„Senki sem fog odaveszni közületek”

1–2. Milyen utazás előtt áll Pál, és mi minden miatt aggódhat?

„A CSÁSZÁRHOZ fogsz menni.” Pál egyre csak Fesztusz kormányzó szavain töpreng, hiszen nagyban meghatározzák a jövőjét. Két éven át volt fogságban, így a hosszú római út mindenképpen változást jelent neki (Csel 25:12). De mivel már sokszor volt tengeren, tudja, hogy egy ilyen út nem éppen veszélytelen, és nem pusztán a frissítő szellőről és a nyílt tenger megkapó látványáról szól. Ráadásul a mostani útja végén a császár elé kell állnia, és ez is aggodalommal töltheti el.

² Pál sokszor került veszélybe a tengeren: háromszor hajótörést szenvedett, és egy éjt és egy napot a nyílt vízen töltött (2Kor 11:25, 26). Ez az útja azonban teljesen más lesz, mint a misszionáriusi útjai voltak. Azokra szabad emberként ment, most pedig rabként utazik. Ráadásul nagyon hosszú út vár rá, hiszen Róma több mint 3000 kilométerre van Cezáreától. Vajon épségben fog megérkezni? És még ha minden rendben is lesz az úton, halálos ítélet vár rá Rómában? Elvégre Sátán világának az akkori leghatalmasabb uralkodója fog ítélkezni felette.

3. Mit határozott el Pál, és miről lesz szó ebben a fejezetben?

³ Az alapján, amit eddig megtudtál Pálról, szerinted reménytelennek érzi a helyzetét, és kétségbeesik? Biztosan nem! Bár nem tudja, hogy pontosan milyen nehézségek várnak rá, azt viszont felismeri, hogy nem érdemes olyan dolgok miatt aggódnia, melyeket úgysem tud befolyásolni. Ha mégis így tenne, azzal csak elveszítené az örömét (Máté 6:27, 34). Tudja, hogy Jehova azt várja el tőle, hogy minden adandó alkalommal hirdesse Isten királyságának a jó hírét, még világi uralkodóknak is (Csel 9:15). Elhatározta, hogy teljesíti a megbízatását, bármi történjen is. Nekünk is ez a célunk. Ezért tartsunk Pállal ezen a jelentőségteljes úton, és lássuk, milyen tanulságokat tartogat számunkra ez a történet.

Ellenszél volt (Cselekedetek 27:1–7a)

4. Milyen hajóval indult útnak Pál, és kik tartottak vele?

⁴ Pált és a többi rabot Júliusznak, egy római tisztnek a felügyeletére bízták. Júliusz kiválasztott egy Cezáreába érkezett kereskedelmi hajót, és felszállt rá a rabokkal. A hajó a Kis-Ázsia nyugati partján található Adramittium kikötőjéből jött. Ez a város a Leszbosz szigetén lévő Mitilénével átellenben feküdt. A hajónak először észak felé kellett mennie, aztán nyugatra, útközben pedig meg kellett állnia, hogy lerakja a rakományt, és újat vegyen fel. Ezeket a hajókat nem arra tervezték, hogy utasokat szállítsanak, különösen nem rabokat. (Lásd az „Utazás kereskedelmi hajókkal” című kiemelt részt.) De nem Pál volt az egyetlen keresztény a hajón, mivel legalább két hittársa, Arisztárkusz és Lukács is vele tartott. Természetesen Lukács örökítette meg az eseményeket. Azt nem tudjuk, hogy ők fizették-e a saját útjukat, vagy Pál szolgáiként utaztak (Csel 27:1, 2).

