Emberi jogok és jogtalanságok napjainkban
AZ EMBERI jogok védelmezői nemrégen kiváló eredményt értek el. Először is 60 ország több mint 1000 szervezetét vonták be a taposóaknák betiltásáért küzdő nemzetközi mozgalomba (ICBL). Majd egy nemzetközi szerződés megszületését is elérték, mellyel betiltották ezeket a fegyvereket. Ezután az ICBL és fáradhatatlan vezetője, Jody Williams amerikai aktivista megkapta az 1997-es Nobel-békedíjat.
Az ilyen vívmányokkal azonban együtt jár egy kijózanító gondolat is. Ahogyan azt a Human Rights Watch World Report 1998 című kiadvány megjegyzi, az emberi jogok egyetemességét még mindig „szüntelenül támadás éri”. És emiatt nem csak az úgynevezett jelentéktelen diktatúrákat lehet hibáztatni. A beszámoló azt írja, hogy „a főbb hatalmak feltűnő módon hajlanak arra, hogy figyelmen kívül hagyják az emberi jogokat, amikor ezeknek a jogoknak az alkalmazása gazdasági vagy stratégiai szempontból kedvezőtlennek bizonyul — ez a szerencsétlen helyzet mind Európában, mind pedig az Egyesült Államokban megszokott”.
Az egész világon emberek milliói esetében egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni az emberi jogok megsértéseit. Mindennapjaikat még mindig a hátrányos megkülönböztetés, a szegénység, az éhezés, az üldözés, a nemi erőszak, a gyermekbántalmazás, a rabszolgaság és az erőszakos halál teszi tönkre. Ezeknek az áldozatoknak az emberi jogokról szóló, rettenetesen sok egyezményben világosan körvonalazott ígéretes állapotok több ezer kilométerre vannak az általuk ismert világtól. Valójában az emberiség legnagyobb részének még az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 30 cikkében felsorolt alapvető jogok is beteljesületlen ígéretek maradnak. Szemléltetésül, figyeld meg röviden, mennyire jut érvényre a Nyilatkozatban említett magasztos jogok némelyike a mindennapi életben.
Egyenlőség mindenkinek?
Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van (1. cikk).
Az Egyetemes Nyilatkozat egyik korábbi fogalmazványa az 1. cikkben ezt jelentette ki: „Minden ember . . . egyenlő.” Annak biztosítására azonban, hogy ezt a kijelentést ne lehessen úgy érteni, hogy a nők ebből a jogból ki vannak rekesztve, a megfogalmazóbizottság nőtagjai ragaszkodtak ahhoz, hogy megváltoztassák a nyelvezetet. Győzelmet arattak, és a „minden ember . . . egyenlő” kifejezésből „minden emberi lény . . . egyenlő” kifejezés lett. (Kiemelés tőlünk.) De vajon e cikk nyelvezetének a megváltoztatása megváltoztatta a nők helyzetét?
Az Egyesült Államok First Ladyje, Hillary Clinton 1997. december 10-én, az Emberi Jogok Napján azt mondta az ENSZ-nek, hogy a világ továbbra „sem bánik úgy a nőkkel, mint teljes jogú polgárokkal”. Mondott néhány példát is: A világon élő szegény emberek 70 százaléka nő. A világon élő 130 millió olyan gyermek kétharmada, aki nem tud iskolába járni, lány. A világ 96 millió főt számláló írástudatlanjának kétharmada nő. A nők a családon belüli és a szexuális erőszaktól is rendkívül szenvednek, s Clinton asszony további szavai szerint „ez az emberi jogoknak olyanfajta megsértései közé tartozik, amelyekről a legkevesebbet beszélnek, és amelyek a legelterjedtebbek a világon”.
