SZARVASÜNŐ

(héb.: ʼaj·já·láʹ; ʼaj·jeʹleth):

A szarvasünőnek fordított héber szavak szarvastehénre utalnak. Ez az állat a szarvasfélék (Cervidae) családjába tartozik. A szarvasünő kecses, bájos állat, félénk természetű, biztos léptekkel jár és gyors. A vemhes szarvastehén az erdő mélyére húzódik elleni, és utána is visszavonultan él, gyöngéden gondját viselve a gidáinak, és védelmezve őket addig, amíg azok gondoskodni nem tudnak magukról (Jób 39:1; Zs 29:9).

A szelíd, bájos szarvasünő megjelenik a Biblia élénk jelképrendszerében (Pl 5:18, 19; Én 2:7; 3:5; lásd: GAZELLA). Utalás történik az állat gyorsaságára és biztos járására, mely lehetővé teszi, hogy elmeneküljön az ellenségei elől (2Sá 22:1, 34; Zs 18:32, 33; Ha 3:19). Jákob prófétailag úgy jellemezte Naftali törzsét, mint ami egy „kecses szarvasünő”, és valószínűleg arra utalt ezzel, hogy ez a törzs harc közben ügyes és gyors (1Mó 49:21). A zsoltáríró, amikor nem mehetett a szentélybe, azt írta, hogy úgy kívánkozik Isten után, mint a szarvasünő a folyóvízhez (Zs 42:1–4). Az a kép, hogy egy szarvastehén magára hagyja az újszülött gidáját – ami egyébként éles ellentétben áll azzal a jól ismert szokásával, hogy rendes körülmények között féltő gondoskodással veszi körül a borját –, arra utal, hogy nagyon súlyos szárazság sújtja Júdát (Jr 14:1, 2, 5).