TAMARISZKUSZFA

(héb.: ʼéʹsel):

A tamariszkusz egy fa vagy cserje, amelynek göcsörtös törzse van. A fa a vékony ágainak köszönhetően tollszerű külsőt ölt. Apró, örökzöld, pikkelyszerű levelei hozzásimulnak az ágakhoz, úgyhogy nagyon kevés nedvességet veszítenek a párolgás során, és ez lehetővé teszi, hogy a fa sivatagi környezetben vagy akár homokdűnéken is megéljen. Tavasszal kicsi rózsaszín vagy fehér virágokból álló, füzéres virágzatba borul, ami hívogatóan színessé varázsolja az amúgy kopár vidékeket. A sókedvelő tamariszkusz gyakran nagyon közel nő az óceánokhoz és a sós mocsarakhoz. A Jordán partja mentén növő sok tamariszkusz dzsungelszerű bozótosokat alkot, ahol szívesen tanyáznak a vadállatok. A bibliai időkben valószínűleg tamariszkuszok is alkották „a Jordán menti büszke bozótosokat”, ahol egykor az oroszlánok menedéket találtak (Jr 49:19; Za 11:3).

Bár a tamariszkuszfák viszonylag alacsonyak, az egyik faj (Tamarix aphylla) olykor megnőhet 18 m-esre is. Ábrahámról azt írja a Biblia, hogy tamariszkuszfát ültetett Beér-Sebában (1Mó 21:33), Saul király egy tamariszkuszfa árnyékában ült Gibeában (1Sá 22:6), a csontjait pedig a fiai csontjaival együtt egy hatalmas tamariszkuszfa alatt temették el Jábes-Gileádban (1Sá 31:13; vö. az 1Kr 10:12-vel, ahol a héber a „nagy fa” [ʼé·láʹ] kifejezést használja).

Dr. Joseph Weitz, egy elismert izraeli szaktekintély az újraerdősítés területén, a következőket mondta: „Az első fa, amelyet Ábrahám Beér-Seba földjébe ültetett, a tamariszkusz volt. A nyomdokait követve négy évvel ezelőtt kétmillió tamariszkuszfát ültettünk ugyanezen a területen. Ábrahámnak igaza volt. A tamariszkusz egyike annak a néhány fának, amely a tapasztalataink szerint jól megél délen, ahol az évi csapadék nem éri el a hat hüvelyket [150 mm-t]” (The Reader’s Digest. 1954. március. 30. o.).

Van egy másik tamariszkuszfa (Tamarix mannifera), amely, ha egy pajzstetű megszúrja, mézszerű nedvet bocsát ki. Néhány helyen ezt a nedvet összegyűjtik, és „mannaként” árulják a zarándokoknak. Ennek azonban semmi köze sincs ahhoz a mannához, amelyet Izrael kapott a pusztában, mivel azt az igazi mannát csoda folytán kapták, és a földről gyűjtötték össze (2Mó 16:13–15).