Vannak olyan nők is, akik még azelőtt esnek az erőszak áldozatául, hogy megszületnének. Főleg néhány ázsiai országban vannak olyan anyák, akik azért vetetik el a még meg sem született lányaikat, mert a lányok helyett fiúkat szeretnének. Mivel bizonyos helyeken inkább fiúkat szeretnének, virágzó üzletet jelent a genetikai vizsgálat elvégzése, hogy így megállapítsák, milyen nemű lesz a születendő gyermek. Egy klinika, ahol a nemek kiderítésével foglalkoznak, a következő javaslattal reklámozza szolgáltatásait: Jobb most 38 dollárt kifizetni egy nőnemű magzat megsemmisítéséért, mint később 3800 dollárt kifizetni a hozományáért. Az ehhez hasonló hirdetések beválnak. Az egyik nagy ázsiai kórházban végzett tanulmány kimutatta, hogy a nőnemű magzatként azonosított magzatok 95,5 százalékát abortálták. A világ más tájain is inkább fiúgyermekeket akarnak. Amikor az Egyesült Államok egyik korábbi bokszbajnokát megkérdezték, hány gyermeknek az apja, ezt felelte: „Egy fiúnak és hét hibának.” A Women and Violence című ENSZ-kiadvány megjegyzi, hogy „az emberek nőkkel szembeni magatartásának és mentalitásának megváltoztatása sokáig fog tartani — sokan úgy gondolják, hogy legalább egy generáción keresztül, de talán még ennél is hosszabb ideig”.
Gyermekek gyermekkor nélkül
Senkit sem lehet rabszolgaságban, vagy szolgaságban tartani, a rabszolgaság és a rabszolga-kereskedés minden alakja tilos (4. cikk).
Papíron a rabszolgaság nem létezik. A kormányok már számos egyezményt írtak alá, amelyek törvénybe ütközőnek mondják ki a rabszolgaságot. A világ legrégebbi emberi jogi szervezeteként ismeretes Brit Rabszolgaság-ellenes Társaság szerint azonban „napjainkban több rabszolga van, mint ezelőtt valaha”. A modern kori rabszolgaság az emberi jogok megsértésének széles skáláját érinti. Azt mondják, jelenkori rabszolgaságnak számít, ha a gyermekeket munkavégzésre kényszerítik.
Derivan, egy dél-amerikai kisfiú ennek egyik szomorú példája. „Apró kis keze kérges, mert a szizál-agáve növény durva tapintású leveleivel dolgozik, olyan növényi rosttal, amelyet matracok készítésére használnak. Ennek a kisfiúnak az a munkája, hogy felvegye a leveleket egy raktárban, és a mintegy 90 méterrel távolabb lévő feldolgozógéphez vigye őket. Minden 12 órás munkanap végére egy tonna levelet hord át egyik helyről a másikra. Derivan ötéves korában kezdett dolgozni. Most 11 éves” (World Press Review).
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet becslése szerint napjainkban az egymilliárd 5 és 14 év közötti gyermek egynegyede napszámos — kicsi munkások hada ez, mely majdnem olyan nagy, mint Brazília és Mexikó lakossága együttvéve! Ezek közül a gyermekek közül soknak nincs gyermekkora — szénnel teli szállítóedényeket vonszolva bányákban gürcöl; iszapban vánszorog, hogy learassa a termést; vagy szövőszékek mellett kuporog, hogy szőnyegeket készítsen. Még az egészen kicsi, három-, négy- és ötéves gyermekeket is olyan csapatokba rakják, amelyek hajnaltól alkonyatig szántanak, vetnek és tallóznak a szántóföldeken. Egy ázsiai földtulajdonos azt mondja, hogy „a gyermekeket olcsóbb fenntartani, mint a traktorokat, és okosabbak is, mint az ökrök”.
A vallás megválasztása és megváltoztatása
Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a jog magában foglalja a vallás . . . megváltoztatásának szabadságát (18. cikk).
Az ENSZ Közgyűlése 1997. október 16-án kapott egy „előzetes jelentést a vallásos intolerancia minden formájának megszüntetéséről”. A jelentés, melyet az Emberi Jogok Bizottságának Különleges Előadója, Abdelfattah Amor készített, a 18. cikknek az állandó megsértéseit sorolja fel. Országok hosszú soráról beszélve a jelentés számos olyan esetet hoz fel, amely során „zaklatás, fenyegetés, rossz bánásmód, letartóztatások, fogva tartások, eltűnések és gyilkosságok” történtek.
Ehhez hasonlóan az Amerikai Demokráciai, Emberi Jogi és Munkaügyi Hivatal által összeállított 1997 Human Rights Reports című kiadvány rámutat, hogy még azok az országok is, amelyeknek a demokráciában nagy hagyományuk van, „igyekeznek úgy korlátozni a kisebbségben levő vallásoknak mint a többségtől eltérő csoportoknak a szabadságjogait, hogy összességükben a »szekták« közé sorolják őket”. Ezek az irányzatok okot adnak az aggodalomra. Willy Fautré, a brüsszeli székhelyű Emberi Jogok Országhatárok Nélkül nevű szervezet elnöke megjegyzi: „Többek között a vallásszabadság mutatja leginkább azt, hogy egy adott társadalomban tiszteletben tartják-e az emberek szabadságát minden vonatkozásban.”
