek és hallgatagnak lehet nevezni. Vannak azonban olyanok, akiknek sohasem kellett semmiféle ilyen lépést megtenniük. Ők Jehova Tanúi, egy vallási kisebbség, amelyet kegyetlenül üldöztek a nácik, és amely nem alacsonyodott le odáig, hogy megalkudjon.

Amint az mostanában egyre inkább világossá válik, az egyháztagokkal ellentétben a Tanúk leleplezték a náci brutalitást. Ezt nem csupán egyesek tették meg. Hivatalos szóvivőik és kiadványaik is ezt tették. Christine King történész, az angliai Staffordshire-i Egyetem rektora ezt mondta: „Jehova Tanúi nyíltan állást foglaltak. Kezdettől fogva, egy emberként, óriási bátorsággal, s ez üzenetértékű mindannyiunk számára.”

[Lábjegyzet]

[Kép a 26. oldalon]

XII. Pius pápa hallgatott a holocaust idején

[Forrásjelzés]

U.S. Army photo