Depresszió – Mit éreznek az ebben szenvedők?

„TIZENKÉT éves koromban egyik reggel az ágy szélén ültem, és azon gondolkodtam, vajon aznap fogok-e meghalni – meséli János,a aki már 30 éve súlyos depresszióban szenved. – Minden egyes nap harcolok ez ellen a lelki betegség ellen.” Fiatalkorában annyira értéktelennek érezte magát, hogy széttépte a gyerekkori fényképeit. „Úgy gondoltam, még arra sem vagyok méltó, hogy emlékek maradjanak rólam.”

Mivel időnként mindannyian szomorúak vagyunk, talán úgy gondoljuk, hogy tudjuk, mit éreznek a depresszióban szenvedők. De mit éreznek valójában?

Könyörtelen betolakodó

A depresszió nem csupán pillanatnyi lehangoltság, hanem súlyos rendellenesség, mely rendszerint hátráltatja a személyt a mindennapi tevékenységeiben.

Például Álvaro több mint 40 éve szenved „félelemtől, zavartságtól, gyötrelmektől és mélységes bánattól”. Ezt mondja: „A depresszió miatt nem tudtam, hogyan viszonyuljak mások véleményéhez. Mindenért, ami rosszul sült el, felelősnek éreztem magam.” A depressziót olyan állapotnak írja le, amikor az embernek „borzalmasan fáj valamije, de nem tudja, mije, fél, de nem tudja, mitől, és ami a legrosszabb, egyáltalán nem akar beszélni róla”. Álvaro már valamelyest enyhülésre lelt. Tudja, mi okozza a tüneteit. „Jobban érzem magam, hogy tudom, mások is hasonló betegséggel küzdenek.”

Brazíliában a 49 éves Mariát is depresszió sújtja. Emiatt álmatlanság, fájdalom, ingerlékenység és „látszólag véget nem érő szomorúság” gyötri. Amikor megállapították nála a betegséget, megkönnyebbült, mert végre megnevezték a szenvedései okát. „Később azonban még nyugtalanabb lettem – mondja –, mivel annyira kevesen tudják, mi is a depresszió. És a depressziós személyeket sokszor megbélyegzik.”

Van valami szégyellnivaló benne?

Bár a depressziónak időnként nyilvánvaló a kiváltó oka, gyakran minden intő jel nélkül tolakszik be az ember életébe. „A szomorúság hirtelen beárnyékolja az életedet, látszólag minden ok nélkül – mondja Richard, aki a Dél-afrikai Köztársaságban él. – Nem halt meg senki az ismerőseid közül, és nem történt semmi aggasztó. Mégis csüggedt és fásult vagy. És olyan, mintha ez mindig így maradna. A kétségbeesés teljesen a hatalmába kerít, és nem tudod, miért.”

A depresszióban nincs semmi szégyellnivaló. Ennek ellenére Ana, aki Brazíliában él, szégyellte magát, amikor megállapították, hogy depressziós. „Az az igazság, hogy még nyolc év elteltével is szégyellem magam” – ismeri el. Neki különösen nehéz megküzdenie az érzelmi gyötrelmekkel. „Néha annyira szenvedek – mondja –, hogy fizikai fájdalmaim vannak. Minden izmom sajog.” Ana ilyenkor szinte képtelen felkelni az ágyból, és olyan időszakok is vannak, amikor nem tudja abbahagyni a sírást. „Annyira zokogok, és úgy kimerülök, hogy szinte elalélok.”

A Biblia is elismeri, hogy az emberek vészesen lehangolttá válhatnak. Például Pál apostol aggódott egy férfiért, mivel attól tartott, hogy a férfit a ’túl nagy szomorúsága valamiképpen elnyeli’ (2Korintusz 2:7). Néhány depressziós személy annyira zaklatott, hogy azt kívánja, bárcsak meghalna. Sokan éreznek úgy, mint Jónás próféta: „jobb meghalnom, mint élnem” (Jónás 4:3).

Mit tehetnek a depresszióban szenvedők ez ellen a lesújtó betegség ellen, és hogyan tudják elviselni?