Fájós hát, üres pénztárca
Mindenkinek, aki dolgozik, olyan méltányos és kielégítő fizetéshez van joga, amely számára és családja számára az emberi méltóságnak megfelelő létet biztosít (23. cikk).
A Karib-tenger vidékén a cukornádvágók talán három dollárt keresnek naponta, de a lakbér és a szerszámok költsége rögtön adóssággal terheli őket, melyet az ültetvény tulajdonosának kell megadniuk. Továbbá nem készpénzben, hanem utalvánnyal fizetik ki őket. És mivel az ültetvény boltja az egyetlen, ahova ezek a munkások el tudnak jutni, arra kényszerülnek, hogy ott vásárolják meg a főzéshez szükséges olajat, rizst és babot. A munkások utalványainak elfogadásakor viszont kezelési költséget számolnak fel, s így a bolt az utalvány értékének 10—20 százalékát levonja. Bill O’Neill, az Emberi Jogok Ügyvédi Bizottságának igazgatóhelyettese ezt mondta az ENSZ egyik rádióadásában: „Az idény végére a hetekig vagy hónapokig tartó kimerítő munka után semmijük sincs. Egy fillér megtakarított pénzük sincs, és alig tudták átvészelni az idényt.”
Orvosi ellátás mindenki számára?
Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi ellátáshoz (25. cikk).
„Ricardo és Justina szegény, latin-amerikai földművesek, akik mintegy 80 kilométerre laknak a legközelebbi várostól. Mikor Gemma, a kisbabájuk megbetegedett, elvitték egy közeli, magántulajdonban lévő orvosi rendelőbe, de a személyzet elutasította őket, mivel nyilvánvaló volt, hogy Ricardo nem tudja állni a költségeket. Másnap Justina pénzt kért kölcsön a szomszédoktól a tömegközlekedésre, és megtette a városig a hosszú utat. Mikor Justina és kislánya végül eljutott a város kis állami kórházába, Justinának azt mondták, hogy nincs szabad ágy, és másnap reggel jöjjön vissza. Mivel nem voltak rokonai a városban, és nem volt pénze arra, hogy szobát béreljen, egy piaci elárusítóasztalon töltötte az éjszakát. Justina szorosan magához ölelte gyermekét, hogy a kislány kényelemben legyen, és némi védelmet biztosítson így neki, de mindhiába. Azon az éjszakán a kicsi Gemma meghalt” (Human Rights and Social Work).
A világon minden negyedik ember napi egy dollárból él meg szűkösen. Mindennap ugyanazzal a kiúttalan helyzettel néznek szembe, mint Ricardo és Justina: a magánkézben lévő orvosi rendelők rendelkezésre állnak ugyan, de nem engedhetik meg maguknak, míg a közegészségügyi ellátást igen, de az meg nem áll a rendelkezésükre. Tragikus, hogy bár a világ több mint egymilliárd szegény emberének „joga van . . . orvosi ellátáshoz”, az orvosi ellátás nyújtotta segítség még mindig elérhetetlen nekik.
Az emberi jogokkal való visszaélésekről szóló szörnyű listának nincs vége. Olyan helyzetek, mint amilyenekről a fentiekben számoltunk be, több százmilliószor is megtörténhetnek. Az emberi jogi szervezetek óriási erőfeszítései ellenére, és annak ellenére, hogy több ezer odaadó aktivista van, akik szó szerint is kockára teszik az életüket, hogy javítsanak a világszerte élő férfiak, nők és gyermekek helyzetén, az, hogy mindenki élhessen az emberi jogaival, még mindig csak álom marad. Valóság lesz ez valamikor? Minden bizonnyal igen, de előbb több változásnak kell megtörténnie. A következő cikkben ezek közül kettőt fogunk megvizsgálni.
[Kép forrásának jelzése a 8. oldalon]
Courtesy MgM Stiftung Menschen gegen Minen (www.mgm.org)
[Kép forrásának jelzése a 9. oldalon]
WHO photo/PAHO by J. Vizcarra
UN PHOTO 148051/J. P. Laffont—SYGMA