Kilátások a 29. szintről

MIKOR New Yorkban az Egyesült Nemzetek Szervezete épületének 29. szintjén kilépsz a liftből, egy kis kék nyíl mutatja az utat az Emberi Jogok Főbiztosának Hivatala (OHCHR) felé. Ez az összekötő hivatal képviseli az OHCHR genfi (Svájc) főhivatalát, az ENSZ emberi jogi tevékenységének a gyújtópontját. Míg Mary Robinson, az Emberi Jogok Főbiztosa irányítja a genfi OHCHR-t, addig a görög származású Elsa Stamatopoulou a vezetője a New York-i hivatalnak. Korábban az év folyamán Stamatopoulou asszony szívesen fogadta az Ébredjetek! egyik íróját, és visszatekintett az emberi jogi tevékenységek öt évtizedére. Az interjúból most néhány részletet közlünk.

K.: Ön szerint milyen előrehaladás történt az emberi jogok érvényesítésében?

V.: Három példát mondok erre: Először is, 50 évvel ezelőtt az emberi jogok fogalma nemzetközi viszonylatban hiányzott a napirendi pontok közül, ma már azonban mindenhol jelen van és jól alkalmazható. Azok a kormányok, amelyek néhány évtizede még nem is hallottak az emberi jogokról, most már beszélnek róluk. Másodszor, most már van egy nemzetközi törvénygyűjteményünk, vagyis törvénykönyvünk, amely számos egyezményből tevődik össze, s ezek kereken elmondják a kormányoknak, milyen kötelezettségeik vannak az állampolgáraikkal szemben. [Lásd „Az Emberi Jogok Nemzetközi Törvénye” című bekeretezett részt a 7. oldalon.] Sok évig tartó kemény munkát vett igénybe ennek a gyűjteménynek az összeállítása. Rendkívül büszkék vagyunk rá. Harmadszor pedig, napjainkban többen vesznek részt emberi jogi mozgalmakban, mint ezelőtt valaha, és ezek az emberek élénk szavakkal képesek kifejezni magukat, amikor emberi jogi kérdések merülnek fel.

K.: Milyen akadályokba ütköznek?

V.: Miután már 17 éve dolgozom az ENSZ emberi jogi programjaiban, természetesen azt is látom, hogy kiábrándító nehézségekkel állunk szemben. A legnagyobb az, hogy a kormányok gyakran politikai, és nem emberbaráti természetű kérdésnek tekintik az emberi jogokat. Talán azért nem hajlandók eleget tenni az emberi jogi egyezményeknek, mert úgy érzik, hogy ha ezt teszik, politikailag veszélyben vannak. Ezekben az esetekben az emberi jogi egyezmények holt betűkké válnak. A másik kudarc az, hogy az ENSZ eddig képtelen volt megakadályozni az emberi jogoknak azokat a durva megsértéseit, amelyek például a volt Jugoszláviában, Ruandában és nemrég Algériában történtek. Iszonyú kudarcot jelentett, hogy az ENSZ nem volt képes megakadályozni az ezekben az országokban véghezvitt öldökléseket. Az emberi jogok ugyan napirenden vannak, de valakinek életre kell keltenie őket. Hogy ki lesz az a valaki? Ha azoknak az országoknak az érdekeit nem fenyegeti veszély, amelyek védelmet tudnának nyújtani, akkor gyakran hiányzik az ahhoz szükséges politikai akaraterő, hogy nekilássanak és megállítsák ezeknek a jogoknak a megsértését.

K.: Milyen jövőt lát?