5. Kikkel találkozhatott Pál Szidónban, és mit tanulhatunk ebből?

⁵ Az utasok az első nap 110 kilométert hajóztak észak felé, majd megálltak egy szír kikötőben, Szidónban. Úgy tűnik, Júliusz nem úgy bánt Pállal, mint a többi rabbal, talán azért, mert Pál római állampolgár volt, és még nem bizonyították bűnösnek (Csel 22:27, 28; 26:31, 32). Például megengedte neki, hogy elhagyja a hajót, és találkozzon a keresztény testvéreivel. Mennyire örülhettek a testvérek, hogy gondoskodhatnak róla a hosszú raboskodása után! Te is tudnál vendégszeretően bánni másokkal? Ha így teszel, az a te hitedet is megerősíti (Csel 27:3).

6–8. Hogyan jutott el Pál Szidónból Kniduszba, és feltehetően milyen lehetőségeket használt ki a prédikálásra?

⁶ A hajó kifutott Szidón kikötőjéből, és a part mentén észak felé folytatta az útját, elhaladva Cilicia mellett, közel Tárzuszhoz, Pál szülővárosához. Lukács nem írja, hogy megálltak volna útközben, viszont a beszámolójából kiderül, hogy veszélybe kerültek az ellenszél miatt (Csel 27:4, 5). Ennek ellenére Pál kétségtelenül minden lehetőséget megragadott a jó hír hirdetésére. Biztosan tanúskodott a rabtársainak és a többi utasnak, a legénységet és a katonákat is beleértve, valamint azoknak is, akikkel a kikötőkben találkozott, amikor a hajó megállt. Mi is megragadunk minden lehetőséget a prédikálásra?

⁷ Aztán a hajó megérkezett Mirába, egy Kis-Ázsia déli partján fekvő kikötővárosba. Itt Pálnak és a többieknek át kellett szállniuk egy másik hajóra, hogy eljussanak Rómába (Csel 27:6). Akkoriban Egyiptom látta el Rómát gabonával, és az Egyiptomból érkező hajók Mirában álltak meg. Júliusz keresett egy ilyen Rómába tartó hajót, és felszállította rá a katonákat meg a rabokat. Ez a hajó jóval nagyobb lehetett, mint az előző. Az értékes búzán kívül még 276 utast is szállított: a legénységet, a katonákat, a rabokat, és nyilvánvalóan másokat is, akik Rómába tartottak. Így Pál még több embernek tudott tanúskodni a hajóúton, és biztosak lehetünk benne, hogy ki is használt erre minden lehetőséget.

⁸ A következő állomás a Kis-Ázsia délnyugati csücskénél fekvő Knidusz volt. Kedvező szélviszonyok mellett egy ilyen hajóút körülbelül egy napig tartott. Azonban Lukács így folytatja a beszámolót: „miután elég sok napig lassan haladtunk, nagy nehezen eljutottunk Kniduszig” (Csel 27:7a). Az időjárási viszonyok rosszra fordultak. (Lásd a „Hajózás ellenszélben a Földközi-tengeren” című kiemelt részt.) Képzelhetjük, mennyire szörnyű lehetett az utasoknak, ahogy a hajó hánykolódott a viharos tengeren!

„Hevesen dobált minket a vihar” (Cselekedetek 27:7b–26)

9–10. Milyen problémák adódtak Kréta szigeténél?

⁹ A hajóskapitány terve az volt, hogy Kniduszból nyugat felé folytatják az útjukat, de Lukács leírása szerint a szél miatt nem tudtak előrehaladni (Csel 27:7b). Amint a hajó egyre távolodott a szárazföldtől, megszűntek a part menti áramlatok, és egy erős északnyugati szél belekapott a vitorlákba. A hajó valószínűleg nagy sebességgel sodródott dél felé. Ahogy korábban Ciprus szigete megvédte a partjai mentén haladó hajót az ellenszéltől, most Kréta szigete szolgált védelmül. Amikor a hajó elérte Szalmóné tengerbe nyúló szikláit Kréta szigetének keleti oldalán, a helyzet javult egy kicsit. Miért? Mert behajóztak a sziget déli, szélárnyékos oldalához, így a viharos szelek nem érték őket közvetlenül. Képzelhetjük, mennyire megkönnyebbültek ekkor a hajón lévők! De a legénység tudta, hogy közeleg a tél, amikor veszélyes hajózni. És volt okuk az aggodalomra!

