Bajban van az Antarktika

AMIKOR az űrhajósok az űrből nézik a földet, bolygónk legszembetűnőbb sajátsága az Antarktika jégtakarója, írja az Antarctica: The Last Continent című könyv. „Úgy sugározza a fényt, mint egy nagy, fehér világítótest a világ alsó felén” — mondták az űrhajósok.

Az Antarktikán mintegy 30 000 000 köbkilométernyi jég van, s ezért ezt a földrészt kontinentális méretű jéggyártó gépezetnek is nevezhetnénk. A kontinensre hulló hó jéggé áll össze. A gravitáció miatt a jég lassan a part felé halad, ahol a tengerbe csúszik, és nagy tömegű selfjeget hoz létre. (Lásd a 18. oldalon található írásunkat.)

Visszahúzódó selfjég

Az utóbbi években azonban felgyorsult az olvadás, mely azt eredményezte, hogy számos selfjég mérete csökkent, sőt némelyik teljesen el is tűnt. Egy beszámoló szerint 1995-ben az 1000 kilométer hosszú Larsen-jég 1000 négyzetkilométeres szakasza több ezer jéghegyre darabolódott fel.

A visszahúzódó jég eddig az Antarktiszi-félsziget területét érintette. Ez az S alakú félsziget a dél-amerikai Andok hegység vonulatának a folytatódása, és itt az elmúlt 50 évben 2,5 Celsius-fokot emelkedett a hőmérséklet. Ez az oka annak, hogy az egykor jéggel elzárt James Ross-szigetet most már körül lehet hajózni. A visszahúzódó jég miatt a növényzet mennyisége is ugrásszerűen megnövekedett.

Amiatt, hogy csak az Antarktiszi-félszigeten következett be jelentős olvadás, néhány tudós nincs meggyőződve arról, hogy ez globális felmelegedésre utalna. Egy norvég kutatás szerint azonban az Északi-sark jege is visszahúzódik. (Mivel az Északi-sark nem szárazföldön helyezkedik el, az Északi-sarkon a jég nagy része fagyott tengervíz.) A kutatás arra utal, hogy mindez a változás beleillik abba a feltevésbe, hogy globális felmelegedés várható.

Az Antarktika azonban nem csak reagál a hőmérsékleti változásokra. A kontinens úgy jellemezhető, mint amely egy „létfontosságú motor, mely földünk éghajlatának nagy részét befolyásolja”. Ha ez így van, akkor a kontinens további változásával a jövőben módosulhatnak az időjárási viszonyok.

Időközben magasan az Antarktika fölött egy lyuk keletkezett a légkör ózonrétegén, mely kétszer akkora, mint Európa területe. Az ózon, az oxigén egyik módosulata, megvédi a földet a káros ultraibolya-sugárzástól, mely rontja a szemet, és bőrrákot okoz. A megnövekedett sugárzás miatt az Antarktika kutatóinak védeniük kell a bőrüket a naptól, és védőszemüveget vagy napszemüveget kell viselniük, melynek speciális fényvisszaverő bevonata van, hogy megóvják a szemüket. Majd elválik, hogy az Antarktikán idényszerűen élő vadvilágra milyen mértékben lesz hatással ez a sugárzás.

Kényes földrész, óvatosan lépj rá!

Ez a felhívás az Antarktikára látogatóknak jó tanács lehet. Miért? Az ausztrál Antarktisz-csoport szerint számos okból. Először is az Antarktika egyszerű ökológiai kapcsolatai miatt a környezet nagyon érzékeny arra, ha megzavarják. Másodszor, a növények oly lassan nőnek, hogy egy lábnyom a mohaágyban talán még tíz év múlva is látható. A megkárosított vagy legyengített növények ki vannak téve az Antarktika erős szeleinek, melyek egész növényközösségeket pusztíthatnak ki. Harmadszor, a rendkívüli hideg miatt a hulladékok csak több évtized alatt tudnak lebomlani. Negyedszer, az emberek talán véletlenül olyan mikroszkopikus élőlényeket hoznak erre az elszigetelt, és éppen ezért sebezhető kontinensre, amelyek nem tartoznak az itteni életközösséghez. Végül pedig a turisták és tudósok gyakran a parti szegélyt keresik fel, ám a vadállatok és a növények is ezeket a helyeket kedvelik a legjobban. Amiatt, hogy ezek a területek ennek a földrésznek csupán körülbelül 2 százalékát teszik ki, könnyű megérteni, miért népesedhetne túl nagyon hamar az Antarktika. Felmerül a kérdés: Ki biztosítja a rendet ezen a hatalmas földrészen?

Ki kormányozza Antarktikát?

Jóllehet hét ország mondhat magáénak bizonyos részeket Antarktikán, a kontinens mint egész mégis egyedülálló, hiszen sem uralkodója, sem lakosai nincsenek. „Az Antarktika az egyetlen olyan kontinens a földön, amelyet teljes egészében egy nemzetközi egyezmény irányít” — számol be róla az ausztrál Antarktisz-csoport.