V.: Fenyegető veszedelmet és ígéretes eseményeket egyaránt látok azon az úton, amely ahhoz az időhöz vezet, amikor mindenki élhet majd az emberi jogaival. Engem az a fenyegető veszély nyugtalanít, amelyet a gazdaság globalizálása vet fel, hisz ez arra ösztönzi a nagyvállalatokat, hogy azokban az országokban vessék meg a lábukat, ahol olcsóbb a munkaerő. Manapság, ha szükség van rá, felelősségre vonhatjuk a kormányokat, ha megsértik az emberi jogokat, és nyomást gyakorolhatunk rájuk. De kit vonhatunk felelősségre ezeknek a jogoknak a megsértésekor, ha a többoldalú kereskedelmi megegyezések következtében a hatalmat a kormányoktól egyre inkább a globális gazdasági erők veszik át. Mivel nem gyakorolunk ellenőrzést ezek felett a gazdasági erők felett, gyengül a kormányközi szervezetek pozíciója, így az ENSZ-é is. Az emberi jogokkal kapcsolatban ez az irányzat romboló hatású. Most már döntő fontosságú, hogy a magánszektor is bekapcsolódjon az emberi jogi mozgalmakba.

K.: És mik az ígéretes események?

V.: Az, hogy alakulóban van a globális emberi jogi kultúra. Azt értem ezalatt, hogy az oktatáson keresztül el kell érnünk, hogy az emberekben egyre inkább tudatosuljanak az emberi jogok. Természetesen ez nagy kihívás, mivel a mentalitás megváltoztatását jelenti. Ezért tíz évvel ezelőtt az ENSZ az egész világra kiterjedő, nyilvános felvilágosítókampányba kezdett, hogy oktatásban részesítse az embereket a jogaikról, és hogy megtanítsa az országokat a felelősségeikre. Továbbá az ENSZ az 1995—2004 közötti éveket az „emberi jogok oktatására szánt évtizednek” minősítette. Remélhetőleg az oktatás megváltoztatja az emberek elméjét és szívét. Ez szinte úgy hangzik, mint az evangélium, de ha az emberi jogok oktatásáról van szó, akkor én is igaz hívő vagyok. Remélem, hogy a világ a jövő században elfogadja ideológiájának az emberi jogi kultúrát.

[Kiemelt rész a 7. oldalon]

Az Emberi Jogok Nemzetközi Törvénye

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatán kívül létezik még az Emberi Jogok Nemzetközi Törvénye is. Milyen kapcsolatban vannak ezek egymással?

Nos, ha egy ötfejezetes könyvhöz hasonlítod az Emberi Jogok Nemzetközi Törvényét, akkor az Egyetemes Nyilatkozat az 1. fejezetnek felelhetne meg. A 2. és 3. fejezet a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya. A 4. és 5. fejezet egy-egy Fakultatív Jegyzőkönyvet tartalmaz.

Míg az Egyetemes Nyilatkozatról azt tartják, hogy erkölcsi értéke van, és elmondja a nemzeteknek, hogy mit kellene tenniük, addig ez a további négy dokumentum jogilag kötelez, és azt mondja a nemzeteknek, hogy mit kell megtenniük. Jóllehet már 1949-ben elkezdtek ezeken a dokumentumokon dolgozni, évtizedekre volt szükség ahhoz, hogy mindegyik hatályba lépjen. Ma már ez a négy dokumentum, az Egyetemes Nyilatkozattal együtt, alkotja az Emberi Jogok Nemzetközi Törvényét.

A Nemzetközi Törvény mellett az ENSZ még több mint 80 emberi jogokkal kapcsolatos egyezményt hagyott jóvá. „Hiba volna azt gondolni, hogy a Nemzetközi Törvényben szereplő emberi jogi egyezmények fontosabbak — jegyzi meg az egyik emberi jogi szakértő. — Például az 1990-es gyermekek jogaival foglalkozó egyezményta hagyta jóvá az ENSZ a legszélesebb körben, és ez mondható a legegyetemesebbnek, mégsem része a Nemzetközi Törvénynek. Az »Emberi Jogok Nemzetközi Törvénye« kifejezést nem az eredeti elgondolás alapján hozták létre, hanem azért, hogy felkeltsék vele a nyilvánosság figyelmét. És abban ön is egyet fog érteni, hogy ez tényleg magával ragadó kifejezés.”

[Lábjegyzet]

[Kép a 6. oldalon]

Elsa Stamatopoulou

[Forrásjelzés]

UN/DPI photo by J. Isaac