¹⁰ Lukács pontosan fogalmazott, amikor ezt írta: „Nehezen haladva [Kréta partja] mentén egy Szép kikötőnek nevezett helyre értünk”. Még úgy is nehéz volt irányítani a hajót, hogy a szárazföld megvédte őket a viharos széltől. Végül találtak egy helyet egy kis öbölben, ahol lehorgonyozhattak, feltehetően azon a szakaszon, ahol a part hirtelen észak felé ível. Meddig maradtak ott? Lukács azt írja, hogy „hosszabb idő telt el”. De az idő ellenük dolgozott, mivel szeptember-október környékén a hajózás kockázatos volt (Csel 27:8, 9).

11. Mit javasolt Pál a többieknek a hajón, de hogyan döntöttek?

¹¹ Mivel Pál sokat utazott a Földközi-tengeren, lehet, hogy néhányan a hajón kikérték a tanácsát. Azt javasolta, hogy ne hajózzanak ki az öbölből, mert ha elindulnak, az „kárral és nagy veszteséggel fog járni”, talán néhányan még meg is halnak. De a kapitány és a hajó tulajdonosa tovább akartak menni, valószínűleg azért, hogy minél előbb találjanak egy biztonságosabb helyet. Meggyőzték Júliuszt, és a többség úgy érezte, hogy meg kell próbálniuk eljutni a kicsit távolabb lévő Főnixbe. Ott talán nagyobb és jobban felszerelt volt a kikötő, ahol könnyebben át lehetett vészelni a telet. Így amikor délről lágy szelek kezdtek fújni, a hajó útnak indult. De a szél csalóka volt (Csel 27:10–13).

12. Milyen veszély fenyegette a hajót, miután elhagyták Krétát, és mit tett a legénység, hogy elkerülje a katasztrófát?

¹² Aztán északkeletről „viharos szél” támadt. Egy ideig a „Kaudának nevezett kis sziget” védelmét élvezték, mely úgy 65 kilométerre volt a Szép kikötőtől. De még így is az a veszély fenyegette a hajót, hogy a szél dél felé sodorja, és az Afrika partjainál lévő homokzátonyokon hajótörést szenvednek. Hogy elkerüljék ezt, a tengerészek gyorsan behúzták a kis csónakot, melyet a hajó maga után húzott. Sokat küszködtek vele, valószínűleg azért, mert a csónak megtelt vízzel. Aztán minden erejükkel azon voltak, hogy megerősítsék a hajótestet. Köteleket vagy láncokat húztak át alatta, hogy összetartsák a hajódeszkákat. Leengedték a kötélzetet, és próbálták szélirányba állítani a hajót, hogy átjussanak a viharon. Gondolj bele, milyen rémisztő lehetett! De a hajót még így is hevesen dobálta a vihar. A harmadik napon kidobták a hajó felszerelését, nyilván azért, hogy könnyítsenek a hajó súlyán (Csel 27:14–19).

13. Milyen lehetett a viharban a hajón, melyen Pál utazott?

¹³ Mindenkin rémület lett úrrá. De Pál és a társai bizakodóak voltak. Az Úr korábban biztosította Pált arról, hogy tanúskodni fog Rómában, és ezt később egy angyal is megerősítette (Csel 19:21; 23:11). Mindenesetre a dühöngő vihar nem csitult, két héten át éjjel-nappal tombolt. A szakadó eső és a sűrű felhők eltakarták a napot és a csillagokat, ezért a kapitánynak semmi támpontja nem volt, hogy hol lehetnek, vagy merre tarthatnak. Elképzelhetetlen volt, hogy egyenek. Hogyan is lehetett volna bárkinek étvágya a hidegben, az esőben, tengeribetegen, ilyen félelmek közepette?