Ezt az egyezményt Antarktisz-szerződésnek nevezik, melyet 12 kormány írt alá, és 1961. június 23-án lépett hatályba. Azóta több mint 40-re emelkedett a szerződéshez csatlakozó országok száma. A szerződés célja a következő: „Az egész emberiség érdekében biztosítani kell azt, hogy az Antarktika örökre fennmaradjon, hogy kizárólag békés célokra legyen felhasználva, és ne legyen nemzetközi viszályok helyszíne vagy tárgya.”

1998 januárjában hatályba lépett a Környezetvédelmi Protokoll az Antarktisz-szerződéssel kapcsolatban. A protokoll értelmében az Antarktikán legalább 50 évig tilos bányászni, és tilos kitermelni az ásványkincseket. A kontinenst és az ehhez tartozó tengeri ökoszisztémákat ezenkívül „természetvédelmi területnek” minősíti, mely „a békének és a tudománynak van szentelve”. Tilos katonai tevékenységet folytatni, fegyvereket kipróbálni és nukleáris hulladékot lerakni. Még a szánhúzó kutyákat is kitiltották innen.

Az Antarktisz-szerződést „példa nélküli nemzetközi együttműködésként” dicsőítették. De még mindig sok gondot kell megoldani, többek között azt, hogy melyik államhoz is tartozzon ez a kontinens. Ki és hogyan fogja érvényre juttatni az egyezményt? És hogyan fognak a tagállamok megbirkózni az egyre növekvő turizmussal, mely lehetséges veszélyt jelent Antarktika kényes ökológiájára? Az elmúlt években évente több mint 7000 turista látogatott el hajóval az Antarktikára, és ez a számadat rövid időn belül várhatóan megkétszereződik.

Más nehézségek talán a jövőben fognak felmerülni. Például mi a helyzet akkor, ha a tudósok értékes ásványokat vagy olajat találnak itt? Vajon a szerződés meg fogja akadályozni a terület kereskedelmi kizsákmányolását és szennyezését, amely gyakran a kitermelést követi? A szerződések megváltozhatnak, és az Antarktisz-szerződés sem kivétel ez alól. Ennek a szerződésnek a 12. cikkelye valójában lehetőséget ad arra, hogy „a szerződő felek közös megegyezése alapján bármikor módosítsák azt”.

Persze egyetlen szerződés sem képes megvédeni Antarktikát a modern, iparilag fejlett világ tevékenységéből származó szennyezéstől. Milyen kár lenne, ha ez a gyönyörű, „fehér világítótest” a föld alsó felén beszennyeződne az emberek kapzsiságának és tudatlanságának széles körű hatásaitól. Az Antarktika megsebzése sérülést okoz az emberiségnek. Az Antarktika azt tanítja nekünk, hogy az egész föld, az emberi testhez hasonlóan, egy teljesen összefüggő rendszer, melyet tökéletes összhangban működtet a Teremtő úgy, hogy biztosítsa az életet, és élvezetet nyújtson nekünk.

[Kiemelt rész/kép a 18. oldalon]

MI A SELFJÉG?

Az Antarktika belsejében a magas területeken jégárak keletkeznek, amint a lehullott hó a part felé halad — a nemrég készült műholdas radarképek szerint van, amelyik egy kilométert tesz meg egy év alatt. Ezek közül a jégárak közül sok csatlakozik egymáshoz, éppen úgy, mint a mellékfolyók a főfolyóhoz, és így hatalmas jégfolyók jönnek létre. Amikor elérik a tengert, ezek a megfagyott folyók a vízen lebegnek, és selfjeget képeznek, melyek közül az itt látható Ross-jég a legnagyobb. Nem kevesebb, mint hét jégár vagy gleccser táplálja, a mérete pedig akkora, mint Franciaország területe, helyenként pedig az egy kilométeres vastagságot is eléri.a

Normális körülmények között a selfjég nem húzódik vissza. Amint a gleccserekből mind több jég kerül a selfjégre, a self egyre beljebb nyomul a tengerbe éppen úgy, mint ahogyan a fogkrémet kinyomjuk a tubusból. Végül nagy darabok szakadnak le róla (ezt a folyamatot borjadzásnak nevezzük), és ezekből a nagy darabokból lesznek a jéghegyek. Néhány jéghegy „még a 13 000 négyzetkilométeres nagyságot is elérheti” — írja a The World Book Encyclopedia. Az utóbbi években azonban a borjadzás felgyorsult, a selfjegek visszahúzódtak, sőt némelyik teljes egészében eltűnt. De még így sem emelkedett a tenger szintje. Miért? Mert a selfjegek már amúgy is a vízen úsztak, vagyis teljes súlyukkal benne voltak a vízben. Ha azonban az Antarktisz szárazföldjén elolvadna a jég, az olyan volna, mintha egy 30 000 000 köbkilométeres víztárolóból kiömlene a tengerbe a víz. Akkor a tenger szintje mintegy 65 méterrel megemelkedne!

[Lábjegyzet]

[Kép]

Masszív jégtömb válik le a Ross-jégből. A selfjég itt körülbelül 65 méterre emelkedik ki a vízből

[Forrásjelzés]

Tui De Roy

[Kép a 20. oldalon]

Fiatal weddelfóka

[Forrásjelzés]

Fénykép: Commander John Bortniak, NOAA Corps