FÚJTATÓ

Egy olyan eszköz, melyet felváltva széthúznak és összenyomnak, hogy először levegőt szívjon magába egy szelepen keresztül, és aztán kipréselje azt egy kivezetőcsövön át. A fújtatókkal hatékonyabban tudtak levegőt juttatni a kemencékbe, mintha csak legyezték volna a tüzet, vagy ha az elavult módszer szerint valaki egy üreges nádszálon vagy fúvócsövön keresztül teli tüdőből levegőt fújt volna rá. A fújtató felépítése igen egyszerű volt: Egy keretre szerelt zsákból állt, és egy csőből, mely a kemencébe vezetett. A cső készülhetett vasból, illetve nádból is, melynek a végén tűzálló agyag volt. A kézzel működtetett fújtatók a kisebb kovácsműhelyekben voltak hasznosak. De a nagy, magas hőmérsékletű kemencékhez lábbal hajtott, kettős fújtatót használtak. A fújtatást végző személy felváltva először az egyik zsákra taposott rá, kinyomva belőle a levegőt, majd a másik lábával a másikat nyomta össze. Közben egy zsinór segítségével mindig felhúzta azt, amelyik éppen össze volt nyomva, hogy feltöltődjön levegővel. Hogy ezekbe a nagy kemencékbe folyamatosan áramolhasson a levegő, két ember dolgozott egy-egy ilyen fújtatóval. A fújtatókra használt héber kifejezés a map·puʹach, amely a ná·fachʹ (lehel) szóból ered (1Mó 2:7). Ez az eszköz csupán egyszer van konkrétan megemlítve a Szentírásban (Jr 6:29), de úgy tűnik, utalás van rá az Ézsaiás 54:16-ban és az Ezékiel 22:20, 21-ben is. Ezekben a bibliaversekben jelképes értelemben fordul elő, méghozzá olyan szemléltetésekben, amelyekben a fémolvasztás módszereiről van szó. (Lásd: FINOMÍTÁS, TISZTÍTÁS, OLVASZTÓ.)