14–15. a) Miért említette meg Pál a korábbi tanácsát? b) Mit tanulhatunk Pál reményt keltő üzenetéből?

¹⁴ Ekkor Pál felállt. Utalt arra, hogy mit tanácsolt korábban, de nem azért, hogy szemrehányást tegyen. Inkább azért tette ezt, mert az események megmutatták, hogy érdemes megfogadni a szavait. Majd ezt mondta: „Most... arra ösztönözlek titeket, hogy legyetek bátrak, mert senki sem fog odaveszni közületek, csak a hajó” (Csel 27:21, 22). Milyen megnyugtatóak lehettek ezek a szavak a hajón lévőknek! Pál is biztosan nagyon örült, hogy Jehova ilyen biztató üzenetet adott neki, melyet megoszthatott a többiekkel. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Jehovának minden egyes ember élete fontos, mindenki számít. Péter apostol ezt írta: „Jehova... nem szeretné, hogy bárki is elpusztuljon, hanem azt szeretné, hogy mindenki megbánásra jusson” (2Pét 3:9). Ezért késedelem nélkül osszuk meg minél többekkel Jehova reményt keltő üzenetét! Értékes életek forognak kockán!

¹⁵ Pál minden bizonnyal sokaknak tanúskodott Isten ígéretéről az utazás alatt (Csel 26:6; Kol 1:5). Most, hogy a hajótörés elkerülhetetlennek tűnt, egy meggyőző bizonyítékot hozott fel arra, hogy miért reménykedhetnek a túlélésben. Ezt mondta: „Ma éjjel ott állt mellettem annak az Istennek egy angyala, akié vagyok... és ezt mondta: »Ne félj, Pál! A császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled hajóznak.«” Ezután Pál erre ösztönözte őket: „Legyetek hát bátrak, férfiak, mert hiszek Istennek, hogy pontosan úgy lesz, ahogy az angyal megmondta nekem. Egy szigetre kell majd kivetődnünk” (Csel 27:23–26).

„Mindannyian biztonságban elérték a szárazföldet” (Cselekedetek 27:27–44)

16–17. a) Milyen helyzetben mondott Pál imát, és milyen hatással volt az másokra? b) Hogyan teljesedtek be Pál szavai?

¹⁶ Két hét elteltével, miután a hajó úgy 870 kilométert sodródott, a tengerészek valami változást vettek észre, talán hallották a parton megtörő hullámok hangját. Leengedték hátul a horgonyokat, hogy ne sodródjanak tovább, és orral a szárazföld felé forduljanak, hátha sikerül partra futtatni a hajót. Ekkor a legénység meg akart szökni, de a katonák nem hagyták, mivel Pál ezt mondta nekik: „Ha ezek nem maradnak a hajón, nem menekülhettek meg.” Most, hogy a hajó egy kissé stabilabb lett, Pál arra buzdította az embereket, hogy egyenek, és még egyszer elmondta nekik, hogy biztosan meg fognak menekülni. Ezután „hálát adott Istennek mindnyájuk előtt” (Csel 27:31, 35). Ez a hálaadó ima jó példa volt Lukácsnak és Arisztárkusznak, valamint nekünk is az. És milyenek a te imáid, amelyeket mások előtt mondasz? Vigasztalóak és bátorítóak?

¹⁷ Az ima után „mindannyian felbátorodtak, és ők is enni kezdtek” (Csel 27:36). Ezután a tengerbe öntötték a búzát, hogy könnyítsenek a hajón, és kisebb legyen a merülése, amint közeledik a part felé. Amikor felkelt a nap, a legénység elvágta a horgonyok köteleit, kioldozták a farban lévő kormánylapátokat, és felhúzták a kis orrvitorlát, hogy könnyebb legyen a hajót a part felé manőverezni. Ekkor a hajóorr megfeneklett, talán egy homokpadon vagy az iszapban, a hajófart pedig kezdték darabokra törni a nekicsapódó hullámok. A katonák némelyike meg akarta ölni a foglyokat, hogy ne tudjanak elmenekülni, de Júliusz megakadályozta őket ebben. Arra sürgetett mindenkit, hogy ússzanak ki a partra, vagy kapaszkodjanak meg valamiben, hogy ki tudjanak sodródni. Pál szavai beteljesedtek: mind a 276-an megmenekültek. Igen, „mindannyian biztonságban elérték a szárazföldet”. De vajon hol lehettek? (Csel 27:44).

