DIÓFA

(héb.: ʼeghózʹ ):

Az Énekek énekében (6:11) szereplő leány, Sulamit, azt mondja, hogy lement „a diófás kertbe”. Igen valószínű, hogy itt a közönséges diófáról (Juglans regia) van szó. Ez a fa DK-Európában és Ny-Ázsiában honos, de jelenleg nő Galileában, valamint a Libanon és a Hermon-hegy lankáin is. A zsidó történetíró, Josephus azt írta a diófáról, hogy az i. e. I. században sok volt belőle a Galileai-tenger vidékén (A zsidó háború. III. könyv, X. fej., 8. bek.). A diófa gyönyörű fa, gyakran úgy 9 m magas, és illatos levelei vannak, amelyek remek árnyékot nyújtanak. A fa gesztje sűrűn erezett, és szépségét igen nagyra értékelik a bútorasztalosok. A fa termésének csersavat tartalmazó héja van, amely főzéssel élénkbarna festékanyagot ereszt. A dióbelet nagyon kedvelik a finom ízéért. Préseléssel dióolajat nyernek belőle, amelynek a minősége majdnem olyan jó, mint az olívaolajé.