„Rendkívül kedvesek voltak” (Cselekedetek 28:1–10)

18–20. Miből látszott, hogy „rendkívül kedvesek” a máltaiak, és milyen csoda történt?

¹⁸ Kiderült, hogy a hajótöröttek Málta szigetén voltak, Szicíliától délre. (Lásd a „Hol volt Málta?” című kiemelt részt.) Az ott élő idegen nyelvű emberek „rendkívül kedvesek voltak” velük (Csel 28:2). Tüzet raktak a hajótörötteknek, akik ázottan és vacogva értek ki a partra. A tűz átmelegítette őket a hidegben és az esőben. És még egy csoda is történt.

¹⁹ Pál segíteni akart, ezért ő is gyűjtött fát a tűzre. Közben egy mérges kígyó, egy vipera rákapaszkodott a kezére, és megmarta. A máltaiak azt hitték, hogy ez Istentől jövő büntetés.a

²⁰ Amikor a helyiek látták, hogy Pált megmarja a vipera, azt gondolták, hogy „feldagad a teste”. Egy forrásmű szerint az itt használt eredeti szó egy orvosi szakkifejezés. Nem meglepő, hogy Lukácsnak, az orvosnak egyből egy szakkifejezés jutott az eszébe (Csel 28:6; Kol 4:14). Mindenesetre Pál lerázta magáról a mérges kígyót, és nem esett baja.

21. a) Milyen példák mutatják, hogy Lukács a beszámolójában precízen fogalmazott, és pontos leírást adott? b) Milyen csodát hajtott végre Pál, és milyen hatással volt ez a máltaiakra?

²¹ Ezen a vidéken élt egy gazdag földbirtokos, Publiusz. Feltehetően ő volt Málta legrangosabb római tisztviselője. Lukács „a sziget főemberének” nevezi, vagyis pontosan azt a kifejezést használja, melyet két máltai feliraton is megtaláltak. Publiusz nagylelkűen meghívta magához Pált és a társait három napra. De az édesapja beteg volt. Lukács ismét pontos orvosi diagnózist állított fel, amikor ezt írta az állapotáról: „lázas volt, és vérhastól szenvedett.” Pál mondott egy imát, rátette a kezét, és meggyógyította. A csoda hallatán a máltaiak más betegeket is odavittek Pálhoz, hogy meggyógyítsa őket, és elhalmozták őt és a társait ajándékokkal és minden egyébbel, amire szükségük volt (Csel 28:7–10).

22. a) Mit mondott egy professzor Lukács beszámolójáról? b) Mit fogunk megvizsgálni a következő fejezetben?

²² Lukács rendkívül pontosan és valósághűen írta le Pál útjának azt a szakaszát, melyet most nyomon követtünk. Egy professzor ezt mondta: „Lukács beszámolója... az egyik legdinamikusabb elbeszélő rész az egész Bibliában. Annyira pontosan ír az első századi hajózásról, és annyira pontosan mutatja be a Földközi-tenger keleti részén uralkodó időjárási viszonyokat... hogy egy napló alapján kellett hogy írja.” És valószínűleg Lukács tényleg naplót írt, amikor együtt utazott Pállal. Ha ez így van, akkor az út hátralevő részéről is biztosan részletesen lejegyzett mindent. Mi történt Pállal, amikor végül megérkeztek Rómába? Lássuk.